Magzat elvesztése és gyászfeldolgozó csoportok

Egy kisbaba vagy magzat elvesztése azért különösen nehéz, mert a szülők már a kezdetekkor egy teljes, idealizált fantáziavilágot építenek fel magukban a közös jövőre vonatkozóan. Ezt - gyakorlatilag önmaguk egy lehetséges jövőképét - veszítik el, ami megsemmisítő hatással van rájuk.

A perinatális gyász a várandósság alatti, a szülés körüli vagy közvetlenül azután bekövetkező magzat- vagy csecsemővesztésre adott gyászreakciót jelenti. Ez magába foglalja a vetélést, a halvaszületést, a koraszülött, valamint az újszülött csecsemők halálát is. Különös nehézséget jelent, hogy ez egy nagyon komplex, alulismert és gyakran társadalmilag láthatatlan, sőt akár tabusított folyamat. Emiatt a gyászolók gyakran magukra maradnak az érzéseikkel, így a gyász hosszabbá és még nehezebben feldolgozhatóvá válhat. A pszichés következmények mélyrehatóak lehetnek: gyakori a szorongás, a depresszió, az önvád vagy akár a poszttraumás tünetek megjelenése is. A veszteség az identitást, a testképet és a párkapcsolatot is próbára teheti.

A Fészek Alapítvány gyászfeldolgozó csoportot indít, amely segít a sorstársak támogatásával, a segítők szakértelmével és egy felépített programmal megküzdeni a gyásszal, enyhíteni a fájdalmat és értelmet adni az életnek. A csoport nyitott a harmadik alkalomig, így április 8-ig szabadon lehet csatlakozni.

A perinatális veszteség fogalma és statisztikái

A perinatális időszak a születés körüli időszakot jelenti, azaz a számított terminus vége előtti 24. héttől a születés utáni első hét végéig terjedő időtartamot. Azonban a pszichológiai értelmezés jóval tágabb ennél: a fogantatástól a születést követő első hét végéig terjeszti ki ezt a periódust. Ebből kifolyólag a szigorúan orvosi szempontból tekintett perinatális veszteség a várandósság 24. hete után bekövetkezett magzati halálozást, illetve a gyermek születés utáni, 168 órán belüli elhalálozását jelenti. A 24. hét előtt bekövetkezett magzati elhalálozáskor az orvosok a vetélés fogalmát használják. Jelen cikkünkben a pszichológiai értelmezés alapján beszélünk erről a veszteségről, így nem teszünk különbséget a terhesség 24. hete előtt, illetve után elveszített babák szülei között.

Statisztikai adatok szerint hazánkban a 20. század első harmadának végétől egészen napjainkig csökkent a perinatális mortalitási ráta (egy évben a terhességek hány %-a végződött perinatális magzati halálozással), mivel az életkörülmények javultak, és a medikalizáció minőségileg fejlődött. A magzati halálozások száma a Központi Statisztikai Hivatal 2021-ben kiadott adatai szerint 2020-ban 15300 volt (1000 fogamzóképes nőre jutott 17,8 magzati halálozás), míg 1980-ban ennek a másfélszerese volt ez a szám. A nemzetközi adatokkal összehasonlítva megállapítható, hogy a magyar adatok elmaradnak az európai jobb értékektől, azonban jobbak a világátlagnál, amelyet erősen befolyásolhatnak a harmadik világban tapasztalt életkörülmények okozta rosszabb adatok.

A gyász jellemzői és meghatározó tényezői

Egy gyermek elvesztése, bármilyen életkorban történik is, óriási veszteséget jelent a szülők számára. Amikor ez magzati korban vagy újszülött korban történik, akkor a normál gyászfolyamaton túl vannak egyedi pszichés nehézségek, amelyekkel ilyenkor a gyászoló szülőknek szembe kell nézniük. Különböző tényezők vannak, amelyek meghatározzák a szülők gyászát:

• Halál körülményei: Nagyobb a veszteség érzése, ha a terhesség egy hosszabb terméketlen időszak után sikerült, illetve amikor a szülők korábban már átéltek perinatális veszteséget. A legtraumatizálóbb, amikor a gyermek halála a szülés alatt következik be, mert ilyenkor a nő szülés közbeni regresszív állapota hátráltatja a veszteség megértését, így növeli az anyában a realitás tagadását. Magzati halál esetén a nő ambivalens érzelmekkel küszködhet: egyrészt meg is szeretne szabadulni a halott magzattól, de ragaszkodik is a terhességhez. A magzat életkora pozitív összefüggést mutat a gyász intenzitásával (tehát minél nagyobb gesztációs korban következik be a gyermek halála, annál nagyobb intenzitású gyászt fog megélni a szülő). A halál helyszíne is alapvetően meghatározza a szülői gyászt. Amikor a gyermek halála otthon következett be, akkor szignifikánsan magasabb számban fordult elő a szülőknél patológiát előidéző tagadás, önvádlás, szorongás és depresszió érzése.
• Kapcsolat a halott gyermekkel: Fontos szerepet játszik a veszteség feldolgozásában a halott magzattól, újszülöttől való végső búcsú. A tapasztalatok szerint a szülők azonnali negatív reakcióját fokozza a halott gyermekkel való találkozás, de hosszútávon mégis kedvező pszichológiai hatással lesz rájuk, és ez elengedhetetlen részét képezi a gyász elindulásának. Egy kutatásban azt találták, hogy azok az édesanyák, akiknek nem volt módjuk megnézni halott gyermeküket, illetve semmilyen tárgyi emléket nem kaptak velük kapcsolatban, és nem is temethették el a kicsit, még évekkel később is hiányként élték meg ezt. Ők szignifikánsan magasabb szorongást mutattak, mint azok az édesanyák, akik élhettek ezzel a lehetőséggel.
• A gyászolók személyisége: Döntő fontosságú a veszteség megélésében a szülők életkora, neme, a gyermek halálát megelőző általános egészségi állapota, vallásos meggyőződése és a problémahelyzetekben alkalmazható megküzdési stratégiáik. A két szülő általában eltérő intenzitással és más módon gyászol. A nők szignifikánsan hosszabban és mélyebben gyászolnak, főleg szorongásról, depresszióról, fogyásról és alvászavarokról számolnak be. Az anyáknál a halálesetet követően normál pszichés reakció a depresszív hangulat, a feszültség érzése, az étkezési és alvási zavarok, valamint a halott gyermekkel kapcsolatos hallucinációk. A nők gyűlöletet és önvádat is érezhetnek, amelyet tovább növelhet, hogy a vetélés és a perinatális halál pontos okát sokszor nem tudják azonosítani. Ennek nyomán felerősödhet bennük a bűntudat vagy akár az extrém harag érzése is. A vetélést átélő nők részéről gyakran megjelenik az ellenséges viselkedés más anyákkal szemben, a szülői értéktelenségérzés, vagy más gyermekének a megszerzésére irányuló vágy. Ezek a tünetek általában egy év alatt rendeződnek, azonban minden ötödik nőnél egy év után is megmaradnak, továbbá a veszteséget követő várandósság alatt a nők 20%-ánál alakulhat ki a PTSD, amelyet az események újraélése, fokozott szorongás és a bűntudat érzése jellemez. Ezzel szemben az apák esetében a hangulatzavar kevésbé intenzív, mint az édesanyáknál. A férfiak jellemzően inkább erősebb dühöt, a munkába, másodállásba való menekülést, esetleg a gyász teljes tagadását élik meg.
• A szociális támasz szerepe: A nőket körülvevő szociális hálón belül kiemelt szerepe van a nő párjának és a gyógyító szakembereknek. Vizsgálatok szerint könnyebb feldolgozni a gyermekhalált, amikor a nő nyíltan és őszintén beszélgethet a párjával a halálról, az elveszített gyermekről. Szignifikánsan jobban meg tudtak küzdeni a veszteséggel azok, akik a gyógyító személyzettől érzelmi támaszt kaptak.

A pszichológiai modellek a perinatális veszteségről

Különböző pszichológiai modellek próbálják értelmezni a perinatális veszteség következményeit:

• Fejlődéslélektani megközelítés: Vetélés és perinatális halál esetén a felnőtt pár tagjai képtelenek átjutni a “szülői kor” kapuján, pedig ez a folyamat már elindult bennük. Ez megrendíti a szülők identitását, illetve a pár közös jövőképét és sérthetetlenségét is, így a trauma az egész családra kihathat. A szülők ezáltal nem tudják elérni a fejlődés egy fontos mérföldkövét, amely szégyenérzetet, önvádlást és szociális izolációt is okozhat az életükben.
• A tárgykapcsolatok elmélete: A modell szerint a terhesség - főleg az első - fordulópontot jelent a felnőtt identitás és a szülővé válás folyamatában. A terhesség során egy olyan speciális kapcsolat jön létre, amely együtt reprezentálja a várandós nőt és a párját. A terhesség alatt nem csak egy gyermek, de két szülő is születik. Mivel ez a fajta gyász prospektív, nem a múltra, hanem a jövőre vonatkozik, így a gyászmunkának nincsenek konkrét kapaszkodói.
• Énnövekedés modellje: A terhesség, a szülő-gyermek közötti kapcsolat központi eleme a pár testi-lelki kiteljesedésének. A sikeres terhesség magában hordozza az énideál erősödését és az önbecsülés fokozódását a szülőkben. Vetélés és perinatális veszteség esetén ezek a komponensek sérülnek meg: az omnipotencia és halhatatlanság érzése, illetve az anya nőiségbe és saját magába vetett hite. A gyermek elvesztése hasonlít a test, az én egy részének az elvesztéséhez, emiatt a gyermek elvesztésekor sokkal bonyolultabb a mögötte húzódó pszichés mechanizmus.
• Ösztönfolyamat-modell: A modell szerint egy új integrációnak kell kialakulnia a terhes nő és saját édesanyja, illetve a várandós nő és a magzat között. A gyermekkel és az anyával való azonosulás az anyává és a teljes értékű nővé válás elengedhetetlen része. A vetélés és a perinatális halál erős ösztönfrusztrációt eredményez a nőben, amely depressziót és agressziót is magával hozhat. A nők sokszor saját kudarcuknak élik meg ezt a veszteséget, hogy nem tudtak egészséges gyermeket világra hozni, ezzel csalódást okoztak a párjuknak, és így nem válhattak édesanyjuk egyenrangú partnerévé sem.

A gyászfeldolgozó csoportok szerepe

A gyászfeldolgozó csoportokban való részvétel egy alternatíva a számos segítési lehetőség közül, ahol a gyászolók „kifájhatják” magukat. A Fészek Alapítvány által indított csoport célja, hogy megtörje a csendet és lebontsa a falakat egy ilyen fájdalmas és fontos téma körül.

A csoportban, egy támogató sorstársi környezetben elindulhat az adaptív gyászfeldolgozás. Az érzésekkel való szembenézéshez erő és bátorság szükséges, de egy biztonságos légkörben megtörténhet a fájdalom és a mély állapotok megélése és a fokozatos továbblépés egyaránt. Az általunk vezetett csoportok a Napfogyatkozás Egyesület által ajánlott tematikát követik. A tíz alkalomból álló, kétheti rendszerességgel, magánszervezés keretében megvalósuló, két órás csoportfoglalkozások a veszteségfeldolgozással együtt egy belső önismereti munkát is aktivizálnak a résztvevőkben. A rendszeres találkozások és strukturális technikák elsősorban a gyásszal kapcsolatos gondolatok, érzések, tapasztalatok megosztását támogatják. Az egymáshoz való kapcsolódás élménye elősegíti annak megélését, hogy nincsenek egyedül ebben a helyzetben, más is az érzelmek kavalkádját éli át nap mint nap és nem megy gyorsan, felszólításra a gyógyulás, mint ahogy azt a környeztük elvárná.

A vendégbaba csoportok másik nagy erőssége a női sorsközösség erejének megtapasztalása, a közös kapcsolódások gyógyító hatása. A gyászolók legitimitást kapnak egymástól és a csoportvezetőktől a negatív érzések átélésére és kifejezésére egyaránt, ami megkönnyebbülést és a szabadság bizonyos fokú megélését hozza. A megértés, elfogadás megtapasztalása, az érzéseik figyelmes meghallgatása feszültségoldó erővel bír. A csoportfolyamat során többször megfogalmazódik egy ilyen sorsközösség támogató, megtartó ereje.

A Fészek Alapítvány gyászfeldolgozó csoportja 2024. március 11-én indul, és további időpontok: március 25., április 8., április 22., május 6., május 27., június 10., június 24., július 8., július 15. A részvételhez minimum 4 fő szükséges, a fizetési feltétel pedig a jelentkezést követő két alkalom díjának (12000 Ft) átutalása.

Az apák gyásza

Sokszor azt hisszük, hogy a perinatális gyász csak az anyák számára fájdalmas, mivel ők azok, akik a terhességet és a vetélést, szülést viselik. Azonban az apák gyásza nem feltétlenül kevésbé intenzív, csak eltérő módon nyilvánul meg. Részben mindez azért lehet, mert a társadalmi elvárások gyakran arra ösztönzik a férfiakat, hogy erősnek kell maradniuk, hiszen nekik kell támogatni a párjukat. Így gyakran lehet az a megélésük, hogy nem szabad kifejezni a fájdalmukat. Emiatt sok apa háttérbe szorítja a saját érzéseit, vagy más formában fejezi ki őket - például fokozott munkavégzéssel vagy csendes visszahúzódással. Hangsúlyozom, mindez nem jelenti azt, hogy a veszteség kevésbé megrázó számukra; sokkal inkább arról van szó, hogy a társadalmi normák és a szülői szerepek különbözősége miatt másféleképpen élik meg és fejezik ki a gyászukat.

Az apáknak nehezebb dolguk van a feldolgozásban, mert gyakran a „légy erős” elvárás irányul feléjük. Azzal, hogy igyekeznek ennek megfelelni és a társuknak is támaszt nyújtani, kevésbé adnak teret a saját gyászuk megélésére. A gyász sokszor elzártan, belül zajlik, keveset mutatnak kifelé ebből. Az érzések közül, ha valamit is kimutatnak, az leggyakrabban a düh. Az apák hamarabb tudnak és akarnak visszakerülni a megszokott életmenetbe. Fennáll a lehetősége, hogy a gyászt teljes egészében elutasítják. Nem azért, mert el akarják utasítani, egyszerűen nem tudják, hogyan gyászoljanak, nincsenek eszközeik hozzá. Ilyen esetekben előfordul a munkába menekülés. Elutasított gyász esetén a testi megbetegedések is gyakoribbá válhatnak (megfázások, fejfájás stb.).

A szupportív szerepből adódóan, amit az apák betölthetnek, nehéz lehet a segítség kérés és annak megtalálása is. Sokan számoltak be arról, hogy környezetük nem érzékelte megfelelően a támogatásra való igényüket, fókuszuk inkább az anya veszteségére irányult vagy nehezen találtak olyan csoportokat, amik kifejezetten apáknak szóltak volna. Éppen ezért válik jelentőssé annak hangsúlyozása, hogy az apák támogatása is megfelelő figyelmet kapjon, ugyanis a családtól és barátoktól kapott támogatás jelentős mértékben segíthet.

A törvényi szabályozás és a pótszabadság

Az LMP képviselőcsoportja javaslatot nyújtott be a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítására. A jelenlegi szabályozás szerint a szülőknek akkor jár csak pótszabadság, ha a várva várt baba a méhen belül a terhesség 24. hete után meghal, vagy ha a méhen belül elhalt magzat hossza a 30 cm-t, tömege az 500 g-ot eléri, vagy amikor a halál az újszülött megszületését követő 168 órán belül következik be. A korai szakaszban jelenleg az édesanyák táppénzre jogosultak, az édesapák viszont még arra sem.

A párt szerint indokolatlan különbséget tenni a gyermek halálakor a magzat kora vagy a terhesség előrehaladottsága okán, mert a lényegen nem változtat: egy élet veszett oda. A pótszabadság viszont, a már meglévő támogatások mellett, segíthet a veszteség feldolgozásában. Az LMP azt javasolja, hogy a pótszabadságot a várandósság megszakadásának bármely szakaszában igénybe lehessen venni - akár a táppénz mellett, vagy helyette is.

Segítség kérése és nyújtása

Fontos tudatosítani mindenkiben, hogy a segítségkérés nem a gyengeség, hanem az öngondoskodás jele. Választhatnak egyéni pszichológiai tanácsadást vagy terápiát, mely során a szakember biztonságos teret nyújt a veszteség feldolgozására, ahol szabadon lehet felfejteni és kifejezni az érzéseket. Gyakori, hogy a gyászolók saját testükkel, identitásukkal, anyasághoz vagy apasághoz való viszonyukkal kapcsolatban is kérdéseket hordoznak, amit érdemes terápiásan körüljárni.

Léteznek gyászcsoportok is, ahol sorstársakkal lehet megosztani a tapasztalatokat - ezek különösen sokat segítenek abban, hogy a szülők ne érezzék magukat egyedül. Vannak olyan szervezetek, amelyek kifejezetten perinatális veszteségre specializált csoportokat működtetnek. Többek között ilyen a Napfogyatkozás Egyesület, a Fészek Alapítvány, az Élet. Érzés Egyesület - Átsuhanó babák csoport.

A párterápia is nagyon hasznos, ha a veszteség hatására feszültségek jelennek meg a kapcsolatban, vagy ha a felek nehezen értik meg egymás eltérő gyászreakcióit. Ugyanakkor egy ilyen folyamat segít a párnak a kapcsolatuk újradefiniálásban is - választ kaphatnak olyan kérdésekre, hogy hogyan tudnak tovább élni a veszteséggel együtt, hogyan alakítsanak ki új reményeket, és hogyan őrizhetik meg a kapcsolat intimitását egy ilyen mély fájdalom után.

A szakemberektől érkező segítség mellett a családtól, a barátoktól érkező impulzusok is döntő szerepet játszanak a gyászfeldolgozásban. A legfontosabb talán az, hogy ne akarjuk „megoldani” a gyászoló szülők fájdalmát, mert azt egyszerűen nem lehet. A jelenlét, a figyelem, az együttérzés sokkal többet jelent ilyenkor, mint a jó szándékú tudálékoskodás, mivel ezek a gesztusok gyakran leegyszerűsítik a fájdalmat.

Ezekkel a mondatokkal lehet valódi és őszinte érzelmi támaszt nyújtani: „Nagyon sajnálom, hogy ez történt.” „Őszintén sajnálom. Itt vagyok, ha beszélni szeretnél.” „Nem tudok semmit mondani, ami ezt megkönnyítené, de mélyen együttérzek veled, és meghallgatlak, ha szeretnéd.” „Neked mire van most szükséged? Segíthetek valamiben?” Ezek a mondatok nem próbálnak választ adni a megválaszolhatatlanra - csak nyitott, együttérző teret kínálnak.

Az őszinte jelenlét mellett az apró, praktikus gesztusok is óriási támogatást nyújthatnak. Egy tál meleg étel, a házimunka, a bevásárlás vagy az ügyintézések egy részének átvállalása ilyenkor felbecsülhetetlen.

tags: #magza #elvesztese #gyaszcsoport