Az első szülés rengeteg örömmel, de kihívásokkal is jár. Az újdonsült édesanyák hormonális változásokon, fizikai felépülésen és az új élethelyzetben való helytállás nehézségein mennek keresztül. Ez az időszak, amit gyakran a "negyedik trimeszternek" is neveznek, az alkalmazkodásról és a kötődés kialakításáról szól.
Az első hónapok az anyaságban intenzív érzelmi és testi változásokat hoznak, amelyek egyszerre tartalmaznak eufóriát, bizonytalanságot, örömöt és rengeteg fáradtságot is. Nemcsak a szülés típusa (hagyományos vagy császármetszés) határozza meg, hogyan regenerálódik az anya teste, hanem az előzmények is: a korábbi mozgás, táplálkozás, életmód, stressz és alvási lehetőségek. A terhesség alatti hormonális viszonyokat követően a szervezet újra beállítódik.
Az éjszakai felébredések, etetések, és ha a baba sokat sír, mind növelik az alvásdeficitet. A krónikus alváshiány növeli a stresszhormonok szintjét, ronthatja az immunrendszer működését, és hajlamosíthat depressziós hangulatra, szorongásra. Amikor testközelben vagy csak ölelésben tartod a babádat, oxitocin termelődik mindkettőtökben - ez segíti a kötődést és biztonságérzetet ad.
Az anyaság első örömei gyakran az ilyen pillanatokból fakadnak, amikor valóban látod, hallod, érzékeled a gyermeked: mosoly, szuszogás, tekintet. Sok anya készült az "álom" babára, idilli első hetekre, de a valóság gyakran más: sírás, szétszórtság, bizonytalanság, testtudat megszűnése - főleg ha a baba sokáig alszik veled vagy közöttetek. Ezek összeütközése vezethet bűntudathoz vagy önvádhoz.
A szülés utáni nehézségek körébe a gyermekágyi lehangoltság (ismertebb nevén baby blues), a szülés utáni depresszió, a szorongás és pszichózis, valamint a poszttraumás stressz zavar tartozik. A gyermekágyi lehangoltság, vagyis a szülés utáni 3-7 napon belül jelentkező, érzékenységgel, hangulati ingadozással, kontrollálhatatlan sírással jelentkező állapotot nem tekintjük pszichiátriai betegségnek. Kezelést nem igényel, rendszerint néhány napon belül spontán módon rendeződik ez az állapot, és csak ritkább esetben alakul depresszióvá.
A szülés utáni depressziót rejtőzködő jelenségnek is tekintik, mivel tünetei sok hasonlóságot mutatnak a fáradt, kialvatlan gyermekágyas édesanya állapotával. Első jelei a szülés utáni 2-4. héttől észlelhetők: az anya kedvetlenné, étvágytalanná válik, nem leli örömét gyermeke gondozásában, alvászavarok jelentkeznek nála, szorongása, érzelmi hullámzása erősödik. A csecsemő bántalmazásával kapcsolatos kényszergondolatok, belső képek igen gyakoriak, jóllehet valódi erőszakos tettekre szinte sohasem kerül sor.
Komoly nehézségeket jelent az egész családnak az állandó szorongás kialakulása. A pici megszületésével új élethelyzet alakul ki, a szülők kisebb-nagyobb mértékű aggodalmakat élnek meg, hiszen a család addigi ritmusa felborul, az új szerepek számos teendő és kihívás elé állítják mindkettőjüket, amit a kialvatlanság is nehezíthet. Mindez teljesen természetes jelenség. Problémává akkor válik, ha a szorongás az idő múlásával nem csökken, hanem állandósul. Ez jelentősen rontja az anya, illetve az egész család életminőségét, az általános pszichés jóllétet, továbbá számos kedvezőtlen hatással bír az anya-gyermek kapcsolatra.
A gyermekágyi pszichózis ritka, ám annál súlyosabb pszichiátriai zavar, amely azonnali orvosi kezelést igényel. A szülés után hirtelen, minden átmenet nélkül alakul ki, a valósággal való kapcsolat torzul vagy megszakad, hallucinációk, téveszmék, öngyilkossági késztetések jelentkeznek. Az édesanya állandó felügyeletet igényel, mivel veszélyeztetheti önmaga és kisgyermeke testi épségét is.
A poszttraumás stressz zavar (PTSD) életveszéllyel vagy súlyos testi-lelki sérüléssel járó életesemények nyomán alakulhat ki. A traumatikusnak megélt szülések után gyakran megjelenik, de kialakulása nem köthető kizárólag vészhelyzetekhez (például sürgősségi császármetszés, vákuumos szülés), inkább attól függ, hogy az édesanya tehetetlennek, kontrollvesztettnek érezte-e magát a szülése során. A PTSD egy jellegzetes tünetegyüttes, amelynek része az erős szorongás, a traumatikus történéssel kapcsolatos emlékek, gondolatok betörése, amelyek irányíthatatlanul, szinte filmszerűen peregnek le, a rémálmok, illetve minden szülésre emlékeztető inger és beszédtéma elkerülése.
A szülés utáni pszichiátriai zavarok nem mindig választhatók szét, mivel a tünetek átfedéseket mutatnak. Kezelésük mindenképpen pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta szakember bevonását igényli, amit érdemes mielőbb elkezdeni a család pszichés jóllétének helyreállítása érdekében.
Hogyan segíthetünk családtagként, barátként? A várandósság és a szülés időszakában megjelenő problémák egy része megelőzhető. A széleskörű tájékozódással, a szülésre és szoptatásra való felkészüléssel, valamint a bizalmi kapcsolatokra támaszkodva elejét lehet venni egyes gondok kialakulásának, illetőleg mindezek segítségével a már kialakult problémával való megküzdés is hatékonyabbá válhat. A várandósság alatti anyai stressz kezelése, valamint a nehézségekkel való megbirkózáshoz nyújtott segítség kulcsfontosságú kérdés. A feszültség levezetésében segíthet a sport, a jóga, a zenehallgatás, a filmnézés, a baráti beszélgetés. A relaxáció elsajátítása különösen jótékony hatású lehet. Ez szakembertől is megtanulható, de már könyvek, hanganyagok segítségével is elsajátítható.
A gyermekágyi lehangoltság természetes velejárója a szülés utáni napoknak, erre felkészülhet az egész család. Adjon nyugodtan teret hangulati hullámzásának, sírjon, ha jólesik, a család pedig mellőzze a kritikákat és az üres vigasztalást, megértő és elfogadó módon próbáljon jelen lenni ebben a fokozottan érzékeny időszakban!
A szülőségre való felkészítő tanfolyamok tapasztalatai azt mutatják, hogy az aktív szülésélményre való ráhangolódást nagyban megkönnyítheti az anya és a magzat közötti harmonikus kapcsolat és kommunikáció kialakítása.
A felkészültség kulcsfontosságú: ha tudatosan felkészül a kismama arra, hogy mi fog történni ebben a folyamatban, bizonyítottan kevesebb krízist és negatív élményt él meg, és a szüléssel kapcsolatos szorongása is csökken. A biztonságérzet is lényeges. A támogató közegbe az egészségügyben dolgozó orvost, szülésznőt, ápolónőt, laktációs tanácsadót is beleérthetünk.
A szülés során fokozott képzeletbeli tevékenység jelenhet meg, olyan belső képek (akár korábbi traumák) jöhetnek elő, amelyek soha máskor. Intenzív, intuitív, akár szélsőséges érzelmeket is megélhetünk, számtalan színt, árnyalatot, hangot érzékelhetünk - fejti ki a szakember. Éppen ezért kapcsolódik sok misztikum a szüléshez.
A szülés egy új szerep, identitás, az anya születésének pillanata is. Kisbabánk érkezésével új szerepet kapunk. Most már szülők is vagyunk, ám maradtunk dolgozó nők, valamint maradtunk társak, partnerek is. Fontos, hogy a párok nyíltan kommunikáljanak arról, hogy hogyan gondolkodnak saját szülőségükről, mit hoznak származási családjukból, mi az, amit tovább szeretnének vinni, és mi az, amit semmiképp. Engedjük meg magunknak az érzéseinket, az új gondolatokat! Hiszen ez visz előre, és mindeközben az sem baj, ha valamiben hibázunk. Vállaljuk, amikor csetlünk-botlunk, mindig van idő fejlődésre! És nem utolsósorban, éljük meg sikereinket is!
A családok egy-egy életciklusban mindig új feladatokkal, nehézségekkel kell megküzdeniük. Egy kisgyerek érkezése mindig óriási változást hoz egy család, egy nő életébe, ami gyakran egy időbe esik a pár összecsiszolódásának időszakával és az ideális lakáskörülmények megteremtésével, ami további feszültségforrást jelenthet a család, az anya számára.
Az első kihívás, amellyel egy újdonsült anyának szembe kell néznie, az maga a szülés élménye, hiszen a szülés mind pszichológiai, mind szomatikus szempontból rendkívül nagy igénybevételt jelent: bár alapvetően fantasztikus dolog egy emberi lénynek életet adni, azért sokak számára nem csak pozitív élmények társulnak hozzá, különösen akkor, ha komplikációk lépnek fel.
Szülés után egy nő teste megváltozik, így szembe kell nézni a testséma- és hormonváltozásokkal, a baba iránti aggodalommal, a hirtelen megnőtt felelősséggel és a kialvatlansággal, amire azonban sokszor nincs idő, hiszen az anya minden figyelmét az újszülött ellátása köti le. Sokaknál a szoptatás is nehezen indul be, amit tovább nehezítenek a környezetből eredő elvárások, így sok anyánál ez is egy kimeríthetetlen stressz-forrás, ami rengeteg szorongást eredményez.
A leggyakrabb felmerülő gondolatok egy édesanyánál: Hogyan fogom tudni szoptatni? Lesz elég tejem? Elég jó anya vagyok? Hogyan szoktassam majd le? Az első baba születésénél az anyák nem kevés bizonytalanságot élnek át, hiszen nincsenek még mintáik arra, hogy bizonyos feladatokat hogyan oldjanak meg, emellett pedig rengeteg döntést kell hozniuk a csecsemő ellátásával kapcsolatban.
A szakértő szerint a szülést követően többeknél jelentkezhetnek olyan tünetek is, mint a hangulatingadozás, levertség, kedvetlenség vagy a csecsemővel való kontaktus kerülése. Az efféle szülés utáni depresszív állapotoknak többféle típusát is megkülönböztetik: a legismertebb a harmadik napon jelentkező “baby blues”, ami egy átmeneti állapot, és általában néhány nap alatt elmúlik, de vannak hosszabb lefolyású és komolyabb zavarok is, mint a posztpartum depresszió vagy a posztpartum pszichózis. A kialakulás hátterében többféle ok is lehet, így pl. hormonális változások, pszichiátriai betegségekre való hajlam, a gyermekvállalással kapcsolatos ambivalens érzések vagy a túlzott elvárások a környezet részéről.
Daniel Stern szerint egy anyának éppen úgy meg kell születnie pszichésen, mint ahogyan a babának fizikailag, és ennek a folyamatnak különböző szakaszai vannak. Az első 9 hónapban a nő készül az anyaságra: a születését megelőző hónapokban folyamatosan fejlődik, hiszen amíg a baba a testében fejlődik, addig az újfajta öntudat benne is folyamatosan formálódik. Ilyenkor sokfajta fantázia, álom, remény, félelem jelenik meg arról, hogy milyen lesz a baba és maga az anyaság, és ezek nagyon fontos mérföldkövet jelentenek az anyaságra való felkészülésben.
A születés utáni hónapokban következik a fázis, amikor Anya született: erről a szakaszról akkor beszélünk, amikor a baba már fizikailag is megszületik, és egy anya életének részét képezi. Az anyai lelkület akkor alakul ki igazán, amikor egy anya valóban magára veszi az etetés, ápolás, gondoskodás feladatait. Itt amellett, hogy az anya biztosítja a baba létezését - hiszen táplálja, ellátja - az is nagyon fontos, hogy ki kell alakulnia egyfajta bensőséges, szeretetteljes kapcsolatnak anya és baba között.
Margaret Mahler szerint egy csecsemő pszichológiai megszületése szintén különböző szakaszokon megy keresztül, akárcsak az anya és baba kapcsolata is. Az első 2 hónapban a fiziológiai szükségletek dominálnak, melyben az anya elsődleges feladata a gyermek biológiai szükségleteinek kielégítése: ebben az időszakban a csecsemő teljes mértékben a környezetétől, elsősorban az anyától függ, saját magán kívül azonban mégsem létezik számára más, ilyenkor ő reflexeken, egyszerű ingereken keresztül funkcionál.
A 2. hónap környékén kezd körvonalazódni számára a szükségleteket kielégítő személy, azaz az anya. Kettejük kapcsolata kezdetben szimbiotikus, egyfajta “mindenható burok”, melyben csak ők ketten léteznek. A negyedik hónap környékén azonban a csecsemő kezd “kibújni”, elkezdi figyelni az emberi arcokat és megjelenik a szociális mosoly is: fontosak ebben az időszakban az érintések, a hangok, az anya szeretetteljes, megnyugtató jelenléte, ami biztosítja a biztonságos fejlődést a számára.
A 6-10. hónapokban a gyermekben egyre inkább kezd kialakulni a testkép, azaz hogy ő és az anya nem teljesen egyek, így kezdi felfedezni a külső világot és egyre érdekesebbek lesznek az anyán kívüli személyek is. Ilyenkor minél inkább biztonságban érzi magát a csecsemő, általában annál kevésbé fog szorongani idegenek társaságában.
A mászás és a járás megtanulásával, a 10-16. hónap környékén a gyermek már testileg is egyre inkább eltávolodik az anyától, ugyanakkor az anya továbbra is egy biztonságos bázis marad, ahova vissza lehet térni egy kis “érzelmi feltankolásért”. Ez kezdetben egy-egy biztató érintéssel, simogatással zajlik, később azonban már akár a szemkontaktus is elég hozzá.
A gyerekvállalás a szülők kapcsolatában valójában több, egymásra rakódó krízist okoz. A krízist sokan valami nagyon negatív dolognak gondolják, de ez nem feltétlenül igaz. A krízis azt jelenti, hogy olyan helyzetbe kerülünk, ami lélektanilag fontos, nem megkerülhető, és az addig szokásos módszereink, megoldásaink nem működnek többé benne. Vannak véletlenszerű krízisek, és vannak, amik az életszakasz-váltásokból következnek. A gyerek születése ez utóbbi. Tehát természetes és normális, ha ez krízist vált ki.
Az első krízishelyzet, amikor megszületik a gyermek, hogy egy teljesen új szerepet kell tanulnunk, ami minden esetben nagy munka, úgy meg különösen, hogy tisztában vagyunk a fontosságával, és még gyakorolni sincs lehetőségünk, rögtön élesben kell helytállni egy ilyen fontos szerepben. Ráadásul ez egy olyan szerep, amit folyamatosan újra kell tanulnunk, hiszen másképpen kell egy csecsemő szülőjének lenni, mint egy totyogóénak vagy egy nagyobb gyerekének. De az első nagy változások után azért már ebben is megjelenik a rutin.
A szereptanulás mellett az is konfliktusforrás, hogy egészen máshonnan indul az anya- és apaszerep, hiszen az apának a születés után lesz először fizikai kapcsolata a gyerekkel, és az is nagy nehézség, hogy az apák nincsenek folyamatosan benne a gyermekgondozásban, az anyák viszont általában igen, és mindkettő máshogy nehéz, valójában össze sem lehet hasonlítani. Emellett a gyerekszületés abból a szempontból is mérföldkő, hogy a származási családunkról való leválás is itt fejeződik be. Ezek külön-külön is nehéz feladatok, és közben ott van egy kisbaba, akinek a szükségletei sürgetők és fontosak.
Az, hogy ezekkel a krízishelyzetekkel viszonylag könnyen megküzd egy pár, és épülnek is belőle, akár egyénileg, akár a kapcsolat szintjén, attól is függ, mennyire stabilak a tagjai egyénileg és párként is. Az önismeret, egymás alapos megismerése, és a közös felkészülés a krízisre segít abban, hogy jól vegyük az ebből adódó nehézségeket.
Fontos, hogy a megváltozott helyzetben megtaláljuk azokat a módokat, ahogy a legjobban tudunk kapcsolódni, egymást támogatni, az összetartást és a szeretetet kifejezni. Egy gyors ölelés, egy összekacsintás, egy jókor bedobott vicc nagyon sokat segít abban, hogy érezzük, egy csónakban evezünk. Tulajdonképpen új működési módokat kell kialakítani, de ehhez el kell engedni a régieket.
A kisbabás időszakban a szexuális élet kevésbé aktív. A kisbabára való ráhangolódás időszaka ez, a babával gyakran az anya szinte egész nap testkontaktusban van, ráadásul a szülők kimerültek. És ott van az anya testének változása, ami általában őt magát viseli meg jobban. Ahelyett, hogy azt várnánk magunktól vagy egymástól, hogy olyan legyen a szexuális élet, mint a gyerek előtt volt, sokkal inkább érdemes erről is úgy gondolkodni, hogy valami újat építünk fel.
A szex nem ott kezdődik, hogy egymásnak esünk, hanem a flörtöléssel, azzal, hogy éreztetjük egymással, hogy kívánjuk a másikat. A legtöbb esetben nem arról van szó, hogy valamelyik fél nem akarja a szexet vagy ne vágyna a másikra, hanem arról, hogy rengeteg akadályt kell legyűrni, hogy a másikig eljusson. A fáradtságot, azt, hogy esetleg nem érzi magát kívánatosnak, vagy azt, hogy, mondjuk, a gyerek bármikor felébredhet, és a szex többé már nem olyan zavartalan, mint régen volt.
Sokat segít, ha megosztjuk egymással azt is, hogy vágyunk a másikra, és nemcsak azt, hogy miért nem tudunk éppen most szeretkezni. Vagyis tulajdonképpen a folyamatos flörtöléssel, azzal, hogy emlékeztetjük egymást arra, hogy a vágy ott van, szépen vissza lehet építeni a szexualitást. Ha ezeket a jelzéseket nem adjuk, akkor sokszor azért kerül válságba a kapcsolat, mert az egyik fél elutasítva érzi magát, úgy éli meg, hogy a másiknak már nem kell, nem kívánja.
