A gyermek születésétől fogva társas lény. Egy nagyon erős program működik benne, ami arra készteti, hogy szüntelenül figyelje a környezetében élőket és tanulja el tőlük, amit csak lehet. A szociális kompetencia fejlődésének kiindulópontját a családban átélt élmények adják, és sorsdöntő szerepe van az anya-gyermek kapcsolat minőségének. A szakirodalomban gyakran használt kifejezés, az „attachment” utal az újszülött örökletes ragaszkodási képességére, amelynek minősége alapvetően meghatározza a gyermek későbbi társas kapcsolatait.
A korai kötődés jelentősége
Bowlby (1969) definíciójában a kötődés egy másik személy közelségének keresését, valamint a kapcsolat fenntartásának szándékát jelenti. Az elsődleges kötődés megszilárdulási időpontja eltérő lehet: négy hónapos kortól egyéves korig is eltarthat. Elkonyin (1964) szintén úgy véli, hogy az újszülöttkor és a csecsemőkor legfontosabb tevékenysége a gondozó felnőttel történő fizikai és érzelmi kontaktus. Az „érintkezési szükséglet” alapvető szociális szükségletként értelmezhető, amelynek kielégítése ugyanolyan jelentőségű, mint a szervezet biológiai késztetéseinek a kielégítése.
Fejlődési szakaszok a társas kapcsolatokban
Erikson (2002) szerint az emberi identitás alakulása több, jól azonosítható fejlődési szakasszal írható le. Az első életévben az anya szenzitív, gondoskodó magatartása a csecsemőben az alapvető bizalom, remény átélését idézi elő. Később, a kisgyermekkorban (1-3 éves kor) fontossá válik a környezetének felfedezése. A gyerekek korán kapcsolatba léphetnek kortársaikkal: bölcsődei megfigyelések szerint az egyévesek is érdeklődnek egymás iránt, majd kialakulnak a kezdetleges csoportosulások.
Társas formációk az óvodáskorban
Az óvodáskorú gyermekek számára a felnőttek szerepe domináns, de megnő a jelentősége a társas kapcsolatoknak is. Az óvodai gyerekközösségben a kisgyerek megismeri az azonos korúakkal folytatott együttlét előnyeit, a közös játék örömét, viselkedésének szociális következményeit. A társulások általában a gyerekek önálló kezdeményezéséből alakulnak ki, és legtöbbször véletlenszerűek.
A barátságok alakulása
A barátságok fejlődésében az óvodáskortól kezdődően az alábbi fontosabb szakaszokat különíthetjük el (Ranschburg 2003):
- Rövid ideig tartó játszótársi viszony
- Egyoldalú viszonyulás
- Törékeny kölcsönös kapcsolat
- Tartós kölcsönös kapcsolat
Óvodáskorban elsősorban a külső tulajdonságok, a közös játék és az aktuális érdekek a meghatározóak. A nagycsoportosoknál már megjelenik a szeretet, a védelmezés, a segítségadás. A szociális szempontból különös jelentőségű a közös élményekre épülő közös tevékenység gyakorlása.
| Életkor | Társas jellemzők |
|---|---|
| Csecsemőkor | Elsődleges kötődés, anya-gyermek kapcsolat |
| Kisgyermekkor | Egymás melletti játék, kezdeti érdeklődés |
| Óvodáskor | Kooperatív játék, barátságok kialakulása |
A szociális kompetencia összetevői
A társas kompetencia legfontosabb összetevői közé tartozik a jó kezdeményezőkészség, a barátság különböző szakaszaihoz kapcsolódó elvárások megtanulása, valamint a rugalmas alkalmazkodás képessége. A gyermekek a szüleiktől tanulják meg a legtöbbet a kapcsolatokról. Fontos, hogy a szülő megteremtse a biztonságos légkört, ahol a gyermek bátran megoszthatja a gondolatait, érzéseit és tapasztalatait.
tags: #kortarskapcsolatok #csecsemo #es #kisgyermekkorban