Lomb Kató: A poliglott lingvista, aki forradalmasította a nyelvtanulást

Lomb Kató, született Szilárd Katalin (Pécs, 1909. február 8. - Budapest, 2003. június 9.) a világ első szinkrontolmácsainak egyike, egy igazi poliglott volt, aki hosszú életét a nyelvek szeretetének és tanulásának szentelte. Bár eredetileg fizikából és kémiából doktorált a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen, érdeklődése hamarosan a nyelvek felé fordult, és autodidakta módon vált nyelvzsenivé.

Kató élete és karrierje során bebizonyította, hogy a nyelvtanulás nemcsak a fiatalok kiváltsága, és nem is igényel különleges tehetséget, hanem sokkal inkább a motiváció, az érdeklődés és a megfelelő módszerek kérdése. Saját bevallása szerint nem is a nyelvtudás, hanem a nyelvtanulás öröme világította be hosszú életét.

Lomb Kató nyelvtanulási elvei és módszerei

Lomb Kató nem hitt az úgynevezett nyelvtehetségben. A nyelvi készséget egy tört alakjában szerette kifejezni, melynek számlálójában a motiváció áll, nevezőjében pedig a gátlás (a megszólalástól, az ügyetlenségtől, a kinevetéstől való félelem).

Kulcsszava mindenekelőtt az érdeklődés volt. Ahogy fogalmazott, válaszolni tudunk ezekre a kérdésekre: „Mennyire érdekel ez engem? Mit akarok ezzel? Mit jelent ez nekem? Mire jó ez nekem?” Ez a motiváció volt az, ami által még a legszorosabb munka mellett is elcsíphetett naponta legalább egy tízpercet a nyelvvel való foglalkozásra.

Az önálló nyelvtanulás „három autója”

Lomb Kató a nyelvek világában három „autóval” közlekedett, melyek neve: autolexia, autográfia és autológia. Ezek a görög eredetű szavak az önmagamnak való olvasást, írást és beszédet jelentik:

• Autolexia: Az önmagamnak való olvasás. Ez azt jelenti, hogy az ember egyedül fedez fel egy könyvet, ami mindig újat és újat nyújt, amit bárhová magával vihet, és ami „nem unja el a kérdezősködést”.
• Autográfia: Az önmagamnak való írás. Amikor a gondolatainkról, élményeinkről, mindennapjainkról próbálunk épp azon a nyelven írni, amit tanulunk. Nem baj, ha butaság, nem baj, ha hibás, nem baj, ha egy-egy szó kimarad.
• Autológia: Az önmagamnak való beszélés. Ez a fogalom a nyelvi készség aktív használatára utal, még akkor is, ha nincs közvetlen beszélgetőpartnerünk.

A kontextus ereje és a szótár mellőzése

Lomb Kató egy másik kulcsszava a kontextus, vagyis a szövegkörnyezet volt. Őt magát is tréfásan „Kontext Katinak” nevezték. Egyrészt a szöveg megértésében (legyen az könyv vagy hallott szöveg) a kontextus a mérvadó, sokszor ez segít ki minket, ha nem értünk valamit. Másrészt pedig a szavakat soha nem önmagukban, elszigetelten tanulta, hanem vagy az olvasott szöveg (összefüggés) alapján maradtak meg a fejében, vagy szókapcsolatba ágyazva jegyezte meg (például „erős szél”, „éles szél”). Így ha az egyiket elfelejtjük, akkor a másik, gyakran vele együtt használt szó „előrántja” a másikat (ezt a hatást angol szóval „trigger”-nek nevezik).

Saját maga is unta a nyelvkönyvek mondvacsinált dialógusait, ezért kedvenc módszere az volt, hogy beszerzett egy eredeti regényt egy számára vadidegen nyelven, amelynek témája őt magát is érdekelte, és abból fejtette meg, silabizálta ki a nyelv alapjait: a nyelvtan lényegét és a legfontosabb szavakat. Nem hagyta, hogy a ritka, bonyolult kifejezések elakasszák: ezeket átugrotta, mondván: ami fontos, az előbb-utóbb úgyis felmerül újból, ha kell, megmagyarázza magát. „Sokkal nagyobb baj, ha elízetlenedik kezünkben a sok megszakítástól a könyv, mint ha nem tudjuk meg, hogy kökény- vagy galagonyabokor mögül figyeli-e a detektívfelügyelő a gyilkost” - mondta. Így szótárra sincs igazán szükségünk, mivel csak elveszi a kedvünket a szöveg olvasásának, felfedezésének örömétől. Amire magunk jövünk rá, azt úgyis sokkal inkább megjegyezzük.

E célra mindig saját könyvet használt, mivel olvasás közben kiírta magának a lap szélére azon szavakat, kifejezéseket, amiket maga következtetett ki a szövegből. - Így az ember nem kerülheti el, hogy előbb-utóbb felszedjen valamit a nyelvből - mivel nem hagyja nyugodni, hogy ki a gyilkos, vagy hogy végül igent mond-e a lány.

A hibázástól való félelem leküzdése

Lomb Kató azt vallotta, hogy a nyelvek elsajátításában az önbizalom és a jó módszer sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a nyelvtehetség. Nem hagyta, hogy a hibák, kudarcok vagy a tökéletesség szüntelen igénye eltántorítsa kitűzött céljától, hanem mindig a nyelvtanulás élvezetes, örömteli részébe kapaszkodott. Azt mondta: „A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni, mert amíg egy orvos nem hibázhat, mert egy beteg életébe is kerülhet, egy rosszul elmondott, de mégis érthető nyelvtöréssel azért valamire megyünk” - ez volt a leghíresebb mondása.

Nem riasztotta vissza a megszólalástól, hogy esetleg hibákat csinál, de kérte a partnereit, hogy javítsák ki őket. „A lelkiismeretesség szép erény, de a nyelvtanulás kezdetén inkább fék, mint motor” - fogalmazott.

Lomb Kató, a tolmács

Lomb Kató kilenc-tíz nyelven tolmácsolt (négyen felkészülés nélkül is), illetve hat nyelven fordított szakirodalmat és olvasott szépirodalmat. A publicisztikai szövegeket további kb. tizenegy nyelven tudta megérteni. Mint fogalmazott, összesen tizenhat nyelvvel keresett pénzt (angol, bolgár, dán, francia, héber, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán). E nyelveket javarészt önerejéből, autodidaktaként tanulta meg.

A világ öt kontinensén, negyven országban járt tolmácsként, nemzetközi konferenciákon dolgozott. UNESCO-üléseken szinkrontolmácsolt, egy eseményen hét-nyolc székbe is beültethették hihetetlen tudásának köszönhetően.

Miközben hallgatta a szöveget, jegyzetelt, de nem magyarul vagy az adott idegen nyelven, hanem például, amikor franciáról angolra kellett fordítania, a gyorsaság kedvéért a szöveget kínai írásjelekkel jegyezte föl magának. (A kínai hieroglifáknál egy szimbólum ugyanis több szót takar.)

Nyelvelsajátítási sorrend

Beszámolója szerint a fenti nyelveket az alábbi sorrendben sajátította el:

1. Francia (polgári iskola különóráján, azaz kb. 10-14 éves korában)
2. Latin (egyetemi évei előtt és/vagy részben alatt)
3. Angol (1933-tól kezdve, önállóan: ekkor alakította ki későbbi nyelvtanulási módszerét)
4. Orosz (1941-től, önállóan)
5. Román (önállóan)
6. Kínai (kb. 1950-től, két év alatt, tanfolyamon)
7. Lengyel (1955 körül, tanfolyamon)
8. Japán (1956-tól, önállóan)
9. Cseh (1954, önállóan; ennek révén megértette a szlovákot, ukránt)

Öröksége és gondolatai

Lomb Kató azt vallotta, hogy a nyelvtanulás nemcsak az emberi kapcsolatok építésének, hanem szellemi képességünk és lelki egyensúlyunk megőrzésének is hatékony eszköze. Meggyőződése volt, hogy nemcsak külföldön lehet jól megtanulni egy adott idegen nyelvet.

„Aki szívesen bolyong a szavak és gondolatok erdejében, az biztosan célhoz ér” - mondta. Így tanulok nyelveket című könyve 1970-ben jelent meg, és négy kiadást is megélt. Az utolsó kiadás megjelenésekor, 1995-ben újságíróknak így fogalmazott: „Nyelvtanulásnál sosem árt egy kis önvállveregetés. Az önkritika, a szorongás ugyanis bénítólag hat.”

Önmagát legszívesebben „lingvistának” nevezte (szembeállítva a „nyelvész” kifejezéssel), olyan emberre utalva, aki praktikus célokból, érdeklődésének kielégítése végett sajátít el több nyelvet.

Lomb Kató 94 évesen hunyt el, de haláláig lelkesen tanult nyelveket. Fia elmondása szerint 92 éves kora után még az ivrit nyelvvel (a héber modern változata) próbálkozott. Öröksége ma is inspirációt jelent mindazoknak, akik nyelveket szeretnének tanulni, és bebizonyítja, hogy a nyitottság, a motiváció és az örömteli hozzáállás a legfontosabb a sikeres nyelvtanulásban.

tags: #lomb #kato #konyvolvasas