A majmok, különösen a fiatal egyedek, elképesztően aranyos lények. Szemükben gyakran látunk értelmet, és látványuk megmelengeti a szívünket. Bár sokban hasonlítanak ránk, fontos megjegyezni, hogy vadállatok, akik a dzsungelbe tartoznak, saját fajtársaik és családjuk körébe. Nagyon szociális állatok, szoros kötelékben élnek családjukkal, függenek egymástól, és a megfelelő fizikai és pszichikai fejlődésükhöz szükség van saját élőhelyükre.
A makákók szociális viselkedése és a szülő-utód kapcsolat
A közönséges vagy jávai makákók (Macaca fascicularis) 6-100 fős, kevert ivarú csoportokban élnek, ahol egy felnőtt hímre két-három felnőtt nőstény jut. A fennmaradó hímek vagy egyedül, vagy csapatokba verődve élnek. A nagy csoport két alcsoportra tagozódik. Az egyik a központi csoport, amelynek egy hím a vezetője, és a nőstények, valamint a növendékek nagy része ide tartozik. A másik alcsoport alkotja a perifériát, amelybe a szubdomináns hímek tartoznak, esetleg néhány nősténnyel. Mindkét ivarnál teljesen tiszta rangsor alakul ki, amely az életkoron, a rokonsági fokon és az egymás közötti szövetségeken alapul. Az ellés az év bármely szakában történhet, melyet 160-170 napos vemhesség előz meg. Az egyetlen kölyök mintegy 350 gramm körüli testtömegű, és a főemlősök többségéhez hasonlóan állandóan anyjához bújik, illetve a későbbiekben a nővérek, nagynénik szállítják. Anyjától 6-12 hónapos korban választódik el, 4-5 éves korban eléri ivarérettségét.
Brit kutatók új tanulmányukban rávilágítottak arra, hogy az óvilági emberszabásúak eszközhasználatát eddig csak élő állatokon tanulmányozták. Ez azt jelenti, hogy a témában régészeti kutatást nem végeztek - tehát nem tudhatjuk, hogy az állatok mióta használnak köveket. A tanulmány szerzője, Michael Haslam szerint fontos lenne régészeti leleteket találni, ezekből ugyanis meghatározható a főemlősök kőkorszakának kezdete.
A gyász és az érzelmi kötődés a makákóknál
Több száz alkalommal dokumentálták, ahogy a főemlősök különböző fajaiból, köztük az emberszabásúak közül is származó egyedek magukkal cipelik halott kicsinyeiket. Napokig, vagy akár hetekig is hordozzák utódaik maradványát, egészen addig, amíg az apró test bomlásnak nem indul vagy mumifikálódik. Elkészült az első átfogó kutatás, melyben 400 dokumentált esetet hasonlítottak össze, melyek mindegyikében 50 majomfaj valamelyikéből származó nőstények hasonlóan viseltettek halott utódaik iránt, mintha azok még élnének, írja a Live Science. A vizsgálat során létrehozták az eddigi legnagyobb adatbázist a témában, ennek segítségével pedig sikerült olyan faktorokat megállapítani, melyek közrejátszanak az állatok viselkedésben.
Mivel a holt utódaikat magukkal cipelő majmokról már az előző század elején is készültek tudományos feljegyzések, így a kutatók 1915 és 2020 közötti megfigyeléseket gyűjtöttek össze, ez alapján dolgoztak. A tanulmány egyik szerzője, Elisa Fernández-Fueyo primatológus, a UCL antropológiai szakának végzős hallgatója elmondta, a vizsgált főemlősök, majmok, fülesmakik és más makifélék 80 százalékánál megfigyelték a viselkedésformát. Legszemléletesebb példaként Fernández-Fueyo egy 2020 márciusában készült dokumentációt hoz fel, melyben tizenkét vadon élő páviánról írnak, amelyek tíz napon keresztül tartották maguknál kicsinyeik tetemét. Ugyanakkor vannak olyan majmok is, például a makiszerűek, melyek ugyan nem hordják magukkal a hullákat, ám más módon kifejezik gyászukat.
A gyász egyébként nem ismeretlen a majomvilágban. Közrejátszhat még az érzelmi kötődés is. „Bizonyított, hogy az anya és az utód kapcsolata érzelmi alapokra épül a majmoknál. Élő majmok vizsgálata mutatta meg, hogy szorongást, stresszt vált ki az anyából, ha elválasztják kicsinyétől” - magyarázta Fernández-Fueyo a Live Sciencenek. Ez részben megmagyarázhatja azt is, miért nem válnak meg a holttesttől bizonyos majmok. A megfigyelések szerint a még nem elválasztott utódok maradványait hosszabb ideig hordták magukkal az anyák, mint az idősebb, s már önállóbb utódokét. Fernández-Fueyo szerint további adatgyűjtés és kutatás szükséges a majmok halállal kapcsolatos cselekedeteinek megértéséhez.
A majmok okosabbak lettek az embereknél és úgy döntöttek rajtuk a sor, hogy uralják a világot
Az önszoptatás jelensége a makákóknál
Marokkóban megfigyelték, amint nőstény makákók magukat szoptatták, saját anyatejüket itták. A tudósok által ritkán észlelt magatartást talán a szomorúság következménye, mivel mindegyik majomnál akkor fordult elő gyakrabban az önszoptatás, ha kicsinyük elpusztult. A szakemberek szerint a nőstények a szoptatással enyhíthetik a stresszt, de az is lehet, hogy az immunrendszerüket erősítik. A magatartást Bonaventura Majolo professzor és tanítványa, Richard McFarland a berbermakákók (Macaca sylvanus) két csapatának tanulmányozása közben észlelte a marokkói Atlasz-hegységben. Ez a makákófajta az egyetlen, amelyik Ázsián kívüli területen él.
A tudósok az egyik megfigyelt csapatban négy nőstényt láttak, amint önmagukat szoptatták, amikor még a kicsinyeik éltek. Miközben egyik mellbimbójukból kicsinyük szopott, a másik mellbimbójukat ők maguk kapták be, és néhány másodpercig a szájukban tartották, aztán a maguk által szopott mellükre helyezték a szopó kismajmot. Nem sokkal ezután mind a négy megfigyelt nősténynek elpusztult a kicsinye. Három anya eltűnt, de a negyedik nőstény, Jessica még hat órán át hurcolta halott kölykét, mielőtt odébbállt. A kölykök pusztulása után a nőstények sokkal hosszabb ideig alkalmazták az önszoptatást, egy-egy alkalommal akár két percig is. Kölyke halála után Jessica 106 napon át fordult az önszoptatáshoz. Hasonló viselkedést tudósok eddig csak vadon élő kecskéknél és csimpánzoknál figyeltek meg. „Szerintem a legérdekesebb magyarázat az, hogy az önszoptatás a kölyök elvesztésének érzelmi következményeivel áll kapcsolatban” - mondta Majolo, aki a megfigyelésről az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban közölt részleteket. „Az embereknél és más fajoknál a szoptatás a prolaktin, a tejelválasztást megindító hormon kibocsátásán keresztül csökkenti a stresszt.
A macskaviselkedés-kutatás és a majmok viselkedése közötti párhuzamok
Dr. Mikel Maria Delgado macskaviselkedés-szakértő az UC Davis Állatorvosi Iskolájának posztdoktori kutatójának egyik fókuszterülete az árva újszülött (3 hétnél fiatalabb) kiscicák egészsége és viselkedése volt. Újszülött korban a kiscicák természetesen a legtöbb idejüket az anyjukkal töltik. A kedvezőtlen korai életélmények - ahogy az embereknél és más fajoknál is - későbbi negatív következményekkel járhatnak. A kutatócsoport mentőcsoportok által gondozásba vett kiscicákat vizsgált, így nem kellett egyetlen állatot sem elválasztani az anyjától szándékosan.
Néhány évvel ezelőtt a UNAM kutatói azt találták, hogy a kiscicák viszonylag következetesek voltak aktivitásukban és vokalizációikban, amikor rövid időre elválasztották őket a fészküktől, vagyis arról a helyről, ahol az anyjukkal és az alomtársaikkal növekedtek. A kiscicákat többször is tesztelték egy és három hetes koruk között, és azok a csöppségek, amelyek egy hetesen többet nyávogtak és aktívabbak voltak, a későbbi tesztidőszakokban is hajlamosak voltak aktívabbak és hangosabbak lenni. Az új kutatásban immáron 49 árva kiscicát teszteltek, lehetőleg mindegyiket egy és három hetes korukban is. Két percre elválasztották őket az alomtársaiktól és/vagy az anyjuktól, külön szobában egy keretbe tették őket, és 2 percig figyelték, mit csinálnak. Később a felvett videókat elemezték, hogy megszámolják a vokalizációk számát, és azt, hány másodpercet töltöttek a keretben mozgással. Azt találták, hogy az új kutatás árva kiscicái mindkét időpontban hangosabbak és aktívabbak voltak. Ez arra utal, hogy az árva cicák nagyobb distresszt élhetnek át, és motiváltabbak lehetnek, hogy visszataláljanak a fészkükbe, ha elszigetelik őket. Dr. Delgado kiemelte, hogy a kutatás célja nem az volt, hogy bebizonyítsák, bármi baj lenne az ember által nevelt árva kiscicákkal. A tesztek eredményei és az alkalmazott protokoll elsősorban a kisállatgondozóknak jelent segítséget. Mindenképpen azt javasoljuk, hogy ha nagyon apró kiscicákat találtál, akiknek még az anyjuk mellett lenne a helye, mindenképpen hívd fel a helyi állatvédő szervezet munkatársait, akiknek felvázolhatod a körülményeket, és az állapotukat.
Az ember és a vadállatok közötti határ
Tudjuk, hogy létezik a vadállat kereskedelem és a kereskedelmi célú befogás, vadászat, de amit Bali szigetén, Denpasar város piacán fedezett fel Luke Massey fotográfus, az sajnos rettenetesen szégyenletes. A hosszú farkú makákó bébiket 3,8 angol fontért, nagyjából 1500 Ft-nak megfelelő összegért adják el a fekete piacon. Mindössze ennyire taksálják egy kis állat életét, aki az adásvétel után haláláig rabszolga lesz és fogságban fog tengődni. Félreértés ne essék, az állat szempontjából az sem lenne jobb, ha drágábban árulnák, sehogyan nem kellene őket árulni! Ez az eset viszont kristálytisztán világít rá arra, hogy milyen értéktelen egy-egy ilyen kis állat élete a kereskedőknek, idomároknak, akik ezeket az állatokat addig idomítják, míg megtanulnak biciklizni, két lábon járni és a turistákat szórakoztatni.
Senkinek ne legyenek illúzió, bizony az is részese ennek a folyamatnak, aki tapsol a kisruhába öltöztetett cintányérozó majomnak, aki beáll fotózkodni a leszedált tigris mellé, aki elefánton lovagol és aki mindezekért pénzt ad. A fotós elmondása szerint sok turista háziállatnak vásárol kis majmot, mely szintén elfogadhatatlan, hiszen egy vadállatból soha nem lesz boldog házi kedvenc. Bármennyire pici és vicces és cuki, a vadonban van a helye fajtársai és családja között.