A várandósság során a kismamák számtalan új és ismeretlen érzéssel szembesülhetnek. Ezek közül a hasi fájdalmak és görcsök a vérzésen kívül a legnagyobb riadalmat kelthetik, hiszen sajnos utalhatnak vetélésre vagy koraszülésre is. Dr. Rajnai Attila, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza és Dr. Patrick Duff, a Gainesville-i Floridai Egyetem szülész-nőgyógyász professzora is kiemelik, hogy a fájdalom jellege, erőssége és gyakorisága, valamint a terhesség fázisa döntő fontosságú a panaszok értékelésében.
Fontos, hogy a kismama figyeljen teste jelzéseire, és ha olyasmit tapasztal, ami megérzései szerint gondot okoz, nyugodtan hívja fel orvosát, vagy keresse fel, hiszen a szakember biztosat tud mondani.

Hasi fájdalmak az első trimeszterben (1-12. hét)
Az alhasi görcsök a terhesség bármely fázisában felléphetnek, de az első trimeszterben különösen gyakoriak. Már a várandósság első napjaiban megjelenhetnek alhasi görcsök, ugyanis így jelez a szervezet a terhesség meglétéről. A megtermékenyített petesejt megtapadása a méhfalon is járhat kellemetlen érzéssel, ezt hívják beágyazódási fájdalomnak. Könnyű a PMS-sel (premenstruációs szindróma) összekeverni, és gyakran ekkor a nő még csak nem is tud állapotáról.
Az első trimeszterben jelentkező alhasi feszülések számos ártalmatlan okra vezethetők vissza:
- Méh növekedése és szalagok nyúlása: A kismama szervezetében az első pillanattól kezdve óriási változások mennek végbe, a görcsös fájdalmak mögött gyakran a méh növekedése áll. A méhet tartó szalagok feszülése, nyúlása is okozhat alhasi fájdalmat. Ez általában hirtelen jelentkező, ám hamar múló, nyilalló vagy húzó fájdalom, amelyet a has valamelyik oldalán tapasztalhatsz. Dr. Patrick Duff elmondása szerint néha a méh megnagyobbodásával megnyúlnak a szalagok is - ezek a szalagok a méh elülső részén haladnak lefelé az ágyékba.
- Emésztési zavarok: A terhességi hormonok hatására az emésztés lelassul. A hormonális változások, különösen a magas progeszteronszint miatt, az első trimeszterben gyakori a fokozott gázképződés, a haspuffadás és a székrekedés. Ezek a panaszok hányingert, teltségérzetet és hasi fájdalmat okozhatnak. Szimetikon hatóanyagú készítmények alkalmazása szóba jöhet, melyek rövid időn belül megszüntethetik a panaszokat, és biztonságosak a babára nézve is. Könnyű mozgással, fokozott vízbevitellel és rostban gazdag étrenddel a székrekedés megelőzhető.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Nagyon fontos, hogy meg lehessen különböztetni a vetélésre utaló görcsöket a normál állapotoktól. Az első és legfontosabb szabály az, hogy ha a görcs erős, gyakori, rendszeres, akkor mindenképp konzultáljon orvosával, még akkor is, ha nem jár vérzéssel!
Dr. Rajnai Attila javaslata szerint görcsök esetén először pihenjen a kismama és vegyen be emelt dózisú, vízben feloldható magnéziumot. Azonban, ha a görcs már régóta tart, ráadásul vérzés is párosul hozzá, vagy még így sem szűnik meg a panasz, forduljon mielőbb orvoshoz!
A terhességek 15-20 százaléka vetéléssel végződik. Ha rendszeres összehúzódásokat tapasztalsz a 37. terhességi hét előtt, és ezt esetleg még tartós hátfájás is kíséri, lehet, hogy koraszülésed van. Ilyenkor azonnal értesítened kell az orvosodat.
Diéta terhesség alatt? (Ricz Zsuzsa gyermekgyógyász)
Hasi fájdalmak a második trimeszterben (13-28. hét)
A második trimeszterben is előfordulhatnak hasi fájdalmak, amelyek oka részben eltér az első trimeszterben tapasztaltaktól:
- Szalagfájdalom: Ahogy nő a méh, úgy az azt tartó szalagok nyúlnak, melyet a kismama hasi fájdalomként élhet meg. Viszont ezt általában úgy lehet megkülönböztetni az egyéb görcsöktől, hogy ekkor jellemzően a has egy része, az egyik oldala fáj. A szalagfájdalom általában a 18. és a 24. hét között és jellemzően a has egyik oldalán jelentkezik, bár az is megtörténhet, hogy mindkét oldalon jelentkezik. Bármilyen olyan mozgás kiválthatja, amely miatt ezek a szalagok megnyúlnak, például köhögés, tüsszentés, nevetés vagy hirtelen felkelés. A görgeteg méhszalag mindkét oldalon rögzíti a méhet. Ahogy a méh tágul, a szalag megnyúlik, ami hirtelen fájdalmat okozhat, főleg felálláskor vagy testhelyzetváltáskor. Ezért lassan keljen fel, és kerülje a hirtelen mozdulatokat. A szalagfájdalom lehet tompa vagy éles, jellemzően a has egyik oldalán, de néha mindkét oldalon vagy az ágyék táján is jelentkezhet.
- Braxton Hicks összehúzódások: A méhösszehúzódások már a terhesség második trimeszterében jelentkeznek. A rendszertelen, ritkán jelentkező összehúzódások a jóslófájások, melyek normálisak a terhesség ezen szakaszában. Próbáljon meg pihenni, változtasson testhelyzetet, ez időnként enyhíti az összehúzódásokat.
- Baba mozgása: A baba gyorsuló növekedése és egyre intenzívebbé váló mozgása is okozhat enyhébb fájdalmakat, kellemetlenségeket. Érezhetsz fájdalmat a hasadban, a bordáidnál, de akár a hüvelyedben is. A baba ezenkívül ingerelheti a méh falát is, amely akár rövid ideig tartó méhösszehúzódásokat is kiválthat.
Kiegészítő információk a második trimeszterhez
Dr. Rajnai Attila szerint a magnézium szedése a 36-37. terhességi hétig lényegesen csökkentheti a vetélés és a koraszülés esélyét. Ezenkívül a stressz mérséklése és az elegendő pihenés is enyhítheti a görcsöket.
Hasi fájdalmak a harmadik trimeszterben (29-40. hét)
A harmadik trimeszterben a görcsök, valamint a haskeményedések gyakoribbá válhatnak. Megkezdődnek ugyanis az ún. Braxton Hicks-féle méhösszehúzódások, melyek a szülést készítik elő. Ezek a jóslófájások a terhesség 13. hetétől is jelen lehetnek a mindennapokban, de ha nem válnak rendszeressé és fájdalmassá, akkor nincsen gond. Ami fontos, hogy ne legyen erős, rendszeres, és naponta 10-nél kevesebbet tapasztaljon a kismama (amennyiben a 37. hét előtt van a kismama, koraszülés is lehet belőle).
Érdemes még tudni, hogy az utolsó trimeszterben a magzatmozgások a baba méretéből és erejéből adódóan már igen erőteljesek, így olykor egészen fájdalmasak is lehetnek.
Végül szót kell ejteni a szülés közeledtét jelző, rendszeres jóslófájásokról is. Ezek a 37. hét után bármikor előjöhetnek, és kezdetben rendszertelenek, majd később rendszeressé válnak. Dr. Chambliss szerint még a tapasztalt, többedik gyereküket váró kismamák sem biztos, hogy magabiztosan különbséget tudnak tenni a jóslófájás és a valódi fájások között. A valós és jósló fájásokat egy séta vagy forró zuhany segíthet megkülönböztetni.
Súlyosabb okok, amelyek azonnali orvosi figyelmet igényelnek
Bár a legtöbb hasi fájdalom ártalmatlan, vannak olyan esetek, amikor azonnali orvosi beavatkozásra van szükség:
- Méhen kívüli terhesség: Minden 50 terhességből egy méhen kívüli terhesség, azaz amikor a petesejt a méhen kívül máshová, leggyakrabban a petevezetékbe ágyazódik be. Ezt erős fájdalom és vérzés kíséri a terhesség hatodik és tizedik hete között. Kockázati tényezők: korábbi kismedencei, hasi vagy petevezeték-műtét; endometriózis; korábbi méhen kívüli terhesség; méhen belüli eszköz a fogantatás idején; kismedencei fertőzés.
- Koraszülés: Ha rendszeres összehúzódásokat tapasztalsz a 37. terhességi hét előtt, és ezt esetleg még tartós hátfájás is kíséri, lehet, hogy koraszülésed van. Ilyenkor azonnal értesítened kell az orvosodat.
- Méhlepény leválás: Ritka esetekben (200 szülésből 1 esetben) a méhlepény leválhat a méhfalról - ez egy veszélyes szövődmény, amely a harmadik trimeszterben a leggyakoribb. Dr. Duff a méhlepény leválását „súlyos, állandó, fokozatosan súlyosbodó alhasi fájdalomként” írja le. Ha a leválás enyhe, az orvos engedélyezheti a terhesség folytatását, vagy megindíthatja a hüvelyi szülést, súlyosabb esetben sürgősségi császármetszésre lehet szükség.
- Preeclampsia (terhességi toxémia): Az Amerikai Preeklampszia Alapítvány szerint az összes terhesség 5-8 százalékában fordul elő. A preeclampsia a 20. hét után is kialakulhat, és a magas vérnyomás mellett a vizeletben kimutatható fehérje jellemzi. A homályos látás, látászavar, fejfájás, hányinger, bordaív alatti-, hasi fájdalom esetén haladéktalanul jelentkezni szükséges és meg kell kezdeni a kezelést is.
- Húgyúti fertőzés (HÚT): A March of Dimes szerint a várandós kismamák akár 10 százaléka kap húgyúti fertőzést valamikor a terhessége során. A tipikus tünetek közé tartozik a hirtelen vizelési inger, a vizeléssel járó fájdalom vagy égő érzés és a véres vizelet - de néhány húgyúti fertőzéses betegnél hasi fájdalom is jelentkezik. „A terhesség alatti húgyúti fertőzésekkel kapcsolatban az ad aggodalomra okot, hogy a vesében fertőzés alakulhat ki, ami növeli a koraszülés kockázatát”.
- Vakbélgyulladás: Dr. Duff szerint a vakbélgyulladást nehéz lehet diagnosztizálni terhesség alatt, mert „ahogy a méh megnagyobbodik, a vakbél felfelé húzódik, és a köldök vagy a máj közelébe kerülhet.” A késleltetett diagnózis növeli az elhalálozás kockázatát.
- Epekő: Az epehólyag kövei gyakrabban fordulnak elő nőknél, különösen, ha túlsúlyosak, 35 évesnél idősebbek, vagy ha már korábban is voltak epekövek. Az epekövek okozta fájdalom súlyos, és a has jobb felső kvadránsában összpontosul.
- HELLP szindróma: Erős fájdalom jelentkezik a has felső részében a 20. héttől. Olyan érzés, mintha erős gyomorrontással küzdene az ember. Ez sajnos könnyen jelezheti előre a HELLP szindróma kialakulását is. Ha pedig erről van szó, akkor az időtényező döntő jelentőségű.
- Erős, gyakori, rendszeres görcsök, még vérzés nélkül is.
- Vérzéssel párosuló, régóta tartó görcsök.
- A magnézium és pihenés ellenére sem enyhülő panaszok.
Dr. Rajnai Attila szerint a következő tünetek esetén haladéktalanul forduljunk orvoshoz:
További terhességi kényelmetlenségek és kezelésük
A hasi fájdalmakon kívül számos más kellemetlenség is előfordulhat a terhesség során:
Mell változásai
A mell mérete növekszik, feszessé és érzékennyé válik, a vérellátás fokozódik, a mellbimbó sötétebbé válik, és kolosztrum szivároghat. Ezek normális változások. Viselhető megfelelő támaszt nyújtó melltartó, használható szoptatási betét. A mellek tisztítására tiszta meleg víz ajánlott.

Terhességi fáradtság
A növekvő baba extra energiát igényel, így a kismama könnyebben és gyakrabban fárad. A fáradtság lehet anemia (vashiányos vérszegénység) jele is. Hasznos a több alvás, napközbeni szundítás és a naponta végzett torna.
Terhességi hányás
A kora terhességre jellemző hányingert a hormonális hatások okozzák. Segíthet, ha lefekvés előtt magas fehérjetartalmú vacsorát fogyaszt, két-három óránként kevesebbet eszik, lassan és alaposan rágja meg az ételt. Kerülje a fűszeres, olajban sült ételeket. Súlyos hányás esetén forduljon orvoshoz.
Gyakori vizelés és inkontinencia
Az első trimeszterben a növekvő méh nyomja a hólyagot, ami gyakori vizelési ingert okoz. Harmadik trimeszterben, különösen a baba feje beékelődése után ismét problémát okoz. Kerülje a szoros fehérneműket. Ha a vizelet ég vagy szúr, orvoshoz kell fordulni.
Terhességi fejfájás
Okozhatja feszültség, székrekedés, preeclampsia. Alkalmazható jeges borogatás, pihenés. Esetenként paracetamol tartalmú gyógyszer is alkalmazható, de erről konzultálni kell az orvossal. Súlyos, nem múló fejfájás esetén orvosi segítség szükséges.
Ínyduzzanat és vérzés
A vérbőség és a megváltozott hormonrendszer érzékenységet, duzzanatot, vérzést okozhat az ínyben. Fontos a megfelelő fogápolás és a rendszeres fogorvosi szűrés.
Székrekedés
A hormonok, vitaminok, vaskészítmények és a méh nyomása okozhatja. Fogyasszon több rostot, vizet, és tornázzon rendszeresen. Természetes hashajtók alkalmazásáról konzultáljon a nőgyógyásszal.
Terhességi szédülés
A progeszteron kitágítja a vérereket, a növekvő méh több vért fog fel, ami csökkenti a vérnyomást. A rossz étkezési szokások is okozhatnak szédülést. Pihenjen a bal oldalán, lassan változtasson testhelyzetet, és étkezzen rendszeresen.
Alvászavar
A terhesség utolsó szakaszában nehéz lehet kényelmes testhelyzetet találni. Ne szedjen altatót. Segíthet a meleg tej, meleg zuhany, extra párnák használata és a bal oldalon alvás.
Terhességi gyomorégés
A lassú emésztés és a méh nyomása miatt a gyomorsav könnyebben kerül a nyelőcsőbe. Fogyasszon többször, kevesebbet, kerülje a fűszeres, nehéz ételeket. Étkezés után várjon 1-2 órát a lefekvéssel, és emelje meg az ágy fejvégét.
Terhességi aranyér
Duzzadt, fájdalmas csomó a végbélnyílásnál a megnövekedett véráram és a magzat nyomása miatt. Kerülje a székrekedést, a hosszú ideig tartó ülést vagy állást. Alkalmazzon jeget, hideg borogatást vagy meleg fürdőt.
Terhességi visszér
A megnövekedett vérmennyiség és a méh nyomása lelassítja a véráramot, így a láb vénái megduzzadhatnak. Kerülje a hosszú ideig tartó állást vagy ülést, mozogjon gyakran. Póckolja fel a lábát, viseljen speciális harisnyát.
Terhességi lábgörcs
A növekvő méh okozhat éles fájdalmat, görcsöt a lábban. Fogyasszon kalciumban gazdag élelmiszereket, viseljen kényelmes cipőt. Ne aludjon a hátán. Masszírozza a görcsöt, vagy alkalmazzon meleg vizes palackot.
Terhességi orrdugulás
A hormonok kiszáríthatják az orr nyálkahártyáját. Használjon meleg vizes borogatást, fogyasszon sok folyadékot, emelje fel a fejét egy extra párnával, használjon párásító készüléket. Ne használjon orrspray-t.
Terhességi légszomj
A megnövekedett méh felfelé történő nyomása okozhatja. Járás közben lassítson, pihenjen. Emelje fel karjait a feje fölé, ne feküdjön a hátán, és emelt fejjel aludjon.
Terhességi lábdagadás
A méh nyomása és a szervezet folyadék-visszatartása miatt ödéma alakulhat ki. Ne álljon egyhelyben hosszú időre, fogyasszon elegendő folyadékot, kerülje a magas sótartalmú ételeket. Póckolja fel a lábát, viseljen laza ruhát. Ha keze és arca is duzzadni kezd, értesítse orvosát.
Hüvelyi folyás
A hormonok hatására megnő a hüvelyváladék mennyisége. Válasszon pamut alsóneműt, tisztítsa gyakran a hüvely területét. Keresse fel orvosát, ha égető, viszkető érzést, duzzanatot, rossz szagú vagy véres váladékozást tapasztal.
Terhességi hátfájás
A megváltozott hormonszint, testsúly és testtartás okozza. Viseljen alacsony sarkú cipőt, ne emeljen nehéz tárgyakat. Figyeljen a testtartására, tornázzon rendszeresen. Értesítse orvosát, ha az alsó háttáji fájdalom a hastájékra is kisugárzik, és egy órán belül sem múlik.
| Trimeszter | Gyakori fájdalmak/Kényelmetlenségek | Lehetséges okok | Mikor forduljon orvoshoz? |
|---|---|---|---|
| Első (1-12. hét) | Alhasi görcsök, PMS-szerű fájdalom, puffadás, székrekedés | Beágyazódás, méh növekedése, méhet tartó szalagok feszülése, fokozott gázképződés, székrekedés | Ha a görcs erős, gyakori, rendszeres, vérzéssel is jár, vagy nem enyhül pihenésre/magnéziumra. Méhen kívüli terhesség gyanúja. |
| Második (13-28. hét) | Szalagfájdalom (általában egyoldali), Braxton Hicks összehúzódások, baba mozgása okozta fájdalom | Méh növekedése és a tartó szalagok nyúlása, Braxton Hicks összehúzódások (jóslófájások), magzat mozgása | Ha a fájdalom erős, állandó, ha kevesebb, mint 36 hetes terhes és szülés jeleit tapasztalja. Húgyúti fertőzés, vakbélgyulladás, epekő gyanúja. |
| Harmadik (29-40. hét) | Gyakoribb Braxton Hicks összehúzódások (jóslófájások), erős magzatmozgások, hátfájás, lábgörcsök, gyomorégés | Szülésre felkészítő méhösszehúzódások, magzat mérete és ereje, megváltozott testsúly/testtartás, méh nyomása a szervekre | Ha a jóslófájások rendszeressé, fájdalmassá válnak a 37. hét előtt (koraszülés gyanúja). Preeclampsia, méhlepény leválás, HELLP szindróma tünetei. |