Amikor egy édesanya a szíve alatt hordja gyermekét, minden egyes mozdulat, rúgás és ficánkolás különleges jelentéssel bír. A terhesség utolsó harmadában azonban a figyelem középpontjába kerül a baba pontos elhelyezkedése a méhen belül. Ez nem csupán technikai adat a kiskönyvben, hanem alapjaiban határozza meg a szülés várható menetét és az előkészületeket. A magzati pozíciók ismerete segít abban, hogy magabiztosabban várjuk a nagy napot, megértve a testünkben zajló finom folyamatokat és a természet lenyűgöző mechanizmusait.
A magzati fekvés típusai
Egy kisbaba az anyaméhben sokféleképpen érezheti jól magát, különösen az első két trimeszterben, amikor még sok hely áll rendelkezésére. Ezekben az időszakokban még nem is igazán szoktunk jelentőséget tulajdonítani a baba fekvésének, ugyanis bármikor változtathat a pozícióján. Ennek kizárólag a harmadik trimeszterben lehet jelentősége, amikor a baba már nagy, nincs ennyi helye fordulni - ugyanis a fekvése befolyásolhatja a szülés módját.
Ideális pozíció: fejvégű fekvés
A várandósság harmincadik hete után a legtöbb kismama már élénken figyeli, vajon melyik testrésze dudorodik ki éppen a hasfalán. A leggyakoribb és a szülés szempontjából legideálisabb helyzet a koponyavégű fekvés, amikor a magzat feje lefelé, a medence irányába mutat. Ideális esetben a kisbaba fejjel lefelé helyezkedik el a szülés idejéhez közeledve, ugyanis fejjel előre bújik ki a szülőcsatornán. Ezt fejvégű fekvésnek nevezzük, ha ezt látjuk az ultrahangon a harmadik trimeszterben, akkor örülünk, a baba ugyanis a szüléshez ideális pozícióban helyezkedik el. A kismama érezheti is, ahogy a baba feje ékelődik be, nyomhatja a medencéjét, ami okozhat kellemetlenségeket a terhesség végén.
Amikor a baba feje kerül először a szülőcsatornába, tágító ékként funkcionál, fokozatosan és egyenletesen készítve elő az utat a test többi része számára. A statisztikák alapján a babák mintegy kilencvenöt százaléka választja ezt az irányt a harminchatodik hétre.
A koponyavégű fekvésen belül is megkülönböztetünk különböző altípusokat, attól függően, hogy a baba merre néz. Az optimális helyzet, amikor a magzat háta az anya hasfalának bal oldala felé esik, és az arca az anya gerince felé tekint. Legjobb, ha a feje búbja van a szülőcsatorna felé, az arca pedig az anya háta felé fordul. A fejét ilyenkor előre hajtja, az állát behúzza. Ez a leggyakoribb fekvés, és ez a legjobb a természetes szülés szempontjából.
Amikor a fejvégű fekvés mégsem tökéletes
Néha előfordul, hogy a magzat bár koponyavégű, mégis a „csillagokat nézi”, vagyis az arca az anya hasfala felé fordul. Ezt a szaknyelv hátsó koponyavégű fekvésnek hívja. Ilyenkor a baba háta az anya gerincéhez simul, ami fokozott deréktáji fájdalmat okozhat a vajúdás alatt. Mivel a fej így nagyobb átmérővel illeszkedik be a medencébe, a tágulási szakasz elhúzódhat. Kevésbé örülünk, ha a babának az arca van előrefelé, azaz arccal indul neki a szülőcsatornának, kiegyenesedett nyakkal. a homlok van elöl, ilyenkor a nyak csak kicsit hajlik hátra. Általában ebből a pozícióból még el tud mozdulni a baba, azonban, ha mégsem teszi, az szintén akadálya a hüvelyi szülésnek.
A fejvégű fekvés sem jelenti tehát automatikusan azt, hogy a hüvelyi szülésnek nem lesz akadálya - a fej beilleszkedése fontos tényező. A hátsó koponyaforgás a forgási rendellenességek csoportjába tartozik. A rendellenesség a kitolási szakban alakulhat ki. A koponya tartása és beilleszkedése szabályos, a koponya második (belső) forgása azonban a normális mechanizmussal ellentétes irányú. A vezérpont, a kiskutacs nem előrefelé, hanem hátrafelé (a sacrum irányába) forog.
Ha nem fordul be a baba: medencevégű fekvés (farfekvés)
A farfekvés vagy medencevégű fekvés az az állapot, amikor a magzat nem a fejével, hanem a fenekével vagy a lábaival helyezkedik el a méhszáj irányában. Sok kismama megijed, amikor először hallja ezt a diagnózist, pedig a terhesség korábbi szakaszaiban ez teljesen általános. A várandósság vége felé közeledve azonban a hely szűkül, és a magzatnak el kell döntenie, melyik pozícióban rögzül. Ha a farfekvés megmarad a harminchetedik hét után is, az orvosok és szülésznők különös figyelemmel kísérik az eseményeket.
A medencevégű fekvés vagy farfekvés azt jelenti, hogy a babának a feneke van a szülőcsatorna felé, azaz gyakorlatilag csücsül az anyaméhben. Ennek a fekvésnek a legnagyobb veszélye, hogy a baba feneke keskenyebb, mint a feje, ezért előfordulhat, hogy a test már kint van, a fej viszont elakad, ami magzati és anyai sérülésekhez egyaránt vezethet. Megvan a veszélye emellett annak is, hogy a fej mellett a köldökzsinór elakad, így a baba oxigénellátása nem lesz megfelelő, oxigénhiányos állapot alakul ki.
A leggyakoribb típus a tiszta farfekvés, amikor a baba lábai az arca előtt fel vannak nyújtva, és a feneke van legelöl. Ez orvosi szempontból kedvezőbb, mint a többi variáció, mivel a fenék viszonylag jó tágító hatást fejt ki. Ezzel szemben a tökéletlen farfekvésnél az egyik vagy mindkét láb behajlítva, a fenék mellett vagy alatt helyezkedik el. A legritkább és legkockázatosabb a lábtartás, amikor a baba egyik vagy mindkét lába a szülőcsatornába lóg.
A legtöbb orvos medencevégű fekvés esetén császármetszést javasol, különösen először szülő nőknél, akiknek a szövetei még feszesebbek. Ugyanakkor vannak orvosok, akik támogatják a természetes szülés megpróbálását medencevégű babáknál, de ők is inkább többedszer szülő nőknél teszik ezt. A többség általában a császármetszésre voksol, mert mind az anya, mind a baba szempontjából ez a legbiztonságosabb út. Régebben a farfekvés nem jelentett automatikusan császármetszést. Ma már azonban a legtöbb magyarországi protokoll a műtétet javasolja a kockázatok minimalizálása érdekében. A döntés ilyenkor több tényezőn alapul. Fontos a baba becsült súlya (ne legyen túl nagy, de túl kicsi sem), a magzat pontos tartása (a tiszta farfekvés a legjobb), az anya medencéjének méretei és a szülés előrehaladásának üteme. A faros szülésnél a legnagyobb kihívás, hogy a fej, ami a legszélesebb rész, marad utoljára. Ilyenkor a szülészorvosnak speciális műfogásokat kell alkalmaznia, hogy segítse a fej áthaladását a medencecsonton.
Harántfekvés: az abszolút császárindikáció
A harmadik fő fekvéstípus az úgynevezett harántfekvés, amikor a baba szó szerint keresztben helyezkedik el a pocakban. Ebben az esetben nyilvánvalóan esély sincs rá, hogy a szülőcsatornán keresztül távozzon, ezért ez a fekvés abszolút császárindikáció. Egyetlen kivétel lehet: ha ikerszülésnél csak „B” baba, vagyis a másodikként világra jövő gyermek harántfekvéses, ő ugyanis befordulhat vagy befordítható, miután a testvére megszületett.
A ferde fekvés egy átmeneti állapot a hosszanti és a harántfekvés között. Ilyenkor a baba teste bizonyos szöget zár be a méh tengelyével.
Miért fekszik rendellenesen egy magzat?
A medencevégű fekvést, valamint a harántfekvést, tehát amikor a baba nem fordul be, rendellenes fekvésnek nevezzük. Ennek nem mindig van oka, van, amikor semmilyen indokot nem találunk rá, egész egyszerűen az a baba valamiért így érezte jól magát.
Vannak ugyanakkor olyan helyzetek, amikor jó oka van a rendellenes fekvésnek. Ilyen lehet például egy normálisnál rövidebb köldökzsinór, ami nem engedi a babát befordulni, vagy amnionszalagok, amnionkötegek is képezhetnek számára akadályt. A pici anyához képest nagy baba szintén lehet egy oka annak, hogy nem sikerül fejjel lefelé fordulni, de ez nem törvényszerű.
Fizikai tényezők
- Köldökzsinór hossza: Ha túl rövid, egyszerűen nem engedi a babát teljesen átfordulni. A köldökzsinór megjelenése előtti leszállás miatt a magzat keringése annak következtében állhat meg, hogy a köldökzsinór a medence falához préselődik.
- Anya medencéje: A kismama medencéjének állapota alapvetően befolyásolja a baba mozgásterét. A modern, sokat ülő életmód miatt a medence körüli izmok és szalagok gyakran megrövidülnek vagy aszimmetrikussá válnak. A csípőhorpasz izom feszessége például előrebillentheti a medencét, ami szűkíti a bemenetet a koponya számára. A medence formájával és méreteivel összefüggő csontos szülőúti ellenállás manapság sokkal ritkább.
- Méhlepény elhelyezkedése: Ha a méhlepény a méh felső részén tapad meg, több hely marad a baba fejének a medencében. Ha azonban a lepény oldalt vagy alul helyezkedik el, korlátozhatja a mozgásteret. Ha a lepény mélyen tapad, vagy részlegesen fedi a méhszájat (placenta previa), az mechanikai akadályt képezhet a fej beilleszkedése előtt. Ilyenkor a baba gyakran kénytelen farfekvésben vagy harántfekvésben maradni, mivel egyszerűen nincs elég hely a koponya számára a medencebemenetnél.
- Magzatvíz mennyisége: Ha túl sok a magzatvíz (polyhydramnios), a babának túl nagy a mozgástere, így akár az utolsó pillanatig változtathatja a pozícióját. A túl kevés magzatvíz (oligohydramnios) éppen az ellenkezőjét okozza: a babának nincs elég „kenőanyaga” a forduláshoz.
- Túlsúlyos magzat: Néha maga a magzat okozza a nehéz szülést (túlságosan nagysúlyú magzat).
A magzati pozíció meghatározása és korrekciója
A várandósgondozás során az orvosok és szülésznők többféle módszert alkalmaznak a baba helyzetének meghatározására. A legegyszerűbb és legősibb technika a Leopold-féle műfogások sorozata. A modern orvostudomány természetesen az ultrahangra támaszkodik a legnagyobb biztonsággal. Egy gyors ultrahangvizsgálat pillanatok alatt tisztázza a helyzetet, megmutatva nemcsak a pozíciót, hanem a baba tartását, a végtagok helyzetét és az arca irányát is. Az édesanyák maguk is megtanulhatják felismerni a jeleket. Ha a gyomortájékon érzi a kismama a legerősebb rúgásokat, és a szeméremcsont felett valami keményet tapint, valószínűleg koponyavégű a baba.
Alakuló frakcióülés – sajtótájékoztató
Van-e megoldás a rendellenes fekvésre?
Mivel a rendellenes fekvés az esetek többségében kizárja, vagy nagymértékben veszélyezteti a természetes szülést, gyakran merül fel a kérdés, hogy van-e erre valami megoldás. Vannak orvosok, akik megkísérlik a baba befordítását a megfelelő irányba, ez azonban nem sikerül mindig. A siker nagymértékben függ attól, hogy mi az oka annak, hogy nem úgy fekszik a baba, ahogy kellene.
Módszerek a pozíció korrigálására
- Külső fordítás (ECV - External Cephalic Version): A folyamat során az orvos a hasfalon keresztül, határozott de óvatos mozdulatokkal próbálja meg átbukfenceztetni a babát koponyavégű helyzetbe. A sikerességi arány nagyjából ötven-hatvan százalékos. A kismamák többsége kellemetlen feszítésről és erős nyomásról számol be, de a valódi, elviselhetetlen fájdalom ritka.
- Moxaterápia: Az akupunktúra egyik ága. Ilyenkor a kislábujj egy bizonyos pontját melegítik egy speciális gyógynövényes rúddal. A tapasztalatok szerint ez fokozza a magzat aktivitását, ami ösztönözheti az önkéntes fordulást.
- Spinning Babies módszer: Ez a szemléletmód a medence lágyszöveteinek, szalagjainak és izmainak ellazítására fókuszál. Az egyik legismertebb gyakorlat a lejtőn való pihenés, amikor a kismama a csípőjét magasabbra emeli a mellkasánál. Ezt megtehetjük párnákkal vagy egy döntött deszka segítségével is. A „víz alatti kézenállás” vagy egyszerűen a medencében való lebegés is segíthet. A víz felhajtóereje csökkenti a méhre nehezedő nyomást, és megkönnyíti a magzat mozgását.
- Gátmasszázs: Érdemes gátmasszázst végezni a 36. héttől 3-9 óra irányban: óvatosan a mutatóujjat a hüvelybe vezetve (2-3cm-re), a gátra gyakorolt nyomással 10-10 perceket naponta masszírozni. Használható hozzá egyszerű búzacsíra-, olívaolaj, de van speciális gyógynövényes masszázsolaj is.
- Testtartás: Az anyai testtartás sokat segíthet a hátsó koponyavégű fekvés fázisában. A gravitáció kihasználása, az előredőlt testhelyzetek és a medence ringatása teret adhat a magzatnak a belső rotációhoz. A szülő nőt arra biztatni, hogy ne fekvő pozícióban vajúdjon, ill. a szülő nő testhelyzetének változtatásával (álló, guggoló vagy térdelő testhelyzetbe, azaz függőlegesbe) vagy egy szülészeti fogó behelyezésével.
A szülés folyamata és szakaszai
A szülés a magzat világrahozatala a terhesség végén. Megindulását a megrepedt magzatburokból elfolyó magzatvíz és/vagy a ritmikus méhösszehúzódások jelzik. Három szakaszban zajlik le.
1. Tágulási szak
Az első szakasz a tágulás, amelynek során a méhszáj megfelelő mértékben megnyílik, utat engedve a magzati koponyának (a szülések döntő többségében, mintegy 95%-ban, a koponya az elöl fekvő rész), hogy az anyai hüvelyen keresztül megszülessen. A méhszáj tágulása csak rendszeres méhösszehúzódások által lehetséges, melyek fájdalmasak. A méhizom összehúzódásai akaratunktól független izommunka eredménye. Az első szakot a méhösszehúzódások megjelenése jellemzi. Ezek fájdalmasak, az akarattól függetlenek, időszakosak és szabályos ritmust követnek; előbb 20-25 perces szünetekkel, majd egyre sűrűbben (a végén 1-3 percenként) jelentkeznek, tartamuk mindinkább hosszabbodik (eleinte 15-20 másodperc, a tágulás végén 30-45 másodperc), egyre erőteljesebbek és fájdalmasabbak. Az összehúzódási szünetek fájdalommentesek, ez lehetővé teszi a méhnyak elsimulását és tágulását.
A fejvíz (a magzatburok alsó részében elhelyezkedő magzatvíz) a méhösszehúzódások hatására gyűlik össze. A burokrepedés bekövetkezhet spontán vagy burokrepesztéssel. Az összehúzódás lefelé toló hatást fejt ki a magzatra, amely áthalad a medencén (medenceöböl). Az elölfekvő rész (a magzat azon pólusa, amely elsőnek jut le a kismedencébe), áthalad a medence felső bemenetén (behatol), forgás közben lefelé halad és kiszabadul (áthalad az alsó kismeneten). E három jelenség a magzat valamennyi testrészére (fej, váll, ülep) kiterjed. Ez a szak 8-10 órát tart a primiparáknál (első ízben szülő nők) és 2-6 órát a multiparáknál (ismételten szülők). A méhszáj kitágulása, vagyis a tágulási szak először szülőknél 10-12 óra, többedszer szülőknél 5-6 órát vesz igénybe, de ettől jelentős eltérések is lehetnek.
2. Kitolási szak
A kitolási szak akkor kezdődik, amikor a koponya legnagyobb kerültével áthalad a medence bemeneten és a méhszáj teljesen eltűnt a vizsgáló kéz számára. A második szakasz a magzat kitolási szaka. A tágulás teljessé válásakor kezdődik: a nő ekkor tolási kényszert érez, ezzel a méh akaratlan összehúzódásaihoz hozzáadja a hasizmok és a rekeszizom akaratlagos kontrakcióit.
Ilyenkor felerősödnek a fájások (ún. tolófájások kezdődnek), a koponya kezd egyre jobban lefelé haladni, majd a medence üregébe kerül. A kismama ilyenkor csillapíthatatlan székelési ingert szokott érezni. Először a koponyának, majd a törzsnek kell áthaladni a szülőcsatornán, melynek több szűkülete is van, ahol elakadhat a szülés. A magzat teste eközben passzívan több, ún. forgást hajt végre, mely segíti a szülőcsatorna íveihez és szűkületeihez való alkalmazkodást. Az elülfekvő rész megjelenik a szeméremrésben, amely egyre inkább kitágul, és végül eléri a magzat elölfekvő része kerületének méreteit.
A kitolási szak általában 10-20 percig tart. Először szülőknél kb. ½-1 óra, másodszor szülőknél 15 perc - ½ óra. A méh összehúzódások „tarajosodnak”, azaz egyre erősebbek és elhúzódóbbak lesznek. A koponya elvégzi belső forgását, azaz a haránt átmérőből átfordul a hosszanti átmérőbe, eközben áthalad a medence szűkületén, és megjelenik a szeméremrésben, majd fogva marad. A medence izmai egymáson elcsúsznak, helyet engedve a magzati koponyának, és a hüvellyel együtt egy csövet alkotnak.
A kitolási szakban a szülő nőnek aktív szerepe van, ugyanis a fájások alatt haspréssel segíti a méhtevékenységet. Nagyon fontos a helyes légzéstechnika és az erős hasizom. Erre a szakaszra fel lehet készülni a kismamatorna és légzőgyakorlatok segítségével.
Gátvédelem és gátmetszés
Itt kell említést tennünk a gátvédelemről. Mindegyik szülésznőnek és szülésznek tanítják a gátvédelem hasznosságát. A gátmetszés a gát és a végbél sérülésének elkerülése végett szükséges. A kismamák közül nagyon sokan tartanak a gátmetszéstől, és ezért gyakran szeretnék elkerülni. A természetes szülésre való törekvés teljesen érthető, azonban a gátmetszésnek nagyon sok hasznos következménye is van. Többek között lerövidülhet a kitolási szak, elkerülhető a hüvelyfal, illetve a hüvely körüli szövetek sérülése. A szabályos metszést a nőgyógyász sokkal könnyebben össze tudja varrni, mint a szabálytalan repedést, és a gyógyhajlama is jobb. A gátmetszés ideális időpontja az utolsó előtti fájás. Előzetesen helyi érzéstelenítőt adunk a területre. A gátmetszés történhet középen, vagy kb. 30-45 fokra jobbra, illetve balra.
A magzat megszületése
Elsőnek megszületik a magzat fejtetője, majd kigördül a homlok, az arc, megjelennek a fülek és megszületik a fej. A magzati elöl fekvő rész egyre lejjebb kerül, majd megtámaszkodik a koponya megfelelő (a nyakszirt felett) része a szeméremcsont alatt, kigördül a koponya, melyet követi a vállak, törzs megszületése, végül előkerülnek a lábak is. A szülésznő irányítása mellett világra jön a mellső váll, végül a hátsó váll bújik elő a szeméremcsont alól. A magzat újszülötté válása a köldökzsinór lefogásával és átvágásával történik meg, melyet előzetes kérésre a jelenlévő hozzátartozó is elvégezhet. Az újszülött első ellátása után a babát az édesanya hasára helyezzük, az első kontaktus és kötődés érdekében. A friss újszülött teste fehér, viasszerű bevonattal, ún. magzatmázzal borított, vagy vérrel, esetleg magzatszurkos magzatvíztől nedves, csúszós.
3. Lepényi szak
A lepényi szak a magzat megszületésétől a méhlepény megszületéséig tart, mely pár perctől akár 15 percig is eltarthat. A harmadik szak a lepényi szak; ekkor válik le a méhlepény és kiürül. A magzat világra jövetelét, 5-10 perccel követi a méhlepény leválása, mely ideális esetben nem tart tovább, mint fél óra. Időtartamát a lepény leválásának tendenciája határozza meg, mely függ a lepény tapadásának szívósságától és a méhtevékenységtől. A leválás egy bővebb vérzés kíséretében történik meg és egy nyomásra megszületik a lepény. Hozzávetőlegesen 300 ml-es vérveszteség kíséri. Néha a vérveszteség nagyobb is lehet: a lepényi szakban fellépő vérzés súlyos szövődmény lehet. A lepényt alaposan megvizsgáljuk, hogy burai, anyai- és magzati felszíne hiánytalanul megszületett-e. A méhlepény megszületését követően a nőgyógyásznak meg kell vizsgálni a méhlepényt, illetve a magzatburkot, hogy minden része megvan-e.
4. Lepény utáni szak
A lepény utáni szaknak a lepény megszületése utáni első két órát tekintjük. Erre azért van szükség, mert a legtöbb vérzéses probléma ebben az időszakban szokott jelentkezni, valamint ebben a szakaszban történik meg a szülési sérülések feltárása, ellátása, illetve az esetleges gátmetszés sebének egyesítése. A lepény megszületését követő, fokozottabb megfigyelést igénylő időszakot a lepény utáni szaknak nevezzük. Ez a szakasz a szülést követő 2 óráig tart, és ezt az időszakot kismamák az esetek túlnyomó többségében a szülőszobán töltik. A lepény megszületését követően a szülészorvos feltárja a hüvelyt, megnézi a hüvelyfalat, illetve a méhszájat, hogy nincs-e rajta sérülés, amelyet el kell látni. A szülések egy részénél gátmetszés is történik, melyet a szülés után megfelelően össze kell varrni ebben az időszakban.
Szülési nehézségek és beavatkozások
A nehéz szülés esetenként a méhösszehúzódások, tehát a méhizomzat rendellenességeire vezethető vissza. Az esetek többségében gyógyszeres kezeléssel a normális és hatásos méhösszehúzódások helyreállíthatók. A nehéz szülés a magzat útjába álló akadályok rendellenességeivel is összefügghet: a méhnyak és a gát fokozott ellenállása episiotomiával vagy fogó behelyezésével leküzdhető. A szülés elhúzódása, a szülőfájások gyengesége esetén is szükséges az orvosi beavatkozás. Ha a szülés spontán nem indul meg oxitocint (az agyalapi mirigy hátsó lebenyének hormonját) adnak (általában infúzióban), amely a méh simaizomzatát erőteljes összehúzódásra serkenti.
Gyógyszeres kezelés és fájdalomcsillapítás
A gyógyszeres kezelés módosítja a méhösszehúzódásokat. A görcsoldó szerek leküzdik a túl erőseket. Az oxytocinumok (mesterséges osytocin-hormon tartalmú anyagok) ellenkezőleg, erőteljesebbé teszik az összehúzódásokat. A szülészeti analgézia (fájdalomérzés hiánya) jelenleg két eljáráson alapul: a gyógyszeres módszer elsősorban a peridurális érzéstelenítésre épül: ez megőrzi a szülő nő öntudatát; jó együttműködést, tehát lélektani felkészítést igényel; a szülészeti pszichoprofilaxis (felkészítés a fájdalommentes szülésre) a terhes nők pszichikai és fizikai oktatására alapoz. Az alapelv szerint a nők terhességükkel szembeni passzív magatartását tudatos és aktívan részt vevő magatartássá kell alakítani.
Császármetszés
A spontán szülés haránt- vagy ferde fekvés esetén nem lehetséges. Ilyenkor belső beavatkozás (fordítás) válik szükségessé vagy császármetszés. A magzat medencevégű fekvése esetén fartartásról szólunk: ez elsősorban először szülőknél figyelhető meg, és gyakran a méh formai rendellenességével függ össze. Ha a medence formájával és méreteivel összefüggő csontos szülőúti ellenállás lép fel, császármetszés javallt. Néha a köldökzsinór megjelenése előtti leszállás miatt a magzat keringése annak következtében állhat meg, hogy a köldökzsinór a medence falához préselődik: ilyen esetben is a császármetszés segít. Amennyiben az első ikerbaba farfekvésű, a legtöbb intézményben a tervezett császármetszést javasolják az ikrek biztonsága érdekében.
Szülési helyszínek és támogatás
Ma Magyarországon a legelterjedtebb a kórházi szülés, gyakran előre választott orvossal. Szintén gyakori az ún. apás szülés, amikor az apa jelen van a szülőszobán. Lehetőség van dúla (asszonytársi segítő) jelenlétére is, aki egy laikus anyatárs. A tervezett otthonszülés vagy háborítatlan szülés országunkban ritka, ekkor a szülő nő saját otthonában hozza világra gyermekét, általában bába és dúla, valamint az apa segítségével. A szülésnek ez a módja külföldön elfogadott, nálunk 2011 óta legális: a 35/2011. (III. 21.) kormányrendelet szabályozza az intézeten kívüli szülés szakmai szabályait. Egy 2012-es, a tervezett otthonszülést és a kórházi szülést összehasonlító tanulmány szerint a kis kockázatú terhességek esetén (ez teszi ki a terhességek kb. 70-80%-át) a planned home birth (tervezett otthonszülés) nem jelent nagyobb veszélyt, sőt csökkentheti az orvosi beavatkozások szükségességét.
