A terhesség egy csodálatos időszak, tele várakozással és örömmel, de gyakran jár együtt kellemetlen testi tünetekkel és fájdalmakkal is. Ahogy közeledik a szülés várva várt napja, a kismamák testében számos változás zajlik, amelyek jelzik a közeledő eseményt. Fontos felismerni ezeket a jeleket, valamint megérteni és kezelni a várandósság alatt felmerülő fájdalmakat.
A szülés közeledtének jelei
Már csak napok vannak hátra, és a következő testi tünetek arra utalnak, hogy már tényleg csak néhány nap, és megérkezik hozzánk várva várt kisbabánk.
A baba lejjebb helyezkedik
A várandósság vége felé magzatunk “befordul” a helyes irányba, azaz fejjel a kismedence irányába helyezkedik. Ettől a kismama úgy érezheti - és látványra is úgy tűnhet -, hogy a pocakja mintha lejjebb került volna. Ennek hatására lehet, hogy még gyakrabban kell használnia a mosdót, azonban a légzés és az evés jóval könnyebbé válik.

A folyás mennyisége és színe is megváltozik
Több, sűrűbb és rózsaszínes, barnás árnyalatúvá válik. Ez az egyik legtipikusabb a szülést jósló jelek közül.
A súlygyarapodás abbamarad
Sőt, bizonyos esetekben a kismama ebben az időszakban veszíthet is a súlyából.
Nyomás az alsó háti szakaszban, derékban
Ez a fájdalom azonban jön-megy, nem elviselhetetlen és nem erősödik.
Gyakori bélmozgások, görcsökkel társítva
A hasmenés és hányás sem ritka tünet, mely szintén a baba érkezését jósolja. A hasmenés azt jelzi, hogy az izmok ellazultak és felkészültek a magzat kitolására. A megfelelő folyadékbevitel ilyenkor különösen fontos.
Nyomásérzés a medencecsont és a végbél tájékán
Tompa fájdalom, mely szintén az ízületek elmozdulása, a medence tágulása miatt van, ami helyet ad a kisbabának a világrajövetelhez.
A méhnyak felpuhul, elvékonyodik és tágul
Ezt a kismama nem, de az orvos mindenképpen látja.
Megkezdődnek a Braxton Hicks-összehúzódások
Jósló fájásoknak vagy gyakorló fájásoknak is nevezik, de különböznek a valós fájásoktól: gyengébbek és el-elmúlnak, testhelyzetváltásra enyhülnek. A valós, vajúdás közbeni összehúzódások határozottan egyre erősödnek és egyre gyakoribbá válnak.
Fáradtság terhesség alatt - vagy épp szokatlan energikusság
A jövendőbeli édesanya úgy érezheti, hogy nem hagyhat otthon félbemaradt feladatot, és most azonnal mindennel végeznie kell. Magyarán beindul a fészekrakási ösztön, amihez hirtelen rengeteg energiája is lesz. Ennek az ellenkezője is megtörténhet azonban: hirtelen extrém fáradtság tör rá, ami a szervezetnek a szülésre és a gyermekágyas időszakra való “felkészülése”.
Bármelyik pillanatban beindulhat a szülés
Amennyiben az alábbi tünetek valamelyikét észleljük magunkon, már tényleg “minden pillanatosak” vagyunk.
Elfolyik a magzatvíz
Ezt a tünetet mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a filmekből biztosan. Sokszor a magzatvíz inkább csak szivárgás, mintsem folyás, hiszen a baba feje megakadályozza, hogy nagyobb mennyiségű víz távozzon egyszerre. A kismamák 80%-ánál, ha a magzatvíz elfolyt, 12 órán belül spontán beindul a szülés, ezért érdemes lassan elindulni a kórházba.

Távozik a nyákdugó
A méhszájat és a magzatot a külvilágtól elzáró, védő nyákdugó egészben vagy darabokban távozik, ami lehet rózsaszín vagy barnás árnyalatú is. Nehéz azonban megválaszolni, hogy a nyákdugó távozza után mennyi idő van szülésig, ugyanis ez megtörténhet órákkal, napokkal, de akár hetekkel a szülés beindulása előtt is.
Nagyon erős hát- és/vagy derékfájás
A legtöbb kismama háta/dereka már hónapokkal a szülés előtt elkezd sajogni. Ám, ha ez a fájdalom extrém erőssé válik, az azt is jelentheti, hogy a nők azon egyharmada közé tartozunk, akiknél a szülési fájdalom a hátba sugárzik ki. Tipikusan a baba arca, mikor leszáll a szülőcsatornába, az édesanyja gerincéhez nyomódik, azonban ritkábban előfordulhat, hogy a koponya nyomódik a gerincoszlophoz, ami erős fájdalmat idéz elő a hátban és a derékban.
A terhesség alatti fájdalmak kezelése és a támogatási lehetőségek
A terhesség nem csak örömet, de megpróbáltatásokat is hoz magával. A növekvő pocak, a baba rúgásai mosolyt varázsolnak a kismama arcára, nem beszélve a bájos babaruhák vásárlásáról. Ám amikor a kismamát valami fájdalom éri, megrémülhet. A terhesség alatti hasi fájdalom jellege különböző lehet, és különösen az első terhesség alatt ezek a fájdalmak kellemetlenek és megterhelők lehetnek az anya számára.
Mik a SZÜLÉS LÁGY JELEI | A szülés közeledtének korai jelei
Mozgásszervi fájdalmak
A mozgásszervi fájdalmakra tipikusan jellemző, hogy ott kezeljük őket, ahol a fájdalmat érezzük: borogatást rakunk rá, jegeljük, melegítjük, bekenjük. Ideig-óráig ez valóban segíthet és hozhat enyhülést, de általában nem oldja meg hosszútávon a problémánkat. Tartós megoldást az hozhat, ha a problémát nem elszigetelten, hanem az egész test szempontjából közelítjük meg! Hiszen lehet, hogy bizonyos izmok túlterheltek, hogy túl feszesek vagy éppen túl lazák, elképzelhető az is, hogy az ízületek nem tökéletesen működnek vagy hogy az izmok koordinációja nem megfelelő - és ilyenkor a testünk kompenzál!
A terhesség alatti hát- és derékfájás az esetek 95%-ban a testtartás miatt alakul ki. Nem is csoda, hiszen a növekedő magzat súlya nem a test középtengelyén helyezkedik el, hanem attól előrébb. Ahhoz, hogy a kismama az elől hordott súlyt kompenzálja, többnyire a felső háti szakaszt hátra tolja, ami hosszan tartó izomfeszültséget okoz a háti és deréki területeken. A hátfájdalom elkerülhető, melynek egyik módja az Alexander-technika alapelveinek elsajátítása. Az Alexander-technika megtanítja a kismamának azt, hogyan használja testét a fájdalmat okozó izomfeszültségek elkerülése érdekében.
A várandósság alatt jelentkező derékfájás legtöbbször a gerinc és a medence találkozási pontjánál alakul ki, jellemzően a terhesség második szakaszában. A kismama számára ez további nehézséget okozhat, ám fontos tudni, hogy a fájdalom megfelelő odafigyeléssel enyhíthető.
Mi vezethet derékfájdalomhoz terhesség idején?
- Súlygyarapodás: Egészséges terhesség esetén a kismama körülbelül 10-15 kilogrammot hízik, s a többletsúlyt a gerincoszlopnak kell megtartania, ami sokszor derékfájdalmat okoz.
- A testtartás megváltozása: Terhesség esetén eltolódik a súlypont, és ez fokozatosan - észrevétlenül is - a testtartás megváltozását okozhatja, ami derékfájdalomhoz vezethet.
- Hormonális változások: A terhesség korai szakaszától kezdve egy relaxin elnevezésű hormon termelődik a kismama szervezetében, ami - többek között - segíti a hasizmok rugalmassá válását és szülés közben a medence izmainak nyúlását, ezáltal csökkenti az ízületek stabilitását, s ez derékfájdalmat okozhat.
- Hasizmok megnyúlása, kifáradása: A méh növekedésének következtében a hasizmok megnyúlnak/folyamatosan feszülnek, ami az izmok kifáradásához vezethet. Ekkor a növekvő súly plusz terhet ró a gerincoszlopra, amelynek eredménye lehet a derékfájdalom.
- Stressz: A stressz izomfeszülést okozhat, ami hosszú távon görcsös hát-, illetve derékfájdalomhoz vezethet.
Hogyan kezelhető a derékfájás?
A szülés után általában kezelés nélkül (fokozatosan) enyhül a kellemetlen tünet, ha a kismamának a terhesség előtt nem volt krónikus derékfájása. Amennyiben szeretné csökkenteni a fájdalmat a várandósság alatti időszakban is, érdemes az alábbi tanácsokat megfogadnia:
- Mozogjon rendszeresen! A rendszeres testmozgás erősíti az izmokat és növeli azok rugalmasságát, amelyek stabilizálják a gerincet, ezzel csökkentve a derékfájdalmat. Az úszás, gyaloglás és szobabiciklizés a legtöbb várandós nő számára biztonságos mozgásforma, azonban fontos, hogy speciális esetekben (pl. veszélyeztetett terhesség esetén), illetve erősítő gyakorlatok végzése előtt, kérje ki orvosa, gyógytornásza véleményét!
- Használjon meleg- és/vagy hideg borogatást! A hideg és meleg borogatás egyaránt segíthet a derékfájdalom csökkentésében. Ha orvosa nem rendeli másképp, kezdetben körülbelül 20 perces hideg borogatással (pl. vizes törölköző, jegelés) próbálja meg enyhíteni fájdalmát. Két-három nap elteltével a meleg borogatást (pl. vizes palackkal, törölközővel) is alkalmazhatja, de legyen óvatos: figyeljen arra, hogy ne melegítse fel túlságosan a testét!
- Figyeljen a testtartására! A helytelen testtartás plusz terhet jelent a gerincoszlopnak, ami hosszú távon fájdalomhoz vezethet, éppen ezért fontos, hogy ülve, állva és járás közben is (azaz mindig) figyeljen a testtartására (pl. ülő helyzetben tegyen egy összetekert törölközőt hátához, ami biztosítja a helyes testtartást).
- Lazítson! Derékfájdalmat olykor a stressz is okozhatja, ezért érdemes jobban odafigyelnie önmagára. Próbáljon meg relaxálni, lazítani, de már az is sokat segíthet, ha kiönti a lelkét egy barátjának vagy a családjának. Ne aggódjon, próbálja meg élvezni ezt az időszakot!
- Óvatosan emeljen! Ha szeretne valamit felemelni a földről, akkor ne hajolva, hanem guggolással tegye mindezt, így kevésbé terheli gerincoszlopát.
- Viseljen megfelelő lábbelit! Bármennyire is szereti a magas/lapos talpú cipőket, jobb, ha mellőzi ezeket (legalább) a terhesség idején. A túl magas/lapos talpú cipő viselése derék-, illetve hátfájdalmat okozhat.
- Figyeljen a helyes alváspozícióra! Kerülje a háton fekvést/alvást, ugyanis ez plusz terhet ró a gerincre. Helyette feküdjön inkább az oldalára, és tegyen a lába alá egy párnát, ezzel tehermentesíti a gerincoszlopot.
- Viseljen terhességi támasztó pántot/övet! A terhességi támasztó pántok a has alátámasztásában segítenek: alul támasztják a hasfalat, hátul pedig a gerincoszlopot (keresztcsontot), ezzel megelőzhető a derék-, illetve hátfájdalom kialakulása.
A méhszalag fájdalma is gyakori panasz. A pocakod két oldalán a méhet tartó szalagok a kisbabád és a méhed növekedés miatt most borzasztóan feszülnek, szinte mint egy kifeszített gitárhúr és emiatt éles, szúró fájdalmat érezhetsz a pocakod egyik vagy mindkét oldalán. Mikor feszülnek ilyen fájdalmasan a méhszalagok? Akkor, ha méh nincs egyensúlyban, ha kicsit megbillent, esetleg kicsit megcsavarodott és emiatt nem tudnak eléggé nyúlni a szalagok. Ha ilyen típusú fájdalmat érzel, akkor kerül mindenképpen a hirtelen mozdulatokat és próbáld meg az előrehajló inverziót és a pocak ringatását kendővel.
A szeméremcsonti fájdalom a terhesség alatt nagyon kellemetlen tud lenni és olyannyira fájdalmas lehet, hogy még a mozgást is akadályozza. Általában ez a fájdalom az ágyéki részen jelentkezik, a szeméremcsont környékén, de kisugározhat a combok belső felére, az alhasra és akár a fenekedben is érezhetsz ölelés-szerű, szorító fájdalmat és ami a legkellemetlenebb ebben, hogy sajnos még éjszaka, nyugalmi helyzetben is fájhat. Itt is fontos a helyes, semleges testtartás és hogy kerüld a lábak szétnyitásával járó mozdulatokat.
Babaváró Támogatás
Ha gyermeket várunk, érdemes elgondolkodni a Babaváró Támogatás igénylésén. A kormány ugyanis a Családvédelmi Akcióterv keretében akár 10 millió forintos kamatmentes szabadfelhasználású hitelt előlegez meg minden párnak, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és legalább egyikük 3 év biztosítási jogviszonnyal rendelkezik. Amennyiben a családba 5 éven belül legalább 1 gyermek születik, 3 évig nem kell a törlesztő részleteket fizetniük, és a teljes futamidőre jogosulttá válnak a kamatmentes törlesztésre. Ha a második gyermek is megszületik, újabb 3 évre szünetel a törlesztés, és a tartozás 30%-át elengedik. Ha megérkezik a harmadik gyermek is, akkor pedig a teljes fennmaradó tartozást elengedik.

Mikor forduljon orvoshoz?
Az egyszer-egyszer jelentkező derékfájdalom önmagában nem ad okot arra, hogy orvoshoz forduljon, ám az alábbi panaszok esetén, érdemes mielőbb felkeresnie kezelőorvosát: erős fájdalom, hirtelen jelentkező fájdalom, egyre erősödő fájdalom, görcsös, ritmikus fájdalom. A súlyos derék-, hátfájdalom hátterében ritkán csontritkulás vagy ízületi gyulladás állhat, míg a ritmikus fájdalom a koraszülés jele lehet, így ha ezeket a tüneteket tapasztalja, mielőbb forduljon orvoshoz!

Fontos, hogy a terhesség alatt ne megszokásból vegyen be fájdalomcsillapítót vagy gyulladásgátlót, hiszen ezzel árthat a magzatnak. A kezelőorvosa segítségével megtalálhatják azokat a módszereket, amelyekkel biztonságosan enyhíthető a fájdalom terhesség alatt is.
tags: #menstruacios #derekfajas #terhesseg #alatt