Hogyan beszélgessünk hatékonyan egy kisgyerekkel?

A gyerekekkel való kommunikáció kulcsfontosságú a fejlődésük szempontjából. Fontos, hogy megértsük, hogyan tudunk velük hatékonyan kommunikálni, figyelembe véve életkorukat és fejlődési szakaszukat. A beszélgetés nem csak az információ átadása, hanem a kapcsolat erősítése, az érzelmi intelligencia fejlesztése és a bizalom kiépítése is.

A beszélgetés fontossága és céljai

A gyerekek szeretnek beszélgetni, fontos számukra, hogy figyeljünk rájuk. Az értelmi képességeik fejlődése szorosan összefügg a beszéddel. Gondolataik kifejezéséhez gondolkodni kell. Jó, ha sok lehetőséget adunk arra, hogy beszélhessenek. Fejlődik a kifejezőképességük.

A személyes interakciót erősítsük a digitális kommunikáció térhódításával szemben. Pótolhatatlan a gyermekek számára, amelyet az élő beszélgetések során megtanul. A gyermekek ismereteit és szókincsét tudjuk fejleszteni, amikor az éppen aktuális dolgokról vagy bármi másról beszélgetünk. Az ismereteket önmagáról és a világról, a világhoz való viszonyáról, így tanulja meg a gyermek.

Ok-okozati összefüggéseket ért meg és fejlődik a logikus gondolkodása is. A gyermekek önbizalma és magabiztossága is erősödik, ha a beszélgetések során érzi a figyelmet.

A beszélgetés az egyik legjobb befektetés. Fontos lenne sok beszélgetéssel kapcsolódni gyermekünkhöz!

Hogyan kezdjünk bele a beszélgetésbe?

A televíziótól uralt világunkban gyakran tétovák vagyunk a tekintetben, miről lehetne egy 4-6 éves korú kisgyermekkel beszélgetni. Még szülőként is előfordulhat, hogy nem jut eszünkbe olyan téma, amiről beszélgetni lehetne. Ilyenkor két lehetőségünk van. Vagy mi érdeklődünk az ő világa iránt, vagy megpróbáljuk felkelteni az érdeklődését a valóság, a környezet iránt.

Az előbbi részünkről őszinte érdeklődést kíván: „Mi most a kedvenc meséd? Kik szerepelnek benne? Ki a jó és ki a rossz ebben a mesében?

Ha mi szeretnénk vele valamiről beszélgetni, akkor is jó, ha kérdések feltevésével tesszük. A kérdés ugyanis sokkal jobban felkelti az érdeklődést, mint a kijelentő mondat. „Tudod, milyen érdekes dolgot olvastam ma? Megtudtam, hogy a kígyók a nyelvükkel szagolnak. Te láttál már élő kígyót?” (Feltehetjük a kérdést akkor is, ha tudjuk, hogy látott már ő kígyót.) Miután megbeszéltük a dolgot, még jó pár információt megoszthatunk csemeténkkel. „Tudtad, hogy a kígyók is tojásokból kelnek ki úgy, mint a madarak? Csak a kígyótojásnak nem olyan kemény a héja.” Stb. Amikor pedig lehetőségünk adódik, kérjük a gyermeket, mesélje el, amit a kígyókról tud.

Az elsődleges célod most a kapcsolódás legyen. Ha tanácsot vagy útmutatást szeretnél adni, tegyél oda magadnak egy mentális könyvjelzőt, azzal ráérsz. Ha azt érzi, hogy meghallgatod, hogy kíváncsi vagy rá, akkor nagyobb bizalommal osztja meg veled a gondolatait. És nyitottabban fogja hallgatni azt is, amit te mondasz.

A hétvége jó lehetőség, hogy gyermekeinkkel beszélgessünk. Ugyanakkor sok szülő számol be róla, hogy nem tudja, hogyan kezdjen el egy beszélgetést. A munkás mindennapokban megszoktuk, hogy nincs időnk, és hogy ha beszélgetünk is, legtöbbször az is az iskolához és a napi elfoglaltságokhoz kapcsolódik. Ilyenkor pedig, amikor nincs kötött program, nincs mindennapos elfoglaltság, hirtelen elfogy a téma. Ahogy a cikk címe is mutatja, ezek az ötletek a beszélgetés megindítására valók, éppen ezért nem elég, ha kérdezel, figyelned, válaszolnod és reagálnod is kell. Hallgasd meg őt, és Te is mondd el neki a véleményed, de ne oktasd ki, és ne ítélkezz.

A szülők nagy része imádkozik, hogy végre elkezdődjön a suli, a kicsik izgatottan várják, a rutinos iskolásokat pedig maximum egy iskolaváltás hozhatja lázba. Felnőttként sem egyszerű megélni, ha egy új közösségbe, új munkahelyre kerülsz. Nincs ez másképp a gyerekekkel sem.

Gondoljátok végig közösen, mi fog történni a következő pár hétben. Mi lesz az első napon, milyennek tűnik az új osztályfőnök... Beszélgetés közben arra is ráláthatsz, hogy mitől fél igazán. Ha nem megy a beszélgetés, játsszátok el ezeket a helyzeteket, vagy valamilyen módon segíts neki, hogy kifejezhesse a félelmeit.

Mondd el neki, mi a fontos számodra. Ezerféle értékrenddel találkoznak a gyerekek. Ott van Józsi, aki szerint „béna a kínai cipő”, Erzsi néni azt szereti, ha „csöndben vagyok”, Julcsi a vicces fiúkat szereti. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ebben a káoszban, és még az is előfordulhat, hogy rossz teljesítménnyel indítja az évet. Szedd össze, és mondd el neki, milyen jó tulajdonságai vannak, mi határozza meg őt az iskolai minősítésen túl.

Mesélj a saját élményeidről. A gyerekek nem a szónoklatokra buknak, sőt! Nagyon hamar átlátják, ha valaki kamuzik nekik. Ha nem vagy hiteles, legkésőbb kamaszként megbosszulja ezt a helyzetet. Elmesélheted, hogy te sem szeretted a matekot... vagy a a föcitanár pikkelt rád, de túlélted.

Beszelj arról, hogy mi mit tanultál tévedéseidből, kudarcaidból.

Érzelmi kommunikáció a gyerekekkel

Általános probléma, hogy az érzelmeinkről nehezen beszélünk. Ahhoz, hogy egy kisgyermek viselkedését, esetleges rosszaságait megértsük, érdemes tudnunk, milyen érzések kava­rognak benne. Előfordulhat, hogy nyomasztja valami, fél valamitől. Nem minden kisgyerek tudja megfogalmazni az érzelmeit. Ha olyan érzésünk van, hogy dolgozik benne valamilyen érzelem, kérdésekkel segítsük őt. „Úgy látom kicsit szomorú vagy ma. Bánt valami?”

A gyerekek néha számunkra lényegtelennek tűnő dologról beszélhetnek. Időnként az sem árt, ha beszélgetünk a gyer­mekkel saját magáról, arról, hogy ő milyen. A gyerekekkel kapcsolatban gyakran esünk abba a hibába, hogy mi minősítjük, értékeljük őket ahelyett, hogy azt is megengednénk, hogy ők beszéljenek saját magukról. Az egészséges önkép, illetve az egyéni fejlődés szempontjából nagyon hasznos, ha időnként a gyermeket saját magáról beszéltetjük.

A gyerekek számára nehéz feladat lehet felismerni, megérteni és kommunikálni a saját és mások érzéseit egy felnőtt támogatása nélkül; sokan küzdenek azzal, hogy hatékonyan tudják kifejezni magukat. A megnyugvás folyamata, az érzések leírása és a kihívások kezelése rengeteg gyakorlást igényel. Amikor egy felnőtt magyarázatot és támogatást ad, akkor tulajdonképpen segít megérteni a gyereknek, hogy mit is tehet az érzelmei kezelésének érdekében. Akik pedig megtanulják önmaguk és mások érzéseit felismerni és megnevezni, azok sokkal eredményesebben tudják majd szabályozni a saját válaszaikat, akár erőteljes vagy szélsőséges érzelmek esetén is. Éppen ezért létfontosságú, hogy a gyerekeket kiskoruktól kezdve megtanítsuk felismerni és kifejezni az érzéseiket.

Cikkünkből kiderül: Miért fontos, hogy minél gyakrabban beszélgessünk gyermekeinkkel az érzelmekről? Mely gyakorlatok segíthetnek ebben? Milyen előnyök származhatnak az érzelmeink kibeszéléséből?

Az érzelmek napos oldala

Az érzelmek kifejezésének képessége segít a gyerekeknek egészséges kapcsolatokat kialakítani a társaikkal és a felnőttekkel. Azok a gyerekek, akik képesek kifejezni az érzelmeiket, általában pozitívabb interakciókat folytatnak másokkal, és eredményesebben kommunikálják a szükségleteiket. Ennek következtében az empátiás készségük is fejlődik, és mások érzéseit is könnyebben értik majd meg. Nem beszélve arról, hogy könnyebben barátkoznak és dolgoznak csapatban, valamint eredményesebben oldják meg a konfliktusokat is.

Az érzések adekvát kifejezése pozitív hatással lehet a mentális egészségre is. Felkészít a stresszel és a megterhelő helyzetekkel való megküzdésre, és fejleszti a rugalmasságot - rezilienciát. A túlterheltség, szorongás vagy idegesség is könnyebben kezelhető, ha közben ki tudjuk fejezni önmagunkat. Azok a gyerekek, akiknek ez nem megy, számos negatív érzelmet tapasztalhatnak, kezdve az alacsony önértékeléstől, szorongástól egészen a depresszióig. Ezzel szemben azok a gyerekek, akik ki tudják fejezni az érzéseiket, egészségesebben kezelik a nehézségeket. Kevésbé valószínű, hogy elnyomják az érzelmeiket, vagy olyan negatív megküzdési mechanizmusokhoz folyamodnak, mint a kábítószer-használat vagy az önkárosítás.

Biztonsági háló

Annak elérése érdekében, hogy megtanítsuk a gyerekeket az érzéseik hatékony kifejezésére, fontos, hogy egy olyan biztonságos és támogató közeget biztosítsunk, amely a nyílt kommunikációra ösztönöz. Teremtsünk lehetőséget az érzelmek kifejezésére azáltal, hogy figyelmesen hallgatunk, kérdéseket teszünk fel és ítélet nélkül elfogadunk.

Váljunk példaképpé! Mi magunk is hatékony példaként szolgálhatunk a gyermekeink számára, hiszen a gyerekek úgy tanulnak, hogy megfigyelik a szüleiket, lemásolják a körülöttük lévőket. Ha a környezetükben élő felnőttek egészséges érzelmi kifejezésmódot modelleznek, ők is nagyobb valószínűséggel követik majd a példájukat. Ha látják, hogyan néz ki egy érzelem a valóságban, és miként reagálunk rá megfelelően, az segíthet abban, hogy jobban megértsék a bennük zajló folyamatokat is. Szakítsunk tehát időt a saját érzelmeink kezelésére is, fektessünk energiát abba, hogy beszélgessünk róluk, hiszen így tehetjük a legtöbbet a saját gyermekeink fejlődéséért.

Nevezzük meg az érzéseinket! Beszélgessünk minden nap az érzelmekről! Kérdezzünk ezzel kapcsolatban, és vegyük észre a különböző érzéseket, reflektáljunk rájuk és definiáljuk őket, amikor a gyermek nem találja a megfelelő szót a kifejezéshez. Tudatosítsuk, hogy minden embernek vannak érzései, és segítsünk megérteni a különböző összefüggéseket!

Értsünk meg másokat!

A különböző érzelmek megtanulására és azonosítására nagyszerű lehetőség, ha például meseolvasás közben megbeszéljük a különböző szereplők érzelmi állapotát. Ez segít a felismerésben és az empátiás készség fejlesztésében is. „Hogyan érezheti most magát Hamupipőke?” „Vajon miért viselkedik így a mostohaanya?” Figyeljük meg, vagy akár utánozzuk az egyes szereplők arckifejezését és testbeszédét. Ezáltal játékosan, biztonságos környezetben fejleszthetjük az érzelmi intelligenciát. Természetesen ezt a gyakorlatot nem kell a könyvekre korlátoznunk, használjuk bátran az élet más területein is! Beszéljük át a saját életünk történéseit is hasonló részletességgel, tegyünk fel kérdéseket mindennapi élethelyzetekre vonatkozóan is.

Vizuális segítség: Használjunk érzelemkifejező kártyákat, képeket, szimbólumokat! Ezekkel a vizuális segédeszközökkel a gyerekek könnyebben be tudják azonosítani, hogyan is érzik magukat. Válasszuk ki, hogy az adott időpontban épp milyen érzés jellemző ránk, csoportosítsuk a különböző érzelmeket, vagy utánozzuk az egyes arckifejezéseket - ezek mindegyikével támogatni tudjuk a gyermekünk érzelmi fejlődését.

Fizikai jelek: Vegyük észre az érzelmeink fizikai megnyilvánulásait! Beszélgessünk arról, mit jelent, ha elvörösödik az arcunk, ha szaporábban kezd dobogni a szívünk, vagy ha izzad a tenyerünk. Ilyenkor kicsit a testi tüneteinkre koncentrálunk, és kívülállóként szemlélhetjük magunkat, az azonnali reakció helyett megállunk egy pillanatra és befelé figyelünk. Bátorítsuk a gyerekeket, hogy legyenek kíváncsiak ezekre a testi tünetekre, álljanak hozzájuk nyitottsággal és együttérzéssel.

Minden érzés rendben van

Normalizáljuk az érzelmeket! Tudatosítsuk, hogy mindenkinek vannak érzései, és minden érzés megengedett - a kérdés csak az, hogy hogyan reagálunk rájuk. Az, hogy hogyan viszonyulunk a saját és mások érzéseihez, hogyan válaszolunk rájuk, a mi irányításunk és ellenőrzésünk alatt áll. Rendben van, hogy dühösek vagyunk, ha óriási a sor az iskola ebédlőjében, de az már kevésbé, ha ezt úgy fejezzük ki, hogy a körülöttünk lévőket lökdössük. Gyakran kategorizáljuk a félelmet, dühöt, szomorúságot „rossz” vagy épp „helytelen” érzelemként, pedig ezek - habár gyakran kellemetlenek - mind-mind fontos célt szolgálnak. Segítenek elkerülni a veszélyt, felkészítik a testünket a megpróbáltatásra, vagy jelzik, hogy ideje segítséget kérnünk. Minél jobban értünk valamit, annál könnyebben birkózunk meg vele, a gyerekek tehát annál jobban fogják tudni kezelni az érzelmeiket, minél jobban megértik őket.

Elsöprő érzelmek: Fontos, hogy segítsük a gyerekek megnyugtatását, amikor viharos, erős érzelmeket élnek át. Legyünk ott mellettük az ilyen megterhelő szituációkban, és adjunk példát, modellezzük a lehetséges önmegnyugtató stratégiákat. Vegyünk együtt mély levegőket, fogalmazzuk meg közösen az érzelmeket, beszéljünk a problémáról. A gyermekek önszabályozása és problémamegoldó képessége ugyanis ezek nyomán fog kialakulni. Ne féljünk dicsérni! Legyünk a gyermekeink legnagyobb támogatói! Adjunk visszajelzést, éljünk a pozitív megerősítés módszerével, és kísérjük kézen fogva a gyerekeket az érzelmi fejlődés útján, hiszen az érzéseink időnként erőteljesek, és akár - a felnőttek számára is - ijesztőek lehetnek, amelyeket sokszor nehéz megérteni, kezelni vagy épp kontrollálni.

Az érzéseinkről való beszélgetés segíthet abban, hogy közelebb érezzük magunkat azokhoz az emberekhez, akik fontosak számunkra. Érzelmeink szavakba öntése fejleszti az önkontrollt és az adaptív megküzdést a megterhelő érzelmi szituációkban. De csak akkor tudunk könnyedén beszélni róluk, ha tudjuk, hogy mit érzünk és miért. Éppen ezért - bár már gyerekkortól kezdve rendkívül fontos ennek fejlesztése - ne féljünk felnőtt fejjel sem gyakorolni!

A kommunikáció a gyereknevelésben

A kommunikációnak a gyerek nevelésében, fegyelmezésében kulcsszerepe van, de az, amit mond, könnyen elveszhet amiatt, ahogyan mondja a szülő, és itt nem a kedvesen kért dolgok a problémásak, hanem épp a durván elmondottak. "Gondosan kerüljük az olyasféle egyoldalú párbeszédeket, mint ’Elraknád végre a babáidat? Mondtam már, hogy rakd el a babáidat! Ha még egyszer kell mondanom, hogy rakd el a babákat, baj lesz!’ Ha a gyerek kétszer-háromszor elengedi a füle mellett a kérést, az nemcsak a szülő tekintélyét aknázza alá, de a kettejük kapcsolatát is. A gyerek úgy fogja érezni, ő dönti el, mikor kell hallgatnia a szülőre, és mikor nem - és ezen a ponton a szülők sokszor rossz pályára kerülnek. Egyre intenzívebben és egyre fenyegetőbb módon próbálnak kifacsarni valami reakciót a gyerekből, és ez olyan kapcsolati dinamikához vezethet, melyben a szülőnek agresszíven és dühösen kell fellépnie ahhoz, hogy bármit is elérjen.

Egyes szülők arról beszéltek nekem, hogy rögtön erőből indítanak, hiszen tudják, hogy a gyerek semmit nem fog elvégezni, ha kedvesen, szelíden kérik. Ám, ahogy a baktérium ellenállóvá válik a helytelenül adagolt antibiotikummal szemben, úgy az a gyerek, akivel rendszeresen ’nyomatékosan beszélnek’, idővel immúnis lesz rá - a szülőnek pedig nem marad más választása, mint hogy növelje az erőszakosság-dózist, különben nem jut el a gyerekhez. A kisgyerekekkel tehát, mind a biztonságérzetük, mind a szeretettség érzete, mind a fegyelmezés hatékonysága szempontjából is megfelelő módon kell beszélni. Nem kellenek agyoncsipkézett mondatok, de a vasszigor is kerülendő. Ne feledjük, hogy egy három-négy éves áll a szülővel szemben, akinek ő jelenti a bástyát.

Sokaktól hallani, hogy egy gyerekkel nem kell gügyögni, azaz csilingelő hangon, kedveskedve megszólítani őt. Gügyögni, persze, nem kell, de vajon helyes lehet az, ha egy hároméveshez ugyanazon a hangon szólunk, mint egy felnőtthöz? Valószínűleg nem. A szavakkal való kommunikálásban éppen csak gyakorlatot szerzett gyerek számára, mint a babák esetében is, a hanglejtés és a hangszín hatványozottan fontos. Az ő számukra ezek még mindig a szeretet hallható közvetítői, a bizalom táplálói. Tulajdonképpen a felnőtt ember is érzékeli a különbséget a kedves, a közömbös és a durva hang között. Nyilvánvaló, hogy az előbbi, maximum a közömbös az, amit szeretne hallani. Nem kell, persze, túlcifrázni a mondatokat, és nem történik semmi, ha a rohanó vagy fáradt szülőnek éppen nincs energiája minden mondata hanglejtését gyerekfülre szabni. Talán hiba is lenne. Természetességét vesztené a kommunikáció, ráadásul a gyereknek ezt is, azt is szoknia kell. A cél ebben is az arany középút meglelése lenne, és egyszerűen nem elfeledni, kihez is szól az ember. A mosoly, egy kedves simogatás remek mankót nyújt a hanglejtésből hiányzó kanyarulatok helyett.

Kérdések, amikkel elkezdhetünk beszélgetni

• Mit szeretnél fejleszteni magadban?
• Mi a kedvenc sorozatod?
• Melyik a kedvenc közösségi média platformod és miért?
• Azt találták, hogy a közösségi médiahasználat növeli a kamaszoknál a depresszió kockázatát. Szerinted a szülőknek kell-e aggódniuk a gyerekeik közösségi média-használatát illetően?
• Melyik a kedvenc dalod?
• Mit gondolsz a tetoválásokról? Te is szeretnél majd egyszer magadnak? Miért?
• Melyik a kedvenc filmed?
• Mi az, amitől a legjobban félsz?
• Milyenek a barátaid családjai a miénkkel összehasonlítva? Mit csinálnak másként?
• Mit gondolsz arról, ha valaki fiatalabbnak mondja magát, hogy olcsóbb jeggyel mehessen be a moziba?
• Szerinted a felnőttek tiszteletet érdemelnek?
• Szerinted mi ennek a filmnek a tanulsága, az üzenete? Te tiszteled a főhőst?
• Ki a kedvenc tanárod?
• Mit szeretsz legkevésbé az iskoládban?
• Miből látod, ha valaki dühös rád?
• Szerinted mi a bátorság?
• Beültél egy barátod autójába, de észreveszed, hogy a sofőr részeg.
• Ki a legjobb barátod?
• Szerinted mitől lesz valaki népszerű? Te népszerű vagy?

A gyermekekkel való beszélgetés az egyik legjobb befektetés. Fontos lenne sok beszélgetéssel kapcsolódni gyermekünkhöz!

Konkrét helyzetek és tanácsok

Ha egy helyzetben nem érzi jól magát, vagy bizonytalan, inkább menjen el onnan, maradjon ki belőle. Jót tenne a világnak, ha bizalomra nevelnénk a gyerekeket, de azért baleknak/áldozatnak sem kell lenni. Lehet, hogy ráír egy ismeretlen egy közösségi oldalon, lehet, hogy valaki megkínálja valamivel.

Biztosítsd róla, hogy akkor is támogatod, ha rossz fát tesz a tűzre.

Tanítsd meg arra, hogy megvédje magát!

Közösen keressetek valamilyen feszültségoldó tevékenységet. Ne te mondd meg, mi legyen az, hanem gyerekedet ismerve - az ő temperamentuma szerint keressetek. Mutass neki hasznos időtöltő technikákat. Olyanokat, amelyekben fel tud oldódni, ahol elfelejtheti a világot, engedd, hogy szenvedélyesen csinálja azt, ami kikapcsolja, kivéve persze a folyamatos kütyüzés és a tévénézés. Ha váltana, azt is engedd meg neki! A kitartás nem egyenlő a kínlódással.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyermekkel bizalomra épülő kapcsolatot alakítsunk ki. Ezáltal mer majd őszintén beszélni a problémáiról, félelmeiről, és mi is hatékonyabban tudunk segíteni neki.

A gyermekek testi- és lelki egészségvédelme a legfontosabb. Maximális figyelmet és komolyságot várjunk el, ha ezzel kapcsolatos dolgokról beszélgetünk. Például, ha az utcai közlekedés szabályainak betartásáról vagy veszélyes helyzetben való szófogadásról van szó. Ide sorolható még az agresszió, akár szóbeli vagy fizikai bántalmazásról van szó. Később pedig a rossz társaság vagy káros szenvedélyek tiltása.

Kérjünk a gyermektől visszacsatolást! Mit értett meg abból, amit elmondtunk? A fontos téma komolyságát tükrözze a testbeszédünk is. Egyébként rossz szokások kialakulását is meglehetne előzni, ha már az első jeleknél ilyen határozott fellépéssel kommunikálunk. Elejét vehetjük a hisztinek, agresszív viselkedésnek. Ellentmondást nem tűrően kijelenthetjük például, hogy tilos verekedni, kiváltképp szülőre ütni.

Azért is fontos, hogy kialakuljon a kölcsönös bizalmon alapuló kommunikáció a gyermek és szülő között, mert krízishelyzetben erre tudunk a leginkább támaszkodni. Válás, agresszió a családban, gyász, internetes zaklatás, bármi olyan esemény, ami a lelki egészségüket veszélyezteti. Ilyenkor nagy segítséget tud jelenteni az érzések kibeszélése és megosztása egymással. Nehéz ilyenkor a lelki egyensúlyt visszaállítani. Az egyik legnagyobb segítség az érzelmi kommunikáció. Legyen természetes, otthon a családban az érzelmekről beszélgetni. Őszintén és nyíltan. Beszéljünk az érzésekről! Ez a kötődést is nagyon megerősíti. Segít átvészelni a nehéz időszakokat és hatékony segítséget tudunk nyújtani egymásnak. Itt is fontos, hogy a gyermek szintjén beszéljünk, az ő nyelvén. Sokat segít, ha kérdezgetjük őt, hogy mennyit tud és azt hogyan fogalmazza meg. Ő milyen kérdéseket tesz fel a témával kapcsolatban. Ehhez tudjuk igazítani a mi kommunikációnkat. Amikor úgy érezzük, hogy a gyermeknek most ennyi felvilágosítás elég, mert ezt tükrözi vissza, egyelőre lezárhatjuk a dologot.

Az egyik legcsodálatosabb dolog, megosztani egymással az örömünket és boldogságunkat! Szinte magától értetődő. Ezt nem is kell tanítani, belső késztetés, hogy azokkal az emberekkel, akiket szeretünk és fontosak nekünk, megosszuk az örömteli érzéseinket és élményeinket. Amikor jó érzést okoz nekünk valaki, mondjuk el neki.

Konfliktushelyzetben fontos, hogy érthetővé tegyük a gyermek számára az elvárásainkat és azok okait. A belátáshoz és beláttatáshoz jó, ha tisztában van a gyermek a körülményekkel, hogy megértse az ok-okozatokat. A gyermek is mondja el az ő szemszögéből az eseményeket! Hallgassuk meg kölcsönösen egymást. Segít érzelmileg visszanyerni a lelki egyensúlyt, hogy kialakulhasson a párbeszéd. Tisztázzuk az előzményeket, hogy mi történt? Ő is mondja el, mert ezzel is megnyugszik és teljes képet kapunk az adott szituációról. A végén fogalmazzuk meg az elvárásainkat, a gyermek számára érthető módon. Legyen egyértelmű, hogy milyen viselkedést nem tolerálunk. Ezt következetesen, mindig ugyanúgy kérjük, akkor lesz eredményes.

Az iskolába kerülés sok esetben maga után vonja azt, hogy a gyermek egyedül kezd közlekedni. Ilyenkor mindenképp kell egy komoly beszélgetés a családban arról, hogy mit kell tennie, ha idegenek szólítják le az úton. Mondjuk az igazat, ne ködösítsünk, de a gyerek korának megfelelően beszéljünk. Sokat segít, ha saját példát hozunk, hogy mi annak idején, hogyan kezeltük az ilyen helyzeteket. Például: van olyan, hogy leszólítanak az úton és cukorkát kínálnak neked - mit teszel? Van olyan, hogy megráncigálják a táskádat, vagy nagyon közel mennek vagy ülnek hozzád a buszon. Ha nem hagyják abba, akkor kiabálj hangosan, ha van rá lehetőséged fuss is el. Ha nincs, akkor mindent tegyél meg azért, hogy minél hangosabb és észrevehetőbb légy. Menjen be a gyermek egy üzletbe és amennyiben van nála telefon hívja a szüleit, családtagokat. Szóljon az elárusítónak, akkor is, ha nem tudja a nyelvet még, beszéljen, hívja fel magára a figyelmet.

Ha otthon hagyjuk egyedül a gyereket, akkor beszéljünk neki arról, hogy nem nyithatja ki senkinek az ajtót. Legyen egy jelszavunk - ami közös és csak mi tudunk róla - azokra az esetekre, ha valaki azt állítaná, hogy valamelyik családtag küldte. Itt is jól jön a telefon, fel lehet hívni a szülőt és meg lehet kérdezni, vagy szólunk előre a gyermeknek, hogy fog jönni valaki. A mai világban ez a fajta azonnali kommunikálás már nem nehéz. Legyen nálunk is és nála is kulcs, és akkor nem kell ajtót nyisson nekünk.

Minden család máshol húzza meg a határokat az „egészséges” és a túlféltés között, ugyanakkor a gyermek önállóságát csak akkor tudjuk elősegíteni, ha engedjük egyedül is boldogulni. Bízzunk benne, hogy ha helyesen felkészítettük, akkor fogja tudni kezelni a helyzeteket.

Segítsünk neki kiválasztani a legoptimálisabb útvonalakat. Mondjuk el, hogy miért ez a legjobb (mert vannak kamerák az utcákban, épületeken, sokan járnak ott, sok az üzlet, jobb a közvilágítás stb). Az elején (megbeszélve vele) menjünk utána, pár lépéssel lemaradva, hogy lássuk, ragaszkodik-e a megbeszéltekhez. Egy idő után már csak messziről figyeljük, vagy az ablakból. Járjanak - ha ki tudják úgy alakítani - csoportosan, figyelve és vigyázva egymásra.

Nagyon sajátos az, hogy egy gyerek mikor érett arra, hogy egyedül közlekedjen. Egy 9 évest már el lehet engedni egyedül az iskolába. Fontos, hogy tudjon tájékozódni, el tudja mondani nekünk akár fejből is az útvonalat, hol vannak pl. átjárók. Ismeri-e és helyesen használja-e a közlekedési szabályokat? Tud-e, mer-e segítséget kérni, ha eltéved? Tudja-e kezelni a telefont (nem csak játékra, hanem hívásra, sms-írásra)? Ő szeretne-e egyedül menni? Semmiképp se dobjuk be a mélyvízbe, előszőr tanítsuk meg, gyakoroljuk a tömegközlekedési eszközök használatát. Tanítsuk meg arra, mit kell tennie a buszon, hogyan vásároljon jegyet.

Lehet használni a technika adta lehetőségeket (pl. GPS-követő), de csak a gyermek tudtával, mert ha nem, akkor egy álbiztonság érzést alakít ki. Ilyenkor igazából nem bízunk benne, csak úgy teszünk mintha, és ha erre rájön, akkor csalódni fog. Fontos tudatni vele, hogy ez csak egy plusz biztonságot jelent, de ő kell tudja a szabályokat enélkül is. Ha az úton veszélybe érzi magát, akkor hívjon fel valakit, akivel beszélgethet amíg hazaér. Maradjon kapcsolatba az illetővel! Nagyobb korban is jó, ha szól (akár hívás, akárs sms, vagy csak egy csengetés erejéig), hogy elindult vagy megérkezett valahova.

Ha történt valami baj és a gyerek zaklatott vagy feltűnően szótlan, mindenképp kérdezzük meg, hogy mi a gond, történt-e valami, amiért ennyire megváltozott a viselkedése. Adjunk lehetőségeket, hogy mesélhessen, beszélhessen! Figyeljünk rá! Kérdezzük meg, hogy mi hogyan tudunk neki segíteni, mit érez, mit tehetünk. Hozzunk saját példát - ha velünk történt ilyen - mi mit éreztünk, hogyan reagáltuk, kinek meséltük. Biztosítsuk róla, hogy nem kell szégyenkeznie, nem tehet róla és nem hibás!

A világ pont olyan, mint amilyenre a gyermekeinken keresztül formáljuk azt.

tags: #mit #beszeljek #egy #kisgyerekkel