Alsónémedi a 19-20. században a történelem fő sodrában formálódott, ahol a közösségi élet és az önkormányzati rendszer jelentős változásokon ment keresztül. A község életében kulcsfontosságú volt a helyi önkormányzat szerepe, amelynek feladatai közé tartozott a lakosság hétköznapjainak megszervezése, a közmunkák szervezése, az utcák szabályozása és a közbiztonság megőrzése. 1871-ben született meg az az úgynevezett nagyközségi törvény, mely arról tudósít, hogy a községet képviselő-testülete 1872-ben tartott közgyűlésén szervezte önálló nagyközséggé. A vármegye alsódabasi járásának főszolgabírója, illetve a vármegye ereje döntötte el azt, hogy Alsónémedi nagyközségi státuszba került.
A községi önkormányzat jogait és kötelezettségeit rögzítő törvények, mint az 1886-os törvény is, nagyban befolyásolták a helyi politikai életet. Az önkormányzat hatáskörébe tartozott a helyi adózóképes állampolgárok meghatározása, illetve a község polgárává válás jogának szabályozása. Ennek értelmében előéletű vagy gyanús egyént a közösség nem fogadott be. A közösségi adó fizetésére kötelezetteknek, akik már két esztendeje a község lakói voltak, díj címén kellett adót fizetniük.
A képviselő-testület összetétele és működése
A képviselő-testület Alsónémedi közösségi életének meghatározó szerve volt. Tagjai között voltak virilis jogon bekerülők, azaz a legnagyobb adófizetők, és választott képviselők is. A virilisták közé tartoztak például a váci püspökség képviselői, akik jelentős adót fizettek, és mindig helyet kaptak a testületben. Mellettük Magyar Sándor, valamint Alsónémedi református lelkésze, dr. Jakab Lajos is a testület tagjai voltak.
Az 1930-as évekre a képviselő-testület összetétele módosult, és a kereskedelemben dolgozók aránya is megnőtt, bár a többséget továbbra is a mezőgazdaságból élők képviselői alkották. A testület tagjai között gyakran találkozhatunk olyan családnevekkel, mint Borbély, Garai, Jobbágy, Józan, Kiss, Z. Kiss, Takács és Zupka, akik évtizedeken keresztül adtak községi képviselőt. Ez a jelenség arra utal, hogy a helyi társadalmi megbecsülés és elismertség egyik fontos ismérve a hosszú ideje tartó helyben lakás volt, hasonlóan más alföldi településekhez.
Választások és vallási megosztottság
A képviselő-testület tagjait öt évenként tartott helyi választásokon küldték be. Alsónémedit két választókerületre osztották: az I. kerület a Felszög, a II. kerület pedig az Alsóvég volt. Ez a megosztottság évszázados hagyományokra tekintett vissza, és még a 20. század első felében is elevenen élt a község társadalmának vallási megosztottsága. A választókerületek kijelölésekor is számított a vallási hovatartozás, olyannyira, hogy mindkét kerületből 10-10 képviselő, azaz 10 református és 10 katolikus került be a testületbe. Ez a gyakorlat az egyensúly fenntartásának igényére, egy társadalmi igényre utal.
A községi törvények nem írtak elő kötelezettségeket a képviselőséghez, az írni-olvasni tudás is csak a rendezett tanácsú városokban volt előírás. A képviselőnek inkább tekintélyre volt szüksége, arra, hogy sokan ismerjék és tiszteljék. Vagyonos, módos, ugyanakkor a közösség erkölcsi normái szerint élő, a községet hosszú ideje lakó embereket választottak szívesen képviselőnek. A képviselő-testület nem volt mozgékony, oda új ember ritkán került be, még választások eredményeképpen is.
A francia királyi szerető, akit élve faltak fel a férgek: Agnes Sorel tragédiája
Az elöljáróság és a jegyző szerepe
A községi önkormányzat talán legfontosabb eleme az elöljáróság volt, melynek kezében összpontosult a helyi végrehajtó hatalom. Az elöljáróság vezetői, mind a választottak, mind a kinevezettek, részt vettek a helyi törvényhozásban, de a végrehajtásban az előbbieknek volt számbeli fölényük. Két képviselő-testületi ülés között a kisebb horderejű ügyekben az elöljáróság maga döntött, és bizonyos kérdéseket tanácsülésein tárgyalt, sőt kisebb polgári ügyekben még bíráskodott is.
A jegyző, bár utolsóként szerepelt a szervezeti felépítés láncolatában, hivatalának fontossága, a felelősség, amivel cselekedeteiért tartozott, mindenképpen az elsők közé sorolta. Jegyző nem lehetett bárki, csak tanult, jogi-közigazgatási ismeretekkel rendelkező személy, írástudó, aki felelős volt a községi elöljáróság hivatali munkájáért. A jegyző (és a bíró) aláírása nélkül nem készülhetett az önkormányzat nevében hiteles okmány. A jegyző volt jogi tudásából, szakértelméből fakadóan a törvényesség őre egyfelől, a törvényhatóság képviselője másfelől. Alsónémedi polgárai ragaszkodtak vezetőikhez, a jegyzőket sem változtatták túl gyakran. 1873 és 1950 között összesen csak négy községi jegyző működött Alsónémediben.
A bíró- és esküdtválasztás
A bíró- és esküdtválasztás a korábbi századokban kialakult szokások továbbélését bizonyítja. Az esküdti intézményt a helyi érdekvédelem kívánalma tartotta életben a 19. század végén és a 20. század első felében. A lakosság nem volt kiszolgáltatva a nyakára ültetett, fizetett hivatalnokoknak, hiszen az esküdt/elöljáró független tisztségviselő maradt az új szervezeti felépítésben. Az esküdteket a képviselő-testület jelölte és választotta meg, méghozzá általános szavazattöbbséggel. 1892-ben a bírón és helyettesén, a törvénybírón kívül 12 esküdtet választottak, majd a lakosság gyarapodásával és a tennivalók szaporodásával az esküdtek létszáma is nőtt.
Nyilvánvaló, hogy a jelölések alkalmával ebben az esetben is a tekintélyes, módos gazdák kerülhettek csak szóba, annál is inkább, mert az esküdtek hivatalviselésük idején tetteikért anyagi felelősséggel tartoztak. A község lakossága nem közvetlenül választotta esküdtjeit és bíráját, hanem közvetve, választott és virilis képviselőin keresztül. A legfontosabb hivatalok viselőit, így a közgyámot és pénztárnokot is az esküdtekből választották, miképpen a bírót és helyettesét. Ezek már fizetett hivatalok voltak.
Az esküdti intézményen belüli hierarchiában szintén meghatározóak voltak a vallási szempontok. Két egymást követő ciklusban nem lehetett azonos vallású a bíró, hanem katolikust református követett és fordítva. A község bírája is minden esetben a tekintélyes gazdaemberek közül került ki. A bíró választása és jelölése úgy szintén a képviselő-testület hatásköre volt. A választásokat tisztújító közgyűléseken bonyolították le, ezeken a 20. században a főszolgabíró mindig jelen volt.