Különbségek a magzati ultrahang és a köldökzsinór ellátása között

A terhesgondozás négy ultrahangos alapvizsgálatot ír elő a kismamáknak, melyek mind a baba egészséges fejlődését hivatottak igazolni. Ezek a vizsgálatok segítenek nyomon követni a magzat növekedését és fejlődését, valamint azonosítani esetleges problémákat.

Az ultrahangvizsgálatok fontossága a terhesség alatt

Az első ultrahangvizsgálat a 11. és a 14. terhességi hét környékén válik esedékessé. Segítségével meghatározzák a baba pontos testméreteit, de a Down-szindróma előszűrése is ilyenkor történik. Az egyes készülékekre jellemző más-más képfelbontási tulajdonságok és a vizsgálatot végző szakemberek különböző mérési technikái sajnos sok - az esetek többségében utólagosan feleslegesnek minősülő - aggodalmat okoznak a leendő szülőknek.

Nagyjából a 18. és a 20. hét között kerül sor a genetikai ultrahangvizsgálatra, ahol ismételten ellenőrzik, hogy továbbra is megfelelően fejlődnek-e a baba végtagjai és főbb szervei, illetve záródik-e a gerince. A harmadik ultrahangvizsgálat a magzatvíz mennyiségére és a méhlepény állapotára koncentrál. Léteznek bizonyos rizikófaktorok - ilyen például az anyánál a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a dohányzás -, amelyek a méhlepény idő előtti elöregedéséhez vezethetnek. A placenta elmeszesedése súlyos probléma, mely veszélyeztetheti a baba oxigén- és tápanyagellátását, ezért, amennyiben aggasztó eredményt mutatna az ultrahang, áramlásvizsgálatot végeznek el, hogy meggyőződhessenek arról, megfelelő-e a lepényi keringés. A baba pozícióját is megállapítják, bár ennek igazából még nincs jelentősége, mert ekkor még bármikor változhat.

Az utolsó ellenőrzés a várandósság 36. hete környékén várható: itt pontosítják a szülés feltételezhető időpontját, valamint ismételten meghatározzák a baba méreteit.

Az ultrahangvizsgálatok mérései és lehetséges aggodalmak

A 11. és 14. hét környékén végzett tarkóredőmérés egy tipikus példája ennek: a Down-kockázat becslésére használt érték elvben jól mérhető, ennek ellenére a gyakorlatban igen változatos eredmények születhetnek. Definíció szerint 2-3 mm feletti tarkóredő-vastagságnál beszélünk fokozott Down-kockázatról, azonban sok orvos már 2,5 mm körüli eredménynél genetikai vizsgálatra küldi a páciensét. Továbbá nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a normál értékeknél vastagabb tarkóredővel is rengeteg egészséges kisbaba jön a világra, ahogyan sajnos az is tény, hogy ideális méretű tarkóredő mellett sem lehet maximális biztonsággal kizárni a betegség jelenlétét. Az orrcsont láthatóságával hasonló a helyzet, sőt ha lehet, még kevésbé számíthatunk biztos eredményekre.

A vesetágulat jelei szintén gyakran okoznak riadalmat, holott a probléma legtöbbször spontán megszűnik a születést követően (általában a 18-20. A második harmadban gyakran felfedezhető agyi ciszták túlnyomó része is magától felszívódik, további lépések kizárólag akkor szükségesek, ha a kontrollvizsgálaton is láthatóak maradnak. Ez utóbbi esetben vérvizsgálat segítségével kell tisztázni, mi állhat a ciszták kialakulásának hátterében. Az sem feltétlenül jelez bajt, ha a belek rajzolata kiemelkedik a felvétel más részeihez képest - pusztán azt is jelentheti, hogy valamilyen oknál fogva teltek voltak a vizsgálat időpontjában; probléma akkor van, ha ez állandósul.

A három- és négydimenziós ultrahang

Háromdimenziós ultrahang már a 90-es évek közepe óta létezik. Ez a technológia térhatású, de statikus képet ad - napjainkban azonban már lehetőségünk van a baba mozgásait is megfigyelni, ezáltal lehetőségünk nyílik bepillantani a méhen belüli élet eddig rejtett pillanataiba. Értelemszerűen nem mindegy, mikor megyünk „mozizni”: érdemes kivárni azt az időszakot, amikor már határozott mozgásokat végez a baba, látszanak az arcvonásai, grimaszol, ásít, stb. A jó orvos természetesen elmagyarázza, hogy mit látsz a képernyőn, és azt is elmondja, hogy éppen mekkora a kisbabád.

Az ultrahangos leletek mérései

A számított terhességi kor, a szülés becsült időpontja és a baba aktuális méretei egyaránt szerepelnek a kapott leleteken.

• GS (gesztációs zsák): a gesztációs zsák még azelőtt figyelhető meg, hogy az ultrahangon látszódna az embrió, és tulajdonképpen az a képződmény, mely körbeveszi az embriót.
• CRL (ülőmagasság): az embriót az első trimeszterben, a 7-13 hét között nemcsak testrészenként mérik, hanem a teljes ülőmagasságát, vagyis a feje és feneke közötti hosszát. Ez nem mindig egyezik meg az utolsó vérzésből (LMP) számolt időponttal, így ha több, mint egy hét különbséget tapasztalunk, a szülés várható időpontja (EDD) is felülíródik.
• BDP (koponya harántátmérője): a koponya két oldala, a két halánték közötti átmérő. Ezt a fontos adatot a 13. héttől mérik. A koponya harántátmérője a második trimeszter elején nagyjából 2,4 cm, míg a 40. héten 9,5 cm. Időnként a BDP mellett a koponya hosszanti átmérőjét (OFD) és kerületét (HC) is mérik. A koponya méretei segítenek pontosítani a magzat korát.
• FL (a combcsont hossza): a test leghosszabb csontjának méretéből következtetni lehet a magzat magasságára, hosszanti növekedésére, és valamennyire becsülni lehet azt is, hogy mekkora lesz az újszülött. A combcsont hosszát szintén a 11. héttől mérik, ekkor nagyjából 7-10 mm, míg a születés előtt kb. 7 cm.
• AC (haskörfogat): a has körfogatának méretéből következtetni lehet arra, hogy mekkora a magzat, hogyan fejlődik, mekkora a súlya. Ezek az adatok nagyon fontos fogódzókat jelentenek az orvosnak arra vonatkozóan, hogy a magzattal minden rendben van-e. Az AC-t bizonyos esetekben kiegészítheti a has hosszirányú, illetve keresztirányú átmérője (APAD, illetve TAD).
• EFW (becsült magzati súly): a haskörfogatból, a combcsont hosszából és a koponya harántátmérőjéből nagyon jól meg lehet becsülni a magzat súlyát. Ez segíthet például a szülés előkészületeiben, illetve a szülés körülményeinek meghatározásában is.

Az ultrahangos leletre írt adatok értelmezése természetesen szakorvos feladata, és mint bármilyen más vizsgálat, ennél is lehetnek hibák.

A köldökzsinór és a szülés utáni ellátás

Amikor leendő szülőkkel arról beszélgetünk a szülésfelkészítő óráimon, hogy mi történik a kisbabával rögtön a megszületése után, a legtöbben rávágják azt, hogy elvágják a köldökzsinórt. A köldökzsinór elvágásának fontos szimbolikus jelentősége van: pontot tesz a megszületésre azzal, hogy megszűnik a fizikai kapcsolódás az anya testével.

A köldökzsinór rugalmas többrétegű anyag, átlagosan 50 centiméter hosszú, de előfordul 20 centiméteres vagy 1 méteres hosszban is. Ha 80 centinél hosszabb, akkor könnyebben hurkolódik a szülés folyamán, valamint előreeshet, ami megzavarja a szülés folyamatát, ha 30 centimétert rövidebb, akkor pedig nem tud természetes úton megszületni a baba. A köldökzsinórban két verőér és egy visszér fut, mégpedig spirálisan, ezek szállítják a tápanyagokat és az oxigént a magzat számára. Sok anyuka tart attól, hogy a köldökzsinór a baba nyakára tekeredik. Ez nagyon gyakori eset, de mivel spirálisan futnak az erek, a megtekeredéstől nem tudnak elzáródni. A köldökzsinór nagyon rugalmas, így nagyon kicsi az esély rá, hogy olyan csomó alakuljon ki rajta, ami aztán meg is szorul.

A köldökzsinórral kapcsolatban sok félreértés kering a kismamák körében, ideje hát ezeket eloszlatni. A köldökzsinórban egy kocsonyás anyagba ágyazva középen fut egy vastag véna. A vénában oxigén és tápanyagdús vér áramlik a méhlepényből a baba felé. Ezt a vénát körbefonja két vékonyabb artéria, amikben a vér áramlása pont ellentétes. Az artériákban szén-dioxidban és hulladék-anyagokban gazdag vér áramlik a kisbabából a méhlepénybe. Az erek a méhlepény baba felőli „tányérjában” futva szerteágaznak és mint egy sokszorosan elágazó ujjacska, belenyúlnak a méhlepény belső - az anya és a baba „tányérai” közötti - részébe, ahol megtörténik az anyagcsere.

A kisbaba méhen belüli vérkeringése tehát teljesen más, mint a mi keringésünk: nálunk a kis vérkörben a tüdőn keresztül történik meg a gázcsere, a nagyvérkör pedig a testet látja el vérrel. Amikor a kisbaba világra jön, a méhlepény felső részében - a baba „tányérjában”- a teljes vérmennyiségének körülbelül az egy harmada található. A megszületés utáni pillanatban a baba életében először levegőt vesz (általában felsír) és bekapcsol a kis vérkör, hogy ettől a pillanattól kezdve a gázcsere a tüdőn keresztül történjen meg! Amíg azonban a baba a köldökzsinóron keresztül kapcsolatban marad a méhlepénnyel és amíg a méhlepény nem lökődik le, addig a baba a köldökzsinóron keresztül is kap még oxigéndús vért! Ha nem vágják el azonnal, akkor a születés utáni percekben a méhlepényben maradt oxigéndús magzati vér a köldökzsinóron keresztül visszaáramlik a kisbaba testébe! Ez a visszaáramlás szemmel is jól látható, ugyanis amíg ez a folyamat tart, addig a köldökzsinór lüktet.

A köldökzsinór elvágásának időzítése

Ha tehát a köldökzsinórt a megszületés utáni pillanatban azonnal elvágják, akkor a kisbaba vérének körülbelül egy harmada a méhlepényben marad, tehát vérszegényen kezdi az életét! Egy tévhit miatt gondolták azt, hogy a méhlepényben lévő vér „felesleges”, többlet-vér és ha visszaáramlik a kisbaba testébe, akkor sárgaságot okoz. Az i-betűre természetesen a tudomány tette fel a pontot: 2013-ban publikáltak a Cochrane adatbázisban egy átfogó, korábbi kutatásokat összegző nagyon jó minőségű meta analízist erről a témáról. A kutatás megállapítása az volt, hogy ha várnak a köldökzsinór elvágásával, amíg az pulzál, akkor az újszülöttek átlagos születési súlya magasabb (ez elég logikus, hiszen a vér a méhlepényből a baba testébe megy), magasabb a vérük hemoglobin szintje - oxigénszállító képessége- az életük első két napján és ami a legfontosabb: az első fél évben feleannyi kisbaba szenved vashiánytól illetve vérszegénységtől összehasonlítva azokkal a babákkal, akiknél a születés pillanatában vágták el a köldökzsinórt.

Az egyetlen negatív hatás az volt, hogy késleltetett köldökzsinór elvágásnál valamivel több olyan esetet jegyeztek fel, amikor a kisbabákat sárgaság miatt kék fény terápiával kellett kezelni. Ezzel a kutatással összhangban frissítették az Egészségügyi Világszervezet vonatkozó ajánlását is. Ez a dokumentum azt javasolja, hogy minden újszülöttnél - koraszülötteknél is!- várjanak legalább egy percet a köldökzsinór elvágásával, és az azonnali köldökzsinór ellátást csak abban az esetben javasolják, ha valamilyen technikai okból a babát olyan ellátásban (újraélesztés, lélegzés-támogatás, stb) kell részesíteni, ami nem megoldható az anya közvetlen közelében.

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlásában az egy percen túli köldökzsinór ellátás már késleltetett ellátásnak minősül, de jogos a kérdés, hogy mennyi az annyi, amennyit célszerű várni normál körülmények között a köldökzsinór elvágásával? Pontos választ erre nehéz adni, mivel a köldökzsinór pulzálási ideje is változó! Legtöbb esetben ez egy-két percen belül valóban megszűnik, de néha az is előfordul, hogy fél órával a szülés után is van még enyhe pulzálás. A kórházak és az orvosok gyakorlata is változó, ezért ha Te azt szeretnéd, hogy az elkötéssel várjanak amíg a köldökzsinór lüktetése teljesen megszűnik, akkor ezt feltétlenül jelezd az orvosodnak és a szülésznődnek.

A köldökzsinórt az általános gyakorlat szerint kb. 4-5 centiméterre szorítják el a pocaktól, majd ennek mentén vágják el. A baba oxigénellátottsága szempontjából ideális, ha a köldökzsinórt a megszületés után nem azonnal vágják el, hanem várnak még pár percet, így a babának nem kell azonnal a lélegzetvétellel bajlódnia és még további értékes tápanyagokat kaphat az anyai szervezetből.

Mikor vágnak el hamarabb a köldökzsinórt?

Tipikusan jellemző a korai köldökzsinór ellátás a császáros szüléseknél és akkor, ha valamilyen egészségügyi probléma merül fel a babánál. Ilyenkor a korai elvágás indoka az, hogy minél hamarabb megfelelő ellátásban tudják részesíteni az újszülöttet. Ez elsőre elég logikusnak hangzik, de ha jobban belegondolsz, ez nagyon abszurd! Hiszen abban a pillanatban, hogy elvágják a köldökzsinórt, babának a saját tüdejére és a saját keringésére kell hagyatkoznia 100%-ban, hogy elegendő oxigénhez jusson, holott a köldökzsinórból még kapna oxigéndús vért! Tehát éppen a problémás babákat állítják ezáltal nagyobb feladat elé azzal, hogy a köldökzsinór elkötésével kiiktatják a másodlagos oxigénforrást!

Akkor is egy picit hamarabb vágják el a köldökzsinórt, ha valamilyen tényező miatt az anyánál a fokozott szülés utáni vérzés kockázata fennáll. Ilyenkor a lepényi szakaszt aktívan menedzselik, ami azt jelenti, hogy a szülés után az anya rögtön oxitocin injekciót kap, hogy a méh összehúzódjon és a köldökzsinór enyhe húzásával segítik a méhlepény megszületését.

A sárgaság és a szoptatás szerepe

A kutatások a késleltetett köldökzsinór ellátás kapcsán egyetlen negatív hatást említenek: a sárgaság magasabb kockázatát. Ha belegondolsz, ez teljesen logikus, hiszen a sárgaságot a vérben felszaporodó bilirubin okozza, mivel a máj nem tud megbirkózni a vörösvértestek lebontásával. És természetesen minél több vér van, annál több a vörösvértest is és annál több dolga lesz a májnak!

Ezzel kapcsolatban viszont van két nagyon jó hír! Az első az, hogy a sárgaság általában nem egy komoly probléma, kékfény-terápiával hatékonyan és könnyen kezelhető és ez az eszköz minden szülészeten rendelkezésre áll. A második jó hír a sárgasággal kapcsolatban pedig még fontosabb: a Te kezedben van az eszköz arra, hogy a besárgulás veszélyét minél inkább lecsökkentsd! Ez az eszköz pedig nem más, mint a minél gyakoribb szoptatás a szülés utáni első napokban! A melleid ilyenkor még csak előtejet (kolosztrum) termelnek, ami icipici mennyiségben termelődik, de pont annyi van belőle, amennyi az újszülött kisbabád icipici gyomrába kell majd. A kolosztrum egyik csodálatos tulajdonsága, hogy erősen hashajtó hatású. Ezért ha a kisbabád gyakran hozzájut ehhez a csodálatos anyaghoz, akkor ezzel segíted abban, hogy megszabaduljon az első kakijától, a magzatszuroktól vagy más néven a mekóniumtól. Ez az első kaki ugyanis azért olyan fekete, mert rengeteg bilirubint tartalmaz! A bilirubin pedig a magzati életében lebontott vörösvérsejtek mellékterméke, ami a kakiban gyűlt össze. Viszont ha a baba nem tud időben megszabadulni ettől a kenőcsszerű magzatszuroktól, akkor a benne lévő bilirubin felszívódik a bélcsatornájából és ismét a vérkeringésébe kerül, ami méginkább megterheli a májat! Tehát ezért is nagyon fontos, hogy a születés után minél többször tedd mellre a kisbabádat és hogy hozzájusson ehhez a szinte láthatatlan mennyiségű csodálatos anyaghoz, ami az előtej.

A magzati ultrahangvizsgálatok hatékonysága és kritikája

Randomizált kontroll tesztek szisztematikus meta analízise sem tudta bizonyítani, hogy a rutin magzati ultrahangvizsgálatok javítanának a szülés kimenetelén, továbbá kimutatták, hogy nem rendelkezünk elegendő tudással a magzati ultrahangvizsgálatoknál manapság használt ultrahangdózis erősségének szerteágazó hatásairól. A magzati ultrahangvizsgálat pedig csupán akkor válhatna a rutin várandósgondozás részévé, ha a bizonyítékok kétséget kizárólag alátámasztanák, hogy a mérleg nyelve az ultrahangvizsgálat előnyei felé billen.

A 2. táblázatban rögzített, nők tízezrein elvégzett ultrahangvizsgálatok eredményeit randomizált kontroll tesztekben összesítették. Bár az ultrahangvizsgálatoknak elvileg lehetőségük lenne fölismerni a veszélyeztetett helyzeteket, a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy végső soron javítottak volna a magzatok állapotán. A magzati ultrahangvizsgálatokkal elvileg a magzati növekedés elmaradásának (méhen belüli retardáció) gyanúját diagnosztizálják, csakúgy, mint a méhlepény feltételezett elégtelenségét vagy terminustúllépés esetén a feltételezett túlhordást. Ezekkel az ultrahangvizsgálatokkal rutinszerűen indokolják a halvaszületés megelőzése érdekében végzett szülésmegindítást, császármetszést. Azonban amit az ultrahangvizsgálatoktól eredetileg vártak, hogy az ilyen módon gyűjthető információk következtében kevesebb lesz a halvaszülés, vagy csökken a perinatális halálozás, nem bizonyosodott be. A legszigorúbb kutatások sem tudták kimondani, hogy azoknak a nőknek a körében kevesebb lett volna a halvaszülés, vagy alacsonyabb a perinatális halálozás, akiknél megindították a szülést ultrahanggal igazolt túlhordás, vagy méhen belüli retardáció gyanúja miatt. A szülésmegindítás következménye viszont a magasabb császármetszési arány. A szülésmegindításnak önmagában is nagy a kockázati tényezője a szülés utáni vérzés tekintetében.

A „méhen belüli retardáció” kifejezést (IUGR- Intrauterin Growth Retardation) fölváltotta a jelentésében azonos, de kevésbé szigorúan hangzó „korlátozott méhen belüli fejlődés” terminus (FGR - Fetal Growth Restriction). A „korlátozott méhen belüli fejlődés” azokat a magzatokat jellemzi, akiknek becsült súlya alacsonyabb a 10 percentilis értéknél. Ha úgy fogalmazunk, hogy súlyban a 10 percentilis érték alá a magzatok 10%-a kerül, akkor a magzatok 10%-a mindig beleesik az intrauterin retardált magzatok kategóriájába. A hipotézis arra, hogy a magzat miért eshet a 10 percentilis érték alá, az, hogy a méhlepény elégtelen működése korlátozza a magzat növekedését, tehát hatással van lehetséges gyarapodására és fejlődésére. Mihelyt a magzat súlyát a 10 percentilis érték alá becsülik, a magzati morbiditás kivédésének ürügyén vizsgálatok megállíthatatlan sorozata veszi kezdetét.

Az adatszerzés és ezek eredményeinek fényében a beavatkozások elvégzésének szükségessége közötti nem létező összefüggést, továbbá, hogy származik-e előny ezen beavatkozásokból, a 2-es táblázat szemlélteti. A várandósság kimenetelének javítását célzó, a méhlepény elégtelen működésének diagnózisára használt ultrahangvizsgálat nem bizonyult hasznosnak. A magzat szervi ultrahangvizsgálata, azon felül, hogy olyan szervi hibákat azonosít, amik méhen belüli kezelésére nincs lehetőség, nagyszámú, téves pozitív és téves negatív diagnózist állít föl. A magzatvíz mennyiségének megbecsülésével kapott érték közvetlenül nem mutatja a magzat jólétének hiányát, és nincs „megbízható előrejelző jelentősége” sem. A Cochrane tanulmány azt mutatja, hogy „ennek a vizsgálatnak a következtében megnőtt az abnormálisan kevés magzatvíz diagnózisa, ami miatt nőtt a szülésmegindítások száma, ennek ellenére a szülés kimenetelében nem tapasztaltak javulást”. Magann azt találta, hogy a magzatvíz mennyiségének megítélésében egyik technika sem volt hasznosabb a másiknál. Azokban az esetekben, ahol a kórházi felvétel részét képezte a magzatvíz mennyiségének ultrahangvizsgálattal való megbecsülése, a magzat veszélyeztetettségére hivatkozva a császármetszések száma megduplázódott, de az újszülöttek állapota nem volt jobb a kontroll csoportban lévő újszülöttekénél. A biofizikai profil (ultrahangvizsgálat a magzat szívritmusának, izomtónusának, mozgásának, légzésének és a magzatvíz mennyiségének megbecsülésére) sem képes a szülés kimenetelén javítani, azonban jelentősen több lesz a szülésmegindítás és a császármetszés.

Ha a biofizikai profil vizsgálaton a magzat állapotát nem találják kielégítőnek, akkor további vizsgálatok következnek. A várandóst a köldökzsinór véráramlásának Doppler vizsgálatára, továbbá a méh két artériájának Doppler vizsgálatára utalják, és ha ezek a vizsgálati eredmények aggodalomra adnak okot, akkor a magzati arteria cerebri media Doppler vizsgálatát is elvégzik. Mindezen eredményeket a méhlepény állapotának függvényében értékelik. Ezek a tesztek feltételezetten biztonságosak, hatékonyak és életmentők, azonban ezt a feltételezést nem támasztották alá bizonyítékokkal sem a biztonság, sem az előnyök tekintetében.

A Doppler ultrahangvizsgálat egy új eljárás. Újdonsága ellenére több randomizált kontroll vizsgálat értékelte ki hasznosságát, mint bármelyik más, a magzat növekedésére és jóllétére irányuló biofizikai vizsgálatét. A Cochrane tanulmány magas kockázatú várandósságnál tízezres mintán kutatta a Doppler ultrahangvizsgálat hatékonyságát. Azt találta, hogy a bizonyítékok nem egyértelműek, és a jó publikáció érdekében lehetséges az elfogultság. Míg a méh artériáinak Doppler ultrahang analízise helyesen azonosítja a halvaszületési kockázatnak kitett, oxigénhiányos magzatokat a méhlepény - leválása, vagy fejlődési korlátozottsága miatt beállt - vérellátási zavara következtében, azt nem tudta bebizonyítani, hogy a diagnózist követő beavatkozások sorozata megelőzte volna a halvaszületést. Egyik trimeszterben elvégzett rutin ultrahangvizsgálat sem javított a perinatális halálozási arány összességén. Egy friss meta-analízis 9 randomizált kontroll tesztben (N= 35,049 nő részvételével) azt vizsgálta, hogy a korai várandósságnál használt ultrahangvizsgálat, javított-e a szülés körüli csecsemőhalálozás arányán, szemben a korai várandósságnál (24 hét előtt) egyáltalán nem használt, vagy szelektív módon használt ultrahangvizsgálaton részt vett csoporttal.

Arra is érdemes kitérni, hogy vajon tudunk-e eleget a várandósság alatti ultrahangbehatásról. Az első trimeszterben a magzat nagyon érzékeny a károsító behatásokra. Fókuszált ultrahang jelenleg vesekövek, méhi fibróma, agydaganat, kisebb gerincvelői elváltozások szétrombolására használatos.

A mai napig nincs olyan tanulmány, amely talált volna olyan méhlepényi jellegzetességet, amit kizárólagosan azonosítani lehetne a magzat méhen belüli növekedési zavarának kiváltó okával, és nem lehetne jelen normálisan működő méhlepényeknél is. Ez magában foglalja a szövetelhalást és a részleges méhlepényleválást is. Oxigénhiányos újszülöttnél, szülés után, azonosítottak III-as minősítésű méhlepényt, ami utólagosan utalhat a méhlepény méhen belüli elégtelen működésére. Ugyanakkor a szülés előtti méhlepény ultrahang vizsgálata nem képes a méhlepényt hiba nélkül minősíteni. Öt magasan képzett, tapasztalt ultrahang specialista egymástól függetlenül, két alkalommal, 1 hét különbséggel, jó látási viszonyok mellett 90 ultrahang képet értékelt 0, I, II, III minősítésű méhlepényről. Következetes minősítés kilenc ultrahang képnél történt csupán, amikor ugyanazt a 0, I, II vagy III minősítést adta mind az öt szakértő. Ebből az következik, hogy a méhlepény méhen belüli minősítése még tapasztalt szakértők által sem ad megbízható eredményt. Az ultrahangvizsgálat nem elég precíz módszer a normálistól eltérő méhlepény méhen belüli diagnosztizálására.

Amikor a méhlepény egy könnyebben beazonosítható variánsának gyanúja merül föl, az automatikusan nem jelenti azt, hogy a magzat veszélyben lenne. A legszembetűnőbb és legkönnyebben beazonosítható méhlepényváltozat a kiemelkedő szélű méhlepény, aminek két cm széles és fél cm magas, többnyire a magzati oldal felszínén kiemelkedő fehér szélét az összenőtt és fölgyűrődött külső és belső magzatburok képezi. A szülést követően a méhlepényt megvizsgálják, annak érdekében, hogy tud-e információval szolgálni a méhen belüli élet 9 hónapjára vonatkozóan, továbbá hogy maradt-e vissza méhlepényrész a szülés során.

Van olyan méhlepény, aminek a magzat felőli oldalán fehér csomócskák mutatkoznak, ennek amnion nodosum a neve. Ezek a sima felszínű, fehér csomócskák az időre született méhlepények 65%-ában jelen vannak. Ezek a méhlepényt fölépítő, ún. „végbolyhok” sejtjeiből álló csomók felületének betüremkedése a méhlepény bolyhai közé és köré. Ez ugyan vészjóslóan hangozhat, valójában azonban az időre szüléseknél a normális végbolyhok 10-50%-ánál van jelen, és nem kapcsolható egyik megbetegedéshez sem.

Apel Sarid (2010) azt találta, hogy a megemelkedett mennyiségű csomó a „koraszülöttek és a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált (FGR) magzatok oxigénhiányos állapotának, vagy reaktív oxigén ágens jelenlétének köszönhetően alakul ki”. A tanulmányban azonban nem részletezi pontosan, mit ért „megemelkedett mennyiségen”, továbbá a 37. hét előtt született, korábban korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok csupán 11%-ánál találta ezt, ami bőven a normális értékhatáron belül van.

Ha kifejezetten a rendellenes méhlepényt próbáljuk definiálni, azt találjuk, hogy a 34. hét előtt született, korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok 61%-ánál, és az ugyanezen diagnózisú, időre született magzatok 70%-ánál a méhlepény semmi figyelemreméltót nem mutatott. Salafia (1997) azt találta, hogy a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált újszülöttek 68%-ánál szülés után a méhlepényen nem találtak semmi szokatlant, viszont az ugyanezen diagnózisú, időre született újszülöttek 32%-ánál voltak kóros elváltozások a placentán. Ez megfelel annak, amit Apel-Sarid is kimutatott tanulmányában. A mai napig nincs döntő bizonyíték arra, hogy a szülés utáni méhlepényvizsgálattal meg tudnánk állapítani olyan méhlepényi sajátosságokat, amik a korlátozott méhen belüli fejlődéshez köthetők lennének.

A várandósság normális élettani folyamatában a méhlepény élteti a magzatot a szülés időpontjáig. Ha a várandósság alatt a méhlepény részleges leválása, infarktusa, vagy daganata van jelen, a test más szerveihez hasonlóan a méhlepény bolyhai képesek pótlólagos, másodlagos vérellátásról gondoskodni. Ennek a folyamatnak egy élettani példája, amikor egy rosszul kivitelezett császármetszést csillapíthatatlan vérzés követ, és a vérzés megállítására lekötik a méh vérellátásáért felelős egyik fő artériát, az ezt követő várandósságokat a nők ennek ellenére képesek időre kihordani, mert a méh keringését a mellékágak biztosítják. Nincs arra nyomós bizonyíték, hogy akár a magzatok, akár a méhlepény megállnának a növekedésben a szülés pillanata előtt, és a logika is azt támasztja alá, hogy azt feltételezzük, hogy mindkettő egészen a szülés pillanatáig növekszik, az ezt megakadályozó faktorok hiányában. Ha tehát a magzat élve születik, a méhlepény biztosan működik. A várandósság korai szakában bekövetkezett vetélés okaként előszeretettel használják a „rendellenes működésű méhlepény” diagnózist.

Az ultrahangvizsgálatok tehát dokumentáltan nagymértékben pontatlanok. Egy friss tanulmány megállapította, hogy az ultrahangos magzati súlybecslésnek teljes egyharmada, vagyis 34%-a az újszülött tényleges súlyának plusz-mínusz 10% tartományán kívül esett. Amikor a magzat súlyát kisebbnek becsülik, mint a dátum szerinti átlag súly, annak sok lehetséges oka lehet, de mindenképpen érdemes tekintetbe venni, hogy milyen célja is van a diagnózis fölállításának. Talán azt a legnehezebb elfogadni, hogy a várandósság maga rafinált, okosan megtervezett, egymással kölcsönösen összekötésben lévő rendszerekből áll, aminek a bejósolhatósága, netán az irányítása teljes képtelenség anélkül, hogy több kárt okoznánk, mint amit meg tudnánk akadályozni. Ilyen például a rutin szülésmegindítás, vagy a rutin császármetszés. A szülész orvosi szemléletben sokszor a kivételek válnak szabályokká. Ez a méhlepénnyel kapcsolatban is elmondható. A méhlepény a legkevésbé tanulmányozott, rendkívül dinamikus, változékony, rövid életű szerv.

Miért vette az irányt a várandósgondozás az egyre több elvégezhető vizsgálat felé? Mivel bebizonyosodott, hogy a császármetszést követő szüléseknél a harmadik trimeszter vége felé bekövetkező halvaszülési arány 1/1000-ről 1/500-ra emelkedik, miért nem korlátozzuk a programozott császármetszést a nők utolsó szülésére? Köztudott, hogy Amerikában több a halvaszülés, mint Európában. Az amerikaiakban talán fölébredhetne a kíváncsiság, hogyan viszi ezt végbe Európa. A dohányosok és a terhességi cukorbetegségben szenvedők körében magasabb a halvaszülés. Vajon hogyan alakulnának az eredmények, ha azoknak a várandósoknak, akik dohányoznak és túl sok cukrot esznek, megemelnék a társadalombiztosítási díját? Ez a terület sincs meg ellentmondásos bizonyítékok nélkül.

tags: #koldokzsinor #vagy #futyi #ultrahangon