Kisgyermeknevelő: Szakmai és Vizsgakövetelmények

A kisgyermeknevelő képzés célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik tudásukat, képességeiket és attitűdjeiket tekintve alkalmasak a három év alatti gyermekek testi és pszichés szükségleteinek kielégítésére, nevelésére, fejlődésének segítésére. Átlátják a kisgyermeknevelés rendszerét, képesek a bölcsődében és más, a három év alatti korosztályt nevelő intézményben a kisgyermeknevelői feladatokat a szakmai kompetenciájuk alapján elvárható autonómiával és felelősséggel ellátni. Képesek a szakmai innovációra, a társadalmi szerepvállalásra, a folyamatos megújulásra és fejlődésre. A pedagógusképzési terület legújabb szakjaként olyan intézmény nevelői, pedagógiai képzését oldja meg, ahol korábban csak középfokú végzettséggel dolgoztak.

A kisgyermekgondozó, -nevelő a 0-3 éves korú gyermekek nevelését - gondozását az erre a korosztályra szakosodott gyermekintézményekben önállóan végzi. Nevelő-gondozó munkáját a Bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramjára és az intézménye Szakmai Programjára alapozza. Felelősséget vállal a rábízott kisgyermekekért, a nevelés folyamatában hozott döntéseiért és nevelői tevékenységének következményeiért. A nevelésben partnerként támogatja a szülőt.

Kisgyermeknevelői szerepkör

A kisgyermeknevelői szakma feladatai és elvárásai

A kisgyermeknevelő komplex gondozási, pedagógiai, pszichológiai, egészségügyi ismeretek birtokában segíti a korosztály egészséges testi, érzelmi, kapcsolati és beszédkészségének, illetve értelmi képességeinek a fejlődését, szocializációját, valamint támogatja a kisgyermekes családok nevelési tevékenységét. Főbb nevelési területek és módszerei: beszéd- és játéktevékenység, ének-zene, mozgásos és alkotótevékenységek, mese, vers, báb.

Empátiával képes fordulni a gyermekekhez és családjaikhoz, szakmai felkészültsége alapján, kongruensen tudja a családok felé közvetíteni a szakmai ismereteit. Egészséges életmódra nevel. Fejleszti a társas kompetenciákat, csoportnormákat. A kisgyermek igényeihez igazodó közös tevékenység során élményeket, viselkedési és helyzetmegoldási mintákat nyújt, az önálló próbálkozást és a kreativitást támogatja. Fejlődési és magatartászavarok észlelése esetén bevonja a megfelelő szakembereket. A koragyermekkori nevelés és fejlesztés jelentősége egyre erőteljesebb társadalmi és képzési támogatást kap.

Alkalmassági vizsgák

Ebben a részben a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint a tanító, óvodapedagógus és konduktor képzés alkalmassági vizsgáit ismertetjük. Fontos tudni, hogy az azonos típusú alkalmassági vizsgát csak egyszer kell letenni, azt minden intézményben, ahol alkalmassági vizsga előírt követelmény, elfogadják. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valaki a jelentkezéskor csecsemő- és kisgyermeknevelő és tanító szakra/szakokra is jelentkezik, akkor behívót kap az 1. típusú és a 2. típusú vizsgára.

Az 1. típusú felvétel feltétele: egészségügyi alkalmasság és a motivációs beszélgetés keretében megállapított beszédalkalmasság. A motivációs beszélgetés kitér a pályaorientáció néhány kérdésére, mint pl. a szakválasztás oka, elképzelések a szakmáról, elhivatottság kérdése. Célja a jelentkező beszédalkalmasságának megítélése.

A motivációs beszélgetés célja

A 2. és 3. típusú vizsga a konduktor, a tanító és az óvodapedagógus alapképzési szakokra jelentkezőknek ének-zenei, testi és beszédalkalmassági vizsgát kell tenniük. Aki több intézménybe jelentkezik, annak a behívó intézményben kell a vizsgát letennie, mert az intézmények egymás vizsgáit kötelezően elfogadják. Figyelem! Amennyiben olyan nemzetiségi szakra jelentkezik, ahol nyelvi alkalmassági is van, akkor a 3. típusú vizsga kiterjed a nyelvi alkalmasságra is.

Előalkalmassági vizsgák

A felsőoktatási intézmények a jelentkezési határidőt megelőzően ún. előalkalmassági vizsgát szervezhetnek. A vizsgák időpontját az Egyetemek, főiskolák menüpontban, az intézményi meghirdetéseknél jelzik. Az előalkalmassági vizsga célja, hogy a jelentkezés benyújtása előtt lehetőséget adjon az alkalmasság mérésére, megállapítására. Az előalkalmassági vizsga szolgáltatásjellegű, vizsgadíj-köteles, amelyet az intézménynek kell befizetni. Letehető bármely (pl. az ének-zenei, a beszéd- és a testi alkalmassági vizsgák követelményei fejezetben leírtakkal azonosak.

A beszédalkalmassági vizsga követelményei:

  • 10-15 soros nyomtatott prózai szöveg felolvasása, szükség szerint a szöveg reprodukálása, illetve beszélgetés.
  • A szöveget közismert gyermekirodalmi művekből jelölik ki.
  • A jelentkezés évében érettségizők esetében a középiskolai tanulmányok utolsó két évében a testnevelés alóli teljes felmentés.

Figyelem! A pedagógus képzési terület szakjaira való jelentkezéshez a jelentkezőnek írásban nyilatkoznia kell arról, hogy nincs olyan betegsége, ami akadályozná felsőoktatási tanulmányainak folytatását, továbbá arról, hogy nem szenved diszlexiában, diszgráfiában, diszkalkuliában, pszichés és mentális zavarban, és erre hivatkozva tanulmányai során nem kér felmentést.

Óvodapedagógus képzésben a szakmai gyakorlaton való részvételhez a hallgatónak előzetesen részt kell vennie a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, mert az óvoda járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületnek minősül.

3513 03 Csecsemő és kisgyermekgondozó

A szakmai vizsga felépítése

Portfólió készítése

A portfólió készítésének célja, hogy a vizsgázó bizonyítsa, megfelelő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy egy gyermek fejlődésmenetét tanulmányozza, összefüggéseit átlássa, megoldási javaslatot tegyen, illetve a szakterülethez kapcsolódó szakkifejezéseket helyesen alkalmazni tudja.

Tartalma: egy, a bölcsődei gyakorlat alatt kiválasztott kisgyermek anamnézisének bemutatása, jellemzése és fejlődésének értékelése, továbbá a vizsgázó javaslata a megfigyelt gyermek fejlődésének támogatására. A portfóliót a vizsgaközpont rendelkezésére kell bocsátani (digitális formában), a vizsgát megelőzően legalább 10 nappal, amely értékeli a portfóliót a KKK-ban meghatározott értékelési szempontok alapján. A portfólió a szakmai vizsgán nem kerül bemutatásra.

Gyakorlati vizsga

A vizsgázó a gyakorlati vizsgára kijelölt bölcsődei csoportban, vizsgabizottság előtt ad számot a tanultak alapján a gyermekekkel való egyéni bánásmódról, a bölcsődei gondozási-nevelési feladatokról, a megszerzett szakmai ismereteiről, szakmai készségeiről, képességeiről, személyes és társas kompetenciáiról. Fontos, hogy a csoportban a vizsgabizottság tagjai úgy helyezkedjenek el, hogy legkevésbé zavarják a gyermekek és a tanuló tevékenységét.

Példa a vizsgafeladat időbeosztására

A vizsgafeladat - tételekre bontva - egy időintervallumot ölel fel, melyen belül a felkészülési idő és a tényleges vizsgaidő is szerepel. Például az 1 órán belüli 30 perc felkészülési idő: a tanuló, az általa kihúzott tételben szereplő időintervallumban a gyermekcsoportban integrálódik a napi tevékenységekbe. Ezt követő 30 percben vizsgabizottság előtt folytatja a megkezdett, napirendbe illeszkedő tevékenységet. Például ha 9-10 óra között van a gyermekcsoportban - ami a szabad játéktevékenység ideje -, akkor az első 30 percben kapcsolatot keres a gyerekekkel, ráhangolódik a csoport dinamikájára. A második 30 percben ténylegesen bekapcsolódik a gyerekek megkezdett játéktevékenységébe, ötleteivel, tanácsaival segíti a kreativitást, kérdéseivel a továbbgondolást.

Példa napi tevékenységekre a vizsga során:

Időpont Tevékenység
7:30-8:00 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában.
8:00-8:30 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában.
8:30-9:00 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában. A gyermekek egyéni fejlettségének megfelelő tevékenységek biztosítása. Utánzó- és szerepjátékok, konstruálás, alkotó tevékenységek (ragasztás - tészta, papír, termések, festés - ujjal, ecsettel, nyomdázás, papírtépés, gyurmázás, egyéni ötletek).
9:00-9:30 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában.
9:30-10:00 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában. A gyermekek egyéni fejlettségének megfelelő tevékenységek biztosítása. Udvari játék: (homokozás, nagymozgásos játékok, labda). Utánzó- és szerepjátékok, konstruálás, alkotó tevékenységek (ragasztás - tészta, papír, termések, festés - ujjal, ecsettel, nyomdázás, papírtépés, gyurmázás, egyéni ötletek).
10:00-10:30 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában. Tízóraiztatás.
10:30-11:00 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában. A gyermekek egyéni fejlettségének megfelelő tevékenységek biztosítása.
11:00-11:30 Gondozási-nevelési feladatok elvégzése csoportjában. Udvari játék.

Értékelési szempontok a vizsga során

Az értékelés százalékos formában történik. Az értékelés során figyelembe veszik, hogy a vizsgázó eredményesen kezeli-e a gyermekek között kialakult konfliktusokat, a gyermek fejlődését önmagához viszonyítja-e, kiválasztja-e a megfelelő eszközöket. Kommunikációja empatikus kell, hogy legyen a gyermekkel.

tags: #kisgyermeknevelo #szakmai #es #vizsgakovetelmenyek