A higany egy mindenütt jelen levő nehézfém, mely természettől fogva megtalálható a környezetünkben, az utóbbi évszázadban azonban az emberi tevékenységek következtében koncentrációja háromszorosára nőtt. A vízi ökoszisztémákban a higany szerves formáját (metil-higany, MeHg) veszi fel, amely biológiailag jobban hasznosul, és felhalmozódik a vízi táplálékláncban, így legmagasabb koncentrációban a tápláléklánc tetején mérhető. Ez a cikk részletesen bemutatja a higany halakban való előfordulását, az emberi egészségre gyakorolt hatásait, különös tekintettel a gyermekekre és várandós anyákra, valamint hasznos ajánlásokat fogalmaz meg a biztonságos halfogyasztással kapcsolatban.
Miért veszélyes a higany és hogyan kerül a halakba?
A higany rengeteg módon ártalmas az emberi szervezetben. Károsítja az agyat és az idegeket, ennek következtében görcsöket és bénulást okoz, továbbá elősegíti a szív- és érrendszeri betegségek és a magas vérnyomás kialakulását is. A metil-higany emberekre gyakorolt neurotoxicitása bizonyított tény. Főként a nagy tengeri halak és emlősök fogyasztásával juthat az emberi szervezetbe.
A higany természetes módon is megtalálható a levegőben, a vízben és a talajban, így nem csak az ipari szennyeződéssel érintett élőhelyeken található meg. Számos módon kerül a környezetbe, beleértve az ipari folyamatokat, például a szénégetést, de a természeti eseményeket, például a vulkánkitöréseket is. Az ember ipari tevékenységének következménye a szennyezés. A vízbe bocsátott hulladék mellett az is előfordul, hogy a higany a szénalapú üzemanyagok égéstermékeként a légkörbe kerül, ahonnan az esővel hullik vissza a folyókba, tengerekbe.
A vízbe kerülő higany többségében inorganikus vegyület, vagyis a szervezet képtelen megfelelően lebontani, helyette szép lassan felgyülemlik. A higanyt először az algák szívják fel, ezeket megeszik a kisebb rákok és garnélák, amiket aztán a halak fogyasztanak el. A táplálkozási lánc minden eleménél növekszik a higanykoncentráció mértéke, mivel nehézfém lévén a higany csak nehezen, kis mennyiségben ürül ki a szervezetből. Összességében a nagyobb és hosszabb életű ragadozóhalak tartalmazzák a legtöbb higanyt. Ide tartozik például a cápa, a kardhal, a tonhal, a királymakréla és a csuka.
Higanytartalom a különböző halfajtákban
A különböző halfajták húsa más-más mennyiségben tartalmazhat higanyt, de olykor még ugyanazoknak a fajoknak az egyedei között is eltérés figyelhető meg, az adott példányok élőhelyének szennyezettségétől függően. A halak higanytartalmának határértéke 0,5 ppm, efölött az adott hal rendszeres fogyasztása egészségügyi problémákat okozhat. A határérték alatti halfajták rendszeresen fogyaszthatók. Biztonságosan fogyaszthatók a növényevő édesvízi halak, mint a ponty, a keszeg vagy az amur. Általánosságban magasabb higanytartalommal kell számolni a nagy testű tengeri halaknál.
Magas higanytartalmú halak (határérték felett):
- Kardhal: 0,995 ppm
- Cápa: 0,979 ppm
- Királymakréla: 0,730 ppm
- Nagyszemű tonhal: 0,689 ppm
Alacsony higanytartalmú halak és tengeri élőlények:
- Lazac: 0,022 ppm
- Szardella: 0,017 ppm
- Szardínia: 0,013 ppm
- Osztriga: 0,012 ppm
- Garnélarák: 0,001 ppm
Az értékek átlagos mutatók, hiszen a halak, kagylók és rákok higanytartalma függ a helyi tényezőktől, az adott élőhely nehézfém-szennyezettségétől is.
A legnagyobb halunk
Kockázatok és előnyök - Kinek kell óvatosnak lennie?
A kutatók hangsúlyozzák: a halfogyasztásnak a szívre gyakorolt jótékony hatása nagyobb súllyal esik a latba, mint az esetleges higanyfelhalmozódás kockázata. Az ajánlások szerint legalább hetente egy-két alkalommal kellene halat enni. A halak gazdagok omega-3 zsírsavakban, amelyek csökkentik a szívkoszorúér-megbetegedések kockázatát. A halak húsa rendkívül gazdag fehérjében és más hasznos tápanyagokban, például omega-3 zsírsavakban és D-vitaminban, és közben elenyésző a zsírtartalma. Modgil szerint azonban a halételek egészségre gyakorolt pozitív hatása jóval nagyobb, mint az esetleges kár, amit okozhatnak, ráadásul az omega-3 zsírsavak és más jótékony anyagok ellensúlyozhatják és megakadályozhatják a higany és egyéb mérgek káros hatását is.
Különösen veszélyeztetettek: Várandós anyák és gyermekek
A terhes nők, a szoptató anyák és a kisgyermekek esetében azonban óvatosnak kell lenni. A magzatok és a kisgyermekek érzékenyebbek a higanymérgezésre, a higany pedig könnyen átkerülhet a terhes anya magzatába vagy a szoptató anya csecsemőjébe. Egérkísérletek szerint a fogantatás első 10 napjában a legveszélyesebb a higany, még kis dózisú metil-higany is károsítja a későbbi agyműködést. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) és a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Tanács (CNSA) is arra figyelmeztet, hogy a túlzott mértékű halfogyasztás - különösen gyermekeknél és várandós nőknél - súlyos egészségügyi kockázatokat hordozhat.
A fejlődő magzat metil-higanyra mutatott sebezhetősége extrém magzati neurotoxicitáshoz vezethet, melyről elsőként 1956-ban a japán Minamatában számoltak be. Itt magas expozíciós szintet állapítottak meg. Ezt követően számos nagyléptékű epidemiológiai tanulmányban kimutatták, hogy a korai életszakaszban már az alacsony szintű MeHg expozíció is gátolhatja az idegi fejlődést, a későbbiekben hibás kognitív működést okozva (csökkent IQ, figyelemhiányos rendellenesség).
A terhes nők és gyermekek esetében az alábbi táblázat foglalja össze a halfogyasztási ajánlásokat a higanytartalom figyelembevételével:
| Halfajták | Ajánlás gyermekeknek és várandós nőknek | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Kardhal, cápa, királymakréla, nagyszemű tonhal | Kerülendő vagy korlátozandó (heti max. 1 adag) | Magas higanytartalom miatt |
| Lazac, szardella, szardínia, osztriga, garnélarák | Biztonságosan fogyasztható (heti 1-2 alkalommal) | Alacsony higanytartalom |
| Konzerv tonhal | Heti max. 2 adag | Közepes higanytartalom |
| Növényevő édesvízi halak (ponty, keszeg, amur) | Biztonságosan fogyasztható | Alacsony higanytartalom |
A Minamata-fertőzés és a higany toxicitása
Az 1956-os Minamata-öbölbeli (Japán) higanyfertőzés egy vegyi gyár környezetszennyezésének következménye. Először a macskák viselkedése változott meg, szüntelenül nyávogtak, körbe-körbejártak, majd belevetették magukat az öböl vizébe. A halak húsától fertőzött anyák gyerekeinél neurológiai károsodásokat figyeltek meg: süketséget, vakságot, szellemi visszamaradottságot és agysorvadást. A kutatások megállapították, hogy a higany, akárcsak az ólom, a magzatot jobban károsítja, mint a felnőtteket. Japánban a terhes nők semmilyen tünetet nem mutattak, viszont súlyosan károsodott gyerekeket szültek.
A metil-higany a méhlepényen is átjut, az anyatejben is kiválasztódik, és a zsírban oldódó vegyületekben a higany sokkal tovább marad a szervezetben, mint vízben oldódó formában. Az agyra hat a legerősebben, mivel a vegyület a lipidtartalmú szövetekhez kötődik, és az agynak van az összes szerv közül a legnagyobb lipidtartalma.
Higany a mindennapjainkban
A higany a halakon kívül számos más forrásból is bekerülhet az emberi szervezetbe. Napjainkban festékek, gyógyszerek, rovarölő szerek, elemek, fluoreszkáló villanykörték, arckrémek, gombaellenes szerek és védőoltások mindennapos alkotóeleme. A legismertebb előfordulása a thiomersal, amelyet 1930 óta alkalmaznak konzerválóanyagként egyes gyógyszerekben és oltóanyagokban (pl. influenza elleni oltás).
Az oltóanyagokban lévő thiomersal a szervezetben tioszaliciláttá és etil-higannyá bomlik. "Az emberi idegsejtben a thimerosal blokkolja a metiláció nevű kémiai reakciót, amely kritikus egyes gének működése szempontjából" (Haley−Deth, Boston, Northeastern University). Az elmúlt évtizedben élesen megemelkedett az autizmus diagnosztizált eseteinek száma, és bár a pontos okokról még vita folyik, felmerült a gyanú a thiomersal és az autizmus közötti lehetséges összefüggésről.
Nemzetközi intézkedések és a jövő kilátásai
A 2013 októberében aláírt Minamata Egyezmény célja az emberi egészség és a környezet védelme az emberi tevékenységből eredő higannyal és annak származékaival szemben, nemzetközi összefogás keretében. Habár az egyezmény nyomán csökkenni fog a higanykibocsátás, az eddig felhalmozódott higany (pl. a talajban, üledékben, jégben) továbbra is biológiailag aktív marad. Ennek következtében a régi, „örökölt” szennyezés hozzá fog járulni a környezet aktuális higanyszintjéhez, meghatározva ily módon az elkövetkezendő években az emberi expozíciót.