Amikor az első pozitív terhességi teszt utáni eufória kissé alábbhagy, és a kismama elkezdi tudatosan tervezni az előtte álló kilenc hónapot, a legtöbbeknél hamar felmerül a kérdés: mi lesz a bőrömmel? A várandósság az egyik legcsodálatosabb állapot egy nő életében, de tagadhatatlanul hatalmas fizikai megterhelést is jelent a szervezet számára. A pocak növekedése, a mellek feszülése és a hormonális változások mind nyomot hagyhatnak a testünkön, leggyakrabban pedig a rettegett striák formájában jelentkeznek. A bőrünk egy elképesztően rugalmas szerv, de még neki is vannak határai, amelyeket a terhesség során gyakran feszegetünk.

Miért alakulnak ki a striák?
A striák, vagyis a terhességi csíkok valójában a bőr alatti kötőszövet szakadásai, amelyek akkor keletkeznek, amikor a bőr gyorsabb tágulásra kényszerül, mint amilyen ütemben a rugalmas rostok termelődni tudnának. Ezek a kezdetben vöröses vagy lilás vonalak idővel gyöngyházfényű fehér hegekké halványulnak, de teljesen eltüntetni őket szinte lehetetlen. A striák nagyobb növekedés, hízás vagy fogyás és terhesség (vagy akár testépítés) során keletkeznek, ha a bőr alatti kötőszövet nem tud olyan gyorsan növekedni, mint a bőr felső rétege (amely együtt növekszik a pocakkal), ezért az megreped vagy elszakad. Ezek a feszülés irányára merőleges csíkok, melyek először lilás-vöröses, majd gyöngyházas fehér színűek. Különösen látványosak és markánsak lehetnek, ha különösen hirtelen a növekedés - ami jellemző a terhesség harmadik trimeszterére.
Sokan gondolják úgy, hogy a striák megjelenése kizárólag a szerencse vagy a genetika kérdése, de a valóság ennél árnyaltabb. Bár az örökölt hajlam kétségtelenül szerepet játszik abban, hogy kinek mennyire rugalmas a kötőszövete, a megfelelő életmóddal és a célzott bőrápolással drasztikusan csökkenthető a kockázat.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan működnek a krémek, először látnunk kell, mi zajlik a mélyebb rétegekben. A bőr középső rétege, az irha felelős a feszességért és a rugalmasságért, itt találhatóak ugyanis a kollagén és elasztin rostok. A várandósság alatt a mellékvesekéreg által termelt glükokortikoid hormonok szintje megemelkedik, ami sajnos csökkenti a fibroblasztok aktivitását. Amikor ehhez a hormonális háttérhez hozzáadódik a fizikai feszülés - ami nemcsak a hason, hanem a melleken, a csípőn és a combokon is jelentkezik -, a rostok elszakadnak. Ez a folyamat nem fájdalmas, de gyakran kíséri kellemetlen viszketés, ami az első figyelmeztető jele lehet annak, hogy a bőr elérte rugalmasságának határát. A genetika mellett az életkor is befolyásolja a striák kialakulását, és meglepő módon a fiatalabb kismamák bőre gyakran sérülékenyebb. Ennek oka, hogy a fiatal szervezetben a kollagénrostok még nagyon szorosak és feszesek, így kevésbé tudnak idomulni a hirtelen táguláshoz, mint az idősebb, lazább kötőszövettel rendelkező nők esetében.
Így védekezz a striák és a narancsbőr ellen! - 2015.04.24. - tv2.hu/fem3cafe
Mit tehetünk a striák ellen?
A striáknak egészségügyi jelentősége, hátránya nincs, viszont esztétikailag zavarók, ezért igyekszik a többség elkerülni vagy megszüntetni őket. A legfontosabb a terhességi csíkok ellen is a megelőzés - bár 100%-osan nem kivédhetők. A tudatos kismama nem várja meg, amíg az első csíkok megjelennek, hanem már az első trimeszterben elkezdi felkészíteni a bőrét a várható változásokra. Sajnos a striák elkerülésére 100%-os módszer nem létezik. Ha már létrejöttek, halványítani lehet őket, illetve a természetes halványulásukat gyorsítani, de valószínűleg, hogy teljesen nem fognak eltűnni.
Mikor alkalmazzunk stria elleni krémet?
Bár a pocak kb. a negyedik hónaptól indul csak növekedésnek és az igazán jelentős növekedése főleg a harmadik trimeszterben várható, már a legelejétől fontos a bőr feszességét növelő krémet alkalmazni, hogy a bőr „készen álljon” mire eljön az ideje. A legjobb esélyed akkor van a striák megelőzésére ha minél előbb felkészíted erre a bőrödet. A krém használatát érdemes a szülés után is folytatni egy ideig, különösen, ha mégis megjelent pár stria, mivel segíthetnek a bőr feszességének visszanyerésében, a striák halványításában.

A legjobb stria elleni krém nyomában: Hatóanyagok és termékválasztás
A kismama magazin szerkesztőjeként rengeteg termékleírást és összetevőlistát láttam már, és megtanultam különválasztani a marketinget a valódi hatóanyagoktól. Ha striák elleni krémet vagy olajat keresel, az első és legfontosabb lépés az összetevők alapos ellenőrzése. Nem minden drága krém hatékony, és nem minden natúr olaj elegendő önmagában a védelemhez.
Aktív hatóanyagok a stria elleni krémekben
Rengeteg reklámot, ajánlást kapsz, ha stria elleni krémet keresel. Fontos tisztázni, hogy melyek azok a hatóanyagok, amelyeket érdemes „keresned” a termékben.
- Telítetlen zsírsavak: A telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajok megakadályozzák a bőr kiszáradását és fokozzák a rugalmasságát. Naponta kétszer a bőrbe masszírozva az alábbi olajok jótékony hatással lehetnek a bőrre, fokozhatják annak rugalmasságát. (Azt tudnod kell, hogy kevés kutatás igazolta ezeknek kifejezetten a striákra gyakorolt hatását, de bőrfeszességet növelő hatásuk közismert). Az egyik legnépszerűbb és legbizonyítottabb összetevő a mandulaolaj. Ez a könnyű, mégis tápanyagokban gazdag olaj mélyen beszívódik és magas E-vitamin tartalmával védi a sejteket az oxidatív stressztől. A mandulaolaj mellett a sheavaj a másik nagy kedvenc, amely sűrű állagával egyfajta védőréteget képez a bőrön, megakadályozva a vízvesztést. További hatékony olajok: kimgokuszolaj, kakaóvaj, búzacsíra olaj, makadámiaolaj, lenolaj, olívaolaj, barackolaj, argánolaj.
- A bőr nedvességtartalmát növelő hatóanyagok: A bőr nedvességtartalmát növelő összetevők növelhetik a bőr rugalmasságát. Tipikusan ilyen hatású az aloe-vera gél vagy a hialuronsav. A testápolásban a hialuronsav feladata, hogy hatalmas mennyiségű vizet kössön meg a bőr felsőbb rétegeiben, ezzel biztosítva a folyamatos hidratáltságot. Amikor a bőr „szomjas”, elveszíti rugalmasságát, és mint egy kiszáradt pergamen, könnyebben elszakad.
- A bőr regenerálódását segítő hatóanyagok: Egyre több modern készítményben találkozhatunk a Centella Asiatica (ázsiai gázló) kivonattal. Ez a gyógynövény igazi szupersztár a bőrápolásban, ugyanis tudományosan igazolt hatása van a kollagénszintézis fokozására. Segít a bőrnek a regenerálódásban és erősíti a kötőszöveti rostokat. Az ázsiai gázló elfogyasztva vérzést okozhat, ezért kozmetikumban se javasoljuk alkalmazni a terhesség ideje alatt (szülés után viszont regenerálóképességei miatt kiváló hatóanyag lehet). Ehelyett inkább ajánljuk a homoktövis kivonatot vagy a regeneráló csipkebogyóolajat illetve az E-vitamint. Végül ne feledkezzünk meg az E-vitaminról és a vadrózsaolajról sem. Előbbi egy erős antioxidáns, amely segít megőrizni a bőr integritását, utóbbi pedig híres hegesedést gátló és regeneráló tulajdonságairól. A vadrózsaolaj (vagy csipkebogyómag-olaj) különösen hasznos lehet, ha már megjelentek az első halvány jelek, mert segít a szövetek gyorsabb gyógyulásában.

Mit ne tartalmazzon a stria elleni krém?
- A-vitamin származékot: Számomra meglehetősen aggályos, hogy számos termék tartalmaz A-vitamin származékot, amely egyébként terhesség alatt tilos, hiszen hatással lehet a magzat fejlődésére (miközbe egy valóban szuper bőrápoló összetevő terhességen kívül).
- Kőolajszármazékot: A kőolajszármazékok egyetlen funkciója a bőrön vízzáró réteget képezni (de ezt minden olaj is tudja), de nem hasznosulnak, nem épülnek be a bőrbe. Ha választhatsz használj 100%-ban természetes olajokat tartalmazó krémet.
- Illatanyagok: A terhességi hormonális változások hatására, ha nem is voltál allergiás korábban, bizony másképp reagálhat a bőröd, mint megszokhattad, ezért az allergén hatások miatt kerüld az illatanyagokat.
- Tartósítószerek: Számos tartósítószernek van a hormonrendszer működésébe beavatkozó hatása, amely terhesség alatt, egy amúgy is megbolygatott hormonrendszernél nem előnyös. Mivel a magzat fejlődését is befolyásolják a hormonváltozások, terhesen a hormonrendszerbe beavatkozó összetevők mindenképp kerülendőek.
Összeségében keress természetes összetételű, minél magasabb hatóanyagtartalmú krémet és alkalmazd rendszeresen a várandósság minél korábbi szakaszától kezdve. Bármilyen genetikát is örököltél, a fenti krémek bár nem 100%-hogy megelőzik a striák kialakulását, de sokat segíthetnek, hogy kevesebb és kevésbé markáns terhességi csík jelenjen meg rajtad.
Krém vagy olaj?
Ez az a kérdés, ami a legtöbb kismamát foglalkoztatja a vásárlás előtt. A válasz azonban nem fekete vagy fehér, hiszen mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és korlátai. Az olajok mellett szól, hogy általában tisztább az összetételük, kevesebb tartósítószert igényelnek, és rendkívül gazdagon táplálják a bőrt. Az olajok hátránya viszont az lassabb beszívódás lehet. Reggel, a munkába indulás előtt nem mindenki szereti, ha a ruhája olajfoltos lesz, vagy ha percekig kell várni az öltözködéssel. Itt jönnek képbe a krémek és lotionök. Ezeket úgy formulázzák, hogy gyorsan felszívódjanak, és gyakran olyan vízoldékony hatóanyagokat is tartalmaznak (például hialuronsavat vagy aloe verát), amelyeket az olajokba nehezebb beépíteni. A tapasztalt kismamák gyakran a rétegezést választják. Reggel egy könnyű, gyorsan beszívódó krémet használnak, ami egész napra hidratáltságot biztosít, este pedig, amikor több idő van az öngondoskodásra, egy gazdag olajjal végzik el a pocakmasszázst. Ez a kombinált módszer biztosítja, hogy a bőr minden típusú táplálást megkapjon.
Ajánlott termékek és tapasztalatok
Ahhoz, hogy hiteles tanácsot adhassunk, szerkesztőségünk több tagja és önkéntes kismamák segítségével próbáltuk ki a piacon fellelhető legkeresettebb termékeket. A teszt során figyelembe vettük az illatot, a textúrát, az összetevők minőségét és természetesen azt is, hogyan éreztük a bőrünket a használat után.
-
Argán olaj a Naturpolctól
A natúr, kézzel préselt argánolaj az egyik leghatékonyabb természetes megoldás a striák megelőzésére és halványítására, mivel gazdag E-vitaminban, esszenciális zsírsavakban és antioxidánsokban. Ezek az összetevők támogatják a bőr rugalmasságát, mélyen hidratálnak, és segítenek a bőr regenerálódásában, így csökkentik a striák kialakulásának esélyét és halványítják a meglévőket. A Naturpolc hidegen sajtolt argánolaja 100%-ban természetes és tiszta, így minden bőrtípus számára ideális. Rendszeres használata serkenti a kollagéntermelést, amely hozzájárul a bőr feszességéhez és simaságához. Az olaj mélyen beszívódik a bőrbe anélkül, hogy zsíros érzetet hagyna maga után, és segít megelőzni a bőr kiszáradását, ami különösen fontos a gyors súlyingadozás vagy terhesség alatt. A legjobb eredmény elérése érdekében napi kétszer érdemes használni, finoman bemasszírozva a problémás területekre. A Naturpolc argánolaj nem tartalmaz mesterséges adalékanyagokat vagy illatanyagokat, így érzékeny bőrre is biztonságos. Ha természetes és hatékony megoldást keresel a striák ellen, ez az argánolaj kiváló választás!
-
Kókuszolajos-jojobaolajos csoda: Coconutoil Baba-Mama olaj
A magyar Coconutoil terméke a kókuszolajon alapszik. Három alapolajat tartalmaz: kókuszolajat, jojobaolajat és mandulaolajat, amelyek mind hozzájárulnak a bőr hidratálságának megőrzéséhez és a rugalmasságának javításához. Nem teljesen illatanyagmentes, mivel kevés mandarin illóolajat tartalmaz, ezért bőrpróba elvégzése érzékenyek számára feltétlenül javasolt. Az olajokon kívül tartalmaz még természetes E-vitamint. Olajos alapjának köszönhetően megvédi a bőr a kiszáradástól, érdemes zuhanyzás után alkalmazni, hogy minél több nedvességet a bőrbe zárjon. Használatát illetően könnyebbség, hogy folyékony olaj, így könnyű eloszlatni a bőrön. Üvegbe érkezik, ezért óvatosan az adagolással. További előnye, hogy ha marad belőle, akkor kisbabamasszázsra is bátran alkalmazható. Illóolaj tartalma miatt a mellre a szülés előtt közvetlenül és a szülés után már nem javaslom az alkalmazását, pedig egyébként összetételét tekintve kiváló mellápoló is lehetne.
-
Feszesítő, stria elleni krém, testápoló: Schüssler No 11+1 feszesítő testápoló krém
Ha nem szereted bőrödön az olajos érzést, akkor ez a testápoló jó választás lehet, mivel testápolóként olajok és viz keveréke. Ebből a szempontból ezért kevésbé lényeges a nedves bőrön való alkalmazás. Shea vajat, argánolajat és mandulaolajat is tartalmaz, amelyek közül főleg az argánolaj az egyik legjobb feszesítő hatású olaj. Ez a termék parfümöt is tartalmaz, de a gyártó tájékoztatása szerint hipoallergén parfümöt. Mint minden Schüssler termék, ez is tartalmaz Schüssler sókat: No. 11 és No. 1 sót tartalmaz, amely segíti a a bőr kötőszövetének regenerációját, ezért a striák megelőzésében és utólagos kezelésében is közreműködhet. Ráadásul praktikus pumpás adagolóban érkezik.
A Weleda kismama ápoló olaja évtizedek óta az egyik legnépszerűbb választás világszerte. Nem véletlenül: tiszta természetes összetevőkből áll, alapját a mandulaolaj és a jojobaolaj adja. Az illata jellegzetes, gyógynövényes, ami a várandósság elején, az érzékenyebb szaglású időszakban megosztó lehet, de a tesztelőink többsége nyugtatónak találta. Rendkívül gazdag állaga miatt inkább esti használatra javasoljuk, mert kell neki idő, amíg teljesen átjárja a bőrt.
A másik nagy klasszikus a Bio-Oil. Ez a termék némileg kilóg a sorból, mert nem egy hagyományos növényi olajról van szó, hanem egy speciális formuláról (PurCellin Oil), amely rendkívül könnyűvé teszi a textúráját. Sokan szeretik, mert pillanatok alatt felszívódik, és nem hagy zsíros réteget. Tartalmaz A- és E-vitamint, valamint körömvirág- és levendulaolajat. Bár az összetétele nem teljesen „bio” a szó szoros értelmében (tartalmaz ásványi olajat is), hatékonysága a már kialakult, friss striák halványításában is kiemelkedő.
A Mustela Maternité termékcsalád kifejezetten a várandósság igényeire lett kifejlesztve. A krém verziójuk állaga selymes, illata pedig diszkrét és tiszta. Ami miatt nagyon kedveljük, az a fenntartható forrásból származó avokádó-peptid tartalom, ami segít enyhíteni a bőr feszülő, viszkető érzését.
A gyógyszertári márkák közül az Eucerin testápoló olaja emelkedik ki. Egyszerű, letisztult összetétel (napraforgómag-olaj, jojobaolaj, mandulaolaj és E-vitamin), mindenféle felesleges sallang nélkül. Kifejezetten érzékeny bőrű kismamáknak ajánljuk, akiknél a hormonváltozások miatt ekcéma vagy fokozott érzékenység lépett fel.
A Lierac Phytolastil gél egy igazi nagyágyú a kategóriában. Ez a termék nem olaj alapú, hanem egy növényi komplexet (palástfű, borostyán, mezei zsurló) tartalmaz, amely kifejezetten a rugalmas rostok megerősítésére fókuszál. Állaga hűsítő, gél-szerű, ami a nyári hónapokban különösen jóleső érzés lehet a forró, duzzadt bőrön.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a Palmer’s Cocoa Butter termékeket is. A kakaóvajas formula az amerikai kismamák első számú kedvence, és nálunk is egyre népszerűbb. Intenzív édes, csokis illata van, ami vagy rabul ejt valakit, vagy elriasztja. A hidratáló ereje azonban vitathatatlan. Kifejezetten nehéz, sűrű krém, ami a nagyon száraz bőrűeknek nyújt megváltást.
Így védekezz a striák és a narancsbőr ellen! - 2015.04.24. - tv2.hu/fem3cafe
A helyes alkalmazás módja
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy csak gyorsan átszaladnak a krémmel a hasukon, majd felöltöznek. Azonban a striák megelőzésében a felvitel módja majdnem olyan fontos, mint maga a termék. A legoptimálisabb időpont a krémezésre a zuhanyzás utáni percek, amikor a bőr még enyhén nedves és a pórusok a meleg víz hatására kitágultak. Ilyenkor a hatóanyagok sokkal mélyebbre képesek hatolni. Kezdjük a masszázst az alhastól, finom, körkörös mozdulatokkal haladva felfelé, az óramutató járásával megegyező irányban. Használhatjuk az úgynevezett „csipegető” masszázst is: a hüvelyk- és mutatóujjunkkal óvatosan emeljük meg a bőrt, majd engedjük el. Ezt a finom ingerlést a bőr nagyon hálásan fogadja, hiszen aktiválja a mélyebb rétegek regenerációs folyamatait. Az ápoló olaj megvédi a bőrt és megakadályozza a terhességi csíkok kialakulását a has, comgok, fené és a mellek területén. Használat: A terhesség teljes ideje alatt és a szülést követő 3 hónapig ajánlatos használni. Naponta 2-3 alkalommal könnyed, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk be a has, combok, popsi és mellek területét. Gyorsan beszívódik.

Ne csak a pocakot kend: a melleket is!
A pocak mellett a mellekre is fontos figyelemet fordítani, hiszen a tejtermelés beindulásával itt is jelentős méretbeli változások indulhatnak el. A legtöbb kismama már terhessé alatt tapasztalja, hogy nemcsak a hasa, hanem a mell bőre is viszket, azaz nyúlik. Éppen ezért már a kezdetektől érdemes a mellre is figyelmet fordítani. A tejmirigyek növekedése miatt a bőr itt is extrém tágulásnak van kitéve, gyakran már a terhesség legkorábbi szakaszában. A melleket mindig belülről kifelé, a hónalj irányába tartó mozdulatokkal kenjük le, elkerülve a bimbóudvar közvetlen környékét, ha az túl érzékennyé válna. A szülést közeledtével, illetve a szülés után, itt azonban csak és kizárólag parfümmentes termékek alkalmazását javasoljuk, hogy a babát semmiféle illat ne zavarja meg a szoptatás során.
Az életmód szerepe a striák megelőzésében
Bármilyen kiváló minőségű krémet is használunk, a bőrünk állapotát 70%-ban az határozza meg, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe. A rugalmasság alapja a hidratáltság, ami nem a krémeknél, hanem a vizespohárnál kezdődik. A várandósság alatt a vérmennyiség jelentősen megnő, és a magzatvíz termelődése is rengeteg folyadékot igényel. A napi 2,5-3 liter tiszta víz fogyasztása tehát alapkövetelmény. Ezt kiegészíthetjük cukrozatlan gyógyteákkal vagy frissen facsart zöldséglevekkel is. A kiegyensúlyozott táplálkozás a terhességi csíkok elleni harcban is hatásos (és persze az anyának és a magzatnak is jót tesz). Fontos az esszenciális zsírsavak (omega-3 és -6), E-vitamin bevitele. Bár az A-vitamin az egyik leghatásosabb vitamin a bőr feszességének megőrzésére várandósság alatt tilos táplálékkiegészítőként bevinni, mert hatással lehet a magzat fejlődésére. Éppen ezért mi nem javasoljuk kozmetikai összetevőként sem alkalamzni. A friss zöldségek és gyümölcsök segítenek a bőr feszességében és hatásosak a cinkben gazdag magvak, tökmag, búzacsíra, a marhahús, a halfélék, a tojás is. A sok víz méregtelenít és hozzájárul a bőr belső hidratálásához. A kávét érdemes kerülni, mivel az vizet von el a szervezetből (illetve terhesség alatt amúgy sem ajánlott a túlzott koffeinbevitel). A bőr rugalmasságát támogató étrendnek gazdagnak kell lennie C-vitaminban, ami a kollagénképződés elengedhetetlen előfeltétele. A jó zsírok, mint az Omega-3 zsírsavak, szintén kulcsszerepet játszanak a sejtmembránok rugalmasságának megőrzésében. A tengeri halak (ügyelve a higanytartalomra), a dió, a lenmag és az avokádó rendszeres fogyasztása belülről „olajozza” meg a szöveteket. Érdemes odafigyelni a súlygyarapodás ütemére is. Természetes és szükséges, hogy a terhesség alatt hízunk, de a hirtelen, ugrásszerű súlynövekedés sokkal nagyobb terhelést jelent a bőrnek, mint a fokozatos gyarapodás. További életmódbeli változást jelenthet a mozgás, ami serkenti a vérkeringést és javítja a bőr rugalmasságát. A hideg-meleg vizes váltózuhany feszesíti a bőrt. A rendszeres bőrradírozás eltávolítja az elhalt hámsejteket, javítja a bőr regenerációs képességét és segít a bőrnek beszívni az olajokat, krémeket. A bőr rugalmasságának megőrzése érdekében kerüljük a szárító hatású tusfürdőket (pl. SLS tartalmú tusfürdők) és válasszunk gyengéd, tenzidmentes olajos tusfürdőt. Valamennyi zuhanyozás után, még nedves bőrre érdemes stria elleni testápolókat vagy olajokat alkalmazni, hogy a nedvességet is minél inkább a bőrbe zárjuk. Bár a napozás amúgy sem ajánlott terhesség alatt (hiszen a magzat is érzékeli a fényt), de a striák miatt sem ajánlott, hiszen az UV sugárzás mindenképp szárítja, öregíti a bőrt.

Tévhitek és gyakori hibák
A kismamák körében rengeteg téves információ kering, ami felesleges aggodalmat vagy éppen hamis biztonságérzetet kelthet. Az egyik ilyen tévhit, hogy ha az első terhességnél nem volt stria, akkor a másodiknál sem lesz. Sajnos ez nem igaz. A másik gyakori hiba a „csodaszerekbe” vetett vak hit. Nincs olyan krém, ami 100%-os garanciát adna, és nincs olyan házi praktika sem, ami mindenkinél működik. A drága, luxusmárkák sem feltétlenül jobbak, mint a tudatosan összeállított, természetes alapú készítmények. A lényeg nem az árban, hanem a hatóanyagok tisztaságában és a használat rendszerességében rejlik. Sokan gondolják úgy is, hogy a viszketés ellen a vakarás a megoldás. Ez a lehető legrosszabb, amit tehetünk. A viszketés a bőr feszülésének és a mikro-szakadásoknak a jele. A vakarás során tovább sérthetjük a bőr felszínét, és fokozhatjuk a gyulladást. Végül, ne higgyük el, hogy a striák csak a „túlsúlyos” kismamákat érintik. A vékony testalkatú nők bőre gyakran még feszültebbé válik a terhesség során, mivel kevesebb a bőr alatti zsírszövetük, ami tompítaná a tágulást.
Természetes alternatívák
Ha valaki idegenkedik a bolti készítményektől, a konyhájában is találhat hatékony szövetségeseket. A szűz kókuszolaj például kiváló hidratáló, és bár a molekulaszerkezete miatt nehezebben hatol be a mélyebb rétegekbe, a felszíni hidratáltságot remekül fenntartja. Az aloe vera gél (lehetőleg közvetlenül a növény leveléből) igazi megváltás a gyulladt, viszkető bőrnek. Magas víztartalma és sejtregeneráló enzimjei miatt kiváló kiegészítője lehet az olajos ápolásnak. A szőlőmagolaj egy másik elfeledett kincs. Rendkívül magas az antioxidáns tartalma, és nagyon könnyű az állaga, így aki nem szereti a zsíros érzetet, annak ez lehet az ideális választás. A szőlőmagolaj segíti a kollagénrostok védelmét és javítja a bőr tónusát. Fontos azonban, hogy az illóolajokkal bánjunk csínján a várandósság alatt. Bizonyos olajok (például a rozmaring, a zsálya vagy a fahéj) kerülendőek, mert méhösszehúzó hatásuk lehet.

Mi van, ha a striák mégis megjelennek?
Bármennyire is szeretnénk hinni a tökéletes megoldásokban, fontos az őszinteség: van, amikor minden igyekezet ellenére is megjelennek a striák. Ha édesanyádnak és nagymamádnak is csíkos maradt a hasa a szülés után, nagy a valószínűsége, hogy nálad is megjelennek, még ha mindent meg is teszel ellenük. A striák nem a kudarc jelei, hanem a tested erejének és változóképességének szimbólumai. Sok nő számára nehéz elfogadni az átalakult testet, de a kismama magazin szerkesztőjeként eltöltött évek alatt azt láttam, hogy az önelfogadás az egyik legfontosabb szépségápolási rituálé. Ha a csíkok megjelentek, a kezelésüket azonnal át kell váltani regeneráló üzemmódba. A friss, vörös striák még jól reagálnak a kezelésekre. Ilyenkor a C-vitaminos szérumok, a vadrózsaolaj és a különböző hámosító krémek segíthetnek abban, hogy a hegesedés minél esztétikusabb legyen. A modern bőrgyógyászat és kozmetológia ma már számos lehetőséget kínál a már kialakult striák halványítására is, a lézeres kezelésektől a mikrotűs terápiákig. Ezeket azonban csak a szoptatási időszak után érdemes elkezdeni.