A kisgyermekes családok gyászfeldolgozása: Hogyan segítsünk a legkisebbeknek a veszteség idején?

A halál kérdésével a felnőttek is nehezen néznek szembe, de vajon mit érezhet egy kisgyerek, ha elveszít valakit? A gyász megélése és feldolgozása minden életkorban egyedi, de a kisgyermekek esetében különösen fontos az odafigyelés és a megfelelő támogatás. Míg az elmúlt évszázadokban a gyerekek természetes módon vettek részt a közösségi élet minden szakaszában, beleértve a halált is, ma a természetes halállal szinte egyáltalán nem találkoznak, sem a valóságban, sem a mesékben. Ez a cikk gyakorlati útmutatót nyújt arról, hogyan beszéljünk a halálról a gyerekekkel, hogyan támogassuk őket a gyászfolyamatban, és mikor van szükség szakember segítségére.

A gyermeki gondolkodás és a halál értelmezése

A gyermekek gyászfeldolgozása eltér a felnőttekétől, a kicsik másképp élhetik meg az ilyen helyzeteket, másképp viselkedhetnek. Hogy a gyerekek miként reagálnak a halálesetekre, nagyban függ attól, hogy az elvesztett személy mennyire állt hozzájuk közel, milyen volt a kötődés közöttük. Reakciójukra az is hatással van, hogy az őket körülvevő felnőttek miként viszonyulnak a veszteséghez. Ráadásul esetükben a gyászfeldolgozás folyamata azzal is összefüggésben van, hogy a kognitív fejlődésnek milyen szakaszában vannak.

• Óvodáskor: Az óvodáskorú vagy kisebb gyermek a halált nem tekinti véglegesnek, hasonlóan gondolkodik róla, mint az álomról: az illető „egyszer csak felébred”, „visszajön”. Gondolkodása mágikus, azt hiszi, ő irányítja a világot, ez azonban a betegséggel, a halállal kapcsolatban nagyon szorongást keltő. Az óvodás gondolatmenete szerint a halott is bármikor dönthet arról, hogy életre kel, hogy visszatér. A halál nem visszafordíthatatlan számára. Ezért nem is okoz jellemzően szorongást.
• Iskoláskor (5-9 éves kor): A gyerekek csak öt- és kilencéves koruk között kezdik megérteni, hogy a halál végleges, onnan már nincs visszatérés. Viszont még ekkor is jellemző, hogy azt feltételezik, mindez a hozzájuk közel álló embereket nem érintheti. Iskoláskortól a gyermekek gyászában főként a szorongásos tünetek és a szomorú hangulat dominálnak.
• Serdülőkor: Serdülőkortól a gyászreakciók már nagy hasonlóságot mutatnak a felnőttek gyászával. A serdülő nem „nagy gyerek”, hanem önálló, alakuló felnőtt. A halálhír nála könnyen csap át világmagyarázó dühbe, cinizmusba, vagy épp a „most akkor mindent bele” üzemmódba.

A titkolózás káros hatása

Sokáig a pszichológusok és orvosok is azt javasolták, hogy a felnőttek titkolják a gyerekek elől a fájdalom, a gyógyíthatatlan betegség, a halál tényét. Kiderült azonban, hogy a gyerekek sokkal többet tudnak, és sokkal többet éreznek mindabból, ami körülveszi őket, mint ahogy gondolnánk. A titkolózás minden kapcsolatot gyengít: láthatatlan falat húz az emberek közé, nem lehet többé önfeledten beszélgetni, kitárulkozni, megosztani élményeinket, félelmeinket. Aki elől titkolnak valamit, az megérzi a feszültséget a kapcsolatban, megrendül a bizalma. A gyerek sejti, hogy valami nincs rendben azzal, hogy a „nagymama elutazott”. Ha elutazott, miért szomorú mindenki? Miért ment el? Miért nem búcsúzott el? Miért nem jön vissza? Hova ment? A titok - a félbeszakított mondatok, az őszintétlen kommunikáció vagy a beszélgetésből való kirekesztés, letagadás - sokkal károsabb, mint a rendkívül súlyos tények közlése, a megváltozott helyzettel való szembesítés.

Hogyan beszéljünk a gyermekkel a halálról?

A közlés legyen rövid, világos, testközeli. Válassz nyugodt teret, kapcsold ki a képernyőket, és kezdd a ténnyel. Használhatsz ilyen szerkezetet: tény - név - mi történt - mit jelent - mi lesz most. Példa: „Ma reggel a kórházból hívtak. A nagymama teste megállt, ez azt jelenti, hogy meghalt. Nagyon szomorúak vagyunk. Itt vagyok veled.” A gyermekek gondolkodása konkrét, ezért nem szabad a halált pl. álomnak vagy utazásnak leírni. Kerüljük a homályos kifejezéseket („elaludt”, „elment”), mert a kicsik konkrétan értik a szavakat, és félreérthetik: elaludni félelmetessé válhat, „elmenni” veszéllyel telik meg. A gyermekben felerősödik a közelség és kontaktus szüksége. Fontos, hogy a gyermek ne maradjon egyedül, hanem legyenek a közelében hozzá közelálló felnőttek. Jó a gyermeket szóban is megerősíteni, hogy őt védik és róla gondoskodnak a hozzá közelállók. A feladatunk nem a végső kozmológia tisztázása, hanem a biztonság adása: elmondani, amit biztosan tudunk, és jelezni, amit nem.

A gyermeki kérdések és a válaszok

A csendben jönnek a kérdések. Életkortól függően ezek nagyon eltérők lehetnek: „Mikor jön vissza?” „Hol van most?” „Mi lesz a macskával, ha anya is meghal?” Ezek nem cinikus, hanem logikus kérdések. Érdemes a gyermeket bátorítani, hogy beszéljen, kérdezzen a történtekről. A gyermek gyakran ugyanazt kérdezi újból és újból, kérdéseire azonban türelmesen kell válaszolni. Ha a gyermek kérdez a „hol van most” témáról, összeegyeztethetjük a családi világnézettel, de érdemes kettős keretben beszélni: testi valóság + családi hiedelem. „A teste itt maradt, eltemetjük. Azt pedig, hogy a lélek hova kerül, sokan sokféleképp gondolják; a mi családunkban úgy tartjuk, hogy…” Így egyszerre maradsz valóságos és tiszteletteljes. És egy praktikus részlet: mondd el, hogy a sírás rendben van, a nevetés is.

A gyermeki gyászreakciók

A gyász nem lineáris folyamat, és a gyerek a terhelés-szünet váltakozásával szabályoz. Az óvodáskorú gyerek lehet passzív vagy közömbös. Ez fakadhat abból, hogy nem érti a helyzetet, de abból is, hogy nagyon is érti, csak éppen hallgat, mert érzi, hogy miről „nem illik” kérdezni a felnőtteket. A gyászoló óvodás lehet az oviban visszahúzódó, csendes, de lehetnek érzelem- vagy dühkitörései. Lehet „tapadós”, aki mindig a felnőtt sarkában jár. Előfordulhat regresszió, ujjszopás, bepisilés, bekakilás. Megjelenhetnek pszichoszomatikus tünetek: fejfájás, hasfájás. A mágikus gondolkodás miatt gyakori az önvád - különösen, ha korábban volt harag a kapcsolatban. Ezt ne cáfold le egy mondattal („dehogyis”), hanem bontsd ki: kérdezz rá, honnan jön ez a gondolat, mondd ki: „Az emberek gondolatai és érzései nem okoznak halált.” A „visszahozhatom”-fantázia sem ritka; erre is tárgyilagos, meleg válasz kell: „Sajnos a halál végleges, nem tudjuk visszahozni. De tudunk emlékezni és megőrizni, ami fontos volt.”

A gyermek minden egyes fejlődési szakaszában újra megéli a szeretett hozzátartozó halálát, már egy újabb szinten. Fontos, hogy a gyermeknek szabad legyen gyászolnia. Érdemes a gyermekben megerősíteni, hogy szomorúságát kimutathatja és azzal nem kell egyedül megküzdenie. A gyermekre akkor kell figyelmet és időt szánni, amikor ő hajlandó az ügyről beszélni.

A testvérek gyásza

A szakirodalom gyakran „elfelejtett gyászolóknak” nevezi a testvéreket. A szülők el vannak foglalva az érzéseikkel, a gyermek elhanyagolva érzi magát, nem kap elég segítséget. Pedig lehet és kell is nekik segíteni, csak másként, mint a felnőtteknek. Meseterápia, pszichodráma, szimbólumok által például. A szülőknek pedig azt kommunikáljuk, jár a testvéreknek is a szeretet, ugyanúgy, ahogy a beteg gyereknek járt. Ne várják el, hogy mindenképp boldog legyen, hiszen ő egészséges. Egy kislány azt írta a tábor üzenőfalára, hogy „jó itt, mert amikor nevetni és játszani van kedvem, nevethetek és játszhatok”. Otthon ez nem egyszerű, hisz gyakran fagyos, mély szomorúság honol. De a gyereknek élettani szükséglete a játék, nevetés, akkor is, ha hiányzik a testvére, bűntudata van, esetleg haragszik.

A gyászfeldolgozást segítő tevékenységek és rítusok

Az emlékezés nem az elengedés ellentéte. A gyerekeknek jót tesz, ha aktív formában tarthatják életben a kötődést. Lehet „nagymamás nap” (kedvenc sütemény sütése), „nagypapás doboz” (illatok, fotók, tárgyak), közös albumkészítés, faültetés, emlékkártyák. Ezek a mikrorítusok a megküzdés két mozdulatát váltogatják: közel engedni - eltávolítani. Ezt a gyász szakirodalma „kétutas” működésnek írja le: egyszerre kell kapcsolódni a veszteséghez és élni a mindennapokban. A gyerekek ezt ösztönösen tudják, amikor öt perc sírás után visszamennek építeni. Ne tekintsd ezt érzéketlenségnek; engedd, hogy mozogjon a két állapot között.

A temetésen való részvétel

A gyászfeldolgozás folyamatát mindenképp segíti, ha a gyerekeket elviszik az elhunyt hozzátartozó temetésére, kivéve, ha nagyon tiltakozik ellene. Fontos, hogy a gyermeknek érdemes részt vennie a különböző gyászszertartásokon, úgymint az elhunyt búcsúztatásán, temetésén és a megemlékezéseken. Ezek az események segítenek megérteni, hogy mit jelent a halál, ugyanakkor megakadályozzák a különböző fantáziálások és félelmek kialakulását. A különböző szertartások révén lehetőséget kap a gyermek a történteket érzelmi szinten is feldolgozni és az egészet hozzátartozókkal megosztani. Ha a részvétel mellett döntünk, a hagyományokra, a búcsúzással kapcsolatos kulturális elemekre készítsük fel a gyermeket. Lehetőség szerint gondoskodjunk egy kísérőről is, akit a gyermek jól ismer, de aki maga nem érintett mélyen a gyászban. Ha a kicsi a temetésre nem akar kimenni, akkor érdemes otthoni szertartást tartani, meg lehet például gyújtani egy gyertyát, lehet beszélgetni az elvesztett hozzátartozóról, át lehet lapozgatni a közös fényképalbumokat.

Gyógyító tevékenységek

• Gyertyagyújtás: Lehet a csoportban gyertyát gyújtani és így emlékezni. Erről is beszélhetünk a gyerekekkel, hogy ez is egy módja annak, hogy emlékezzünk azokra, akik már nincsenek itt velünk ezen a földön.
• Éneklés: Az éneklés egy csodálatos tevékenység. Nem csak az örömünkben, hanem bánatunkban is dalra fakadtak az emberek, hogy az egyik legtermészetesebb módon vigasztalódjanak, fejezzék ki együttérzésüket társaikkal.
• Mesék: A mesék gyermekkorban (is) gyógyítanak, választ adnak kérdéseinkre. A gyerekek mindig azt veszik ki a meséből maguknak, amire éppen nekik szükségük van. A gyász korai szakaszában az élet csodáiról szóló meséket érdemes olvasni a gyerekeknek. Később lehet elővenni azokat a meséket, amelyekben megjelenik a halál.
• Rajzolás és alkotás: A rajzolás, mint alkotó tevékenység szintén segíthet a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék érzéseiket.
• Faültetés: Ha az évszak és az időjárás engedi, akkor egy virág, egy fa elültetésével is azt az üzenetet közvetíthetjük a gyerekek felé, hogy az életnek van egy körforgása.

Mikor kérjünk szakember segítségét?

Nem „kudarc”, ha bevonsz szakembert - sőt, sokszor ez a felelős lépés. Célszerű szakembert bevonni akkor, amikor a gyermeknek valamelyik szülője, testvére vagy egy vele nagyon szoros kapcsolatban lévő nagyszülője elvesztését kell feldolgoznia. Ilyenkor segíthet a gyermekpszichológus - az óvodai pszichológus vagy a pedagógiai szakszolgálat szakembere -, esetleg gyermekpszichiáter.

Figyelmeztető jelek, amikor szakemberre van szükség:

• Tartós (4-6 hétnél hosszabb) erőteljes regresszió (pl. újra bepisil, babanyelven beszél).
• Visszatérő rémálmok és alvásképtelenség.
• Állandósuló testi panaszok orvosi ok nélkül (pl. fejfájás, hasfájás).
• Társas visszahúzódás.
• Kifejezett önvád, „jobb lenne, ha én sem lennék” típusú mondatok, önsértés.
• Ha az addig szeretett elfoglaltságaiban, játékában nem tud elmélyülni.
• Ha gyakran számol be félelemről vagy rémálmokról.
• Ha továbbra is szorong, vagy éppen ingerlékeny.
• Ha tapad a szülőkhöz, felnőttekhez.
• Iskolai teljesítmény csökkenése.

Ezekben az esetekben gyermekpszichológus, gyászcsoport, iskolapszichológus bevonása javasolt. Ha a veszteség traumatikus körülmények között történt (baleset, hirtelen halál), a feldolgozást célzott traumaterápiás elemek (pl. narratív feldolgozás, EMDR) is segíthetik. Fontos, hogy a magunk hogylétéről való gondoskodás a gyermek egészségét is szolgálja. Jó, ha nem vagyunk önmagunkhoz kegyetlenek, hanem hagyunk időt saját gyászunkra. A hozzátartozók által felkínált segítségeket érdemes elfogadni és átgondolni, hogy milyen dolgokban kaphatnánk külső segítséget, mégpedig annak érdekében, hogy maradjon elég erőnk a magunk és gyermekünk egészségéről való gondoskodásra a gyász közepette.

Amit ne tegyünk:

• Kerülni a „meghalt” szót, helyette „elaludt”, „elutazott” kifejezéseket használni.
• „Légy erős, ne sírj.”
• „Ne sírj, légy erős.”
• „Ne gondolj rá, túl leszel rajta.”
• „Neked most anyát/apát kell vigasztalnod.”
• Teljes kizárás a rítusokból.
• Nem szabad a negatív eseményt pozitív élményekkel kompenzálni.

Hasznos könyvek és források a gyermekek gyászfeldolgozásához:

Könyvek, amelyek segíthetik a kicsik gyászfeldolgozását:

• Patrice Karst: Láthatatlan fonal
• Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél
• Bartos Erika: Elmúlás
• Benji Davies: Nagypapa szigete
• Jan Godfrey és Estelle Corke: Hová tűnt a cseresznyefa nagypapa?
• Agócs Írisz - Innes Shona: Az élet olyan, mint a szél (3-6 évesek)
• Uli Brée: Barátom, Gombocska és a mágikus levelek története (3-5 évesek)
• Szulyovszky Sarlota: A hálás virág (4-6 évesek)
• Barbara Walsh: Sammy az égen (4-8 évesek)
• Kiss Ottó: Ati és a holdvilág (4-7 évesek)
• Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban (5-8 évesek)
• Bátky András: Morci (5-8 évesek)
• Dezső Andrea: Mamuska (6-10 évesek)
• Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu! (6-10 évesek)

Szakirodalom:

• Simkó Csaba: Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant?
• Pilling János: Segítség a gyászban.
• Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek.
• J. William Worden: Children and Grief - When a Parent Dies (Guilford Press).
• American Academy of Pediatrics - Supporting the Grieving Child and Family (Pediatrics).
• Klass, Silverman, Nickman: Continuing Bonds - New Understandings of Grief (Routledge).

tags: #kisgyermekes #csaladok #halalhoz #fuzodo #viszonya