Terhesség hétről hétre: Útikalauz kismamáknak

Szavakkal nehezen leírható az a csoda, ami ez alatt a 9 hónap alatt történik. Szerelmetek gyümölcse két apró sejt szerencsés találkozásából egy pici babává fejlődik, akit hamarosan vigyázó kezeitek között tarthattok. A benned zajló testi alkotó folyamat semmihez sem fogható érzésekhez és élményekhez juttat. Megszületik életed értelme. Élvezd ki minden percét!

A terhesség átlagosan 40 hétig tart, ezen belül is három trimesztert különböztetünk meg, melyek átlagos hosszúságát 13 hétben határozzák meg. Mindhárom trimeszterben más-más folyamatok zajlanak, így a tünetek is eltérőek az egyes időszakokban. Az első trimeszter sokak számára jelent kihívást, de ez teljesen normális, hiszen ilyenkor számos fizikai és érzelmi változáson kell átesni. Ebben az időszakban a hormonszint egészen megváltozik a korábbihoz képest, ami az érzelmeket is nagyban befolyásolja, éppen ezért az ellentétes érzelmekkel sincs baj.

Az alábbi cikkünkben mindent összegyűjtöttünk, amit az első trimeszterről tudnod érdemes, hogy kicsit kevésbé érezd magad egyedül ebben az új helyzetben. Persze, fontos ismerni az időszak intervallumát is, de talán még lényegesebb, hogy ismerjük, milyen változások mennek végbe ilyenkor a szervezetben és mi történik a magzati fejlődésben, így ezekre mind részletesen kitérünk a későbbiek során. A cikk végén arról is olvashatsz, mit érdemes kerülni a terhesség első hónapjaiban, valamint mi az, amit mindenképp érdemes bevenni a mindennapjaidba egy gondtalan, egészséges terhesség érdekében.

Az első trimeszter (1-13. hét): Az alapok lerakása

A terhesség első trimesztere a terhesség első 3 hónapját jelöli, ami a 12. hétig tartó időszak. A terhesség kezdete a legutolsó menstruáció első napjától számítódik, így a magzati kor nagyjából két héttel van elmaradva a terhességi kortól, hiszen a fogantatás a peteérés ideje alatt zajlik. A terhességi kor azért is lényeges, mert ez alapján értékelik a magzat fejlődését, határozzák meg a vizsgálatok, valamint a szülés várható időpontját is.

A terhesség első időszaka tele van kérdésekkel és bizonytalansággal, hiszen egészen új élethelyzet kezdődik. A sok kismamánál jelentkező érzelmi zavarodottság együtt érkezik a test változásaival, amelyek merőben eltérnek minden korábbi tapasztalattól. Ahhoz, hogy ez az időszak kevésbé legyen rémisztő, és inkább örömteli lehessen, érdemes a lehető legjobban képbe kerülni az elkövetkező időszak jellemzőivel.

1-3. hét: A kezdetek

Technikailag ekkor még nem számítunk várandósnak, a szülész-nőgyógyász ugyanis mindig az utolsó menstruáció első napja alapján számolja ki, mikorra várható a baba születése. A terhesség első három hetét visszamenőleg állapítják meg. A terhesség kezdetét az utolsó menzesz első napjától számoljuk.

Ez a hét a menstruáció utáni első hét. Ilyenkor a petefészkek és a méh is felkészül - mint minden női ciklus alatt - a termékenységre.

Ekkor történik meg a peteérés vagy ovuláció, amelynek lényege, hogy a hormonális változások hatására a petefészekből kiszabadul egy érett petesejt, ami a petevezetékben várja, hogy egy spermium megtermékenyítse - ha ez sikerül, a nő teherbe esik.

Terhesség esetén a megtermékenyített petesejt beágyazódik a méhnyálkahártyába, ilyenkor néhány nő enyhe alhasi fájdalmat érez, vagy úgynevezett implantációs vérzést tapasztal. Utóbbi körülbelül 1-2 napig tart, és jóval enyhébb, mint menstruáció esetén.

A pete megtermékenyülése és beágyazódása

4. hét: Az első jelek

A menstruáció elmaradása utáni időszak kezdődik el. Anya, nagy melóban vagyok! A terhességi teszt a 4. héten már kimutatja, hogy kisbabát hordunk a szívünk alatt. A várandósság egyik legkorábbi jele a mellérzékenység, ilyenkor a nők kifejezetten kényelmetlennek érezhetik a melltartójukat. Másoknak kifinomultabb lesz a szaglása, ízlelése, vagy éppen fáradtságot, székrekedést, puffadást, hangulatingadozást tapasztalnak.

A hormonális változásoknak hála a terhesség első harmada igen viharosan zajlik. A terhesség jelei, tünetei rendszerint nem túl kellemesek: beköszönthetnek a hangulatingadozások, émelygés, hányás, hányinger, leküzdhetetlen fáradtság és társai.

A mellek feszülnek és fájhatnak. A mellek megnagyobbodnak és az emlőmirigyek megduzzadnak, hogy szülés után az édesanya tudja szoptatni gyermekét. Enyhe alhasi fájdalom vagy hátfájás előfordulhat. Megfigyelhető fokozott hüvelyi folyás is, amely a nyálkahártya megvastagodásával jár. A nyálkahártya zárja a méhnyakat terhesség alatt és csak röviddel a szülés előtt lazul meg.

Ha a kismama időnként nagyon fáradtnak és gyengének érzi magát, ez azért van, mert az anyagcsere egy kicsit lassabban működik a hormonok miatt. A változó hormonszint tipikus terhességi panaszt okoz: ez a hányinger. Jellemzően reggelente felkelés után fordul elő, mivel sok HCG (terhességi hormon) keletkezik egyik napról a másikra. Emiatt a terhességi tesztet reggel érdemes elvégezni, a nap első vizeletével.

5-6. hét: A fejlődés felgyorsul

Az embrionális telep már kialakult és a petefészkek készen állnak arra, hogy fenntartsák az általuk termelt sárgatesttel a terhességet. Hűűűűű, ez a rohanás kikészít! A terhességi teszt szinte egyértelműen pozitív, a HCG hormon szintje napról-napra emelkedik, lehetővé téve a beágyazódást. A borsónyi nagyságú embriónál kialakulnak a gerinc kezdetleges gyöngyei és a belső szervek is elkezdenek kifejlődni. Na? NA? Ezt figyeld: orr!

Sok nő számára a hatodik hét hozza el a leginkább embert próbáló panaszt, a reggeli rosszullétet. A kismamák érzékenyebbé válhatnak az illatokra, ami tovább ronthat az állapotukon, de beindulhat a kívánósság is.

A méhed húgyhólyagra gyakorolt nyomásával és a fokozott veseműködéssel összhangban egyre gyakoribb vendég vagy a WC-n. A gyakori mosdóba járás ugyancsak egyike azoknak a korai tüneteknek, amelyek a terhességre utalnak.

A magzat fejlődése a 6. hétben

7-8. hét: A magzat formát ölt

Kifejlődnek a preembrió csigolyái, valamint a felső és alsó végtagjai, előszőr nyúlványok. A felső végtagok valamivel korábban alakulnak ki, mint az alsó végtagok. Már magzatnak nevezzük. Mostanra akkora, mint egy málnaszem. A végtagok tovább növekednek. Az arcon kialakul az orrcsont, az orrsövény és az eredetileg széles szájüreg kisebbedik. Málna méretű lettem!

A várandósságot jelző tünetek ekkorra valószínűleg mind képviseltetik magukat: hányinger, mellérzékenység, fáradtság, gyakori vizelési inger, hangulatingadozás, puffadás stb.

Kevesen tudják, de a terhesség számtalan emésztőrendszeri tünettel is együtt jár, például székrekedéssel vagy fokozott gázképződéssel - ezek önmagukban sem kellemetlenek, úgy pedig főleg nem, ha a reggeli rosszullétekkel társulnak.

9-10. hét: Az emberi forma kezd kialakulni

A magzat ekkor olívabogyó nagyságú és érzékeli a hangot és a fényt. Az alsó végtagokon még nem, de a felső végtagokon már kifejlődnek az ujjak. A magzat mérete akkora, mint egy szilva, fejlődik az arca, teste egyenesebb alakú lesz s emiatt már kialakul az emberi formája. Na jó, el fogsz ájulni, ha elmondom mit csináltam!

Ebben az időszakban sok kismamának bókolnak azzal, hogy szinte „ragyognak”, úgy megszépültek. Sajnos azonban vannak olyanok, akik a hormonális változások miatt kellemetlen pattanásokkal küzdenek.

11-12. hét: A szervek kialakulnak

Ebben az időszakban már hallható a magzat szívverése, mely egyre hangosabb és élénkebb. A magzat eper nagyságú. Pici körmei nőnek.

A baba minden belső szerve kialakult. Szopogatja a hüvelykujját. Mérete olyan, mint egy lime. Nézz rám!

12 hetes magzat ultrahangon

Az első trimeszter végéhez közeledve a kismamák észrevehetik, hogy szinte az összes korai terhességi tünet megszűnt. Ekkor már a baba minden belső szerve kialakult. A sikeres megtermékenyítés után mostantól két hetes a kismama. A megtermékenyülés után a negyedik hét vége a terhesség első hónapja. A hónap végén lenne a következő ciklus. A menstruáció kimaradása a terhesség első biztos jele. Az első hónap eltelte után már biztosan meg lehet állapítani a várandósság tényét.

A második trimeszter (13-27. hét): A nyugalom és növekedés időszaka

A második trimeszter elejétől sok nő számol be megnövekedett étvágjáról és libidójáról, illetve energikusságáról. Ekkorra a pocak már egyértelműen elárulja, hogy a nő várandós, és a mellek is meg vannak duzzadva, készen arra, hogy egy új életet táplálhassanak.

A benned zajló testi alkotó folyamat semmihez sem fogható érzésekhez és élményekhez juttat. A vérkeringésedben is grandiózus változások zajlanak. A pulzusszám a nyugalmi állapotban a megszokott 70 helyett 80-ra 90-re is beállhat. Növekszik a vörösvérsejtek mennyisége, a pulzusszám, s a vér mennyisége is. Mint sok minden más, a légzés is megváltozik. A vér széndioxid szintjét alacsonyan tartandó mélyebbé és gyorsabbá válik a légzés.

A magzat fejlődése a 20. hétben

13-20. hét: A mozgás érzése

A rutinosabb kismamák már a 14. hét környékén, de a kevésbé tapasztaltak is legkésőbb a 20. hétre valószínűleg észlelik a pici mozgását. Sokan pillangószárny-lebbenésként határozzák meg az érzést.

A méhed a 20. hétre már eléri a köldököd magasságát. A méhed húgyhólyagra gyakorolt nyomásával és a fokozott veseműködéssel összhangban egyre gyakoribb vendég vagy a WC-n. A vesék munkája a 16-24. Ebben a pár hónapban megnő tested inzulinigénye, így a vércukorszint. Kialakulhat terhességi cukorbetegség (gyakorisága kb. 3-5%), vagy a meglévő diabétesz, inzulin-rezisztencia súlyosbodhat. Ekkor jelentkezhet az igen veszélyes toxémia is.

A nők 90 százalékánál besötétedik a bőr a mellbimbóknál, a combok belső részén, a hónaljnál, illetve a köldöknél. Ekkorra a pocak már egyértelműen elárulja, hogy a nő várandós, és a mellek is meg vannak duzzadva, készen arra, hogy egy új életet táplálhassanak.

21-27. hét: Növekedés és változások

A második trimeszter alatt jellemző a gyomorégés, amelynek több oka is lehet. Az egyik, hogy a növekvő magzat nyomja a gyomorszájat, de a terhesség fenntartásáért felelős hormon, a progeszteron is állhat a háttérben.

Ahogy növekszik a méh, úgy érezhet a kismama egyre erősebb fájdalmat a csípőjében, a nemi szervi régiónál, illetve a hasánál. Bár a nő súlya gyarapszik, a terhesség nagyon megszépíti: a haja erőssé, fényessé válik, körmei gyorsan nőnek, köszönhetően annak, hogy a test ilyenkor extra mennyiségű tápanyagot raktároz.

Ekkorra a köldök kifordul, ám a szülés után visszanyeri majd az eredeti „kinézetét”. Míg a nők egy részének továbbra is különösen nagy a szexuális étvágya, vannak, akiknek sokkal alacsonyabb a libidója a normálisnál, ők túl fáradtnak érzik magukat ahhoz, hogy ágyba bújjanak a kedvesükkel.

Nem egy kismamával előfordul, hogy a kézdagadás és a folyadék-visszatartás miatt carpalis alagút szindróma, a felső végtagok idegeinek gyakori rendellenessége alakul ki. Olyan panaszok hívhatják fel rá a figyelmet, mint a kéz zsibbadása, bizsergése.

A magzat fejlődése a 24. hétben

A harmadik trimeszter (28-40+ hét): A nagy finis

A harmadik trimeszter közeledtével az alvás már nem olyan könnyű, egyrészt a nagy pocak miatt, másrészt a lábfájdalom és a gyakori vizelési inger okán. Ha a hát- és lábfájdalom nem lenne elég, sok kismamánál aranyér alakul ki.

Elkezdődött a harmadik, és egyben utolsó trimeszter. Mivel már nagyon közeledik a szülés időpontja, a kismama egyre fáradtabbnak érzi magát, egyre kevésbé tud kényelmesen mozogni. Bizonyos esetekben ráadásul symphysis pubis diszfunkció (SPD) alakul ki, ami a szeméremcsont ízületének fellazulását jelenti.

Mivel a kismama teste felkészült a szoptatásra, észreveheti, hogy a melléből sárgás színű kolosztrum, azaz előtej bukkan fel, amely már közvetlenül szülés után a kisbaba rendelkezésére áll.

A várandósság 30. hete után válnak jelentőssé az úgynevezett Braxton-Hicks összehúzódások, vagy jóslófájások. Az összehúzódás a méh tetejéről indul, lefelé halad és menstruációs fájdalomhoz hasonló érzéssel jár. Egyeseknél az alhasban, másoknál a medencében, a combok környékén csúcsosodik ki.

A kicsi egyre nagyobb, következésképpen továbbra is nyomja a belső szerveket.

A Braxton-Hicks összehúzódások egyre gyakoribbak, bár arra azért figyelni kell, nehogy összekeverjük azokat a szülés idejét jelző fájásokkal.

A várandósság utolsó heteiben a has „leszáll”, hiszen a magzat pozíciója megváltozik: a feje lejjebb kerül a medencébe, a szülőcsatorna közelében helyezkedik el. A baba új helyzete a hasi, kismedencei területen kellemetlenségeket okozhat.

A baba beilleszkedése a szülőcsatornába

A 37. és 38. hét környékén a kismama testéből távozik egy kocsonyás-nyálkás állagú anyag, a nyákdugó. A terhesség során a méhnyakat ez a nyákdugó védi, feladata, hogy megvédje a magzatot a fertőzésektől.

A szülés korai jelei a magzatvíz elfolyása, a rendszeres összehúzódások, a kismedencei nyomás, a tompa hátfájás és a nyugtalanság érzése.

Bizonyos várandóssági tünetek mindaddig fennállnak - mint például az álmatlanság, egyes testrészek duzzanata, gyakori vizelési inger -, ameddig meg nem születik a kicsi.

A legtöbb újszülött a szülés várható időpontjától számított két héten belül világra jön. Érdekességképpen eláruljuk, hogy a kismamák mindössze 4%-a szül a terhességi kalkulátorral és szakemberrel megjósolt 280. napon.

Terhesség hétről hétre: 1-9. hét

Terhesgondozás és vizsgálatok

A várandósgondozást és a szükséges vizsgálatok menetét a 26/2014. (IV.8.) EMMI rendelet szabályozza. A szűrővizsgálatok az első három trimeszterben megoszlanak. A várandósság első szakaszában a nőgyógyász tájékozódik a kismama kórelőzményéről és az utolsó havi vérzésről. A szakorvos hüvelyi ultrahanggal megállapítja a terhességet, valamint további nőgyógyászati vizsgálatot is végez.

A háziorvos EKG-t készít, vérnyomást mér és általános vizsgálatot végez. Fogorvosi vizsgálat is javasolt. (A 37 évesnél idősebb nőknek genetikai tanácsadáson kell részt venniük.)

A várandósság későbbi szakaszaiban a 26. hétig havonta egyszer szükséges az ellenőrző vizsgálat, a 36. hét után pedig hetente.

Fontos, hogy a vizsgálatok segítségével mielőbb kiszűrjék a terhességi magas vérnyomást és a terhességi toxémiát. A kismama testsúlyát is rendszeresen ellenőrzik, amelyből megmutatkozik az esetlegesen előforduló vizesedés (ödéma) is.

A nőgyógyász a magzati szívhangot és a méh növekedését rendszeresen vizsgálja, valamint ellenőrzi a méhszáj és a méhnyak állapotát. Ultrahangvizsgálatokat a 12., a 19. és a 31. hét körül végeznek.

A 12. héten szűrik a Down-kórt és a velőcsőzáródási rendellenességet. A 19. héten részletesen vizsgálják a szervrendszereket, a magzat növekedését, valamint a méhlepényt. A magzat nagyságát nemcsak ultrahanggal, hanem tapintással is vizsgálják.

A 24. és 28. hét között szűrik a terhességi cukorbetegséget. A 36. hét körül pedig a tüdő érettségét vizsgálják.

Mit tegyünk és mit kerüljünk a terhesség alatt?

Szedjünk vitaminokat, étrend-kiegészítőket - érdemes a terhesvitaminok, magzatvédő készítmények között szétnézni, melyek mind a kismama mind a baba egészségét támogatják.

Legyünk aktívak - az aktív életmód fenntartása rendkívül fontos a terhesség alatt is, de figyelj a testedre, ne erőltesd meg magad túlzottan.

Egészséges táplálkozás - nagyjából napi 150 kalóriával érdemes többet enni, mint a terhességet megelőzően. Igyekezz egészséges, tápláló, változatos ételeket fogyasztani, beleértve a gyümölcsöket, zöldségeket, húsokat, tojást, valamint a teljes kiőrlésű gabonát. Fontos: a második és harmadik trimeszterben már kb. 300-350 extra kalória szükséges.

Pihenés - a terhesség alatt a kismama sokkal kimerültebb, fáradékonyabb, a test így jelzi, hogy a korábbinál több pihenésre van szüksége, hiszen óriási munkát végez ebben az időszakban.

Sok víz -a megfelelő hidratáltság a kismama és a fejlődő magzat szempontjából is kiemelten fontos.

Mit kell kerülnünk?

  • Cigaretta, drog - amennyiben a terhességet megelőzően valaki rendszeresen dohányzik, mindenképp fontos a leszokás lehetőségéről beszélni az orvosával. A terhesség alatti dohányzás rendkívül káros, a dohányzás ugyanis nagyban megnöveli a születési rendellenességek kockázatát a babáknál. A hagyományos cigaretta mellett a többi hasonló dohányterméket és e-cigarettát és kerülni kell, hiszen a szervezetbe kerülő nikotin károsíthatja a fejlődésben levő baba agyát, valamint tüdejét is.
  • Alkohol - az alkoholfogyasztás a dohánytermékekhez hasonlóan kis mértékben is igen káros lehet, mivel megnöveli a születési rendellenességek, a vetélés és halvaszületés veszélyeit, vagy okozhat értelmi fogyatékosságot, magzati alkoholspektrum zavarokat.
  • Kontakt sportok, vagy amiben megsérülhetünk - például foci, kosárlabda, röplabda, boksz, harcművészetek, minden ütközéssel, eséssel, rázkódással járó mozgásforma (pl. síelés, korcsolyázás, lovaglás, fal- és hegymászás).
  • Jacuzzi, szauna - az ilyen helyeken a terhes nőket nagyban veszélyezteti a túlmelegedés, kiszáradás, valamint az ájulás kockázata. Az anyák testhőmérsékletének jelentős emelkedése hatással lehet a baba fejlődésére, ez kimondottan igaz az első trimeszterre. Egyes kutatások azt is megállapították, hogy az ilyen forró helyeken töltött időtől megduplázódhat a vetélés kockázata.
  • Egyes ételek - Mivel az anya szervezete látja el tápanyaggal a fejlődő magzatot is, bizonyos ételeket kerülni kell a terhesség ideje alatt, ugyanis kockázatos lehet a fogyasztásuk.
    • Nyers hal (sushi) - a tengeri életek javasolt kerülni, nemcsak az ételmérgezés veszélye, hanem az esetleges magas higanytartalom miatt is.
    • Nem pasztörizált tej, sajt, gyümölcslevek - ide sorolhatók a lágy sajtok is, melyek a terhességre negatív hatással bíró baktériumokat tartalmazhatnak.
    • Alulsütött és feldolgozott húsok, nyers tojás - a nem megfelelően elkészített tojás vagy hús magukban hordozzák a listeriosis és a toxopazmózis kockázatát, melyek súlyos, akár életveszélyes betegségekhez, valamint súlyos születései rendellenességekhez vezethetnek.
    • Túl sok koffein - kávét fogyasztani nem tilos ugyan, de nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a mértékre.

tags: #mi #tortenik #terhesseg #heteiben