Missed ab utáni teherbeesés és a vetélés feldolgozása

A vetélés olyannyira gyakori, hogy sok esetben még a családi és baráti körben is csak félve, szinte szégyenkezve beszélnek róla. Pedig rengetegen vannak, akiknél a babavárás első örömét néhány hét után sajnos a baba elvesztése követi. Egy 2019-es norvég kutatás szerint a vetélés a 25-29 éves korosztályban a legalacsonyabb, de még ez a legalacsonyabb szám is tíz százalék, vagyis tíz pozitív terhességi tesztet produkáló nőnél sajnos csak kilenc várandósság marad meg.

25 évnél fiatalabb édesanyáknál, különösen tinédzser terhesség esetén, vagy ha a kismama harmincöt évnél idősebb, ez az arány 17%-ra nő, de negyven éves kor környékén már 33% és az évek előrehaladtával egyre rohamosabban emelkedik.

A vetélés előfordulási gyakorisága életkor szerint

A vetélés sok esetben akkor történik meg, amikor a nő még csak nem is tud a terhességéről. Vetélésről akkor beszélünk, amikor a terhesség a várandósság 24. hete előtt megszakad. Azt követően már nem vetélésről, hanem halvaszületésről beszélünk. A vetélések nagy része (kb. 70-80%) az első trimeszterben történik, azon belül is az első pár hétben. Ilyenkor biokémiai terhességnek nevezzük - bár a megtermékenyítés megtörtént, az osztódás is megindult, ám a beágyazódásnál már problémák léptek fel. Ekkor sok nő még csak nem is tud a terhességéről, így pontos adat nincs arra vonatkozóan, hogy ez a terhességek hány százalékában következik be.

Mi az a missed ab?

A missed ab (missed abortion), magyarul „csendes vetélés” egy olyan állapot, amikor a magzat fejlődése megállt, de a szervezet nem lökte ki a terhességi szöveteket. Ez az állapot gyakran észrevétlen marad, mivel a vetélés tipikus tünetei, mint például a vérzés vagy a fájdalom, nem feltétlenül jelentkeznek azonnal. Általában az első trimeszterben történik, gyakran még azelőtt, hogy a nő egyáltalán észrevenné, hogy terhes. Jellemzője az embrionális vagy magzati növekedés leállása a vetélés fizikai jelei nélkül. Sok nő rutinszerű ultrahangvizsgálat során szerez tudomást róla.

Missed abortion ultrahang képe

A missed ab okai

A missed ab okai túlnyomórészt genetikaiak. A fejlődő embrió vagy magzat kromoszóma-rendellenességei általában megakadályozzák a normális növekedést, ami a fejlődés természetes leállásához vezet. További tényezők lehetnek a hormonális egyensúlyhiány, az életkor, korábbi vetélések vagy az anya bizonyos egészségügyi állapotai, például a kezeletlen cukorbetegség vagy pajzsmirigybetegség. Lényeges azonban megjegyezni, hogy a legtöbb ok véletlenszerű, és nem annak köszönhető, amit a szülők tettek vagy nem tettek, és nem lehetett volna életmódbeli változtatásokkal, pihenéssel, étkezéssel megakadályozni.

A missed ab kezelése

Az orvosi kezelés magában foglalhatja a terhességi szövetek természetes kilökődésének kivárását (ez akár 3-4 hét is lehet), a folyamatot felgyorsító gyógyszeres kezelést, vagy egy kisebb sebészeti beavatkozást, az úgynevezett műszeres befejezést is. Ennek során egy „egynapos sebészeti” beavatkozás kapcsán a páciens méhét egy rövid altatásban végzett beavatkozás során műszeresen kiürítjük.

A vákumaspiráció egy modern és biztonságos eljárás, amely során a méhben maradt terhességi szöveteket eltávolítják. A beavatkozás rövid altatásban történik, így a páciens nem érez fájdalmat vagy kellemetlenséget. Fontos megjegyezni, hogy a korábban gyakran alkalmazott küret (kanállal történő beavatkozás - kaparás) ma már nem ajánlott, mivel magasabb a szövődmények kockázata.

A vákumaspiráció folyamata

Műtét előtti kivizsgálás

Mivel a műtét altatásban történik, szükség van általános laborvizsgálatra, amellyel a páciens aktuális egészségügyi állapotát ellenőrizzük. Emellett vércsoport-meghatározás és vércsoport-ellenanyag vizsgálat is szükséges.

A műtét menete

A missed ab egynapos sebészeti eljárásként zajlik, így a páciens aznap, a műtétet követően 5-6 óra megfigyelés után távozhat az intézményből. Ezt megfelelő méhszáj előkészítés előzi meg, ami gyógyszeres előtágítást jelent. Ennek célja, hogy a méhszáj kíméletes tágítása révén minimalizálja a későbbi szövődmények, például a méhszájelégtelenség kockázatát. A megfelelő előkészítést követően a méhüregből az elhalt terhességi szöveteket eltávolítjuk, amelyeket minden esetben szövettani vizsgálatra küldünk. A beavatkozás végén a méhüreg fertőtlenítésére is sor kerül, biztosítva a teljes beavatkozás biztonságát és a gyorsabb felépülést.

Műtét utáni teendők és kockázatok

A műtétet követő két hétben javasolt kerülni a szexuális együttlétet, az ülőfürdőt és a nehéz tárgyak emelését. A beavatkozás után néhány napig enyhe vérzés vagy pecsételő vérzés jelentkezhet. A teljes regeneráció általában gyors, és a páciens hamar visszatérhet mindennapi tevékenységeihez, amennyiben panaszmentes.

Az elhalt terhesség műszeres befejezése - mint minden műtéti beavatkozás - vérzéssel, sérüléssel, illetve gyulladásos szövődményekkel járhat. Műtét előtti, illetve a műtétet követően antibiotikum kezeléssel, illetve a protokoll szerinti fertőtlenítésekkel ezek esélye minimális.

Teherbeesés missed ab után

Missed ab után (akár magától, akár orvosi segítséggel zajlott le) az orvos pihenést javasol, valamint érdemes bizonyos vizsgálatokat elvégezni, hogy kiderüljön, mi is okozta a vetélést. A vetélés, bármily fájó, sokkal gyakoribb mint azt az elszenvedője gondolná, rengeteg okból megtörténhet, így egy alkalommal ha bekövetkezik ezt el kell fogadni, bárkivel megtörténhet, ez a természetes szelekció. Ha ismétlődik, ez már más kérdés.

Gyakorlatilag már a következő ciklusban teherbe lehet esni, ám mégis azt javasolják, várjon a nő minimum 2-3 hónapot, hogy a méh nyálkahártyája helyreálljon, ismét fel tudjon épülni.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyit kell várni a próbálkozással egy vetélés után. A spontán vetélés a koraterhesség leggyakoribb szövődménye. Előfordulása igen gyakori, az ultrahanggal detektálható terhességek 8-20%-a végződik így. Arra a kérdésre, hogy kell-e várni az ismételt próbálkozással a vetélés után, nagyon sokáig tartotta magát az az elmélet, mely szerint egy vetélés után időt kell hagyni a méhnyálkahártyának, hogy regenerálódjon, emiatt mindenképpen javasolt pár hónap védekezés a következő terhesség előtt. Ez is, mint számos más, igen logikusan hangzó, tetszetős elmélet az évek során előbb megkérdőjeleződött, majd többszörösen kiderült róla, hogy bár első pillantásra logikusnak látszik, a valósághoz semmi köze nincs.

Jelen kutatás figyelemre méltó eredménye, hogy nem csak az derül ki belőle, hogy nem szükséges várni, hanem arra is rámutat, hogy a következő terhesség során a vetélés kockázata akkor a legalacsonyabb, ha az a terhesség a vetélés utáni 3 hónapon belül megfogan! A kutatás során 514, előzőleg vetélésen átesett várandós terhességének a kimenetelét vizsgálták.

A terhességi próbálkozás idejének hatása a vetélés kockázatára

A terhesség tervezésénél sok kismama mérlegelheti a különféle kiegészítőket. A folát, mio inozitol és barátcserje szedése missed ab műtét után közvetlenül is megkezdhető. A barátcserje (már szedte korábban és segített) alkalmazása, majd 3-4 hónap után az újabb próbálkozás reális elképzelés.

Könnyebb teherbe esni vetélés után hamarosan? - Ismerje meg a tényeket - Dr. Lora Shahine

Vetélés és gyászfeldolgozás

A vetélés veszteség, így gyászfolyamat követi. Amikor először szembesülünk azzal, hogy a baba elköszönt, általában az első érzés a döbbenet. A világ hirtelen összeomlik és megszűnik körülöttünk. Az első sokk után azonban elkezdünk átmenni tagadásba. „Biztos rossz ez a gép. Biztos nem is látták jól. Nézzék meg egy másik géppel…” Vagyis megkérdőjelezzük a veszteség valódiságát.

A gyászfolyamat következő lépcsője általában a düh: „Miért velem kellett ennek megtörténnie? Miért a mi családunkban?” A miérteket általában az okok keresése követi: bújjuk az internetet, elemezzük az életmódunkat és leginkább vádoljuk magunkat…

Az okok keresése után a gyászfolyamat gyakori következő lépcsője, hogy szinte mániákus módon próbáljuk megváltoztatni a szokásainkat és az életünket. Sok édesanya a vetélés után áttér bio élelmiszerekre és „mentes” táplálékokra, kidobja a háztartási vegyszerek nagy részét és szinte új életet kezd. Akár megvolt ez az életmód változtatós stáció, akár nem, a következő - és leghosszabb ideig tartó - lépcső a szomorúság és a depresszió időszaka. Már nincsenek látványos akciók, már nem keressük az okokat, már nem tagadjuk a tényeket, csak a bénító, csendes szomorúság marad…

A legfontosabb azonban nem megállni ezen a lépcsőn a gyász folyamatában! El kell jutnunk - szükség esetén segítséggel - a következő lépcsőre, ami az elfogadás. Amikor megbékélünk a veszteség tényével, amikor elfogadjuk, hogy a veszteség az életünk részévé válik, de már nem irányítja azt. Éppen emiatt a környezet, a család és az ismerősök hozzáállása szempontjából a legfontosabb (lenne), hogy erre az utolsó lépcsőre segítse át a veszteségen átesett szülőket!

Sajnos az nem segítség a gyász feldolgozásában, amikor egészségügyi szakemberek - nyilván jóindulatból - azzal vigasztalják a vetélésen átesett nőket, hogy hát „az még nem is volt baba, csak egy embrió”. A vetélést mindannyian másképp éljük meg, de a veszteség minimalizálása, szőnyeg alá söprése egyáltalán nem segít! A vetélésről valószínűleg nehéz beszélni még a családtagokkal, sőt talán még a férjjel is. Természetesen a férj is gyászol, csak valószínűleg ő más ritmusban megy át a gyászfolyamaton. Emiatt még az is lehet, hogy ideig-óráig magányosnak érzed magad, az érzed, hogy a vetélés csak a te problémád és csak a te szomorúságod.

Mivel mindenki egy kicsit más, máshogy kell ezen az úton végigmennünk: van akinek az elcsendesedés, az egyedüllét segít és van, akinek ki kell beszélnie magából az érzelmeket. Ha vetélés után most ismét babát vársz, teljesen normális, hogy aggódsz. Valószínűleg sokkal jobban aggódsz, mint egy olyan édesanya, aki akinek nem volt vetélés előzménye és valószínűleg máshogy állsz hozzá a várandósságodhoz. Az is valószínű, hogy kavarognak benned az érzelmek is! Teljesen természetes, hogy az örömödbe üröm vegyül a szivárványbabáddal kapcsolatban! Valószínűleg vagy az aggódás miatt nem tudsz most önfeledten örülni a várandóságnak, vagy pedig éppen azért érzel lelkiismeret furdalást, mert örülsz a terhességnek és szinte vádolod magad, hogy elfelejted az „előző babát”. Hidd el, teljesen normális, hogy így kavarognak az érzelmeid, de a legfontosabb, hogy minél kevésbé aggódj! Fogadd el az érzelmeidet, de próbálj kikapcsolódni és próbáld pozitív gondolatokkal táplálni az elmédet.

A gyászfeldolgozás szakaszai

Terhesség elleni védekezési módszerek

A nem kívánt megtermékenyülést nem csak nőgyógyász segítségével előzhetjük meg, a terhesség ellen házilag is védekezhetünk, azaz olyan módszerekkel, amik nem igényelnek szakértői segítséget. A különféle módszerek hatékonysága eltér, mindenkinek az egészségügyi állapota és a preferenciái alapján kell egy olyan megoldást kiválasztania, ami kellően hatékony, emellett nem gyakorol jelentős negatív hatást sem az életminőségére, sem az együttlétekre.

Orvosi segítséggel alkalmazható módszerek

Fogamzásgátló tabletta

A nem kívánt terhesség ellen gyógyszer szedésével is védekezhetünk; ez az egyik legnépszerűbb megoldás. A fogamzásgátló tablettákat két nagy kategóriába sorolhatjuk. Ezek a kombinált tabletta és a csak progesztint tartalmazó tabletta (mini tabletta). A kombinált tabletta ösztrogént és progesztint tartalmaz, és elsősorban az ovuláció gátlásával, a méhnyaknyák sűrítésével és a méhnyálkahártya elvékonyításával akadályozza meg a terhességet. Ezzel szemben a „mini tabletta” csak progesztint tartalmaz, és főként a méhnyaknyák besűrítésével, valamint a méhnyálkahártyán keresztül hatását, de egyes esetekben az ovulációt is gátolhatja.

Hormontapasz

A hormontapasz arra szolgál, hogy a máj terhelése nélkül, a bőrről közvetlenül az érpályába jusson a hormon. A fogamzásgátló tapasz hasonlít a sebtapaszhoz: úgy 5 cm nagyságú, négyzet alakú, és a vállra, az alhasra vagy a felsőtestre szokták elhelyezni, hogy a benne lévő ösztrogén és progeszteron a bőrön át a vérkeringésbe kerüljön. Minthogy elkerüli az emésztőrendszert, ezt a módszert különösen a gyomorproblémákkal küszködő nők kedvelik. Hetenként egy tapaszt kell feltenni, a harmadik hetet követi egy tapaszmentes hét, hogy teret adjon a nő menstruációs periódusának.

Implantátum beültetése

Ez a módszer a terméktől függően egy vagy több apró, gyufaszál méretű rudacska, ezeket helyi érzéstelenítés mellett a felkarba ültetik. Folyamatosan ugyanolyan hormonokat bocsátanak ki, így előzik meg az esetleges fogamzást, s akár évekig a helyükön maradhatnak.

Pesszárium

A pesszárium egy méhnyakra helyezendő gömbszelet, egy „gumisapka", amely mechanikusan akadályozza meg a spermiumok méhbe jutását. Méretét orvosi vizsgálattal kell megállapítani, és az orvos tanítja meg a használatát is. Nagyobb súlyváltozások, szülések, nőgyógyászati műtétek után a méretet ismét ellenőriztetni kell. A szexuális kapcsolat előtt 20 perccel kell felhelyezni, és a szeretkezés után 4-6 óráig a hüvelyben tartani. 16 óránál tovább a fertőzésveszély miatt nem maradhat a hüvelyben. Célszerű spermicid anyaggal együtt alkalmazni. Előnye, hogy a szervezet működését nem befolyásolja, hátránya, hogy helytelenül felhelyezve hatástalan.

Méhszájsapka

A méhszájsapkát vékony, puha gumiból készítik, kisebb, mint a pesszárium, és többféle típusban és méretben kapható. A hüvely felső részébe kell helyezni, hogy fedje a méhszájat. Az így létrejött mechanikus gát megakadályozza, hogy a spermiumok bejussanak a méhbe. A pesszáriumhoz hasonlóan a sapka méretét is az orvosnak kell megállapítani, ez biztosítja ugyanis, hogy megfelelő méretűt alkalmazzunk és pontosan illeszkedjen. A segítséggel történt első felhelyezés után a nő már egyedül is fel tudja helyezni magának a közösülés előtt, amely után viszont legalább hat órán át fent kell maradnia.

Spirál (IUD)

A spirál vagy IUD egy méhen belüli polietilénből készült, abortív eszköz, mely úgy fejti ki hatását, hogy megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását a méh nyálkahártyájába. Tartós módszer, hiszen a felhelyezés után öt évig nem igényel figyelmet a születésszabályozás. További előnye, amit nagyon ritkán hangoztatnak, hogy jelentős védelmet nyújt a méhnyálkahártya daganatos betegségei ellen. A spirál hátrányai között szerepel a bő vérzés és a néha előforduló alhasi fájdalmi panasz. A legtöbb gond azonban az odafigyelés hiányából adódik, leggyakoribb, amikor az ötéves cserére vonatkozó javaslatot a nők sok évvel túllépik.

Könnyebb teherbe esni vetélés után hamarosan? - Ismerje meg a tényeket - Dr. Lora Shahine

Terhesség ellen házilag is alkalmazható módszerek

Férfi óvszer (kondom)

Az egyik leggyakrabban használt és legjobban bevált módszer, amely mechanikai úton akadályozza meg a megtermékenyülést. Az ondó így a hüvelyen kívülre kerül. Ez a legősibb, legjobban ismert és a leginkább alkalmazott módja a terhesség megelőzésének világszerte. Nem igényel semmiféle eszközt vagy előkészületet, olcsó és mindig rendelkezésre áll. Bár bizonytalan módszerként van elkönyvelve, sokkal megbízhatóbb, mint azt sokan gondolnák. A gond akkor jelentkezik, ha a férfi nem tud megfelelő önkontrollt gyakorolni a testére olyankor, amikor a kontroll kikapcsolása általában a nagyobb örömszerzés forrása, ráadásul a nő is stresszelhet emiatt, ezáltal az együttlét élménye csökkenhet.

Hőmérőzés (Hillebrant-módszer)

A hőmérőzés vagy Hillebrant-módszer azt jelenti, hogy a nő minden ébredéskor rendszeresen megméri szájban, végbélben vagy hüvelyben a hőmérsékletét. A tüszőérés idején az alaphőmérséklet 0,2-0,5 °C-kal megemelkedik. Ezáltal a tüszőrepedés időpontja nagy biztonsággal megállapítható. A ciklus második részében biztonsággal jelzi a terméketlen napokat. A hőmérőzést legtöbbször a naptármódszerrel együtt szokták alkalmazni, melynek lényege, hogy az előző 12 hónap során a leghosszabb és a legrövidebb menstruációs ciklus hosszából kiszámoljuk a tüszőrepedés feltételezett idejét. Szabálytalan, változó hosszúságú ciklus esetén nem alkalmazható.

Kémiai fogamzásgátlás (spermicid szerek)

A spermicid krémek, zselék, hüvelykúpok lényege, hogy a hímivarsejtek útjába olyan kémiai anyagot juttatnak, mely megakadályozza azok mozgását, ezáltal csökkenti a lehetőségét, hogy feljussanak a megtermékenyítés helyére. Ez az eljárás azonnali védelmet biztosít, és 10 órán át tart a hatása, azonban minden újabb együttlét előtt újabb adagot kell felhelyezni. Sem használat előtt, sem közvetlenül utána nem szabad hüvelyzuhanyt alkalmazni, illetve szappannal mosakodni. A hüvelytampon a krémekkel ellentétben egy egész napon át védelmet biztosít. Legalább egy, legfeljebb 24 órán át lehet a hüvelyben hagyni. Ezek a fogamzásgátlók önállóan is használhatóak, de mechanikai módszerekkel kombinálva (pesszárium, kondom) még teljesebb védelmet nyújtanak. Hátrányuk lehet az egyes összetevőkkel szembeni esetleges allergiás reakció.

tags: #missed #ab #utan #teherbeeses #milyen #hazi