A halak külső megtermékenyítése és szaporodási stratégiái

A halak (Pisces) a gerinchúrosok (Chordata) törzsének egy nem rendszertani csoportja, amely az elsődlegesen vízi gerinces állatok gyűjtőneve. A halak szaporodása szinte kizárólag a vízben történik. Általában a nőstény halak megtermékenyítetlen ikrákat raknak le, melyekre a hímek a peterakás pillanatában ondót lövellnek, így történik a megtermékenyítés. Ezt a folyamatot nevezzük külső megtermékenyítésnek.

A szaporodás alapjai és a külső megtermékenyítés

A szaporodás egy faj állományának fennmaradását igyekszik biztosítani, és a folyamat az adott környezeti viszonyokhoz alkalmazkodik. A halak többségére a külső megtermékenyítés jellemző. Ennek során a nőstény a vízbe bocsátja petesejtjeit, majd a hím ezekre bocsátja a hímivarsejtjeit. Ikrának nevezzük a halak megtermékenyített petesejtjét.

A halak szaporodási időszakát ívásnak nevezzük. Ez az időszak a környezeti tényezőktől, például a vízhőmérséklettől és a táplálékbőségtől is függ. A nőstény halak petesejtjei fejlődnek, a hímek heréiben pedig spermasejtek képződnek.

A megtermékenyülés módjai és evolúciós stabilitása

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán működő HUN-REN-DE Reproduktív Stratégiák Evolúciója Kutatócsoport tagjai több mint 7600 faj elemzését követően arra jutottak, hogy a gondozás evolúciósan instabil tulajdonság a halaknál, viszont a belső megtermékenyítés különféle módjai képesek stabilizálni.

A halaknál a belső megtermékenyítésnek nem csak egy formája van, hanem három: a petevezetőben, a szájban vagy speciális költőtasakban. Ezek révén valamelyik szülő ugyanúgy szorosabb ellenőrzés alá vonhatja a folyamatot, mint a fészeképítő hímek. Ráadásul a megtermékenyülést végső soron „ellenőrző” szülő lesz a fő utódgondozó is.

A Debreceni Egyetem kutatói kimutatták, hogy bármilyen gondozási forma alakul ki a halaknál, az evolúciósan nem stabil, tehát kialakul és nagyon gyakran elvész. A belső megtermékenyítés azonban képes stabilizálni ezt a tulajdonságot.

Az ikrázás típusai és az utódgondozás

A trópusi díszhalakat szaporodási formájuk, szokásaik alapján is csoportosíthatjuk. Az ide tartozó halak esetében az ikrák száma igen nagy (akár több ezer is) lehet, mivel a természetben ezeket magukra hagyva csak így van arra esélyük, hogy néhány példány megmeneküljön, megnőhessen és tovább szaporodjék. Az ikrák kelése szempontjából fontos, hogy oxigéndús környezetben legyenek.

Fészeképítő halak

A fészeképítést általában a hímek végzik. Ez előnyös számukra, mert a fészek egy védett hely, amin belül valószínűleg a hím egyedül van jelen, így biztosan tudhatja, hogy amely ikrákat ő megtermékenyíti, azokból az ő utódai lesznek. Másrészt pedig, hogy fészket épít és ott őrzi az ikrákat, egy vonzó tulajdonság a nőstények előtt. A hímek spermiumokat termelnek, és ez gyorsabban megtermelhető, mint az ikrák. A nőstény, miután lerakta az ikráit, hosszabb időre kiesik a szaporodásból, mert új ikrákat kell a szervezetében termelnie.

• Habfészeképítő halak: Néhány halfaj, amelyek lelőhelyén a víz nem tartalmaz elegendő oldott oxigént, ilyen habfészek építésre specializálódott. A labirinthalak jelentős része habfészket készít ikrái számára, majd őrzi és karbantartja mindaddig, amíg a kishalak el nem úsznak. A habfészek formája, a sűrűsége vagy éppen lazasága jellemzője egy adott fajnak. A habfészeképítés nem csak a labirinthalak tudománya, előfordul néhány harcsafajnál is. Például a tarka páncélosharcsa (Hoplosternum thoracaltum) nyálából lassan oldódó habot választ ki, ebbe rakja 1,5-2 mm átmérőjű sárga ikráit, így biztosítva az ikrák számára a megfelelő oxigénellátást.
• Szivárványos kígyófejű hal: Elég laza buborékokból álló habfészket építenek. A hím kiválasztja a helyet, de a nőstény viselkedése indítja be a párzást. A vízfelszínhez közel átölelik egymást, ami akár 30 másodpercig is eltart. A nőstény kiereszti az átlátszó, kb. 1 mm átmérőjű ikrákat, amelyek a felszínre lebegnek. Mindkét szülő vigyáz az ikrákra.

Növényekre ikrázó halak

Néhány halfajnál az ikrák elhelyezése finom szálú növényekre történik. Ilyenkor az ikra vékony tapadószálon függ, mint egy karácsonyfadísz. Célszerű az ikráztatómedence alját apró tőzegmulmmal fedni, mert így a lehulló ikrák is kellő védelmet kapnak. Ennek az ikrázási módnak a legjellegzetesebb képviselője az ékfoltos razbóra (Rasbora heteromorpha) és a lovacskalazac (Nannobrycon eques).

• Fecskendező pontylazac (Capella arnoldi): A természetben azon kivételek közé tartozik, amelyek nem a vízbe, hanem a víz fölé benyúló levelek fonákjára ragasztja ikráit. Nedves hasukkal, kifeszített ívszóikkal 4-10 másodpercre az üvegre tapadnak, majd visszahullnak a vízbe. Ikrarakás után a hím megkezdi igen érdekes ikragondozását, a farkúszójával vizet fecskendez az ikrákra, nehogy azok kiszáradjanak.
• Törpe vörösszemű gömbhal: Udvarlás során a hím pózol a nősténynek, és a színezete besötétedik. A nőstény néhány óra udvarlás után a finom szálú növények közé, vagy a tereptárgyakra rakja a több száz ikrát, amelyeket a hím megtermékenyít.
• Thaiföldi gömbhal: A nőstények kisebbek, és testük felső része barna színű, márványos mintázattal, míg a has egységesen krémszínű. Tenyésztésük akváriumban is lehetséges, de nem könnyű. Az ikrákat rendszerint a vízinövényekre rakják, amelyek 30 óra múlva kelnek ki.
• Törpe gömbhal: A nemek megkülönböztetése fiatal korban nehéz, de a kifejlett hímek hasán hosszában egy sötét vonal húzódik, valamint gyakran közvetlenül a szemük mögött, egymáshoz közeli vonalakból álló mintázat található, amelyek a szemránchoz hasonlítanak. A nőstények kissé testesebbek és valamivel nagyobbak is. A legtöbb tenyésztő párban, vagy kisebb háremben (1 hím és 2-3 nőstény) szaporítja őket. Ívás előtt a hím színezete és mintázata kissé felerősödik, valamint elkezd pózolni a nősténynek is. Az udvarlás során a hím erősen hajtja a nőstényt, és ha a nőstény nem hajlandó az ívásra, akkor gyakran meg is tépkedi az úszóit. Sikeres udvarlás esetén a hím a növények közé hajtja a nőstényt, ahol lerakják az ikrákat. A szinte teljesen átlátszó ikrák 1 mm átmérőjűek, és számuk elég alacsony, legtöbbször 10 db körül alakul.

Substratumra ikrázó halak

Lapost kövekre, kavicsokra, cserépdarabokra ikrázik több törpesügérfaj. Tipikus példája e szaporodási formának a pillangó törpesügér (Microgeophagus ramirezi). Az ikrák száma több száz is lehet. A szülői gondoskodás segítségével minden megtermékenyített ikra felnevelhető. Egyes sügérek nagyobb, sima felületre, például palára vagy gránitlapra ikráznak, vagy gödröt készítenek a talajban, és oda helyezik el ikráikat.

• Vitorláshalak: Gondosan megtisztítják a kiszemelt felületet. Ez lehet akár egy növény levele, vagy - jobb híján - maga az akvárium üvegfala.
• Márványsügérek (Astronotus ocellatus): Medencéjükbe kéttenyérnyi lapos felületű palát vagy gránitlapot tesznek, de megfelel egy nagyobb lapos kavics is.
• Sajica sügérek (Cichlasoma sajica), vöröstorkú sügérek (Thorichthys meeki) és zebrasügérek (Cichlasoma nigrofasciatum): Ezek a fajok gödröt készítenek a talajban, és oda helyezik el ikráikat, ha nincsenek nagyobb üregek, cserepek.
• Loricaria és gébek: Számos dél-amerikai algaevő hal (Loricaria) és a különféle gébek (pl. Rhinogobius fajok) ikráikat egy kisebb barlangba, vagy a tenyészakváriumban csőbe rakják.

Talajba ikrázó halak (szezonhalak)

Az ún. szezonhalak tartoznak ide. Azért hívják őket így, mert csak egyetlen szezont, általában 8-10 hónapot élnek, mivel élőhelyük több hónapra kiszárad. Az ikrázó fogaspontyok szaporodásmódja ezekhez a szélsőséges környezeti viszonyokhoz alkalmazkodott. Ikráikat a finom - mulmszerű - talajba rakják. Tenyésztésükhöz is arra van szükség, hogy az ikrával teli tőzeget 2-3 hónapra beszárítsuk, majd - ha lehet - esővízzel feltöltsük. Az így kikelt kishalak 4-6 hetes korukra ivarérettek! Az ikra életképességét különleges - többrétegű - szerkezete biztosítja.

Szájköltő halak

A szájköltés az ikra- és ivadékgondozás egyik legmagasabb szintű módja. Nem csak a csodálatos színezetű is viselkedésű afrikai sügérek között vannak szájköltők. Megtalálhatjuk a harcsák és a labirinthalak között is. A hímek vagy nőstények a szájukban őrzik az ikrákat és az ivadékokat. Ez idő alatt nem táplálkoznak. A nőstény a már kifejlett ivadékot tartalmazó ikrát „szüli" meg, melynek burka vízbe éréskor szétpattan, és a kishal kiúszik belőle.

Költőtasakos halak

Itt kell megemlíteni a tűhalak (Syngnathidae) szaporodási módját is, hiszen a megtermékenyített ikrákat a nőstény tojócsövével átjuttatja a hím költőtáskájába, amely a hason lévő bőrredő. Így az ivadékokat a hím hordja ki.

A szaporodási stratégiák diverzitása a halaknál a környezeti kihívásokhoz való alkalmazkodás lenyűgöző példája. A peteszám és az utódgondozás fejlettsége között szoros összefüggés van: minél kevesebb ideig gondozza egy hal az ivadékait, annál nagyobb számú petét termel.

tags: #kulso #megtermekenyites #halak