A budapesti ásványvizek története külön regény. A gyógyító hatás, amit képviselnek, pedig még a kulturális értéknél is nagyobb kincs. A mélyből feltörő gyógyvizekre gyakran egyszerre épült fürdő és palackozó üzem, a fürdőkben pedig nem csak fürödni lehet, de gyógyvizes ivókutakat is találhatunk a fürdők épületében. Ugyanakkor vannak kizárólag fogyasztásra szánt gyógyvizek is a fővárosban.
Az emésztőszervek és az anyagcsere különböző megbetegedései gyakran egyszerre, összetett módon jelentkeznek, ezért nehéz megnevezni egyetlen kiváltó okot, még nehezebb egyetlen megoldást. A gyógyvizek magas ásványianyag tartalma miatt hatékonyan katalizálják az emésztési folyamatokat, megoldást adva a lelassult vagy elégtelen emésztés okozta problémákra. Ráadásul nemcsak egy betegség vagy állapot kezelésére alkalmasak, mert a bennük lévő számtalan mikro- és makroelemnek köszönhetően komplex módon hatnak a szervezetünkre.

A Mira gyógyvíz története és összetétele
A Mira gyógyvizet az 1920-as évek elején fedezték fel Jászkarajenő határában, kutatások során, és hamarosan megindult a termelése, 1922-ben. Az aránylag kis területen belül előforduló gyógyvizek a felszín alatt 2-4 m közötti mélységben szivárognak, s közben az agyag piritjét kénsavvá bontják, amely oldatba hozza a földpátot és a dolomitot.
A gyógyvíz jellegzetes összetételét a nátriumszulfát, más néven glaubersó adja, de konyhasót (nátrium-kloridot) és magnéziumszulfátot (keserűsó, más néven Epsom-só) is tartalmaz. A glaubersó elnevezést Johann Rudolf Glauberről kapta, aki a 17. században élt. A gyógyvíz főbb oldott alkotóelemei: Magnézium (Mg2+): 496 mg/l, Nátrium (Na+): 4800 mg/l, Kalcium (Ca2+): 230 mg/l, Hidrogénkarbonát (HCO3-).
A Mira gyógyvíz jótékony hatásai
A Mira gyógyvíz prémium minőségű természetes gyógyvíz. Semmilyen mesterséges tisztításon nem esik át, nem tartalmaz semmiféle vegyszert.
Emésztési problémák és székrekedés
Az emésztési gondok közül az egyik legismertebb és legkellemetlenebb a székrekedés. Ennek orvoslására alkalmasak a különböző keserűvizek. A Mira glaubersós gyógyvíz enyhe hashajtó és béltisztító hatással rendelkezik a mérsékelt keserűsó-tartalmának köszönhetően.
A szulfát ionok az ozmózis folyamata során magukhoz vonzzák a bélcsatorna falából a vizet, így lazítva és feloldva a székletet, megkönnyítve annak ürülését. A folyamatot segíti a gyógyvíz kéntartalmú vegyületeinek a redukciója, melynek során kénhidrogének keletkeznek, ezek az anyagok tovább serkentik a bélműködést. A gyógyvíz tisztítja a bélcsatornát, eltávolítja a gyulladásos váladékot, a baktériumokat és azok bomlástermékeit, valamint a széklettel együtt kiüríti azokat.
4 székrekedés elleni szer Dr. Bergtől, amelyek a kiváltó okokat célozzák meg
Epehólyag és máj egészsége
A glaubersó epehólyag-összehúzó tulajdonságának köszönhetően elősegíti az epehólyag kiürülését, megakadályozza a kőképződéshez kedvező epepangást, és fokozza a máj epeelválasztó képességét. Ennek következtében az epehólyag gyorsan megtelik friss epével, melyben kisebb a kockázata a kőképződésnek és a gyulladás kialakulásának. A gyógyvíz rendszeres fogyasztása tehát segítheti az epekőképződés és az epehólyag-gyulladás megelőzését.
Az epekövesség kialakulásában szerepet játszik az epehólyagban lévő epefolyadék besűrűsödése, ami akkor következik be, ha az epehólyag hosszabb ideig nem húzódik össze és nem ürül ki, és az epe koleszterintartalma túlzottan magas lesz. A kiürülés után a máj új epét termel, melynek koleszterintartalma alacsonyabb, de idővel az is besűrűsödhet. A Mira gyógyvíz rendszeres fogyasztása segíthet megelőzni ezt a folyamatot. A gyógyvíz kúraszerű használata tehát gátolja az epekőképződést és az epehólyag-gyulladás kifejlődését.

Anyagcsere és fogyókúra
A Mira glaubersós gyógyvíz hatása az anyagcserére régóta ismert. Halmy László professzor és munkatársai, Kovács Ferenc főorvos legújabb vizsgálatai is alátámasztják ezt: Elhízott betegeket 1000-1500 kcal-s diétával kezeltek, kiegészítve napi 3x2 dl Mira gyógyvízzel, míg a kontrollcsoport csak diétát kapott.
Négy hét elteltével azt tapasztalták, hogy a Mira gyógyvizet fogyasztó elhízottak jelentősen több súlyt veszítettek, mint a kontrollcsoport, és emellett a szérum koleszterinszintjük is javult (csökkent az LDL-koleszterin és a trigliceridek szintje), valamint a szervezet szénhidrát-felhasználó képessége is nőtt (csökkent a vércukorszint). A fentiek alapján megállapítható, hogy a Mira víz eredményesen alkalmazható a fogyókúra kiegészítésére, ami nemcsak a súlycsökkentést segíti elő, hanem a vele járó cukorbetegség és magas vérzsír szint csökkenését is támogathatja.

Alkalmazási javaslatok és adagolás
- Epeutak és epehólyag betegségeinek kezelésére: naponta 1-2X2-3 dl ajánlott, hosszan tartó problémák esetén 4-6 héten át.
- Bélhurut esetén: naponta 2X1-2 dl fogyasztása javasolt. A gyógyvizet éhgyomorra kell fogyasztani.
- Fogyókúra kiegészítőjeként: napi 3X2 dl ajánlott a főétkezésekhez.
- Cukorbetegség, magas koleszterinszint, valamint májgyulladás esetén: kúraszerűen napi 2-3 dl ajánlott.
- Tisztító kúra során: napi 2 X 1 dl-nyi mennyiségben fogyassza 3 - 6 héten át.
Adagolás kismamáknak
Fogyasztható terhesség alatt? Igen, fogyasztható. Hasi görcsök nélkül, kíméletes módon szünteti meg a székrekedést. Azonban az adagolást egyénileg kell kitapasztalni a MIRA gyógyvíz adagolását.
Ellenjavallatok és mellékhatások
Heveny gyomor- és bélhurut, savhiány, vérző gyomor- és bélfekély, szívgyengeség, hasmenés és jelentős folyadékveszteség esetén nem javasolt a fogyasztása. Káros hatásai az elmúlt évszázad alatt nem merültek fel, még nagyobb mennyiségben történő fogyasztása sem. Amennyiben vesebeteg vagy, vagy veseköved volt/van, akkor különösen nagy figyelmet kell fordítanod az összetételre.
A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem alkalmas orvosi kezelés helyettesítésére! Betegség esetén konzultáljon kezelőorvosával a használat előtt. Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget! Ne fogyassza a terméket, ha az összetevők bármelyikére allergiás vagy érzékeny! Tartsa távol kisgyermekektől!