Krusovszky Dénes világa: Az abortusz mint beavatási esemény és a férfivá válás kihívásai

Krusovszky Dénes irodalmi munkássága, legyen szó költészetről vagy prózáról, az emberi lélek mélységeit és a mindennapi lét összetettségét boncolgatja. Írásai gyakran feszegetik a kommunikáció nehézségeit, az önmagunkhoz és a másikhoz való viszonyulást, valamint a trauma és a szégyenérzet feldolgozását. Különös figyelmet fordít a férfivá válás folyamataira, a férfias identitás keresésére és a modern kor kihívásaira, amelyekkel a férfiak szembesülnek.

A férfivá válás allegóriái és a trauma feldolgozása

Krusovszky Dénes "A fiúk országa" című novelláskötetében a férfivá válás, a beavatások és beavatódások, valamint a fiúból férfivé válás határpontjai állnak a középpontban. Ezek a novellák, amelyek gyakran közelítenek az elbeszélésekhez, rendkívül sűrítettek, és mélyreható rajzokat adnak a szereplőkről. A kötet egyik nagy erénye a váratlan, ugyanakkor elbizonytalanító lezárások, amelyek napokig elkísérik az olvasót, és újbóli felidézésre késztetnek.

Az egyik legfontosabb beavatási esemény az abortusz. "A fiúk országa" című novellában a cselekmény egy abortuszműtét köré épül. A fiatal fiú, miközben barátnőjére vár a műtét után, rádöbben arra, hogy „én egy kívülálló vagyok, hogy én ezt az egészet végső soron fel sem foghatom, s legfeljebb az együttérző parazita pozíciója lehet az enyém. Férfi vagyok, most váltam azzá, és nem korábban, a szeretkezések alkalmával, hanem ezekben a pillanatokban, ahogy magányosan és bután ácsorgok itt a nőgyógyászati osztály huzatos folyosóján”. Ez a felismerés rávilágít arra, hogy a női tapasztalatok, mint az abortusz véres valósága, a fiú számára nem átélhetőek, és a férfilét itt elsősorban negációként jelenik meg. A karakter csak a másik nemmel szembeni idegenségként képes értelmezni saját férfiúságát. Az emlékeket generáló nadrág elajándékozásával a felnőtt férfi a traumát dolgozza fel, vagy éppen az emlékezést tiltja meg magának.

Az abortusz témája nemcsak a fizikai, hanem a pszichológiai terhekkel is összefonódik. A "Mielőtt apámat kettéfűrészelték" című nyitónovellában már a gyerekhősben feltámad a bűntudat, ami az önsajnálattal takarózik, és ez a bűntudat a további írásokat is körüllengi. „Volt bennem valami büszkeség is, hogy nekem most milyen nehéz, és, hogy én mostantól akkor problémás gyerek leszek. Jó volt arra gondolni, hogy a felnőttek sajnálnak. Ez az érzés még most is előtör belőlem néha, reflexszerűen, hiába szégyellem iszonyatosan, hiába szégyelltem már akkor is valahol mélyen, ott, a kötél alatt állva.”

Az "Akik már nem leszünk sosem" című regényében Krusovszky a fordíthatóság problémáját is felveti, ami nem csupán két nyelv, hanem a felejtés és az emlékezés, a valós események töredékei és a belőlük helyreállított történet közötti viszony. Az abortusz-történet a Juli és Bálint-szálban éppúgy személyes és társadalmi szinten működik, mint az ’56-os pogrom, és azt vizsgálja, hogyan dolgozzuk fel a megtörtént eseményeket, hogyan jön létre egy narratíva, és hogyan tudunk elmesélni egy lineáris történetet, ami valójában kaotikus eseménysorok egymásra rakódása.

Az eldologiasodás és a Marszüasz-párhuzam

Krusovszky Dénes költészetében az eltárgyiasuló ember lénye körvonalazódik. Az ember és mindennapjai, tárgyai összefonódnak, egységes létté alakulnak. A költő az álmaiból ébred, riad, és sokszor megkülönböztethetetlen, hogy éppen álom vagy ébrenlét állapotában van-e. Ezt ő maga sem akarja ontológiai értelemben kettéválasztani. A létállapotokat pszichikai jellegzetességek kísérik: fásultság, lelkesedéshiány, kizárólagos önvizsgálat.

A versek központjában a fájdalom áll, mind fizikai, mind pszichikai értelemben. Az eldologiasodás egzisztenciális módjához hasonlóan, minden rideg és élettelen. Az ember metamorfózisa, a tárgyakhoz való hozzádologiasodása figyelhető meg, de ami mégis emberivé teszi a szubjektumot, az az emlékezés, az álmok és a Marszüasz-párhuzam szövegbe való beillesztése.

A Marszüasz polifón című ciklusban nyomon követhető a jól ismert mítosz, annak fokozatos bemutatása, sajátos szemmel értelmezve és kiemelve a különböző részleteket. Krusovszky a fa és a kés említésével vezeti be a történetet. A megnyúzás technikai folyamatát, illetve az elválasztó funkcióval rendelkező kerítés képén át szimbolizálja Apollón és Marszüasz kettősét, a vetélkedést, az ellenfelek kettős jellemét és a sikeresség személyes megélését.

Az Anish Kapoor installációjának bemutatásával Krusovszky egy külső, létező műalkotást emel be a szövegei közé. A Marszüasz-bőr szimbolizálja az életet, a megnyúzatás a szégyennel kínlódó testhez és lélekhez tartozó fogalom. Ezt pedig testi-lelki fájdalom kíséri. Ez az emlékezésnek, gyerekkornak, majd a felnőttségnek a szorító fájdalma.

A kommunikáció nehézségei és az egyedüllét

Krusovszky beszédmódja egyszerű, közérthető, ami ellentétben áll a fizikai és lelki érzések marszüaszi jellegével. A kommunikáció azonban minden esetben kifejezi a költő akaratának, közlésének pontosságát, lényegét. A költő kommunikációjának lényege a maga által sokszor erőltetett, nehézkes beszéd, de a közlés vágya megmarad. Amit kimond, attól egyszerre meg is válik, megtisztul.

A szürrealitásnak és a szürke valóság(tudat)nak összefüggő rendszere alakul ki a költeményekben. Szürrealizmusa abban is megnyilvánul, hogyan kapcsolja össze saját, letisztult stílusát a mítosszal. Az eltárgyiasodás egzisztenciális módjához hasonlóan, minden rideg és élettelen.

Az egyedüllét Krusovszky novelláinak meghatározó alapélménye. Bár szereplői jellemzően nem magányosak, egyéni tragédiáikat nem tudják társukkal megosztani, ebben az értelemben tehát mégis egyedül vannak. A hallgatás súlyát és következményeit legtöbbször a kötetben szinte átlátszó, hangsúly nélküli nők viselik. Mellőzött anyák, és megcsalt vagy harmadik fél karjába menekülő feleségek, akik az évek során beleszoktak a csendbe, megtanultak együtt élni vele, és már nem is látnak rá esélyt, hogy megtörjék. A közös traumák elszenvedője a női test - abortusz, meddőség mélyíti tovább a csendet.

Krusovszky prózájának stílusjegyei

Krusovszky Dénes prózájára, különösen "A fiúk országa" című kötetére, az egyszerű mondatalkotás, a hétköznapi beszélt nyelv szókincse, és a költői poentírozás elvetése jellemző. A szerző a mondatokat mind grammatikai egyszerűségükben, mind hangoltságukban egyenletesen működteti. Az egységesített nyelvből lehetségesen következő fárasztó ismétlődést a történetek sokszínűségével kompenzálja.

Írásai középpontjába az embert állítja a maga súlyos, mégis következmények nélküli traumáival és tragédiáival. Novellái - még az énelbeszélésű narrációk is - kerülik a pszichoanalízist, az önreflexivitást, ehelyett egyértelműen történetközpontúak, így a szereplők motivációi, a lelki folyamatok, azaz a „mélyebb rétegek” felfejtése teljes mértékben az olvasóra hárul.

tags: #krusovszky #denes #abortusz