A vércukorszint a szervezetben keringő vérben található oldott glukóz mennyiségét jelzi. Ezt a szintet a szervezet egy összetett és bonyolult folyamattal tartja bizonyos határok között. A máj és az izomszövetek képesek a glükózt glikogén formájában raktározni, ezért a nem megfelelő mennyiségű cukorbevitel esetén a szervezet innen kezdi el a sejtekhez juttatni a glükózt. A megfelelő vércukorszintet több hormon irányítja, amiből az oroszlánrészt az inzulin veszi ki, illetve a glucagon, amit kontrainzuláris hormonnak is hívnak. Az inzulin feladata a sejtek csatornáit megnyitni, hogy a glükóz bekerüljön, így csökkenti, illetve a megfelelő tartományon belül tartja a vércukorszintet.
Az egyik legismertebb népbetegség a cukorbetegség, aminek okán már ismerős a vércukorszintmérés jelentősége is. Ugyanakkor a vércukorszintet nem csupán a cukorbetegeknek érdemes ellenőrizni, hiszen nagyon fontos, hogy a szervezet sejtjei megfelelő mennyiségű tápanyaghoz jussanak, és az egyik ilyen tápanyag pedig a glükóz.
A vércukorszinttel kapcsolatos betegségek nem kizárólag a cukorbetegség megléte adhat okot a vércukorszint mérésre, hiszen egyéb betegségeket is jelezhet a túl magas vagy túl alacsony vércukorszint.
Mi az a vércukor és miért fontos?
A vércukorszint a szervezetben keringő vérben található oldott glukóz mennyiségét jelzi. Ezt a szintet a szervezet egy összetett és bonyolult folyamattal tartja bizonyos határok között. A máj és az izomszövetek képesek a glükózt glikogén formájában raktározni, ezért a nem megfelelő mennyiségű cukorbevitel esetén a szervezet innen kezdi el a sejtekhez juttatni a glükózt. A megfelelő vércukorszintet több hormon irányítja, amiből az oroszlánrészt az inzulin veszi ki, illetve a glucagon, amit kontrainzuláris hormonnak is hívnak. Az inzulin feladata a sejtek csatornáit megnyitni, hogy a glükóz bekerüljön, így csökkenti, illetve a megfelelő tartományon belül tartja a vércukorszintet.

Mennyi a normális vércukorszint?
A vércukorszint normális értéke éhgyomor esetén 3,5-5,5 mmol/l között van. Ha egyszer-egyszer 5,5-7 mmol/l értéket mérsz, az még nem biztos, hogy baj, de ha ez tartósan fennáll, érdemes pre-diabéteszre gyanakodni, és ezt kivizsgáltatni. A korán reggel éhgyomorra végzett vércukorszint mérésekor a 7 mmol/l feletti érték már cukorbetegség jele. Érdemes odafigyelni, hogy a méréskor az éhgyomor azt jelenti, hogy sima ásványvizet ihatsz éjszaka során, de ha például ízesített vizet, teát vagy bármi mást fogyasztasz, akkor a vércukorszintmérés már nem éhgyomorra történik!
Egészséges ember esetén az éhgyomri vércukorszint 3,9-5,5 mmol/L között van. Prediabétesz esetén 5,6-6,9 mmol/L, míg diabétesz esetén 7,0 mmol/L vagy magasabb lehet.

Diabéteszes gyermekek vércukorszintje
Diabéteszes gyermeknél tágabb határ a megengedett, általában a 3,6-10 mmol/l vércukorérték az elfogadott. Ha az Ön gyermeke nem diabéteszes, és 7 mmol/l értéknél magasabb értéket mér, végezzen még egy mérést, és ha az érték most is magasabb, még AZNAP forduljon házi gyermekorvosához, ügyeletes orvoshoz.
Magas vércukorszint (hiperglikémia)
Ez azt jelenti, hogy a vérben túl sok glükóz van, amit a sejtek nem vesznek fel tápanyagként. Étkezés után automatikusan megnő a vércukorszint, de gyógyszerek és betegség is előidézheti. A magas vércukorszint tünetei nagyban megegyeznek a cukorbetegség tüneteivel, de természetesen egyénenként eltérhetnek, akár tünetmentesen is lehet magas vércukorszintet mérni. A leggyakoribb tünetei: fokozott éhség- és szomjúságérzet, fokozott fáradtság, álmosság, koncentrációképesség romlás, alátáproblémák, homályos látás, lassan gyógyuló sebek.
A magas vércukorszint jelentkezhet cukorbetegeknél, ha nem megfelelő az inzulinterápia. A sokáig fennálló magas vércukorszint nagyon súlyos betegséghez, akár ketoacidózishoz is vezethet. Ennek tüneteit nagyon komolyan kell venni, hiszen életveszélyes állapot is kialakulhat. Ilyen tünetek a szájszárazság, hányás, hasmenés, fáradtság és koncentráció hiány, a fokozott szomjúság és emellett a gyakori vizelési inger, továbbá a gyümölcsszagú lehelet.
Magas vércukorszint lehetséges okai:
- Szénhidrátok fogyasztása után
- A testmozgás tartós hiánya vagy a szokásosnál kevesebb mozgás
- Nem kellően beállított gyógyszerek/inzulin, vagy egy adag kihagyása
- Kortikoszteroid gyógyszerek szedése
- Betegség, műtét vagy stressz
- Dohányzás
- Dehidratáció
- Hajnali jelenség (a vércukorszint kora reggeli emelkedése, amely valószínűleg a hormonok, például a kortizol természetes ingadozásának köszönhető)
Alacsony vércukorszint (hipoglikémia)
Ellentétben az előzővel, itt a vércukorszint nagyon alacsony, éhgyomri állapotban is 3,9 mmol/l alá esik. Ez azt jelenti, hogy a szervezet nem tud annyi glükózt a vérbe juttatni, amennyit a sejtek felvesznek. Már diagnosztizált cukorbetegek esetén akkor fordulhat elő, ha túl sok inzulint adtak be. Akár cukorbetegség miatt, akár csak másodlagos betegségként van jelen az alacsony vércukorszint, kezelni szükséges, mert a tünetek ájuláshoz, rángáshoz vezethetnek és ilyenkor már sürgős ellátásra van szükség.
Az alacsony vércukorszint tünetei:
- Remegés
- Fáradékonyság
- Émelygés
- Fejfájás, ingerültség
- Éhség
- Beszédzavar is kialakulhat
- Szapora szívverés, zsibbadás
Alacsony vércukorszint (hipoglikémia) akkor áll fent, ha a vércukormérés során 3,9 mmol/l alatti értéket találnak. A hipoglikémia azt jelzi, hogy nagy mértékben felveszik és felhasználják a szövetek a vérben keringő glükózt, a szervezet pedig nem képes ezt kompenzálni. Az alacsony vércukorszint életveszélyes lehet.
Alacsony vércukorszint lehetséges okai:
- Az étkezések kihagyása
- A cukorbetegség elleni gyógyszerek vagy inzulin túlzott mértékű fogyasztása
- Fokozott fizikai aktivitás
Gyermekek esetén a hipoglikémia kezelésének szabálya: 0,3 gramm gyorsan felszívódó szénhidrát testsúlykilogrammonként. Azaz egy 15 kilós kisgyermeknél 5 gramm gyors szénhidrát, ami megfelel fél deciliter gyümölcslének vagy egy deci tejnek. Ehhez lassan felszívódó szénhidrátot (cukormentes kekszet) is adunk, ha nem terveznek egy órán belül enni.

A vércukorszint mérése
A vércukorszintet a nap bármely szakában mérheted, ám a legtöbbet sejtető számok éhgyomri vizsgálat esetén relevánsak, vagy étkezés előtt/után 90 perccel érdemes mérni. Fontos, hogy a mérések közel azonos napszakban történjenek, és ezek bekerüljenek a vércukornaplóba. Ez egy olyan dokumentum, amivel könnyű követni a vércukorszintet, így akár megelőzhető is lehet a 2-es típusú cukorbetegség, illetve, ha már terápiás kezelés alatt vagy, akkor könnyen kontrollálható az eredményesség.
A vércukorszint mérésekor azonnali eredményt kapsz, ami viszont a szervezet munkájával folyamatosan változik, ezért érdemes mindig ugyanakkor, ugyanabban a helyzetben mérni. Megelőzés vagy terápia esetén is fontos, előbbi esetén elég havi 1-2 alkalommal mérni. Inzulinterápia esetén viszont naponta többször is szükség lehet a vércukorszint ellenőrzésére. Ma már léteznek erre 0-24 viselhető szenzorok is, amik a telefonnal kommunikálva képesek figyelmeztetni az alacsony vagy magas vércukorszintre. Ezek különösen fontos technikai vívmányok, hiszen előfordulhat, hogy valaki észre sem veszi a változást, mert épp belemerült a munkába, sportba, viszont a telefon jelez, így időben tudja beadni inzulint, vagy éppen enni egy pár falatot.
Az ujjszúrót úgy élesítjük, hogy felhúzzuk a végét.

A vércukorszint csökkentése
Ha diagnosztizált cukorbetegség valamelyike áll fenn, és a vércukorszint magas, akkor vissza kell állni az orvos által tanácsolt kezelésre, diétára, életmódra, bevinni az előírt mennyiségű inzulint. Figyelni kell a megfelelő mennyiségű étel fogyasztására, ezek szénhidráttartalmára és arra is, hogy lassú vagy gyors felszívódású ételek. Kerülendő az alkohol fogyasztása, és fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, ami 2-3 liter naponta. Érdemes gyakrabban mérni a vércukorszintet, hogy határok között lehessen tartani, így biztosítani a szervezet egészséges működését.
A magas vércukorszint lehet normális? | Tévhitek a cukorbetegségről #15
A cukorbetegség típusai és kezelése
A cukorbetegség több típusban fordul elő, és mindegyik esetben másképp alakul a vércukorszint szabályozása. Az 1-es típusú cukorbetegség általában fiatal korban jelentkezik, és autoimmun eredetű: a szervezet saját immunrendszere támadja meg a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit. Ennek következtében az inzulintermelés jelentősen csökken, majd leáll, és a beteg élete végéig inzulinpótlásra szorul. A 2-es típusú diabétesz sokkal gyakoribb, és elsősorban az életmóddal függ össze. Az elhízás, a mozgáshiány és a helytelen étrend mind hozzájárulnak kialakulásához. A folyamat kezdetén az inzulinhatás gyengül (inzulinrezisztencia), vagyis a sejtek kevésbé reagálnak az inzulinra. Emiatt a szervezet több inzulint próbál termelni, de idővel a hasnyálmirigy kimerül, és a vérben tartósan magas glükózszint mérhető. A várandósság idején kialakuló gesztációs diabétesz külön figyelmet igényel. Ilyenkor a terhességi hormonok miatt csökken az inzulin hatékonysága, és a szervezet nem képes megfelelően szabályozni a vércukorszintet. A prediabétesz és az inzulinrezisztencia olyan állapotok, amikor az értékek a normál és a diabéteszes tartomány között mozognak.
A cukorbetegség nem gyógyítható és nem visszafordítható. Az élethosszig tartó kezelés célja a vércukorszint egészséges tartományban tartása és a szövődmények megelőzése - diabetológus szakorvos felügyelete és rendszeres kontrollvizsgálatok mellett.
A diétás vércukorszint csökkentés alapja az alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztása, amelyek lassabban emelik a vércukorszintet. A rendszeres testmozgás javítja a sejtek glükózfelhasználását, ezzel segítve a normál értékek elérését. Amikor az életmód önmagában nem elegendő, gyógyszeres segítségre lehet szükség. A metformin a 2-es típusú diabétesz leggyakoribb gyógyszere, míg az 1-es típusú cukorbetegségben az inzulin az egyetlen megoldás. A prediabétesz és az inzulinrezisztencia sok esetben életmódváltással is visszafordítható.
| Állapot | Éhgyomri vércukor | Étkezés utáni vércukor (1-es típus) | Étkezés utáni vércukor (2-es típus) |
|---|---|---|---|
| Normál | 4-7 mmol/l | 9 mmol/l alatt | 8,5 mmol/l alatt |

A tartósan kóros vércukorérték azért veszélyes, mert alattomosan, sokszor tünetmentesen okoz károsodást a szervezetben. A folyamatos fáradtság, a visszatérő fertőzések, a látásromlás vagy az idegrendszeri panaszok mind annak jelei lehetnek, hogy a vércukorszint nincs egyensúlyban. Összességében tehát a tünetek felismerése és a megfelelő reakció - legyen az gyors szénhidrátbevitel hipoglikémia esetén, vagy orvosi segítség igénybevétele hiperglikémia fennállásakor - életmentő lehet.
tags: #kismamak #normal #cukorszint #ehgyomorra