Magzati elhalás jogszabályi háttere és kivizsgálása

A halvaszületést (intrauterin magzati elhalás) gyakran a 20. terhességi héten vagy ezt követően bekövetkező magzati veszteségként definiálják, mely nagyjából minden 160. terhességben fordul elő. Az esetek körülbelül fele a 28. terhességi hét után jelentkezik; ez esetben késői halvaszületésről beszélünk, mely nagyobb eséllyel előzhető meg.

Bár sok tényezőt hoztak már kapcsolatba a halvaszületéssel (többek között az elhízást, a dohányzást, a cukorbetegséget, az idős anyai életkort, a nem spanyol ajkú sötét bőrű etnikai hovatartozást, a magzat fejlődési elmaradását, valamint a szerzett thrombophiliákat és az örökletes thrombophiliák bizonyos típusait), a terhesek többsége ilyen tényezők fennállása esetén is élő újszülöttet hoz világra. A felsorolt faktorok potenciálisan kapcsolatban állhatnak ugyan a magzat elhalásával, de általában nem ezek a tényleges okok. Adott esetben egy sor kockázati tényező lehet jelen, és előfordulhat, hogy nem csak egyetlen kiváltó ok húzódik meg a háttérben.

A halvaszületés okainak besorolására és azonosítására egy sor osztályozási rendszert alkottak már. A specifikus okra sajnos sokszor az alapos elemzés sem derít fényt. Ez különösen a harmadik trimeszterben előforduló halvaszületések esetében igaz.

A halvaszületés mögött esetlegesen meghúzódó okok kivizsgálásának fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Bár előfordulhat, hogy a gyászoló család első hallásra megkérdőjelezi ennek értékét, mivel ily módon már nem védhető ki a várt gyermek elvesztése, az ilyenfajta vizsgálódás elősegítheti a történtek érzelmi lezárását és a talpra állást, különösen akkor, ha a halvaszületés oka azonosítható.

Jelenleg nincs egységes szemlélet a magzati halálozás kivizsgálására, noha születtek már javaslatok erre vonatkozóan. Az esetek többségében a kórelőzmény felvétele, fizikális vizsgálat, perinatalis boncolás és kariotipizálás ajánlott.

A kivizsgálás lépései és módszerei

Ésszerű megoldásnak tűnik, ha az első klinikai adatok birtokában elsősorban a gyakori és valószínű kórállapotokra gondolunk (pl. súlyos hypertonia, magzati növekedési elmaradás vagy szembetűnő rendellenességek), illetve azokat a tényezőket vesszük számba, melyek nagyobb valószínűséggel idéznek elő ismétlődő halvaszületést (pl. nem kezelt cukorbetegség vagy súlyos hypertonia). Amennyiben azonban a felsorolt okok kezdetben nem nyilvánvalóak, szélesebb körű vizsgálódást kell kezdeményezni.

Egyetlen esetben sem szabad eltekinteni a fetomaternalis vérzés vizsgálatától (Kleihauer-Betke-teszt) és az antitestszűréstől. A kiegészítő vizsgálatok iránya az első klinikai leletek alapján határozható meg a legpontosabban, és végzésük során az adott beteg egyéni körülményeit is figyelembe kell venni.

Placentaelégtelenség klinikai jelei esetén (pl. magzati növekedési zavar vagy oligohydramnion), illetve súlyos praeeclampsiára utaló tünetek észlelésekor mérlegelni kell a lupus anticoagulans, az anticardiolipin antitestek, valamint a gyakori örökletes thrombophiliák (pl. V. faktor Leiden-mutációja, prothrombin G20210A mutációi) meghatározását. Parvovirus B19 és syphilis kimutatására szerológiai tesztek javasolhatók azon esetek többségében, ahol nem bizonyítható a magzati halálozás nyilvánvaló oka, különösen akkor, ha hydrops fetalis is észlelhető.

Az egyéb fertőzések kizárását célzó szűrés (pl. A tiltott szerek használatának kimutatására szolgáló toxikológiai szűrés, illetve a tüneteket okozó diabetes mellitus vagy pajzsmirigybetegség vizsgálata akkor indokolt, ha klinikai gyanú merül fel, de a thyreoidea-stimuláló hormon (TSH) vagy a glikált haemoglobin rutin meghatározása nem javasolt. Intrahepaticus cholestasis gyanújakor hasznos lehet az anya vizsgálata a kórosan magas epesavszintek kimutatására.

Genetikai vizsgálatok

Halvaszületést követően minden esetben szükséges a kariotipus vizsgálata, mivel az esetek 6-12%-ában kóros eredmény születik. Az erre vonatkozó információ pontosabb iránymutatással szolgál az ismétlődési kockázattal kapcsolatban. Amennyiben az antenatalis ultrahangvizsgálat során normális növekedés észlelhető, és nem mutatkoznak veleszületett rendellenességekre utaló nyilvánvaló jelek, a kromoszómaeltérések valószínűsége nem éri el a 2%-ot - ami azonban még mindig azt jelenti, hogy minden 50. Magzati halálozás után az amniocentesis az életképes sejtek megbízható forrását jelenti.

A szülés után a placenta az a szövet, mely a legnagyobb valószínűséggel tartalmaz életképes sejteket kromoszómaanalízis céljára, különösen akkor, ha a mintagyűjtés a chorionlemez azon régiójából történik, ahol a köldökzsinór tapad. Optimális esetben a méhlepény és a halva született magzat vizsgálatát követően a patológus citogenetikai laboratóriumba küldheti a szövetmintát. A genetikai vizsgálatra szánt mintát nem kell formalinban fixálni. A normális kariotípus nem zárja ki a halvaszületés potenciális genetikai okait. Az örökletes tünetegyüttesek (pl. bizonyos letális rövidláb-dysplasiák) és a monogénes rendellenességek (pl. A perinatalis boncolás új információkkal szolgálhat, mely javítja a tanácsadás eredményességét, és az esetek egynegyedében-felében módosíthatja az ismétlődés kockázatának becslését.

Perinatális boncolás

Az egyetlen és leginformatívabb vizsgálatnak számító perinatalis boncolás megfelelő adatokat nyújthat a kóros magzati növekedésről, valamint a veleszületett anomáliákról, a genetikai problémákról, a fertőzésekről, a metabolikus zavarokról és a hypoxiáról. A perinatalis boncolás terén gyakorlott perinatalis patológusok speciális szakértelemmel rendelkeznek a halvaszületések kivizsgálásában. A boncolástól idegenkedő családok esetében fontos a specifikus aggodalmak megvitatása. A félelmek eloszlatásához sokszor elegendő, ha az érintettek pontos információt kapnak a követendő eljárás menetéről.

Az egészségügyről szóló 2007. évi CLIV. törvény 219. § (1) b) pontja szerint a perinatalis halálesetek kórbonctani vizsgálata kötelező. A törvény a perinatalis halál kategóriáját a méhen belül elhalt magzatok esetében a 24. A magzat és a mellékrészek kórbonctani vizsgálata fontos kiegészítő információkat nyújt a méhen belüli elhalás hátterének megismeréséhez. Jellegzetes morfológiai képpel, minor anomáliákkal járnak bizonyos kromoszomális rendellenességek (pl. Edward-, Patau-, Down-szindróma), valamint a vércsoport-inkompatibilitás kapcsán, illetve egyéb okból kialakuló magzati hydrops. A kórbonctani vizsgálat a szervek szintjén is kimutathat fejlődési rendellenességeket, de ezekben az esetekben a genetikai okból bekövetkező, illetve a méhen belül szerzett ártalmak miatt kialakuló rendellenességek (pl. TORCH komplex) megjelenése gyakran átfedést mutat.

Fontos a méhen belüli fejlődés értékelése. A méhen belüli növekedési elmaradás (IUGR) hátterében leggyakrabban placentaris vagy anyai okok (infantilis méh, méhfejlődési rendellenességek, terhességi toxaemia, dohányzás, alkohol stb.) állnak. A mellékrészek vizsgálata a placentafunkció és a méhen belüli fertőzés megítélésében segít. Makroszkóposan látható, ha placenta a vártnál kisebb, sorvadt. Az idő előtti lepényleválás retroplacentaris vérzés képében egyszerűen megítélhető. Ugyanakkor szükséges a részletes szövettani feldolgozás is, főképp a felmerülő infekció (funiculitis, chorionitis, chorioamnionitis) igazolására.

Fontos szerepe van az időfaktornak. A fentiek alapján összefoglalhatjuk, hogy az elhalt magzat patológiai feldolgozása az esetek jelentős részében igen hasznos további információkkal szolgál a kórkép pontosabb megítéléséhez, ugyanakkor a fentebb tárgyalt elváltozások közül gondozott terhesség esetén a legtöbb még az elhalás bekövetkezte előtt felismerhető a magzat, illetve az anya vizsgálata révén. Az esetek egy részében (pl.

Kockázati tényezők és speciális esetek

Fokozott figyelmet igényelnek azok a terhesek, akiknek kórtörténetében terhelő adat szerepel (habitualis vetélés, korábbi méhen belüli elhalás, Rh(D)-negatív és többedszer szülő nők, terhességi toxaemia, thrombophilia). A magzat fejlődésének elmaradása, elöl fekvő vagy egyéb okból rendellenes méhlepény, a terhes nő aktuális fertőző betegségei fontos és jelentőségüknek megfelelően értékelendő leletek. Igen fontos a fenyegető elhalás felismerése és - amennyiben lehetséges - megelőzése megfelelően megválasztott terápiával.

Tisztázatlan hátterű méhen belüli elhalás következik be egy terhesnél, akinek vérnyomása normális, magzata fejlettsége megfelel a terhességi kornak. A kivizsgálás során elvégzett tesztek eredménye pozitívnak bizonyul lupus anticoagulans irányában, és az antikardiolipin-IgG antitestek szintje mérsékelten megemelkedik. A 16 héttel később megismételt vizsgálatok ismét a fenti eredménnyel zárulnak. Az antifoszfolipid-szindróma a magzati elhalás ritka oka. E beteg kielégíti az antifoszfolipid-szindróma ismérveit, mivel a több mint 12 hetes különbséggel megismételt laboratóriumi tesztek ismét pozitívnak bizonyultak (pozitív lupus anticoagulans vagy >99% IgG vagy IgM típusú antikardiolipin-antitestek, valamint anti-2-glikoprotein-I-antitestek), és a terhesség kedvezőtlenül végződött, mely az alábbiak közül legalább egy kritérium teljesülését feltételezi: thrombosis, tisztázatlan okú magzati elhalás, habituális ≥3) vetélés vagy súlyos placentaelégtelenség. Amennyiben más tényező nem igazolódik a magzati elhalás hátterében, úgy a későbbi terhességek során célszerű felajánlani a betegnek az antifoszfolipid-szindróma kezelésének lehetőségét.

Az antifoszfolipid-szindrómában szenvedő, korábban thrombosison átesett betegek élethosszig tartó - a terhesség idején is folytatódó - alvadásgátló kezelésre szorulnak (pl. 1 mg/kg enoxaparin naponta kétszer). A placentaelégtelenség és az ehhez kapcsolódó szövődmények veszélye miatt a szülés előtti ellenőrzéseket fokozott figyelemmel kell végezni (pl. non-stress teszt vagy biofizikális profil vizsgálatok a 32. LMWH adásakor jó megoldás lehet, ha a 36. terhességi héten nem frakcionált heparinra váltunk. A nem frakcionált heparin viszonylag rövid féléletideje folytán a szülés vagy császármetszés alatti neuroaxiális anesztézia biztonsággal kivitelezhető. Az intrapartum időszakra ajánlatos felfüggeszteni, és a szülés után 6 órával újraindítani a thrombosis-profilaxist. A szülészorvosnak nem frakcionált heparinnal, LMWH-val vagy warfarinnal thromboprofilaxist kell biztosítania a szülés utáni 6.

A gyógyszeres kezelés gyakorlata folyamatosan változik, és minden betegnél más-más egyéni körülményeket kell mérlegelni. A cikkben megfogalmazott vélemény a kézirat elfogadásának időpontjában rendelkezésre álló ismereteken alapul, ezért a szerzőnek sem szándéka, sem célja, hogy kizárólagos eljárásrendet fogalmazzanak meg a perinatalis ellátással kapcsolatban.

A magzati elhalás jogi szabályozása Magyarországon

Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi törvénykönyvének 209-214. §-ai szólnak a magzat védelméről. Például a 209. § szerint: „Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.” A 210.

A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett még ismeretlen volt a művi abortusz. „Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért.

Hippokratész, az i. e. 460-ban született görög orvosról elnevezett orvosi eskü szövege a következőképpen hangzik: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Napjainkban az orvosok egy, a hippokratészi eskü alapján írt, rövidített esküt tesznek le, amely sok más kitétel mellett az idézett részt sem tartalmazza.

Voltak olyan görög filozófusok, például Platón és Arisztotelész, akik másképp gondolkodtak az emberi életről. Platón bizonyos esetekben megengedhetőnek tartotta még a megszületett csecsemő megölését is; ez a gondolkodás általános volt a spártai teljesjogú polgárok körében is (lásd Taügetosz). A legkorábbi római törvénykódex, a Tizenkét táblás törvények (Kr. e. A római jogban az abortusz megítélésében két korszakot különböztethetünk meg: 1. A "klasszikus" szabályok szerint az abortusz alapvetően erkölcsileg bűnös cselekedet. 2. Az ókorban az abortusz nem volt általános, a gyermekgyilkosságot viszont annál szélesebb körben gyakorolták. Mindez azért volt így, mert az abortusz életveszélyes beavatkozásnak számított a nő számára is. Az abortuszra kétféle módszert ismertek: 1. mérgeket kapott a nő; 2. a nő hasára próbáltak fizikai eszközökkel hatni.

A kereszténység kialakulásakor az ókori Római Birodalomban bevett gyakorlat volt a terhességmegszakítás, az első keresztény közösségek ezzel szemben a megfogant élet védelmét hirdették. Az 80. körül keletkezett Lukács-evangélium tanúsága szerint Jézus a Szentlélektől fogant, és mint magzat is a közösséghez tartozott („felujjongott méhében a magzat” (Lk 1,41). Az első század végéről származik a másik írásos emlékünk, a Didakhé arról, hogy a megfogant életet nem szabad elpusztítani: „Ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg” (II., 2.). A 2. századi Barnabás levele ilyen tanácsot ad: „A magzatot ne hajtsd el, az újszülöttet ne öld meg!” (V., 6.). Az ugyancsak 2. Elítélte az abortuszt Athénagorasz (†190 k.), Minucius Felix (műk. 3. század) és Tertullianus (†225 k.) ókereszt egyházatya. Hasonlóképpen nyilatkoztak a későbbi zsinatok. „Ha egy asszony férje távollétében házasságtörő kapcsolatból fogant, és tette után megölte gyermekét, úgy határozunk, hogy még élete végén sem szabad megadni neki a közösségben való részesedést, mert bűnt bűnre halmozott. ... Azaz a zsinat kiközösítéssel, ill. a halál előtti utolsó pillanatban való befogadással sújtotta az abortuszt elkövető asszonyt (63, 68. kánon). Elítélték az abortuszt a keleti területek zsinatai is, de például a 314-es ankürai (Kis-Ázsia) zsinat enyhített a korábbi, szigorú határozaton: „Úgy határoztunk, hogy 10 évet töltsenek vezeklésben a megfelelő fokozatok szerint.” (21. kánon). Az 524-es hispániai léridai zsinat kimondta: „Akik házasságtörés után gonoszul megölni próbálják a magzatot vagy a megszületett gyermeket, mind a férfit, mind az asszonyt csak 7 év után fogadják vissza az egyház közösségbe.” Az 678-as konstantinápolyi 6. egyetemes zsinat 92.

A magyarországi gyakorlat szerint a terhesség orvosi megállapítása után, ha a terhes nő súlyos válsághelyzetet jelöl meg okként a terhesség megszakítására, akkor a terhesség orvosi papírjaival köteles a Családvédelmi Szolgálat védőnői tanácsadásán megjelenni. A védőnő felvilágosítást nyújt az állami segélyek lehetőségeiről, az örökbeadásról, a fogamzásgátlásról és a terhességmegszakításról. A beszélgetést pár nappal később még egyszer megismétlik. Amennyiben a terhesség megszakításának oka egészségi, úgy nem szükséges megjelenni a Családvédelmi Szolgálatnál. Ez esetben az adott egészségi ok igazolására jogosult szakorvost kell megkeresni, és ki kell töltetni vele az erre a célra használatos bizonyos "E" jelű formanyomtatvány 4. pontját, mely alatt a doktor igazolja, hogy orvosilag valóban indokolt a terhesség megszakítása. A formanyomtatvány csak aláírásával, orvosi pecséttel és kórházi hosszúbélyegzővel együtt érvényes, és két példányban kell meglennie. A nőgyógyászaton ezzel a papírral kell jelentkezni a műtétre, amihez azonban még szükséges a terhességet igazoló orvosi lelet (melyen a terhességet egyszer már megállapították), ill. egy friss vércsoport-meghatározási és vérképeredmény.

A 2022. évi LXXXIV. törvény a magzati élet védelméről szól, amely kimondja, hogy a terhességmegszakítást a nő szabad akaratából a magyar állam a 12. terhességi hétig engedélyezi, afelett csak különleges orvosi indok mellett hajtható el a magzat. 18 éves kor alatti lányok esetében a terhesség megszakítása a 18. A megszakítás költségeit a nő állja, és csekken fizeti be az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő számlájára. 2022-ben ennek maximális összege 41 667 forint volt. Az összeg nagysága azonban a kérelmező anyagi helyzetétől is függ, illetve attól, hogy milyen szociális juttatásokban részesül. Mind állami, mind magánkórházak végeznek abortuszműtéteket Magyarország területén, azonban - akár más „egészségügyi szolgáltatások” igénybevétele esetén - nagy különbségek mutatkoznak az állami- és a magánpraxisok tarifái között.

A magyar Büntetőtörvénykönyv a magzat elpusztítását eszközlő cselekményt illetőleg különbséget tesz a magzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Az előbbi a magzatnak az anyaméhben megölését tételezi fel, az utóbbi, idő előtti szülés előidézését, amely a magzat halálát okozza.

tags: #magzati #halalozas #jogszabaly