Miért nem szeretik az emberek a babákat? Az anyai gyűlölet és a szeretni tanulás összetett dinamikája

A csecsemők világa számos rejtélyt tartogat, és az, hogy vajon miért vonzódnak bizonyos arcokhoz, vagy éppen miért bámulnak minket hosszan, régóta foglalkoztatja a kutatókat. Azonban az emberi kapcsolatok legmélyebb bugyraiba is bepillanthatunk, amikor azt vizsgáljuk, miért lehet az, hogy egy anya nehezen tudja szeretni saját gyermekét, és milyen következményekkel jár ez a kicsi fejlődésére nézve.

A babák született kíváncsisága és az arcok bámulása

Egy gyermek fogantatásától kezdve folyamatosan fejlődésben van. Sőt, a születés utáni első hónapokban gyors és jelentős változások jellemzik a fejlődési periódusukat. Már bébiként meg vagyunk áldva egy jó nagy adag kíváncsisággal is, hogy minél gyakrabban és hatékonyabban kapcsolatba lépjünk a minket körülvevő világgal.

Dr. Forrest Talley klinikai szakpszichológus szerint a babák meredt tekintete egy olyan jelenség, ami már régóta lenyűgözi a kutatókat, ezért meglepően sok tanulmány foglalkozik azzal, miért bámulják a babák a körülöttük lévő felnőtteket. Mára tekintélyes mennyiségű bizonyíték van arra, hogy a babák úgy születnek, hogy az arcokra koncentrálnak elsősorban, ennek pedig a túléléshez van köze, ugyanis az arc alapján tesznek különbséget a szülők és idegenek között.

Az Exeter Egyetem kutatói szerint a csecsemők már alig egyhetesen is mutatnak vonzalmat bizonyos arcvonások iránt. Mivel alapvetően nem jól látnak a születésük után, ezért főleg azok az arcok lesznek szimpatikusak számukra, amiket nagyon közelről vizsgálhatnak meg, így aztán nem meglepő, hogy az anya vonásai azok, amiket a legnagyobb örömmel nézegetnek.

A kutatók már régóta megfigyelték, hogyha több száz arcot egybeolvasztunk, akkor az arcjellemzők statisztikai átlagát érjük el. Egy ilyen arc pedig történetesen hihetetlenül vonzó. Agyunk természetes módon folyton keresi a mintákat körülöttünk, amelyekből tanulhatunk annak érdekében, hogy jobb döntéseket hozhassunk. A tudomány és sok esetben a szépségideálok szerint is az arcot a szimmetria teszi vonzóvá. A csecsemők elméjében a gyönyörű arcok a sztereotip emberi arcot képviselhetik. Az arcok iránti preferencia pedig velünk született, beépített igény. Az ilyen beépített működések segítenek a csecsemőknek gyorsan tanulni.

Ellentétben a felnőttekkel, akik tisztában vannak a társadalmi határokkal, a csecsemőknek nincsenek korlátaik. Mi, felnőttek, azonnal észrevesszük a gyönyörű arcokat, de hajlamosak vagyunk félrenézni, hogy a másik személy ne érezze magát kényelmetlenül, míg a baba késztetésre cselekszik. Ahogy a kisbabák nem ismerik a szociális normákat, úgy az adott pillanat szépségideálját sem.

Az anya-gyermek kapcsolat: a szeretet megtanulása és az anyai gyűlölet

Sok anyuka éli meg rosszul, hogy kilenc hónapig pocakjában hordott, fájdalommal megszült pici babája látszólag mintha nem is szeretné őt. A dolog nem olyan misztikus, mint amilyennek hangzik, a baba ugyanis születése pillanatában még nem tud szeretni. Hasonlóan a beszédhez, járáshoz, ezt is tanulni kell, hiszen a pici nem is tudja, hogyan kell szeretni. Régi tétel a fejlődéslélektanban, hogy szeretni az édesanyánktól tanulunk. Későbbi életünkben, viselkedésünkben a legfontosabb szerepet játszó tényező a kora gyerekkori anya-gyermek kapcsolat.

D.W. Winnicott, akinek nevéhez olyan fontos fogalmak fűződnek, mint az átmeneti tárgy, az elég jó anya, a potenciális tér, vagy a hamis szelf, pozitív szerepet tulajdonít a baba korai agresszív késztetéseinek. Amikor az anya túléli ezeket az agresszív késztetéseket, akkor a baba megtapasztalja, hogy az anyja valóságos - nem elpusztítható, a fantáziájától független személy. Amennyire a baba destruktív késztetéseinek elismerése fontos, ugyanennyire lényeges, hogy a mama agresszív vagy gyűlöletteli érzései is legyenek elfogadva, természetesen ezen érzések kiélése, megcselekvése nélkül.

A baba teljes testével, minden erejével szereti anyját, követeli igényeinek kielégítését, és ez a primitív, kegyetlen szeretet váltja ki az anya gyűlöletét. Amennyiben a baba szörnyűnek tűnő tulajdonságai, követelései, könyörtelen tettei, anyja kíméletlen használata nincsenek elismerve, Winnicott szerint az utána következő szeretet sem lesz valódi. Winnicott ezt „elég jó gyűlöletnek” hívta: normál fejlődéséhez a gyereknek ugyanúgy meg kell tanulnia gyűlölnie, mint szeretni. Ha képes anyja gyűlöletét megtapasztalni oly módon, hogy az számára nem ártalmas (objektív), akkor ezt a tapasztalatot képes lesz beépíteni saját fejlődésébe, és ezek után azt is el tudja hinni, hogy anyja szereti.

Winnicott 1949-ben megjelent cikkében felsorol 18 okot, amely táptalaja lehet az anyák csecsemőjük iránt érzett gyűlöletének. Ez az érzés, bár tabu övezi, része lehet az anyaság komplex élményének. Ami a baba szempontjából szeretet, az anya szempontjából saját fejlődése érdekében tett könyörtelen kizsákmányolásnak fogható fel. Természetesen nem torolhatja meg a gyerek cselekedeteit, és ehhez nagyon komoly önfeláldozásra és önkontrollra van szüksége.

A kötődés kialakulásának fázisai és a szeretet jelei

Mi is a szeretet egy kicsiny baba szemén át tekintve a világot? A kötődést jelenti. Ha elkezd kötődni valamihez, azt szereti, az fontos számára.

1. Az első életórákban már megkezdődik a kötődés kialakulása, ezért is fontos, hogy meztelen bőrre helyezzék a babát, mihelyst megszületett. „Ez ismerős és megnyugtató, ez fontos, ehhez kötődöm!” - gondolná kisbabánk, ha tudna úgy gondolkodni, ahogyan mi. A baba a hangodra reagál majd először - hiszen még nem lát -, s mivel legerősebb érzéke az első hetekben a szaglás, az illatod követve találja meg a cicit és kezd boldogan szopizni. Később az arcodat is felismeri majd, mosolyog, de legalábbis felélénkül, ha meglát.
2. Néhány hónap múltán szemérmetlenül kacérkodik majd veled - kacarászik, odapillant, majd vissza, eltakarja a szemét, majd „előbújik”, hogy lássa, még mindig ott vagy-e. Akkor meri megtenni ezeket, ha bízik abban, hogy ott leszel, amikor újra odanéz.
3. Az ölelősök, plüssik, takarók, rongyik gyűjtőneve a pszichológiában „átmeneti tárgyak”. Ezek legfőbb szerepe a vigasz, téged hivatottak pótolni. A baba életében ugyanis két késztetés feszül egymásnak: primitívebb ösztönei arra sarkallják, hogy ragaszkodjon az ismert, biztonságos, megnyugtató dolgokhoz, elsősorban a te közelségedhez. Ezzel szemben áll a gyermeki kíváncsiság, a késztetés, hogy felfedezze a világot. Ezt a két dolgot segít összekötni egy átmeneti tárgy.
4. Bár nem lehet teljesen puszinak nevezni, hiszen amit babádtól kapsz, az valamiféle nyitott szájas, nyálas, kuncogós és roppant cuki arctámadás. A fontossága azonban nem elhanyagolható. A baba első önálló tevékenysége a szopizás, az első, amit képes önállóan uralni, a szája. Az érintés nagyon fontos babakorban, ezért biztos lehetsz a szeretetben, ha babád próbál megérinteni, simogatni, vagy alaposan összenyalni - sőt, egészen kicsiny korban még harapni is.
5. Amikor nagyobbacska lesz, gyermeked hatékonyan kezd kapaszkodni - mintha tapadókorongjai lennének, amikor nem szeretné, hogy letedd. Ha pedig az öledbe vágyik, eléd áll, karocskáit az ég felé lökve nyújtózkodik, így kéri, hogy felvedd.
6. Amikor kisbabád mászni vagy járni kezd, talán azt tapasztalod, hogy „nem ér rá” egész nap az öledben ülni és a dédelgetést élvezni - azonban ahogy jön-megy, időnként megáll nálad feltöltekezni egy kicsit: egy puszi, egy ölelés és máris minden mehet tovább.
7. Ahogy gyermeked fejlődik, egyre több tevékenységében próbál utánozni téged, apát - vagyis a legjobban szeretett személyeket. A lakás tárgyai közül azokat veszi kézbe, melyek hozzátok köthetők.
8. Ha valami baj történik, a kicsi megüti magát, vagy megsérül, a kellemetlen érzés elől menekülni próbál majd, és ősi ösztönei olyan szituációba viszik, melyben nyugodtan, biztonságban érzi magát - olyan személyhez fut majd, akinél jól érzi magát, ahol megnyugvásra lel.
9. Néha úgy érzed, egyetlen magzatod leginkább Kétarc Harvey-ra hasonlít a Batmanből? Bárhová mentek vele, angyalian viselkedik, de amint hazaértek, kirobban belőle egy kisördög? Akkor biztosra veheted, hogy szeret téged és bízik benned.
10. Amikor a gyerekek kicsik, általában az ellenkező nemű szülő irányába táplálnak romantikus érzelmeket, ami az ő világukban az érzelmi kisajátítást jelenti. Ha azonban a családi kapcsolatok egészségesek, a szeretet és a ragaszkodás mintáját felnőve megtanulják átvetíteni másokra is a gyerekek. A köztetek lévő kötelék eltéphetetlen lesz akkor is, ha felnő, és már nem hozzád szalad a bibijeivel - ennek alapja a kisgyermekkori kötődés és szeretet.

Mi visz rá egy anyát arra, hogy ne szeresse a gyerekét?

A család az elsődleges szocializációs közeget jelenti a gyermekek számára, amelyben elsajátítják azokat a normákat, értékeket, melyek segítségével a társadalomban működni fognak. Funkciója, hogy érzelmi biztonságot nyújtson a gyermekek számára, a fizikai és lelki fejlődést elősegítse. Az itt elsajátított készségeket, kötődésmintákat fogja az egyén felnőtt élete során is használni. Ezért kifejezetten fontos a szerepe. Sajnos, ha itt valamiféle sérülés vagy hibás működés tapasztalható, az egy életre rányomhatja a bélyegét az egyén fejlődésére.

Az az anya, aki nem tud megfelelően funkcionálni, valószínűleg ő is ilyen közegből érkezett, ahol nem sikerült elsajátítania az érzelmek kifejezését, a szeretetteljes kommunikációt, tehát saját személyisége, önértékelése is sérült még a gyermekkorban megtapasztalt ingerek hatására. Ha nem volt megfelelő minta az anya számára, előfordulhat, hogy ő sem tud jó anya lenni. A gyermekkori bántalmazás miatt érzelmileg sérült egyének esetében sajnos gyakori, hogy a szülői mintát követik, és ők maguk is bántalmazóvá válnak.

A "mérgező szülők" hatása

Susan Forward amerikai pszichoterapeuta "Mérgező szülők" című könyvében több szülőtípust is bemutat, akik nevelésükkel sok hátrányt okoznak gyermeküknek - például istenszerű, alkalmatlan, irányító, alkoholista, szavakkal verő, testi erőszaktevő, szexuális erőszaktevő szülők. Sajnos vannak szülők, akik állandó negatív kritikájukkal, bántalmazással traumát, érzelmi károsodást okoznak gyermekükben, ami egyfajta "méregként" terjed szét egész lényükben, maradandó károsodást okozva ezzel a felnőttkorukra is. Különösen értenek ahhoz, hogy a gyermekben érzelmi manipulációval lelkiismeret-furdalást gerjesszenek akkor, ha saját akaratát próbálja érvényesíteni, vagy saját életét szeretné élni.

A mérgező szülőknek negatívak a közléseik, életszemléletük, amit rá is tolnak gyermekükre, aki gyakran saját magát kezdi el hibáztatni. Nevelési módszereik túlságosan merevek, rugalmatlanok. Nem a gyermek önállóságának fejlesztése és bátorítása a cél, hanem ezeknek a merev szabályoknak való megfelelés. Hajlamosak a gyermekben erősíteni, hogy nem képesek semmire nélkülük, az ő dolguk a szülőknek segíteni, és minden az ő érdekükben történik.

Az érzelmi bántalmazás típusai és következményei

Az érzelmi bántalmazás egyik típusa a verbális bántalmazás, amikor a szülő állandóan kritizál, gúnyos megjegyzéseket tesz, érezteti gyermekével, hogy nem képes az elvárásoknak megfelelni. Ezek a szavak aztán a gyermek egész életére hatnak, gyakran felnőttként is képesek szó szerint felidézni a szülő egy-egy ilyen bántó mondatát. Előfordulhat, hogy túlzott elvárásaikkal tesznek terhet a gyermekre, akinek ezáltal komoly önbizalom-problémái lehetnek. Abban a hitben fogja felnőtt létét is tölteni, hogy a szülei nélkül nem lehet élete, az ő dolga, hogy boldoggá tegye őket.

A korai gyermekkorban a szülő egy omnipotens személyiség a gyermek számára, feltétlen bizalommal fordul felé, mindent elhisz neki. Ekkor még nem látja szülei hibáját, istenként tekint rájuk, tökéletesnek gondolja őket. Ezért is súlyos károkat tud okozni egy démoni anya, hiszen a gyermek minden rezdülését hiszi, és a magáévá teszi. A rideg, érzelmileg elérhetetlen szülők által felnevelt gyermek felnőttként gyakran elszigetelődik, nem mer kapcsolatot létesíteni, vagy olyan kapcsolatot keres saját magának, amiben a társa is éppen így érzelmileg elérhetetlen.

A bántalmazásnak több típusa létezik, csak néhányat kiemelve: fizikai, szexuális és érzelmi bántalmazás. Mivel a család a gyermek számára az elsődleges szocializációs tér, ezért nagy hatással lesz fejlődésére, ha ebben a közegben éri bántalmazás. Kisgyermekkorban a démoni szülők gyermekeinek tüneteiként a kötődési zavarok, az örömképesség zavara, evési problémák, agresszió sorolható fel, serdülőkorban társulhat mellé figyelemzavar, tanulási problémák, magatartászavarok, depresszió, szorongás.

Azért is a családon belüli érzelmi bántalmazás a legsúlyosabb, mert a gyermek pontosan azoktól a személyektől kapja a bántást, akikhez a legjobban próbál kötődni, szeretni, és ami a biztonságot kellene, hogy jelentse számára, vagyis a saját családjától, szüleitől. Ráadásul így el is hiszi, hogy valójában tehetségtelen és nem szerethető, hiszen a saját szülei erősítik ezt meg benne. Mivel a személyiségben okoz maradandó változást, így felnőttkorban is vannak utólagos tünetei, szorongás, önbizalomhiány, túlzott önkritika, megfelelési és teljesítési kényszer, negatív önértékelés - „nem vagyok elég jó”, „nem értek semmihez” - ami a társas kapcsolatokra, illetve a gyermek későbbi munkájára is rányomhatja a bélyegét. De akár szerhasználat, alkoholizmus is előfordulhat felnőttkorban.

A világot fenyegető helyként élik meg gyermekként, így a későbbiekben is nehezen bíznak meg másokban, nehézségeik lehetnek az érzelmek felismerése és a szeretet viszonzása terén, képtelenek együtt örülni saját gyermekeikkel.

A bántalmazás típusai és tünetei gyermekkorban és felnőttkorban

A szülő a gyerek tükrévé válik. A gyerek úgy születik, hogy nem tud magáról semmit, a szülő tekintetéből, reakcióiból, beszédéből, szavaiból tájékozódik, onnan kap információkat saját magáról. Arról, hogy ő szerethető-e, hogy ő rendben van-e. Ilyen esetben a gyerek belenéz a szülői tükörbe, és egy „selejtet”, egy szeretetre nem méltó kis lényt lát benne. Ha egy gyerek nap mint nap ilyen tükörbe kénytelen nézni, képtelen lesz szeretni saját magát. Ha nap, mint nap bántják azok, akiknek szeretniük kellene, vagy olyan kapcsolatokat „keres” öntudatlanul, ahol szintén ebben a bánásmódban részesül, vagy pedig a bántást elsajátítja, és úgy tudja megteremteni a számára ismerős terepet, hogy saját magát bántja. De nem ritkán önsorsrontó életmódot okoz, amelyben az ember sosem él a jó lehetőségekkel, sorozatosan teszi tönkre a kapcsolatait, követi el ugyanazokat a hibákat, megy bele számára bántó helyzetekbe. Az önbántás különféle megnyilvánulásai egy tőről fakadnak, hogy az ember nem tanulta meg szeretni és tisztelni saját magát.

Messze nem csak arról van szó tehát, hogy akit gyerekként nem szeretnek a szülei, annak van egy pár nehéz éve, picit nehezebb a gyerekkora. A gyerek hisz a szüleinek, ha ők valamilyennek látják őt, akkor azt ő elhiszi, és ezt a képet magáévá teszi. Saját magunkkal való kapcsolatunk az egész életünket végigkíséri. Ha nem tanuljuk meg magunkat szeretni, könnyen lehet, hogy egész életünkben másoktól várjuk, hogy a szeretethiányunkat csillapítsák, ami gyakran terheli a kapcsolatainkat. A gyerekkori szeretethiányt ugyanis nem pótolhatja soha teljesen egy felnőttkori kapcsolat, sem barátság vagy szerelem.

Pszichológusok minden energiájukkal arra törekszenek, hogy minden gyerek érezhesse azt, hogy ő szerethető, sőt szeretni való. De minden igyekezet, tudás, elfogadás ellenére tisztában vannak azzal is, hogy a kisgyerekkori szülői szeretet soha semmivel nem pótolható teljesen. Azok a gyerekek, akik otthon nem kapják meg azt az érzést, hogy szeretik őket, felnőttkorukban is sokat fognak szenvedni ettől. Akit nem szeretnek kiskorában, nem tanulja meg szeretni saját magát. Nem tanulja meg becsülni magát, sokkal nehezebben tud kiállni magáért. Akit nem védenek meg kiskorában, sokkal nehezebb feladat lesz számára saját maga védelme, akármennyi idős. Mert, ha gyerekkorában valaki a rossz bánásmódhoz szokik hozzá, a megalázáshoz, a bántáshoz, a határainak megsértéséhez, akkor gyakran fel sem tűnik neki, ha újra számára méltatlan helyzetbe kerül. Hiszen annyira „ismerős, megszokott”.

A szülői szerep felelőssége

Szülőnek lenni nehéz feladat. A szülővé válás egy aktív önismereti munkát is igénylő folyamat, egy olyan életre szóló feladat, amely a szülő és gyermek közös fejlődéséről, fejlesztéséről szól. Amikor a gyermek megszületik, akkor válik a nő anyává, egy új, de életre szóló szerepet kap. Saját magunk „nevelése”, formálása is zajlik párhuzamosan gyermekünkével.

Először a szülőnek saját magát kell lelkileg rendbe tennie, észlelni saját hiányosságait, elemezni viselkedését. Amíg nincs meg részéről az önreflexió, addig esélytelen, hogy változtasson a rögzült nevelési elvein, hozzáállásán. Minél később kerül erre sor, annál nagyobb károkat, maradandó nyomokat okozott már gyermekében, és egyre kevésbé lehet helyrehozni azokat.

„Az ember hozzákopik a körülményeihez. Amilyennek a gyerekeinket látjuk, olyannyira hatással van rájuk, hogy beépítik az énképükbe, személyiségükbe, és minél többször hallanak valamit, annál inkább olyanná válnak. Előfordul, hogy egy szülő betegeskedőnek látja az amúgy egészséges gyerekét. A gyerekkel folyamatosan úgy bánik, mintha beteg lenne, félti, óvja olyan dolgoktól, amiktől egészséges gyerekeket nem indokolt védeni. Pátyolgatja, gyógyítgatja, minden apró tünetére hirtelen felnagyított reakciókat ad, amivel a gyereket megijeszti.”

Ha egy anya, egy szülő a gyerekében gyönyörködni tud, és elfogadja minden tulajdonságát, akkor ki tud kerekedni a személyisége, a legtöbbet tudja kihozni magából. A szülői tükör nemcsak erősen hat a gyerek énképére, hanem önbeteljesítő jóslatként is működik. Ha egy gyerekben gyönyörködnek a szülei, az nemcsak a gyerekkorát teszi széppé, hanem az önbecsülését alapozza meg, ami pedig az egész életét könnyíti és pozitívan befolyásolja.

tags: #miert #nem #szeretem #a #babak