A méhpempő és a termékenység támogatása: Hogyan segíthet a gyermekáldásban és a terhesség megtartásában?

Korunk egyik szomorú jelensége a világszerte népbetegségnek tartott meddőség. A becslések szerint a szülőképes korú hölgyek körülbelül 40%-ának okoz komoly gondot a teherbeesés. Az esélyek akár már a harmadik x-től rohamosan csökkennek. Tehát minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye arra, hogy tovább kell majd próbálkoznia - már, ha egyáltalán sikerrel jár.

Meddőségről abban az esetben beszélünk, ha nemi életünk során rendszeres fogamzásgátlástól mentes szexuális együttlétek ellenére, egy éven belül nem jön létre a kívánt terhesség. Vagyis szakszerűen infertilisnek nevezünk egy házaspárt vagy párt abban az esetben, ha egy év rendszeres, ovuláció az az a tüszőrepedés idejére eső nemi aktus folytatása ellenére sem történik meg a fogantatás, tehát a nő nem esik teherbe. A pár ebben az esetben nem képes a gyermeknemzésre.

Sokan rosszul és vészjóslóan értelmezik az orvosi véleményt, azonban a meghatározásból jól értelmezhető, hogy egy év elteltével még egyáltalán nem állíthatjuk biztosan azt, hogy a párnak semmiféleképpen nem lehet gyereke. Ez esetben csupán arról van szó, hogy a fogamzó képesség akkor optimális, ha rendszeres közösülés mellett egy éven belül bekövetkezik a terhesség. Még az is normálisnak tekinthető, ha két éven belül lesz a nő várandós, ekkor az orvosi szaknyelv subfertilitás-ról, csökkent fogamzóképességről beszél.

A meddőség okai között fő helyen szerepelnek: a hormonális problémák, a hormonális kiegyensúlyozatlanság, és a mára népbetegséggé vált PCOS, az az a policisztás ovárium szindróma is. A PCOS az inzulinhatás zavarára vezethető vissza, amely egy komplex, endokrin betegség. Illetve a párok zaklatott életmódja is kedvezőtlenül befolyásolja a termékenységet. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal a ténnyel, hogy a meddőség előfordulhat nőknél és férfiaknál is egyaránt. A gyermekáldásra vágyó párok számára a méhpempő egy természetes és hatékony lehetőséget kínálhat. Tudományos kutatások is alátámasztják, hogy rendszeres fogyasztása pozitívan befolyásolhatja mind a női, mind a férfi termékenységet.

Mi is az a méhpempő? A méhek életelixírje

A méhpempő (más néven royal jelly, avagy királyi gél) a dolgozó méhek garatmirigyében termelődő tejszerű, szúrós illatú, savanykás, sárgásfehér anyag. Elsősorban a méhanya tápláléka, ő kikelésétől kezdve egész életében ezt fogyasztja, míg a dolgozók és a herék lárvái csak három napig táplálkoznak méhpempővel. Ez az étrend indítja el azt a különleges átalakulást, amelynek hatására a királynőlárva nagyobb testmérettel, teljesen kifejlődött ivarszervekkel és rendkívüli petetermelő képességgel rendelkezik. Míg a dolgozó méhek csupán néhány hétig élnek, a méhpempővel táplált királynő akár 5-6 évig is - és napi 2000 petét rakhat. Ez a selymes, fehéres anyag igazi szuperélelmiszer, tele létfontosságú tápanyagokkal és bioaktív vegyületekkel.

Méhpempő a méhkirálynő étrendjében

A méhpempő biológiai markere, a 10-HDA sav. Minél nagyobb a szintje a méhpempőben, vele arányosan magasabb a többi hatóanyagnak is a mennyisége. Egyedülálló, kizárólag a méhpempőben megtalálható hatóanyag a royalaktin nevű fehérje (ez váltja ki az anyává fejlődést) és a 10-hidroxi-2-decénsav (10-HDA) nevű zsírsav.

A méhpempő gazdag összetétele

Nem véletlenül nevezik a méhpempőt szupertápláléknak, hiszen több mint 150 féle biológiai aktív anyagot tartalmaz. Ezen túl azonban még vizet, fehérjét, 18-25 százalékban közel 20 féle aminosavat, nyomelemeket, szénhidrátokat, zsírokat, ásványi anyagokat, enzimeket, előhormonokat, gyulladáscsökkentő anyagokat, és számos vitamint is tartalmaz (köztük a B vitaminok teljes skáláját).

A méhpempő fontos zsírsavakat, így mirisztint, palmitint, sztearint is hordoz magában. A méhpempő DNS-t és RNS-t is tartalmaz. Eddig felfedezett enzimek a méhpempőben: aszkorbinoxidáz, amiláz, proteáz, savanyú foszfateáz és nem specifikus kolineszteráz és szalicináz. Megtalálhatók továbbá benne olyan fehérje frakciók, amelyek az emberi vérszérum fehérjéihez az albuminakhoz, globulinokhoz, lopoproteinekhez és glikoproteinekhez hasonlóak. A pempő 57,4-69 % aminosavat tartalmaz, amelyből 5,5-13,6 % szabad kötésű.

Összetevő kategória Példák és jellemzők
Fehérjék és Aminosavak Közel 20 féle aminosav, royalaktin (az anyává fejlődést kiváltó fehérje), fehérje frakciók (hasonlóak az emberi vérszérum fehérjéihez)
Vitaminok B1, B2, B3, B5, B6, B7, B8, B9, B12 (teljes skála), A, C, D, E, P, Mio-inozitol, D-chiro-inozitol
Ásványi anyagok és Nyomelemek Kálium, kalcium, vas, magnézium, cink, fluor, jód, nátrium, foszfor, szilícium, mangán, króm, szelén, réz
Zsírsavak 10-HDA (kizárólag a méhpempőben található), mirisztin, palmitin, sztearin
Egyéb bioaktív vegyületek Enzimek, előhormonok, gyulladáscsökkentő anyagok, DNS, RNS, acetilkolin, flavonoid polifenolok, peptidek

A méhpempő hatása a női termékenységre és a terhesség megtartására

Nem csoda, hogy a természet egyik legsokoldalúbb anyaga mind a női, mind a férfi szervezetében is jótékony hatással lehet a termékenységre, és a szexuális aktivitásra is. Összetett hatásmechanizmusa révén segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabbá, kiszámíthatóbbá váljon a hormonműködés, valamint megfelelő vastagságú nyálkahártya jöjjön létre a megtermékenyült petesejt beágyazódásához. A méhpempő hormon termelődésre kifejtett hatása a női termékenységben is érezteti hatását.

A méhpempő progeszteron hiány esetén, sőt: a meddőséget előidéző PCOS (policisztás ovárium szindróma), cukorbetegség, inzulinrezisztencia, pajzsmirigyzavar fennállásakor is képes jótékonyan hatni a reproduktív folyamatokra. A méhpempő hormon előállító hatásának köszönhetően nem csupán a petefészkek működését és a peteérést, de a beágyazódást is támogatja.

A méhpempő progeszteron -, azaz sárgatest-hormon - serkentő, ami a megtermékenyített petesejt beágyazódását többféle módon biztosítja. Egyrészt támogatja a méhnyálkahártya megvastagodását, másrészt megakadályozza a beágyazódást követő menstruációt, csökkentve a spontán vetélés kockázatát. A méhpempő progeszteron termelő hatása tehát közvetlenül és közvetve is segít a terhesség megtartásában. A 35-40 év feletti nők számára a méhpempő ösztrogén, progeszteron és lutenizáló hormon termelődést befolyásoló tulajdonsága még nagyobb segítséget jelenthet a teherbeesés szempontjából, mivel az ő szervezetük ezekből a hormonokból már sokkal kevesebbet képes előállítani. A méhpempő hormon termelő és befolyásoló képességével az egyik leghatékonyabb természetes megoldás a női meddőség leküzdésében.

Női reproduktív rendszer hormonális egyensúlya

Klinikai kísérletek során bebizonyították, hogy a méhpempő segítségével növelhető a luteinizáló hormon szintje a vérben - ez a hormon részt vesz a ciklus szabályozásában, serkenti a tüszőérést és kiváltja az ovulációt vagyis a tüszőrepedést. A méhpempő szedése a fogantatást akadályozó progeszteronhiány és az ebből fakadó ösztrogéndominancia kezelésében is segíthet. Különösen ajánlott a babára vágyó 35 év feletti nőknek is, mivel a petefészek hormonjainak termelését serkentheti.

Egy klinikai vizsgálatban - melynek eredményeit 2023-ban tették közzé - az alacsony petefészek-tartalékkal rendelkező nőket felosztották két csoportra: az egyikben a nők napi 1000 mg méhpempőt szedtek, 2 hónapig a lombikbébi kezelés előtt, míg a másikban a nők méhpempőt nem tartalmazó placebo kapszulát szedtek. A méhpempő csoportban a kezelés 66%-nál volt sikeres, míg a placebo csoportban ez az arány csak 30% volt. A kezdeti tudományos kutatásokban az is igazolódni látszik, hogy a méhpempő a női meddőség egyik leggyakoribb okának számító policisztás ovárium szindróma (PCOS) kiegészítő kezelését is segítheti. Fogyasztása pozitív hatással lehet a kizökkent hormonszintekre (növelheti az FSH és csökkentheti az LH, tesztoszteron és ösztrogén szintjét), elősegítheti a tüszőérést, csökkentheti az oxidatív stresszt és gyulladást - így növelheti a teherbeesés esélyét és enyhítheti a PCOS okozta fizikai és pszichés tüneteket is.

A méhpempő hatása a férfi termékenységre

A férfi hormonháztartás egyik alapvető hormonja a tesztoszteron. Hiánya esetén többek között csökkenhet a nemi vágy és a potencia, valamint a termékenység. A méhpempő hormon serkentő hatásával a férfi termékenységet is támogatja, mivel képes növelni a tesztoszteron szintet. A méhpempő ugyanakkor a spermiumok minőségén is képes javítani. A benne található vitaminoknak, nyomelemeknek és ásványi anyagoknak köszönhetően hatékonyan tud fellépni a hímivarsejteket támadó szabadgyökök ellen - kevesebb lesz a sérült, deformált, elhalt spermium -, növeli a spermiumok koncentrációját és mozgékonyságát, ezzel fokozva a sikeres megtermékenyítés esélyét.

Kutatások alapján a méhpempő szedése a babatervezés során nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is hasznos, mivel javítja a férfi nemzőképességet. Nemcsak laboratóriumi és állatkísérletek, hanem emberek részvételével végzett klinikai vizsgálatok is bizonyították, hogy a méhpempő pozitívan hat a spermiumszámra és a motilitásra, azaz a spermiumok mozgékonyságára, és javítja a spermiumok megtermékenyítő képességét. Emellett a tesztoszteronszint fokozásában is segíthet, ami egyúttal a férfi nemi vágy növekedéséhez is vezethet.

Férfi reproduktív rendszer és a spermiumok

Egy 2007-es klinikai vizsgálatban meddő férfiakat kezeltek napi 100 mg, napi 50 mg vagy napi 25 mg méhpempővel. A három hónapig tartó kezelés hatására az aktív, jól mozgó spermiumok aránya, a lassan mozgó spermiumok aránya és a vér tesztoszteronszintje is jelentős mértékben emelkedett. Egyúttal a szexuális vágyat mutató heti szexuális együttlétek száma is jelentős növekedést mutatott. A legjobb hatást a napi 100 mg méhpempőt szedő férfiaknál mutatták ki.

Egy másik, 2022-ben publikált vizsgálatba 100 meddő férfit vontak be, akik naponta 100 mg méhpempőt fogyasztottak, két hónapon át. Amikor az orvosok összevetették a kutatás elején és végén elvégzett vizsgálatok eredményeit, azt figyelték meg, hogy a méhpempő szedése jelentős mértékben növelte a spermium motilitást, javította a spermium morfológiát (azaz az egészséges spermiumok arányát) és növelte a tesztoszteron szintjét is. Egy 2020-as török kutatásban pedig napi 1000 mg méhpempő ülő életmódot folytató, egészséges férfiaknál növelte a tesztoszteronszintet. A méhpempő jótékony hatásai férfiaknál minden bizonnyal az erős antioxidáns és hormonserkentő képességeire vezethetők vissza. A méhpempő megoldás lehet a spontán azoospermiában szenvedő férfiaknak is.

Méhpempő a terhesség alatt és szülés után

Azok a nők, akik terhességük alatt - javasolt az első 3 hónapban - naponta fogyasztanak méhpempőt, tovább élnek és egészséges gyermekeknek adnak életet. A méhpempő segíti a koraszülött csecsemőknek alkalmazkodni a külső környezethez. A Méhpempő a magzat fejlődéséhez egy különlegesen összeválogatott táplálékot hordoz magában, mely a terhességi vérszegénységet is képes csökkenteni. Kóros (beteges) szülési folyamat után az anyáknak naponta 2 gramm Méhpempőt adagoltak 8 napon át. Az eredmény vizsgálatánál megállapították, hogy a vér fehérje tartalma emelkedett. Az adagolás előtti szinthez viszonyítva 122 %-ot tett ki. Még feltűnőbb volt az emelkedés a toxikózisban szenvedő anyáknál, ahol 141% volt az eredmény. Az eritrocitek értéke az eredeti állapot 114 %-ra a hemoglobin pedig 2-ről 16-os értékre emelkedett. A méhpempő hatásos a terhesség második felében fellépő toxikózisok eseteiben is, amikor nem specifikus jellegű aktív biológiai serkentőként hat.

A méhpempő a korai szülés megelőzésében is szerepet játszhat. Szülést követően segít helyreállítani a hormonháztartást. Szülés utáni Méhpempő adagolásával pedig a kevés tejképződéssel rendelkező anyáknak, fokozza a tejtermelést. Tejtermelés fokozásához 1-2 grammot ajánlunk, a szükséges ideig. A méhpempő fogyasztása terhesség alatt biztonságos, kivéve az utolsó 1,5-2 hónapot, amikor ajánlott abbahagyni. Különösen az első 3 hónapban ajánlott a fogyasztása, mivel magzatvédő hatása lehet, és akár a vetélést is megakadályozhatja. Szülés után is folytatható a fogyasztása, mivel serkenti a tejtermelést az újdonsült anyáknál, és a szoptatás révén a kisbabák szervezetét is feltölti fontos ásványi anyagokkal.

Teherbe lehet-e esni menstruáció alatt?

A méhpempő formái, adagolása és minősége

A fogyasztásának egyik kulcsa a megfelelő adagolás és időzítés. A szakértők általában napi 500-1000 mg mennyiséget javasolnak, amelyet érdemes reggel, éhgyomorra bevenni. A friss méhpempőt a leghatékonyabb módon úgy lehet alkalmazni, ha a nyelv alá helyezzük, és ott tartjuk néhány percig. Így a hatóanyagok közvetlenül a nyálkahártyán keresztül szívódnak fel, ami gyorsabb és hatékonyabb felszívódást biztosít. A jó minőségű méhpempő világos színű, enyhén csípős ízű és karakteres illattal rendelkezik. A frissessége és hatékonysága érdekében nagyon fontos a megfelelő tárolás: mindig hűtve kell tartani, és figyelni kell a szavatossági időre is.

A különböző készítmények közül a tiszta méhpempő a legértékesebb és szervezetünk számára a leghasznosabb. Az ízéről fontos tudni, hogy egyáltalán nem kellemes, nem édes, inkább savas, és kicsit csípős, állaga pedig kásásnak mondható. Adagolásra általában napi 2 grammot ajánlunk, a női ciklus rendezésére és babaváráshoz. A menstruáció elmúltával kezdjük a kúrát. Folyamatosan kell szedni a vérzés kezdetéig naponta 2×1 grammot, majd szünetet tartani a vérzés utolsó napjáig. E rövid szünet után újra kell kezdeni a következő vérzésig, és így tovább. Ezt 4-6 hónapig ismételni, majd 1 hónap szünet után ismét lehet kezdeni a kúrát, ha addig nem következik be a fogantatás. Amennyiben sikeres a fogantatás, csak a terhesség 3 hónapjáig javasoljuk a méhpempő fogyasztását (kerülendő a placenta túlzott erősödése).

A maximális hatás eléréséhez, az is lényeges, hogy tiszta méhpempőt fogyasszunk és ne a kapszulázott verziót. A friss, tiszta méhpempő a női és a férfi meddőség kezelésében az egyik leghatásosabb szernek bizonyul, ráadásul teljesen természetesen, mellékhatásoktól mentesen segít a pároknak a teherbeesés létrejöttében. A méhpempő semmiféle mesterséges hormont nem tartalmaz, így nem kell attól félni, hogy hosszabb ideig fogyasztva káros hatása lenne a szervezetre.

Fontos tudni, hogy csak a tiszta méhpempő tartja meg értékes tulajdonságait, mert a liofilizálással való eljárások során pont a lényeg vész ki belőle. Így a méhpempőt kapszulában meddőségi problémákra egyáltalán nem érdemes fogyasztani. Az általunk forgalmazott Tiszta Méhpempő hűtőben, hűvös hideg helyen tartandó, biztonsági okokból, maximum 72 óráig lehet hűtőn kívül.

Ugyanakkor léteznek liofilizált, kapszula, tabletta formájában kapható változatok. A friss méhpempő íze, szaga semmi máshoz nem hasonlíthatóan keserű, fanyar, csípős lehet, kifejezetten kellemetlen. Ez a jelenség nagyon sok nő kedvét elvette a kúra folytatásától, nem beszélve a férfiakról, éppen ezért lehet előnyös a liofilizált méhpempő. Ez egy biotechnológiában is használatos eljárás, fagyasztva szárítást jelent. Az eljárás során különválasztjuk a vizet a méhpempőtől (ez a nyers méhpempő ⅔-a), így egy sárgás port állítunk elő. Ez a por állagú méhpempő kerül egyéb értékes hatóanyagokkal keverve kapszulába, ami immár egy tökéletesen íztelen készítmény.

Az Eurofin Bell / Novamann nemzetközi élelmezési laborban végzett vizsgálatok igazolták, hogy a liofilizált méhpempő 3x koncentráltabban tartalmazza a hormonháztartás egészséges működését elősegítő tápanyagokat, mint a nyers méhpempő, vagyis csak a víz hiányzik belőle. Mivel a méhpempő kapszula nem tartalmaz vizet, ezáltal nem igényel hűtést. A nyers méhpempőtől eltérően bárhová magával viheti, ezáltal szedését könnyen beillesztheti a napirendjébe.

Friss méhpempő és kapszulák összehasonlítása

Amire nagyon fontos még figyelni, az a 10-HDA tartalom, ez ugyanis a méhpempő minőségének és eredetiségének a legfőbb mércéje! Nyers méhpempőben legalább 1,4%, koncentrátumban pedig legalább 3,5% legyen ebből az egyedülálló zsírsavból! Meddőség esetén 1 - 2 grammos kúrát tartsunk, 28 napig, reggel éhgyomorra nyelv alatt felszívódva fogyasszuk, majd szünetet tartunk 28 napig, utána megismételjük a kezelést.

Tapasztalatok és sikertörténetek

Én magam is a méhpempő segítségével készítettem fel a szervezetemet a második gyermekem érkezésére. A rendszeres fogyasztása során nemcsak azt tapasztaltam, hogy energikusabb és kiegyensúlyozottabb lettem, hanem néhány hónap elteltével megérkezett a várva várt pozitív teszt is. Egy olvasó így számolt be tapasztalatairól: "2 évet próbálkoztunk párommal, hogy teherbe essek... 2018 januárjában a nőgyógyászom májusra lombik programot ajánlott. Ekkor nálam betelt a pohár... Az utolsó pillanatban rátaláltam a méhpempőre... márciusban pozitív lett a terhességi tesztem. :) A terhesség problémamentes volt. :) 2018.10.27-én hüvelyi úton megszületett 10 apgar-értékkel gyönyörű kislányunk. :)"

Egy másik hozzászóló a következőket írta: "Tavaly kezdtem el enni az itt vásárolt méhpempőt. Először a ciklusomat tette rendbe, de ma már boldogan elmondhatom, hogy 17. hetes kismama vagyok." A párommal hónapok óta próbálkoztunk sikertelenül, így természetes megoldást kezdtünk keresni. A lényeg, hogy kb. 2 hónappal a méhpempő kúra kezdete után teherbe estem, és most járok az utolsó hónapban, és minden rendben van velem és Nórival is, merthogy kislányunk lesz! Nagyon tudom ajánlani a Méhpempőt. "Több mint 2 évig próbálkoztunk, de nem sikerült... Mindketten fogyasztottuk kb 1 hónapig amikor sikerült teherbe esnem."

Személyes tapasztalatok szerint, egy hozzám hasonló helyzetben lévő barátnőm, aki szintén meddőségi kezelésben vesz részt, elkezdte szedni a méhpempőt és az addig vékonyka méhnyálkahártyájából 15 mm-est csinált, és ami a legfőbb, rögtön sikerült is teherbe esnie (lombik)! "Pempővel estem teherbe 4 évvel ezelőtt." Egy férfi is beszámolt sikeres történetéről: "Vizsgálatok után bizonyosodott be, hogy én vagyok a felelős azért, hogy már másfél éve nem esett teherbe a feleségem... Méregtelenítő kúrába kezdtem, amelynek a Méhpempő volt a központi eleme... Kb 4 hónap múlva pozitív lett a feleségem terhességi tesztje." A méhpempő megváltoztatta az életemet. Nemcsak kisbabámat köszönhetem neki, de le tudtam vele küzdeni évek óta tartó fáradtság érzetet. A méhészetünkből vásárolt méhpempő eddig már több, mint 600 baba megfoganását segítette elő.

Boldog család méhpempővel

Fontos tudnivalók és figyelmeztetések

Figyelem! Ez a cikk tájékoztatási célt szolgál. A cikkben szereplő információk nem helyettesítik az orvosi terápiát, nem alkalmasak betegségek diagnosztizálására, gyógyításra, betegségek kezelésére és NEM a DRTV Média Plus Kft. által forgalmazott termékekre vonatkoznak. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét!

Mielőtt elkezdenénk a méhpempő szedését, érdemes konzultálni szakemberrel, különösen hormonális problémák vagy meddőség esetén. A méhpempő túlzott fogyasztása azonban allergiás reakciókat okozhat, mint például bőrkiütések, arcduzzanat, vérnyomásesés, asztmás roham, hányás és hasmenés, és néha akár anafilaxiás sokkot is. Az allergiás reakció kockázata nem ismert a lakosságban, de nagyobb valószínűséggel fordul elő azoknál a személyeknél, akik más allergiával rendelkeznek.

tags: #mehpempo #terhesseg #megtartasa