Kovácsné Ángyán Panni története nem csupán egy anya küzdelmeiről szól, hanem rávilágít a korai fejlesztés fontosságára, a szakemberek empatikus hozzáállásának erejére, és a támogató közösségek, mint a „Gyerünk, anyukám!” szerepére a nehéz élethelyzetekben. Panni hatgyermekes édesanyaként megjárta a korai fejlesztés kacskaringós útját, személyes tapasztalatai pedig felbecsülhetetlen értékűek azok számára, akik hasonló problémákkal küzdenek.
A korai fejlesztés kihívásai és Panni tapasztalatai
Az első két gyermekem problémáira csak igen kacskaringós utakon sikerült megoldásokat találnom. Panni a mai gyakorlatról úgy vélekedik, hogy a szülők adják "kézről kézre" a megszerzett információkat, illetve manapság az internet néha nem teljesen megbízható forrásaira és tanácsaira támaszkodnak.
Panni gyermekeinek fejlődése során többször is szembesült az egészségügyi rendszer hiányosságaival, és azzal, hogy az orvosok és védőnők gyakran lekicsinylik a szülői aggodalmakat. A legidősebb fiam szinte egyidős a magyarországi korai fejlesztéssel, 20 éves. A dadogás nála már a beszédindulásnál jelentkezett. Ekkor hallottam először: „Ne aggódjon, anyuka, majd kinövi!” Ezt mondta a gyerekorvos, a védőnő, a bölcsődei gondozó néni, a nagyszülők. Teszem hozzá, én is dadogtam, de nem kinőttem, hanem kemény logopédiai múltam van! A megtalált logopédiai terápia hihetetlenül hatékony és eredményes volt. Két évig jártunk hetente Mácsainé Hajós Katalin csoportjába, aki nemcsak a beszédhibát javította, hanem a gyerek egész személyiségét bontogatta, nyitogatta végtelen szeretettel és türelemmel. Amíg a gyerekek játszottak, addig a szülők szülőcsoportban beszélték meg a felmerülő problémákat pszichológus irányításával. Abszolút érvényesült a családcentrikus szemlélet. A fiam az első év során tünetmentessé vált.
A második gyermek, Panni lánya mozgásfejlődése is aggodalomra adott okot. Kb. öthónapos lehetett, amikor kezdtem felfigyelni rá, hogy a mozgásfejlődése mintha lelassult volna. A védőnő nem nagyon volt ránk kíváncsi, csak telefonon érdeklődött néha, aggodalmamra pedig próbált megnyugtatni: „Anyuka, a gyerekek különböző ütemben fejlődnek, nem kell aggódni, majd behozza!” A gyerekorvos „diagnózisát”, azt hiszem, érdemes közkinccsé tenni, ő a következőt mondta: „Semmi baj, csak meditatív a gyerek”. Az orthopéd orvos szerint minden rendben, jó balerina lesz a lányból. Ekkor már kilenchónapos volt. Elbizonytalanodtam. Rajtam kívül gyakorlatilag senkit nem érdekelt, hogy az édes, mosolygós, amúgy teljesen kiegyensúlyozott kislányom mozgásfejlődése hónapokkal le van maradva. Panni néni, az azóta híressé vált Dévény-terápia kidolgozója ránézett a kislányomra, s azt mondta: „Te jó ég, milyen hipotón ez a gyerek!” Egyéves korától egy integrált bölcsődében kapott korai fejlesztést, ami kognitív fejlesztésből és gyógytornából állt, de a DSGM terápiát folytattuk. Ügyelve minden mozgásfázisra, 16 hónaposan tette meg az első lépéseit.
Dévény torna
Az empátia szerepe a szakemberek munkájában
Máté két napos volt, amikor a kórház gyermekorvosa - a kórteremben mindenki számára jól hallhatóan - szárazon közölte, hogy méhen belüli infekció gyanúja merült fel, készüljek fel rá, hogy a gyerekem nem fog látni, hallani, beszélni és mozogni. „Van kérdése?” - szegezte nekem gépiesen. Nem volt. Rendkívül fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az orvos vagy bármilyen más szakember empatikus hozzáállása, segítőkészsége, a helyzettel és a feladattal szemben érzett felelőssége, hogy ti. ismeri és átérzi szavainak súlyát (mondhatnám, mázsás súlyát), nos, mindez meghatározhatja egy szülőnek a gyerekéhez, a gyerek elfogadásához, illetve a gyerek fejlesztéséhez való hozzáállását, későbbi attitűdjét a szakemberekhez. Ezt nagyon fontos tudatosítani.
Panni számára meghatározó élmény volt, amikor a Budapesti Korai Fejlesztő Központban először találkozott egy empatikus szakemberrel. Máté akkor 2 hónapos volt, addigra éppen elég kórházi élményünk volt már. A vizsgálat elején egy jelentéktelen momentumnak látszó dolog történt: az egyik szakember kedvesen mosolyogva megkérdezte, felveheti-e Mátét. „Persze” - válaszoltam azonnal szintén mosolyogva, de nehéz megfogalmazni, hogy akkor mi zajlott le bennem néhány pillanat alatt. Eddig ilyet soha senki nem kérdezett tőlem. Megdöbbentő volt a felismerés - katartikus. Először vett minket egy szakember emberszámba, először éreztem, hogy Mátéban meglátja a kisbabát - az Embert … Abban a furcsa, valóságból kissé kiragadott lelkiállapotban nem jegyeztem meg, ki volt az. Ma sem tudom, de azóta is hálás vagyok neki, mert tőle kaptuk vissza a megtépázott méltóságunkat.
Máté súlyosan-halmozottan sérült. Nem találtunk a számára megfelelő ellátást nyújtó óvodát, így 5 éves korában visszatértünk a Korai Fejlesztőbe, ezúttal a speciális Fa csoportba. Ez Máté számára maga volt a Mennyország.
Simi diagnózisának nehézségei és a DEND szindróma
Simiről 3 és fél hónapos korában született az első orvosi diagnózis, de addig ezúttal is volt néhány „kanyar”, sőt, utána is … Azt, hogy valami nem stimmel vele, néhány napos kora óta sejtettem, valahogy „más” volt. Éreztem. Persze mindenki szerint rémeket láttam. Heteken át próbáltak nyugtatni: hiszen ő iker, ráadásul a kisebbik, még erőtlen, majd belejön, egyébként is fiú, azok lustábbak, és különben is Máté miatt túlreagálom a dolgokat. Amikor Simi súlyfejlődése megállt, majd fogyni kezdett, sürgősen elvittem egy gasztroenterológushoz, de ő mindent rendben talált a 3 hónapos fogyó csecsemőnél … Nem mondhatnám, hogy ezzel megnyugtatott!
Végül egy ismerősnek az ismerőse által kiírt egyszerű vér- és vizeletvizsgálatból kiderült, mi baja a kisfiunknak: I-es típusú diabétesz. Az új doktornő, dr. Luczay Andrea azonnali genetikai vizsgálatot javasolt, mivel a tünetek alapján egy nagyon ritka genetikai rendellenességre, DEND szindrómára gyanakodott. Végül novemberben a neurológián kötöttünk ki. Az EEG súlyos működészavart mutatott, de epilepsziát nem. Ennek ellenére megkezdődött az epilepszia-kezelés protokolljának megfelelő gyógyszerezés, valamint megkaptuk az empatikus és derűlátó prognózist is: kis növényként fogja leélni az életét. Simi ekkor már majdnem 1 éves volt. Az új neurológus, dr. Altmann Anna fokozatosan leállíttatta az antiepileptikumot, ezután Simi sokkal jobban lett, lassan megindult a fejlődése, kitisztult az EEG-je, nemsokára teljesen negatív lett. Mindeközben, még karácsony előtt megérkezett a genetikai vizsgálat eredménye: igazolták a DEND szindrómát.
A „Gyerünk, anyukám!” közösség ereje és Kovácsné Ángyán Panni szerepe
A „Gyerünk, anyukám!” évének mindig fontos lezárása az, amikor a közösség megszavazza, hogy ki legyen az év Online Őrangyala. Idén a tornásztársak választása Kovácsné Ángyán Pannira esett. Panni elképesztő régóta és kitartóan velünk van, hol tornázik, hol gyereket szül, hol halkabb, hol hangosabb tagja a közösségnek.
A közösség tagjai így jellemezték Pannit:
- „Valóban egy igazi őrangyal!”
- „Rám nagyon nagy hatással van az, hogy négy fiúgyerek mellett háziasszonyként olyan mély gondolatokkal teli posztokat ír (pszichopéntek), hogy csak lesek. Mindig várom, hogy épp mivel rukkol elő :) Hozzászólni nem mindig tudok, de mindig elgondolkodtat. Mindig van egy jó szava, nagyon értelmes nő, jókat lehet vele beszélgetni :) Amikor a háziasszony talin találkoztunk, személyesen is ugyanolyan jó volt a kapcsolat :) Nem feltétlen csinál 100%-os programokat, nem is ez a lényeg, viszont annyira egészségesen áll hozzá, amit én magamnál nagyon hiányolok.”
- „Nagyon szuperül átlátja az anyasággal járó nehézségeket, és nagyon jó összefoglaló írásai vannak. Mindig segíteni szeretne mindenkinek. Valamint mindig kedves, türelmes. Volt szerencsém idén 2x is vele háziasszonykodni. Szuper támogató tud lenni, ha valaki nehéz helyzetben van.”
- „Panni egy tiszta szívű, kedves, okos nő és csodás barát. Nagyon régóta a Gyerünk, anyukám!”
- „Háziasszonyként a különböző pszichológiai témájú posztjai rendkívül lelkesítőek.”
- „Háziasszonyként, péntekenként hiánypótló, izgalmas pszichológiai témákat boncolgat, szetetem olvasni.”
Panni kapcsolata a „Gyerünk, anyukám!” közösséggel
„Még az élő órák idejében került először a látómezőmbe a Gyerünk, anyukám!, már több mint 10 éve. Mozogni mindig szerettem, mindig sokat gyalogoltunk, túráztunk, de én is azok közé tartozom akiknek a testnevelés inkább rossz emlék mint sikerélmény. Az első fiam születése után kezdtem keresgélni valami mozgást, mert éreztem hogy jól esne. Pilates vonalon kezdtem el tornázni videókra, így jutottam el a Gyerünk, anyukám! De igazán a mozgás lelki támogató szerepe rántott be és tart itt azóta is. Édesapám elvesztése nagyon mélyre rántott, és ekkor fizettem be először az akkor induló Formaszerviz programba. Azóta még 3 fiunk született, kisebb nagyobb kihagyásokkal aktív tagja vagyok a GYA közösségnek. Jártam már minden szinten, a trimesztertől a ninja szintig mindenhol találtam kedvemre való mozgást. Számomra messze nem csak online közösség a GYA, az évek során sokakkal személyesen is találkoz(t)unk, tartjuk a kapcsolatot, és a környékemen (II. kerület) számos tornatárssal futok össze. Jó, hogy velünk vagy Panni, 2026-ra vendégünk vagy bármire a GYA kínálatából, amit szemed-szád-tested megkíván!
tags: #kovacs #panni #szuleszno #elerhetosege