A gyermekvállalás napjainkban sokkal tudatosabb döntés, mint korábban, a párok jóval megfontoltabban közelítenek a kérdéshez. Az állam részéről több támogatás is életbe lép, illetve igényelhető egy frissen szülővé vált pár számára. Az anyasági támogatások is ebbe a kategóriába tartoznak. Ebben a tájékoztatóban az anyagi támogatásokról írunk, amelyek a gyereket nevelőknek járnak. Ezek a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED), a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) és a gyermeknevelési támogatás (GYET). Fontos, hogy ezek a támogatások nem egyszerre, hanem egymás után járnak és az összegük egyre csökken, ahogy a gyerek nő.
Az Anyasági Támogatás Részletei
Gyermek születéséhez kapcsolódó családtámogatási ellátás az anyasági támogatás. Idén, azaz 2018. január 1-jétől az anyasági támogatásra jogosultságot kiterjesztették - adott feltételek fennállásakor - a külföldön született gyermekekre is.
Ki jogosult anyasági támogatásra?
- Anyasági támogatásra jogosult többek között minden Magyarországon élő magyar állampolgárság, aki gyermeket vállalt.
- Így ennek keretében anyasági támogatásra jogosult a szülést követően az a nő, aki várandóssága alatt legalább 4 alkalommal - koraszülés esetén legalább egyszer - várandósgondozáson vett részt.
- Az anyasági támogatás a szülő nőt akkor is megilleti, ha a gyermeke halva született.
- Ha az anyasági támogatásra jogosult nő még a támogatás felvételét megelőzően meghal, úgy az anyasági támogatást az anyával egy háztartásban élt apának kell kifizetni, az apa hiányában annak a személynek, aki a gyermek gondozását ellátja.
- Anyasági támogatásra jogosult továbbá az örökbefogadó szülő, ha a szülést követő 6 hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték.
- Illetve a gyám, ha a gyermek a születését követően 6 hónapon belül - végleges határozat alapján - a gondozásába kerül.
Az anyasági támogatás jár továbbá nem Magyarország területén élő, magyar állampolgárságú gyermek vér szerinti anyjának, örökbefogadó szülőjének vagy gyámjának, ha a gyermek külföldön született és a hazai anyakönyvezés végzésére kijelölt anyakönyvi szerv által anyakönyvezett. Szintén jogosult az, akinek külföldön született, "Magyar igazolvánnyal" rendelkező gyermeke van, feltéve, hogy a gyermek lakóhelye szerinti szomszédos állam joga szerint a magyar állampolgárság felvétele a szomszédos állam szerinti állampolgárságtól való megfosztással jár. Végül jogosult a tartós külszolgálatot vagy tartós külföldi szolgálatot teljesítő magyar állampolgár, illetve vele életvitelszerűen együtt élő házastársnak, élettársnak.

Mikor nem jár anyasági támogatás?
Nem jár anyasági támogatás, ha:
- A szülők a gyermek születését megelőzően úgy nyilatkoztak, hogy hozzájárulnak a gyermekük örökbefogadásához.
- A megszületett gyermek a gyámhatóság jogerős határozata alapján a családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodásban részesül.
A fentiek ellenére azonban folyósítható az anyasági támogatás - a szülést követő 6 hónapon belül benyújtott igény esetén -, ha a jogosultak a gyermek örökbefogadásához való hozzájárulásról szóló nyilatkozatot visszavonták; illetve a családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodást megszüntetik, és a továbbiakban az anya gondoskodik a gyermek neveléséről.
Az anyasági támogatás mértéke
Az anyasági támogatás - gyermekenkénti - összege azonos a gyermek születésének időpontjában hatályos szociális vetítési alap összegének 225%-ával (2023. évben 64 125,-Ft), ikergyermekek esetén 300%-ával (2023. évben 85 500,-Ft).

Mikor és hogyan igényelhető?
Az anyasági támogatás iránti kérelmet a szülést követő hat hónapon belül postai úton eljuttatva lehet benyújtani (Budapest 1919) címre, vagy személyesen a lakóhely szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal családtámogatási ügyfélszolgálatán, vagy az integrált ügyfélszolgálatnál (kormányablak), valamint a kérelmező munkahelyén működő társadalombiztosítási kifizetőhelyen is (Honvédelmi Minisztériumi dolgozók esetében). Külföldön született gyermekek esetén a kérelem benyújtható a külképviselet hivatásos konzuli tisztviselőjénél is.
A kérelem írásban az erre szolgáló „Kérelem anyasági támogatás megállapítására” című formanyomtatvány kitöltésével, és a formanyomtatvány kitöltési útmutatójában szereplő iratok bemutatásával vagy másolatuk csatolásával történik.
A kérelem elbíráláshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
- Személyazonosság igazolása pl: érvényes személyi igazolvány, személyazonosító igazolvány, érvényes kártya típusú gépjárművezetői engedély, érvényes útlevél.
- Külföldi állampolgár esetében érvényes bevándorlási, letelepedési engedély, magyarországi tartózkodásra jogosító egyéb irat, EU Kék kártya.
- A várandósgondozást végző szülész-nőgyógyász szakorvos, szülésznő vagy védőnő igazolását arról, hogy a szülő nő várandóssága alatt legalább négy alkalommal - koraszülés esetén legalább egyszer - várandósgondozáson részt vett. Az igazolás másolati példánya is elfogadható. Ha azonban az anya igazolja, hogy a terhesség időtartama alatt legalább 5 hónap időtartamig egybefüggően külföldön tartózkodott, akkor a terhes gondozáson való részvételt nem kell a kérelméhez csatolnia, de a külföldön tartózkodás tényét igazolni szükséges.
- Halvaszületett gyermek esetében a halvaszületést bizonyító okirat.
- Örökbefogadás esetén az örökbefogadást engedélyező gyámhatósági határozat.
- Gyám esetén a gyámkirendelő határozat.
- Anya halála esetén az anya halotti anyakönyvi kivonata.
- Ha a gyermek örökbefogadását visszavonták, a visszavonó nyilatkozat, illetve ha a gyermekvédelmi gondoskodást megszüntették, az erről szóló gyámhatósági határozat.
Az anyasági támogatást - amennyiben hiánypótlásra nincs szükség -, a döntés meghozatalától számított 8 napon belül kell folyósítani. A támogatást a kérelmező által a kérelmen megjelölt fizetési számlájára (bankszámlájára/folyószámlájára) vagy lakcímére utalja ki a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.
Egyéb Családtámogatási Ellátások
Az egyszeri anyasági támogatáson túl még léteznek egyéb juttatások is, amiket szintén igénybe vehet az anya, illetve a szülők. Ezek a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED), a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) és a gyermeknevelési támogatás (GYET).
Csecsemőgondozási Díj (CSED)
A csecsemőgondozási díj alapvetően a szülési szabadság alatt jár. Ez az anya esetében 24 hét, amiből kettőt kötelező igénybe venni, a maradék 22 hétről szabadon dönthetsz. A szülési szabadságból legfeljebb négy hetet a szülés várható időpontja előtt kell kiadnia a munkáltatónak, ha a felek nem állapodnak meg másként. A CSED-et a szülés várható időpontját megelőző negyedik héttől bármikor kérheted, de ezt előre jelezned kell a munkahelyeden.
A CSED maximum a gyerek születésétől számított 168. napig jár. Koraszülött gyerekek esetén azonban tovább is járhat, ha csak később tudod hazavinni a kisbabádat a kórházból. Ilyenkor a szülési szabadságból fel nem használt napokat, a szülést követő egy év elteltéig igénybe veheted. Akkor is jár a CSED, ha a gyerek a születést követően hal meg (ekkor az ezt követő 15. napig).
A csecsemőgondozási díj az anya jövedelmének 100%-a. Kiszámításához a CSED folyósítását megelőző 3. hónap utolsó napjától visszafelé megnézik az elmúlt 180 napra jutó jövedelmedet, és ebből az egy napra jutó átlagkeresetét veszik alapul, abban az esetben ha a biztosítási idő folyamatos volt. Kizárólag azt az összeget veszik alapul, amit a személyi jövedelemadó-előleg megállapításához is figyelembe vesz a NAV, tehát, ami a bevallott jövedelmed. Ha az adott időszakban nincs 180 naptári napi jövedelmed, vagy a biztosítási jogviszonyod a számítás alapjául szolgáló időszakban megszakadt, akkor a számításra másféle szabály vonatkozik.
A CSED iránti kérelmet az erre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtanod, amit az Államkincstár oldalán találsz. A kitöltött kérelmet a munkáltatódnak kell benyújtanod.
Fontos: A szülési szabadság lényege, hogy a szülőnek ne kelljen dolgoznia, mégse járjon anyagilag rosszabbul. Ezért a CSED folyósítása mellett keresőtevékenységet nem folytathatsz, azaz nem dolgozhatsz munkaviszonyban, vállalkozásban és megbízással sem, különben nem jár a támogatás.

Gyermekgondozási Díj (GYED)
GYED-et a szülési szabadság lejárta után igényelhetsz, amikor már nem jár a CSED, de továbbra is szeretnél otthon maradni a gyerekeddel vagy visszamentél dolgozni. GYED-re az anya, az apa és minden szülőnek minősülő személy jogosult lehet. A gyermekgondozási díj alapvetően legkorábban a csecsemőgondozási díj (168 nap) lejártát követő naptól a gyerek kétéves koráig jár. Akkor is megszűnik a GYED, ha a gyereked meghal.
A GYED a jövedelmed napi átlagának 70 százaléka, de van egy maximumértéke. Nem lehet több mint a minimálbér kétszeresének 70 százaléka. Ez 2024-ben 373 520 Ft. Ha ennél több lenne a saját kereseted 70 százaléka, akkor is az előbbi számítás alapján járó összeget fogod kapni.
Igen, a gyermekgondozási díj (GYED) folyósítása mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Ilyenkor a munkabéredet és a GYED-et is megkapod.
A GYED legkorábban a CSED után, tehát a szülést követő 168. napot követően jár, de már akkor leadhatod az igényedet, amikor a CSED-et igényled. Ez megkönnyíti az ügyintézést. A GYED iránti kérelmet az erre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtanod a munkáltatódnak, ugyanúgy, mint a CSED esetében.
Speciális GYED típusok
- Diplomás GYED: Akkor jár, ha egyetemistaként vagy az egyetem befejezése után nem sokkal születik gyereked. Fontos, hogy nem kaphatsz diplomás GYED-et, ha a gyerek születését követően, az első 168 napban dolgozol. Ezt azért van, mert a diplomás GYED-et pont azért kapja a szülő, mert nem dolgozott, hanem tanult korábban.
- Nevelőszülői GYED: A nevelőszülői GYED-et az a nevelőszülő kaphat nevelőszülői tevékenysége alatt, akire igazak a GYED alapfeltételei. Ha a nevelőszülőség mellett mást is dolgoztál a gyerek születését követő 169. napig, akkor erre az időszakra nem jár nevelőszülői GYED.
- Nagyszülői GYED: Arra van, hogy ha a szülők szeretnének dolgozni, de a gyereket nem tudják bölcsödébe adni, a még nem nyugdíjas nagyszülő be tudjon segíteni úgy, hogy ő sem marad bevétel nélkül. Ilyenkor a munkába visszatérő szülő helyett a nagyszülő kapja az ellátást, ami beleszámít a nyugdíjába is. Nagyszülői GYED-et az kaphat, akinek a vér szerinti vagy örökbefogadott gyereke, esetleg gyerekének házastársa (tehát a nagyszülő veje, menye) jogosult lenne egyébként szülői GYED-re.

Gyermekgondozást Segítő Ellátás (GYES)
Ha jogosult voltál CSED-re és/vagy GYED-re, akkor ezek megszűnése után jár a GYES. Egymás mellett ugyanis nem vehetők igénybe ezek az ellátások egyazon gyerek után. A GYES nem kötött biztosítási jogviszonyhoz, ezért akkor is igényelheted, ha nem voltál jogosult sem CSED-re, sem GYED-re. A GYES-t a gyerekkel közös háztartásban élő szülők bármelyike igénybe veheti.
A GYES a GYED lejárta után jár, alapvetően a gyerek 2 és 3 éves kora között. Ikrek esetében azonban tovább, a tankötelessé válás évének végéig. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerek esetében a gyerek 10. életévének betöltéséig jár a támogatás.
A gyermekgondozást segítő ellátás havi összege gyerekenként azonos az úgynevezett szociális vetítési alap összegével. Régen ezt nyugdíjminimumként ismertük. Ez az összeg évente szokott változni az Országgyűlés döntése alapján. Igen, a GYES folyósítása mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni.
Gyermeknevelési Támogatás (GYET)
A gyermeknevelési támogatás egy speciális támogatási forma, amely több ponton is eltér a csecsemőgondozási díj (CSED), gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) vagy gyermekgondozási díj (GYED) konstrukcióktól. Sajátossága, hogy a családban nevelt gyermekek számától és életkorától is függ az igénybevehetőség, és fix összegű támogatási forma, független például a korábbi fizetésünk összegétől. Fogalmilag meg kell különböztetni azoktól az esetektől is, amikor az édesanya jó néhány évig egyszerűen otthon marad a gyermekével, mert az apa keresete ezt lehetővé teszi számára.
Gyermeknevelési támogatásra az a szülő, gyám - ide nem értve a gyermekvédelmi gyámot és a kizárólag egyes gyámi feladatok ellátására kirendelt nevelőszülőt - jogosult, aki saját háztartásában három vagy több kiskorút nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől a 8. életévének betöltéséig jár. Megszűnik a jogosultság ha a legidősebb gyermek betölti a 18. életévét.
A gyermeknevelési támogatás havi összege - függetlenül a gyermekek számától - azonos a szociális vetítési alap összegével, töredék hónap esetén egy naptári napra a havi összeg harmincad része jár. Az ellátás összegéből nyugdíjjárulék kerül levonásra. 2026-ban az öregségi nyugdíjminimummal azonos, 28.500 Ft.
Fontos tudni, hogy lehet dolgozni a GYET mellett, de csak maximum heti 30 órában. Kivételt képez a teljes mértékben otthonról végzett munka.
A gyermekgondozási támogatás nem vehető igénybe, ha az igénybe vevő előzetes letartóztatásban van, büntetését tölti, illetve ha a rendszeres gyermeknevelési támogatások (CSED, GYES vagy GYED) bármelyikében, vagy egyéb rendszeres ellátásban, például öregségi nyugdíjban részesül.

A GYET olyan családok esetében lehet ezért célszerű választás, ahol az igénybe vevő szülő otthonról dolgozik. Egy más jellegű és ritkább opció, amikor a családfenntartó kimagasló jövedelme teszi lehetővé és indokolja az édesanya otthon maradását. Ilyen esetben is javasolt a GYET igénylése, leginkább az állami nyugdíjrendszerben való ellátás biztosítása miatt.