A lombikprogram vagy inszemináció után sok pár úgy érzi: most jön a legnehezebb rész - a várakozás. A beültetés utáni napok tele vannak reménnyel, szorongással és bizonytalansággal. Vajon sikerült? Milyen tünet normális? Mikor lehet tesztelni? Ebben a cikkben közérthetően elmagyarázzuk, mi történik az asszisztált reprodukció után, mire érdemes figyelni, és mikor kell orvoshoz fordulni. A lombikbébi-kezelés egyik lépése sem nevezhető könnyűnek, hiszen az egész folyamat, elejétől végéig tele van testi-lelki kihívásokkal. Habár az embriók visszaültetése után mondhatnánk azt, hogy a nehezén túl vagy, valójában az ezután következő másfél-két hét talán az egyik leginkább embert próbáló időszak.
A mesterséges megtermékenyítés és a „két hét várakozás”
A mesterséges megtermékenyítés (inszemináció vagy IVF/ICSI) után a pár hazaindul - de a folyamat ezzel korántsem ér véget. A következő napokban a nő teste csendben, de annál fontosabb munkát végez: ha minden jól megy, a megtermékenyített petesejt beágyazódik a méh nyálkahártyájába. Ez az időszak orvosi nyelven a "két hét várakozás" (angolul: two week wait), amelyet türelemmel és odafigyeléssel kell végigkísérni. A várakozást egy örökkévalóságnak érezheted, ahogy azon stresszelsz, vajon sikerült-e a beavatkozás és figyeled a beágyazódásra, terhességre utaló esetleges jeleket.

A beágyazódás (nidáció) kulcsfontosságú szakasza
A lombik-kezelés egyik legfontosabb pillanata a nidáció, vagyis az a folyamat, amikor az embrió beágyazódik a méhnyálkahártyába, ahol az elkövetkező kilenc hónapban fejlődni fog. Éppen a nidációval lehet sok párnak problémája. A nidációt tekintjük a terhesség tényleges kezdetének. Természetes fogamzás esetén a petesejt spermium általi megtermékenyítésétől számított 6-7. napon kezdődik és a megtermékenytés utáni 12. A nidációt, vagyis az embrió beágyazódását általában nem kíséri fizikai fájdalom. Egyes nők azonban nyomást érezhetnek az alhasban vagy a mellekben, hányingert, fejfájást vagy hangulatingadozást is eredményezhet.
A beágyazódás utáni időpontok:
- Inszemináció után: kb. 6-10 nap múlva, ha megtermékenyült a petesejt.
- Embrióbeültetés (IVF) után:
- 3 napos embrió esetén: 2-3 napon belül,
- 5 napos blasztocisztánál: akár már másnap.
A beágyazódás során kisebb vérzés, alhasi feszülés is előfordulhat - ezek gyakran teljesen normálisak. A nidációt enyhe vérzés kísérheti, amelyet a beágyazódás során a méhnyálkahártya véredényeinek kisebb sérülései okoznak. Ez néha összetéveszthető a könnyű menstruációval. Sikeres nidáció után azonban rendszeres menstruáció nem jelentkezhet. Ez jelzi a terhesség kezdetét.

A beágyazódást befolyásoló tényezők és segítő módszerek
Az embriók beágyazódásával (nidációval) kapcsolatos problémákat okozhatja az endometrium, vagyis a méhnyálkahártya, amely esetleg nem eléggé felkészült az embrió beültetésére. Az endometrium érettségének vizsgálata biztosítja, hogy az embrióbeültetésre a megfelelő időben kerüljön sor. A menstruációs ciklusnak ezt az időszakát beültetési ablaknak nevezik. Ez egy rövid időszak, körülbelül a normál menstruációs ciklus 19-21. napja. A hormonkezeléssel járó ciklusokban a méhnyálkahártya öt nappal a progeszteron első adagolása után készen áll a beágyazódásra. A beREADY teszt a méhből vett kenet elemzésével határozza meg a megfelelő időpontot a beültetéshez. Az eredmények alapján meghatározza a beültetés ideális időpontját. Az EndomeTRIO teszt egy átfogó vizsgálat, amely a méhnyálkahártya egyetlen mintájából egyszerre három vizsgálatot elemez ki. A beültetési ablak meghatározása mellett analizálja a méhnyálkahártya baktérium-egyensúlyát, és kimutatja a krónikus gyulladást okozó baktériumokat. Az EmbryoGlue segít az embrió méhben való megtapadásában. A glue (ragasztó) szó arra utal, hogy a táptalaj szöveti „ragasztóként” működik. Az EmbryoGlue magasabb viszkozitású környezetet hoz létre, hogy a lehető legjobban utánozza a méhben uralkodó körülményeket. Ezenkívül nagy mennyiségű fehérjét tartalmaz, amely elegendő vitamint, tápanyagot és hormont biztosíthat a fejlődő embrió számára.
Lehetséges tünetek a beültetés után
Fontos tudni: a legtöbb tünet nem megbízható jel. A progeszteronpótlás és hormonkezelés gyakran olyan érzéseket okoz, amelyek terhességnél is jelentkeznek. Abban sem érdemes bíznod, hogy a terhességet az esetleges fizikai jelek és tünetek (pl. puffadás, görcsök, enyhe vagy pecsételő vérzés, mellfájdalom, fáradtság) alapján meg tudod majd állapítani, mivel könnyen előfordulhat, hogy ezeket a kezelés során kapott hormonok miatt tapasztalod.
Tünetek, amelyek bajt jeleznek a terhesség alatt | HáziPatika
Lehetséges tünetek:
- enyhe alhasi görcsök, húzó érzés,
- mellfeszülés, érzékenység,
- fáradékonyság, hangulatingadozás,
- kis mennyiségű barnás vagy rózsaszínes vérzés (beágyazódási vérzés lehet),
- puffadás, émelygés (de ez ritkán jelentkezik ilyen korán).
Tünet hiánya sem jelent rosszat! Sok nő teljesen panaszmentes, mégis pozitív a teszt.
Néhány példa a páciensek tapasztalatai alapján:
- Egy páciens az 5 napos blasztociszta beültetése után a 7. napon még negatív teszteket produkált, de reménykedett a 9. nap vérvétel sikeres eredményében.
- Egy másik páciens ET+10-en halványan, de egyértelműen pozitív 10-es érzékenységű tesztet mutatott, ami másnapra eltűnt.
- Egy sikeres FET (fagyasztott embrió transzfer) után kis mensi érzésen kívül semmi tünetet nem érzett egy kismama.
- Másnál a sikeresnél semmi tünete nem volt, csak annyi, hogy beülti utáni 6. napon elkezdett néha görcsölgetni, ez a "mindjárt megjön" érzés. Ez egy darabig ki is tartott.
- Egy páciensnél a mellfeszülés sokáig tartott, még tovább is, mint két hét. Másnál a mell egyre inkább durran befelé, és a beültetés helyét is érzik.
Mikor lehet tesztelni?
Szakemberek nem javasolják, hogy a két hetes várakozási idő letelte előtt, otthon elvégezhető terhességi teszttel ellenőrizd, hogy sikeres volt-e a lombikbébi-kezelés. Ha túl korán végzed el a tesztet, a hCG-szint túl alacsony lehet és emiatt hamis negatívat kaphatsz. Hamis pozitívat is kaphatsz, mivel a lombikeljárás során az ovuláció kiváltásra hCG injekciót használnak - ez akár 10-11 nap elteltével is pozitív eredményt okozhat.
A legbiztosabb módszer a vérvétel (β-hCG teszt), amit a meddőségi központ időzít:
- Inszemináció után: kb. 14 nap múlva.
- Embrióbeültetés után: 10-14 nappal (a beültetett embrió korától függően).
Otthoni terhességi tesztet is lehet használni, de:
- túl korán felesleges (hamis negatív lehet),
- az előzetesen beadott hCG-injekció (pl. Ovitrelle) hamis pozitív eredményt adhat, ha túl korán történik a tesztelés (7-10 napig kimutatható).
A piacon mostanában 10 mIU/ml, 20 mIU/ml és 25mIU/ml érzékenységű teszteket találsz. A gyakorlatban ezek kb. 1-2 nap különbséggel tudják kimutatni a terhességet. A megtermékenyítést követően kb. 5-7 nap alatt ágyazódik be az embrió, ekkor kezd el termelődni a hCG hormon. A vérvételhez képest a vizelet hCG szintje 2-3 napos “csúszásban” van, így matematikailag 8-10 napnál már kaphatsz pozitív tesztet, a várható menstruáció előtt 4-6 nappal. Ez persze nagyon ideális állapot. Ha a fény felé fordítva már látod, hogy hol kellene lennie a pozitív csíknak, az már pozitív. Előfordulhat, hogy az embrió elkezd beágyazódni és így a vizeletben megjelenik a hCG hormon. A beágyazódás viszont nem megy végbe és végül meghiúsul a terhesség és akár időre megjön a vérzésed.

A leszívástól kell számolni, a leszívás + 8-10 napnál már kaphatsz pozitív tesztet. De ismét elmondom: ez még mindig nem azt jelenti, hogy biztosan terhes vagy, csak azt, hogy valami elindult! És ha 8-10 napnál még nem pozitív az teszt, akkor sem biztos, hogy nem sikerült. Nem mindenki egyforma. Van, akinél a 12. napon még negatív a teszt, a 14. napon pedig pozitív.
Mit csinálj és mit ne csinálj a két hetes várakozás alatt?
A beültetés és a terhességi teszt közötti időszakban az a legfontosabb, hogy pihenj, relaxálj, és tartsd távol a stresszt. Ha megteheted, akkor ebben a két hétben egyáltalán ne dolgozz, vagy legalábbis egy hétig semmiképp. Ez a te életed és a te babád - nincs most ennél fontosabb.
Tünetek, amelyek bajt jeleznek a terhesség alatt | HáziPatika
Életmód, táplálkozás és mozgás
Bár a pihenés ebben az időszakban nagyon fontos, az nem segít, ha két hétig csak ágyban fekszel. Maradj fizikailag aktív, de tarts mértéket és kerüld az intenzív mozgásformákat. Menj el könnyű sétákra, végezz kímélő jóga vagy tai chi gyakorlatokat. A futást, szökellést, súlyzózást, magas intenzitású kardió edzéseket és egyéb megerőltető mozgást most felejtsd el!
Most talán még a korábbinál is fontosabb, hogy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet kövess, ami gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és egyéb hasznos tápanyagokban. Kerüld a feldolgozott élelmiszereket, a cukrot, ne fogyassz koffeint vagy alkoholt! Koncentrálj a minél színesebb zöldségek és gyümölcsök, sovány fehérjék, rostban gazdag szénhidrátok és telítetlen zsírsavak fogyasztására.
Ne feledkezz meg a kezelőorvos által előírt gyógyszerek és esetleges étrend-kiegészítők szedéséről. A terhesvitamin a lombik előtt, alatt és persze után is nagyon jó ötlet.
A szexuális együttlét és önkielégítés tilos ebben az időszakban, mivel bizonyítottan fokozza a méh összehúzódását, ami megzavarhatja vagy megakadályozhatja az embrió beágyazódását. A táppénzre vételt a háziorvos végzi a beültetéskor kapott zárójelentéssel.
Mi történik a pozitív eredmény után?
Ha a teszt pozitív:
- az orvos ismételt vérvizsgálatot kér 2-3 nap múlva - a hCG-szintnek duplázódnia kell,
- kb. 2 héttel később ultrahangos vizsgálat történik a petezsák megjelenéséért,
- 6. hét körül már szívhang is hallható lehet.
A progeszteronpótlást általában a 12. terhességi hétig folytatják. Ebben az időszakban különösen fontos a megfelelő szakember kiválasztása a terhesgondozáshoz. A Primavera Medical Centerben dr. Martonos Attila szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista kifejezetten lombikprogrammal kezelt páciensek terhesgondozására specializálódott. Szakmai tapasztalata és a reprodukciós kezelésekben szerzett jártassága biztos alapot ad a várandósság biztonságos követéséhez. Ha pozitív lett a teszt, érdemes már a korai hetekben jelentkezni hozzá terhesgondozásra, hogy a várandósságot végig olyan orvos kísérje, aki pontosan ismeri ennek az útnak a sajátosságait.
Mi a teendő a negatív eredmény után?
A hormonkezelést abbahagyják. A menstruáció pár napon belül megérkezik. A kezelőorvos kiértékeli a ciklust, és javaslatot tesz a következő lépésekre: új próbálkozás, további kivizsgálás vagy módosított kezelési terv. A negatív eredmény nem végleges kudarc - sok pár több ciklus után jut el a sikerig.

Mikor fordulj azonnal orvoshoz?
Azonnal fordulj orvoshoz, ha:
- erős vérzés, görcs, szédülés jelentkezik,
- pozitív teszt mellett jobb oldali fájdalom vagy ájulásérzés alakul ki (ez méhen kívüli terhesség jele lehet),
- a hCG-szint nem nő megfelelően.
A beültetés utáni időszak tele van kérdésekkel - de nem kell magatokra maradni. A türelem, az önismeret és az orvosi támogatás segíthet abban, hogy ez az időszak ne csak túlélhető, hanem reményteljes is legyen. Mert minden kis lépés egy új élet felé vezethet - még akkor is, ha az út olykor göröngyös.
Gyakran ismételt kérdések a lombikprogramról
| Kérdés | Válasz |
|---|---|
| Mennyi időt vesz igénybe a stimuláció? | A gyógyszeres kezelés megkezdésétől számítva a 14. nap körül várható a petesejt leszívás, ez mindig egyéni, attól függően, hogy ki-hogy reagál a hormonkezelésre. |
| Mennyi idő múlva derül ki, hogy sikeres volt-e a beavatkozás? | A kezelés megkezdésétől számítva 6 hét múlva látható, hogy létrejött-e a terhesség. A petesejt leszívást és a megtermékenyítést követően a 3. vagy az 5. napon történik az embriók visszaültetése. Ezt követően a 14. Abban az esetben, ha nem egyértelmű az ultrahang vizsgálat eredménye, ismételt terhességi hormon vérből történő meghatározására kerül sor. |
| Mit jelent a 3 hét kímélő életmód? | Az embrió visszaültetését követően a 6 -7. napon indul meg az embrió kibújása a burokból, és ezt követően kezdődik meg a beágyazódás. Azt követően nem kell már nagyon szigorúan feküdni. Kerüljék a tartós ülést, az ülőfürdőt, a puffasztó ételeket, a stresszt, és a házasélet is kerülendő. |
| Mikortól nem javasolt a házasélet? | A stimulációs kezelés végén, az utolsó ultrahang vizsgálat elvégzése után, már nem javasoljuk. |
| Hány embrió visszaültetése javasolt? | A törvény maximum 3 embrió visszaültetését teszi lehetővé, vagy attól kevesebbet. Ez a párok döntése. Úgy tapasztaljuk, hogy leggyakrabban 2 embrió beültetését kérik a házaspárok; mi is ezt javasoljuk a többes terhesség kivédése érdekében. |
| Mi történik a számfeletti (nem visszaültetett) jó minőségű embriókkal? | Virtrifikálásra kerülnek. 5 év tárolást követően küldünk értesítést, amelyben nyilatkozniuk kell a pároknak embrióik további sorsáról. |
| Sikertelen kezelést követően mennyi idő múlva lehet újra próbálkozni? | Fagyasztott embrió visszaültetésre már a következő menstruációs ciklusban sor kerülhet, mert a fagyasztott embriókat spontán ciklusban ültetjük vissza. |