Az anyai halálozás tragikus jelenség, amely világszerte évente több százezer nőt érint. Bár a fejlett országokban szerencsére alacsonyabb az előfordulása, mégis fontos beszélni róla, különösen, ha az egyes országok között jelentős különbségek mutatkoznak. Ahogy mi is megírtuk, több mint egy évvel ezelőtt két nő is meghalt szülés után - néhány nap különbséggel - a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban. A közelmúltban pedig egy újabb nő vesztette életét a nyíregyházi kórházban. Ez utóbbi esetben a 22 éves Nikoletta sajtóinformációk szerint a babája világra hozása után agyvérzést kapott. A sajtóban megjelent információk szerint Nikoletta a szülés során epidurális érzéstelenítést kapott, a rendőrség pedig vizsgálatot indított azért, hogy kiderüljön, ez szerepet játszhatott-e a halálában. Ezek a tragikus esetek rávilágítanak a téma fontosságára és arra, hogy a kockázatok ellenére is előfordulhatnak ilyen váratlan események.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2023. februári jelentése szerint kétpercenként meghal egy anya a szülés után vagy terhesség során fellépő komplikációk következtében. Ennek fényében, ha nem változik a helyzet, akkor jövő ilyenkorra már 295 ezer anyát veszít el a családja a szülés utáni időszakban. A WHO az élveszülésekhez köthető anyai halálozások nagy részét azokon a területeken regisztrálja, amelyeken a legnagyobbak a társadalmi egyenlőtlenségek, és ahol nem mindenki fér hozzá azonos mértékben az egészségügyi ellátáshoz. Az alacsony jövedelmű országokban épp ezért 100 ezer élveszülésre 346 anyai halálozás jut, míg ugyanez a ráta a magas jövedelmű országokban mindössze 10 haláleset 100 ezer szülésre.
Az anyai halálozás definíciója és okai
Ha egy nő a várandósság vagy a szülés alatt, illetve a szülés utáni negyvenkét napon belül bármilyen okból meghal, az anyai halálozásnak számít. A leggyakoribb halálok a szülés utáni vérzés (angolul: postpartum hemorrhage, PPH). A szüléssel összefüggésben elhunyt anyák nagyjából 95 százalékának ez veszi el az életét. A szakember arra is kitért, hogy számos tényező fokozhatja a komplikációk kialakulásának veszélyét. Például minél többedik szülésről van szó, annál nagyobb lehet a rizikó.
„Egy-egy nem ismert vagy nem időben észrevett probléma miatt akár pillanatokon belül kialakulhat olyan szövődmény a szülőszobán, amely az anya néhány percen belüli halálához vezethet. De sajnos akkor is történhet tragédia, amikor azt gondoljuk, hogy minden rendben” - mondta el megkeresésünkre dr. Nyirády Tamás. Hozzátette, hogy nem ez a jellemző, de pillanatokon belül kialakulhat olyan szövődmény, amely az anya néhány percen belüli halálához vezet.
A császármetszés kockázatai
Egyre többen szeretnének mostanában császármetszéssel szülni, mert félnek a szüléssel járó fájdalomtól. Csakhogy a császármetszés is iszonyatosan növelheti a szövődmények és akár az anyai halálesetek számát. Ha például a várandósság során valamilyen okból nem került felismerésre, hogy rossz helyre tapadt be a placenta, akkor a császármetszés miatt pillanatokon belül kialakulhat olyan szövődmény, amely az anya néhány percen belüli halálához vezet. A WHO ajánlása szerint a császármetszések aránya 5-12 százalék között legyen. E fölött már az anyai és a újszülött halálozási és megbetegedési arányszámok erősen megnőnek.
Magyarországon az összes szülés közt a császármetszések országos aránya 1990-ben 10 százalék körüli volt, a 2000-es évek elejére megduplázódott, 2006-ban már közel 30 százalék, az OEP adatai szerint 2015-ben pedig már 39 százalék volt.
A VBAC és a tervezett császármetszés kockázatai és előnyei
Anyai halálozás Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban
Az UNICEF adatai szerint Magyarország szénája nem áll túl jól nemcsak világviszonylatban, de a szűkebb környezetünkhöz képest sem. A statisztikák azt mutatják, hogy Lengyelországban, Csehországban vagy épp Romániában is kevesebb anya hal meg a szülés utáni komplikációk miatt.
Tekintsük át a 2020-as átlagokat:
| Ország | Anyai halálozási arányszám (100 ezer élve születésre) |
|---|---|
| Lengyelország | 2 |
| Csehország | 3 |
| Románia | 10 |
| Magyarország | 15 |
Magyarországon a WHO 2020-as adatai szerint 15 anyai halálozás jutott 100 ezer élveszülésre, ami régiós és európai összehasonlításban is magas érték. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt legfrissebb adatok 2004-esek az anyai halandóságról.
Dr. Nyirády Tamás hangsúlyozta, hogy Magyarországon eleve sokkal nagyobb biztonságban és jobban felszerelt egészségügyi intézményekben szülhet egy nő, mint például egy afrikai országban. A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy minél kisebb helyen szül valaki és minél kevesebb egészségügyi dolgozó van éppen ügyeletben, annál nagyobb lehet a kockázat. Véleménye szerint tehát a baba és az anya életbenmaradási esélye is jelentősen nőhet, ha egy kis vidéki kórház helyett egy nagyobb intézményben tudnak szülni a kismamák. Ettől függetlenül, rettenő kicsi annak a valószínűsége, hogy baj történjen, de sajnos bárkivel megeshet.
Az északi országok példája
Az anyai halálozás az északi országokban a legalacsonyabb a világon. Ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a terhesgondozás mindenki számára térítésmentesen elérhető, kiváló hatásfokkal ismerik fel a nagy kockázatú terhességeket, és biztosított a sürgősségi szülészeti ellátás. A fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban az utóbbi években nyertek egyre nagyobb jelentőséget a már a terhesség előtt fennálló anyai betegségek, melyek az úgynevezett indirekt anyai halálozásért felelősek.
A Nordic Maternal Mortality Collaboration egy 2010-ben indított kezdeményezés, melynek célja, hogy öt megye 27 milliós lakosságának lehetőleg egészéről gyűjtsön adatokat. Egységesített adatgyűjtési módszert alkalmaznak az anyai halálozás okainak azonosítására, széles körben használt nemzetközi kritériumok alapján. Összesen 168 anyai halálesetet regisztráltak, melyen belül 90 minősült direktnek és 78 indirektnek. Az anyai halálozás aránya átlagosan 7,2/100 000-nek adódott, ezen belül az egyes országokban 6,8 és 8,1 közötti értékeket regisztráltak. A leggyakoribb haláloknak a kardiológiai betegségek bizonyultak (n = 29), ezt a praeeclampsia (n = 24), a thromboembolia (n = 20) és az öngyilkosság (n = 20) követte a gyakorisági sorrendben. Az északi országokban a direkt anyai halálozás aránya még mindig meghaladja az indirekt anyai halálozás előfordulását.
Megelőzés és a rendszerszintű problémák
Az anyai halálozás csökkentése céljából a mostaninál nagyobb erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az ellátás jobban megfeleljen a klinikai irányelvekben foglaltaknak, különösen a preeclampsia, a thromboembolia és a kardiológiai kórképek vonatkozásában. A korábbi felmérések tanúsága szerint a direkt halálozás csökkentésében jelentős szerepe lehet a prevenciónak. Például a preeclampsia esetében az ellátás javítása az esetek többségében jobb kimeneteleket eredményezhet.
Iványi Anna szülésznő, az EMMA Egyesület és a Másállapotot a szülészetben Mozgalom aktivistája egy ideje mélyrehatóan foglalkozik az anyai halálozás témakörével. Iványi Anna szerint azt gondolnánk, hogy ha a várandósgondozási rendszerünkben a szülésre készülő nő számtalan egészségügyi szakemberrel találkozik (védőnő, háziorvos, szűréseket végző szakemberek, nőgyógyász, szülésznő), az növeli az ellátás biztonságát, hiszen több szem többet lát. „Gyakran mesélik el a várandós nők, hogy amikor valamilyen belgyógyászati problémával jelentkeznek a szakrendelésen, akkor inkább a nőgyógyászához küldik, nem mernek hozzányúlni. Számtalan várandóssághoz kapcsolódó anyai csoport tagjaként én is találkozom olyan beszámolókkal, amelyekből kiderül: az egészségügyi rendszer átláthatatlansága, a szegényes infrastruktúra és a heterogén szakmai hozzáállás következtében nem sokon múlott, vagy éppen nagyon is múlott egy-egy baba vagy anya élete.”
Általános probléma, hogy az anyai halálozást nem minden esetben jelentik be, így a hivatalos statisztikák elől rejtve marad, és valószínűleg nincs ez másként az északi államokban sem. Előfordulhat, hogy az anyai halálozás számaira és okaira vonatkozó háttérinformációk nem állnak mindig készen rendelkezésre, különösen ami a koraterhességben bekövetkező halálozást illeti.
Az adatok fontossága
Iványi Anna beszámolója szerint bár a WHO irányelvei rendelkeznek arról, hogyan kell kivizsgálni és szakszerűen auditálni az anyai haláleseteket, a nyomon követésben az Egyesült Királyság jár élen. „Míg az anyai halálozási adatok a KSH-ba, és egyéb statisztikai rendszerekbe az alapján kerülnek be, hogy a halálozásról szóló, a hivatalok számára benyújtott papíron beikszelik-e azt egy külön soron, hogy a nő várandós volt-e, vagy a szülés utáni negyvenkét napon belül történt-e a haláleset (amit a gyakorlatban vagy bejelölnek, vagy nem), addig az Egyesült Királyságban a hagyományos statisztikán felül rendszeresen küldenek kérdőíveket azoknak az egészségügyi ellátóknak (például családorvos), akik, illetve amelyeknek a látókörébe rendszerint várandós nők is tartoznak, és ily módon minőségi módszerekkel is visszajeleznek az általuk ismert anyai halálesetekről. Az ilyenfajta méréseknek köszönhető például az, hogy kiderült, egy időben megnőtt az autóbalesetben elhunyt várandós nők száma (ugyanis a magzatuk védelme érdekében nem csatolták be a biztonsági övet), és így megelőzésként elterjedt az övterelő használata. Fontos megérteni: ha az adatokat pontosan követjük, elemezzük, és minden esetet kivizsgálunk, annak nem az a célja, hogy bűnösöket találjunk, hanem az, hogy életeket mentsünk meg.”
Magyarországon gyakori a hárítás. „A legjobb, ha ki sem derül egy ügy, a gyógyítás velejárója a kockázat, nem kell alaposan utánajárni stb.” Ha valaki mégis panaszt emel az egészségügyi ellátás során tapasztalt hiányosságok miatt (és ebben az esetben nem csak azokról az esetekről beszélünk, amikor valaki életét veszti), akkor a kivizsgálás eredménye sokszor mindössze azt célozza, hogy sikerül-e megúszni, akár csak látszólagos kifogásokkal megindokolni, miért téves a panasz.
Példák a rendszerszintű problémákra
Híres ügy volt Írországban 2012-ben, egy 31 éves indiai fogorvos, Savita Halappanavar vetélése, amelyet súlyos szepszisre utaló panaszai ellenére sem voltak hajlandók műtéti úton befejezni, ugyanis az akkori, a keresztény vallásra hivatkozó abortusztörvény szerint addig, amíg detektálható a kisbaba szívhangja, az abortusz nem volt végrehajtható, akkor sem, ha az édesanya élete veszélyben van. Savita Halappanavar pár napon belül meghalt.
Ennél frissebb az a tavaly augusztusban, Portugáliában történt tragédia, amikor az éppen súlyos nehézségekkel küszködő egészségügyi rendszerben egy légzőrendszeri panaszokkal és magas vérnyomással egy lisszaboni kórházba érkező, 30 hetes várandós édesanyát nem láttak el, hanem másik kórházba szállították, és a 34 éves nő ez idő alatt életét vesztette.
A terhességi epepangás miatt elvesztett kisbaba édesanyja mozgalmat indított, és ennek köszönhetően egyre több kórházban vizsgálják célzottan a betegséget. Ez is azt mutatja, hogy ha egy tragédiából nem per lesz, hanem előrelépés, az hozhat valódi változást. Teljesen mindegy, hogy melyik egészségügyi szakember vagy felelős szerv mondja el, hogy nálunk a várandós nők számára az ellátás biztonságos - az ugyanis egy esetben lehet hihető, ha a mondatokat alátámasztó transzparens számokat, dokumentált auditokat és az édesanyák beszámolóival egybecsengő, hiteles éves jelentéseket olvasunk a nyilatkozatok mellett. Gyakran hallunk itthon a szülészeti rendszer kapcsán a perfélelemről, nekem úgy tűnik, mégsem félnek eléggé. A legtöbb haláleset a szakértők szerint megelőzhető lenne.