Sok gyönyörű történet szól a kicsik és az állatok kapcsolatáról, de mi van, ha a gyerek egyáltalán nem barátságos a négylábúakkal? A gyerekeket legtöbbször puszta kíváncsiság vezérli, gyakran játékból fogják meg erősebben az állatokat, vagy húzzák meg a macska farkát. Bizonyos korban még nincsenek tisztában a saját erejükkel, illetve azzal, hogy az állatok is éreznek fájdalmat. Csoportnyomás hatására is megtörténhet a baj, kerülhet olyan közegbe, ahol erre biztatják, vagy felnőtt is parancsolhatta neki. Az is lehet, hogy egyszerűen követi a példát, amit a szüleitől vagy a környezetében látott. Drasztikus véglet, ha a kicsi olyan szorosan kötődik az állathoz, hogy inkább megöli, hogy mások ne tudják bántani. Számos ok van tehát, ami miatt bántja a gyerek az állatokat, de alapos vizsgálatot igényel, ha többször előfordul.
A gyerekeket, mivel még nincsenek rá megfelelő szavaik, sokszor a tetteikkel fejezik ki, ha valami problémájuk van.
Az életkor szerinti okok és megközelítések
Az 1-6 év közötti korosztály tagjai a felfedezők. Még nem érett a gondolkodásuk, hogy megértsék, az állatok is éreznek, és nem lehet játékként bánni velük. Nekik még magyarázni kell, hogy az állatok bántása épp olyan rossz, mint az emberek bántása.
A 6-7 és 12 éves kor közötti csoport tagjai így jelezhetik, hogy segítségre van szükségük. Ezek a gyerekek már tisztában vannak azzal, hogy fájdalmat okoznak az állatoknak. A viselkedés nem a tudás hiányából fakad, sokkal inkább mélyebb pszichológiai problémára utal. Korábbi tanulmányok bizonyították, hogy az állatbántalmazó gyerekek harmada szexuálisan vagy fizikálisan bántalmazott volt. Ilyenkor már szakember segítségére van szükség.
12 éves kor fölött már a magatartászavaros tinédzserek vannak, akiknél más antiszociális viselkedésformák is kiütköznek. Előfordulhat, hogy egy csoport hatására kínoznak vagy ölnek meg állatot, de az unalom vagy a kontroll megszerzésének a vágya is kiválthatja.
Nem minden állatokkal szembeni erőszakos viselkedés jelenti, hogy valaki felnőtt korában is ilyen lesz. Azonban bezárni egy állatot szűk helyre, családi veszekedés után ok nélküli megverni, élvezettel nézni, ahogy szenved, gondot jelent.
A félelem szerepe
Gyermekkorom óta félek a kutyáktól, holott soha nem volt kutyatámadásban részem. Jómagam szerencsés vagyok, mert „csak” a nagytestű ebektől tartok, a szomszéd viszont épp a napokban mesélte, hogy az ő kislánya a legszelídebb állatoktól is fél. A gyermek még ezért a legjobb barátnőjéhez sem megy át szívesen, mert retteg a család kedves, barátságos kiskutyájától. Mi állhat az ilyen félelmek mögött? Szakértőnket kérdeztük.
A félelem önmagában bizonyos fokig jó, hiszen az evolúció során a túlélés érdekében alakult ki. Teljesen természetes, hogy kerüljük a veszélyhelyzeteket, viszont amikor ebből fakadóan már olyan elkerülő viselkedések jönnek létre, amelyek a normál életvitelt akadályozzák, úgy érdemes komolyabban foglalkozni a problémával. Általában egy rossz élmény vagy trauma hatására alakul ki ilyen mértékű félelem, ez az állatok esetében lehet például egy kutyatámadás. Szülőként ilyenkor az első és legfontosabb lépés, hogy megpróbáljuk felmérni, körüljárni és megérteni a helyzetet, amelybe gyermekünk került. Miért harapta meg az állat? Mik voltak az előzmények? Milyen helyzetben jött létre a baleset?
Vannak egyéni vonások, amelyekben eltérünk, ez a gyermekeknél is így van. Néhányan bátrabban nyitnak a világ felé, míg mások inkább introvertáltabbak. A félelem velünk született „képesség”, sokszor akkor is jelen lehet, ha nem is ért minket nagyobb trauma. Az elsődleges gondozónk mintái is hangsúlyosak, hiszen vannak olyan családok, amelyekben maguk a szülők is tartanak az állatoktól, ezt a szorongást pedig a gyermek is átveheti. Ami szintén félelmet keltő, hogy sok állat viselkedése kiszámíthatatlan, nem jósolható meg mindig, hogy mire hogyan fog reagálni, ami bizonytalanságot szülhet a gyermekben. A háttérben állhat továbbá a generalizált szorongás is, ami egy kiskorban megélt alapvető félelem a testet veszélyeztető dolgoktól. Mindemellett persze az is lehetséges, hogy a gyermek egyszerűen csak nem érdeklődik az állatok iránt és nem is motivált, hogy megismerje őket, ami félelmet nem, de egy elkerülő magatartást hozhat.
A lovaktól való félelem természetes első reakció, hiszen egy nagyméretű állatról van szó, talán pontosan ezért (is) segíthet a lovasterápia az állatoktól való félelem leküzdésében.
A viselkedés hátterében álló pszichológiai okok
Minden gyermek jó. Ha mégis rosszul viselkedik nagy esély van arra, hogy egy olyan környezetben van, amely nem képes kielégíteni az alapvető érzelmi szükségleteit. Ha kora gyermekkorban megjelenik az állatbántalmazó viselkedés, akkor nagy esély van rá, hogy családon belüli erőszakról beszélünk. Az a gyermek, akit otthon bántalmaznak, gyámoltalannak, magányosnak érzi magát, nagy feszültséget él meg, ami agresszió formájában nyilvánul meg egy olyannal szemben, aki nála is gyengébb. Továbbá nem feltétlenül szükséges, hogy a háttérben fizikai bántalmazás álljon, beszélhetünk egy érzelmileg elhanyagolt gyermekről is, aki úgy érzi „nem számít”, így gyakran figyelemfelkeltésből vagy unatkozásból bántja az állatokat. Belső feszültség levezetéseként is cselekedhet így, mert nem áll rendelkezésére mintaként a megfelelő szociális viselkedés, nem tudja hogyan lehet megfelelő módon levezetni a benne lévő energiákat.
A gyermek úgy jön a világra, hogy alapvető érzelmi szükségletei vannak. Gondolok itt például a biztonságos kötődés szükségletére, ahol stabilitást, elfogadást, szeretet érzését éli meg. A gyermek akkor tanul megfelelő önszabályozást, ha a szülők megfelelő, következetes, igazságos szabályokat állítanak, tehát nem túl szigorúak és nem is túl engedékenyek, hanem elfogadhatóak. Ha ezek nincsenek kielégítve, akkor nem tud kialakulni a megfelelő viselkedés vagy a tudat arról, mit szabad és mit nem. Ha korlátozva van az önálló kezdeményezés, előfordulhat, hogy kíváncsiságból is megesik az állatbántalmazás. Ilyen esetben még nem beszélünk kóros esetről és amennyiben a környezet megfelelően reagál és a gyermek elsajátítja az erkölcsi normákat, akkor a problémás viselkedés megszűnik.
Annak, aki gyermekkorban fizikailag vagy lelkileg bántalmazva volt, később védekező funkcióként alakulhat ki az agresszív viselkedés, hisz azonosulnak az agresszorral, szimpátiára és empátiára való képtelenségben szenvednek. Nem képesek megérteni azt, hogy másnak milyen érzései vannak, mivel a sajátjaikat sem tudnak azonosítani és megérteni.
Megoldási javaslatok és terápiák
A kommunikáció kulcsfontosságú, és az egyetlen hatékony módszer. Nem szabad erőszakkal válaszolni a gyerek felfedezési korszakában, finoman próbáljuk vezetni a jó útra, értessük meg vele, hogy fájdalmat okoz ezzel, a legtöbbször már ennek ténye eltántorítja őket a jövőben a hasonló tettektől. Érdemes felfedezni a környezetét, beszélni tanáraival, óvónővel vagy óvóbácsival, hogy teljes legyen a kép a gyerek mindennapi tevékenységeiről. Ha kiderül, hogy gyakran, szándékosan bánt állatokat, már szakember segítségére, gyerekpszichológus véleményére lehet szükség.
Ilyen esetekben a szülő mellett egy pszichológus vagy az állatok viselkedésével foglalkozó szakember tud segítő kezet nyújtani, utóbbi megtanítja a gyermeknek, hogy milyen jelzésekkel figyelmeztet bennünket az állat. Próbáljuk gyermekünkben mérsékelni a szorongást, megnyugtatni és biztonságba helyezni őt. A baleset után pedig semmiképpen ne toljuk oda egy kedves kisállathoz, mondván, hogy az milyen szép, aranyos, amikor ő még rettegésben él. Az önbizalmának növekedése ugyanis csak lépésről lépésre fog megtörténni. A hozzászoktatás az állatok felől érkező ingerekhez egyfajta tanulási folyamat.
Zsófia szerint akkor érdemes szakemberhez fordulni, amikor már a gyermeknek is szenvedést okoz ez a félelem és a mindennapi életében akadályozza őt. Rosszul érzi magát egy baráti összejövetelen, ha ott kisállat tartózkodik, nem szeret állatkertbe járni vagy fél akár az utcán elsétálni egy barátságos eb mellett. Ezek a szorongások beárnyékolják a felhőtlen pillanatokat. A szülő nagyon sokat tud segíteni, amennyiben idejekorán észreveszi a szorongást és felismeri a helyzetet.
A gyógypedagógiai lovasterápia nem feltétlenül lovaglást jelent, hanem a lovak közötti jelenlétet, közös feladatokat. A terápiának mindig van egy adott célja, az adott probléma kezelésére irányuló foglalkozás, amit teljesen az egyénre szabunk. A lovaktól való félelem természetes első reakció, hiszen egy nagyméretű állatról van szó, talán pontosan ezért (is) segíthet a lovasterápia az állatoktól való félelem leküzdésében. A paci egy menekülő prédaállat, ezért nagyon kifinomultak az érzékszervei. Széles látószögben észleli a környezetét és annak minden rezdülését, amikre reagál is. Szenzitív, állat, ménesben él és folyamatosan kommunikál a társaival, így az emberrel is. Sok megfigyeléssel és értelmezéssel kölcsönös bizalom alakulhat ki ló és lovasa között. A szorongó gyermek érzi a ló testmelegét, ringatózó mozgását, amely relaxáló állapotot hozhat létre.
A szülőnek minden esetben rá kell illeszkednie a gyermek igényeire, hiszen, ha foglalkozik vele, az alapvető érzelmi szükségleteit kielégíti, nem tud kialakulni a súlyos és tartós viselkedészavar. Csak az tud jól szeretni, aki megélte a jó szeretetet. Fontos a megelőzés és a felvilágosítás. Nyomatékosítani kell, hogy az állatok is élőlények, nekik is ugyanúgy fáj. Ha kialakul egy viselkedészavar, akkor már problémakezelésről beszélünk. Ekkor több, mint valószínű, hogy a környezet nem tudott kellően szerető és megértő, de mégis következetes lenni és nem sikerült megfelelő kapcsolatot kialakítani a gyermekkel, így szakember segítségét ajánlott kérni. Kiskorú gyermekek esetben család és egyéni terápiára is lehet szükség. Minél idősebb a gyermek és minél többször fordult elő a problémás viselkedés, annál nehezebb a helyzet.
A gyermek úgy jön a világra, hogy alapvető érzelmi szükségletei vannak. Gondolok itt például a biztonságos kötődés szükségletére, ahol stabilitást, elfogadást, szeretet érzését éli meg. A gyermek akkor tanul megfelelő önszabályozást, ha a szülők megfelelő, következetes, igazságos szabályokat állítanak, tehát nem túl szigorúak és nem is túl engedékenyek, hanem elfogadhatóak. Ha ezek nincsenek kielégítve, akkor nem tud kialakulni a megfelelő viselkedés vagy a tudat arról, mit szabad és mit nem.
Az állatbántalmazás bűncselekménynek számít és tizenkét éves kort követően akár börtönbüntetés is járhat érte. Néhány országban az elkövetőt büntetésként terápiára kötelezik. Egy bántalmazó viselkedés változása több éves terápia és erősen motiváló környezet hatására tud létrejönni. Ha a tettet követően megbánás és szomorúság lép fel, akkor elmondható, hogy az elkövető szenved, nem érzi jól magát, ami arra enged következtetni, hogy problémabelátással rendelkezik, a viselkedése nem én-azonos. Ez esetben nincs teljes empátia hiány, csak az impulzus kontroll és az érzések megértése, valamint azok megfelelő kifejezése hiányzik.
A kutya-gyermek kommunikációs programunk lassan húsz éve működik országszerte, célunk, hogy megtanítsuk a gyermekeket az állatok felé irányuló helyes viselkedésre. Vannak gyermektáboraink is, ahol többszáz gyermeket látunk vendégül, illetve olyanokat is rehabilitálunk, akik estek már áldozatul kutyatámadásnak. A megfelelő kommunikáció első lépése, hogy elmagyarázzuk a kicsiknek, hogyan bánjanak az állatokkal, például alapelv, hogy „a ketrecbe nyúlni szigorúan tilos!” Az egyik legnagyobb veszélyforrás ugyanis a gyermek provokatív viselkedése, ezek miatt történnek a támadások. Életkori sajátosság, hogy amikor egy kisgyerek meglát egy állatot, nem megsimogatja, hanem belemarkol, belekapaszkodik, ilyenkor el kell neki magyarázni, hogy ezt nem szabad. A szülő felelőssége, hogy megtanítsa, hogyan ne csináljon magából a gyermek „zsákmányt”.
Nem mindegy, hogy az ismeretlen iránt való érdeklődésből „csak” piszkálja vagy kínzási szándékkal bántja a gyermek az állatot. A szülői minta nagyon fontos, hiszen ha otthon azt látja a gyerek, hogy a pókot a szülő újságpapírra teszi, majd a házon kívül szabadon engedi, akkor ő is hasonlóképpen fog hozzáállni az élőlényekhez. Viszont ha észreveszi, hogy a szülő lecsapja a pókot és lehúzza a vécén, azt a mintát is másolni fogja. Ráadásul nemcsak az állatokkal való viselkedést, hanem mindent eltanul a gyermek.
Létezik a félelmi agresszió, amikor kifejezetten az adott állattól retteg a gyermek, és meg akarja védeni magát. Létezik azonban a rossz kommunikációból származó agresszió is, amikor ismeretek hiányában nem tudja, miként is forduljon egy állathoz. Nem ismeri a jelzéseit, nem tudja, mire hogyan reagáljon. Eltapossa a kis siklót, mert csak annyit tud róla, hogy kígyó, hiába nem veszélyes, sőt védett hüllő. A harmadik pedig a hierarchikus agresszió, amikor a gyermeket bántják a rokonai vagy pedig a társai, és ezt a nála gyengébben akarja megtorolni.
„Szülőként a mi felelősségünk, hogy az állat jelzéseit időben észleljük.”
A gyógypedagógiai lovasterápia nem feltétlenül lovaglást jelent, hanem a lovak közötti jelenlétet, közös feladatokat. A terápiának mindig van egy adott célja, az adott probléma kezelésére irányuló foglalkozás, amit teljesen az egyénre szabunk. A lovaktól való félelem természetes első reakció, hiszen egy nagyméretű állatról van szó, talán pontosan ezért (is) segíthet a lovasterápia az állatoktól való félelem leküzdésében.
Amikor a gyermek állatot bántalmaz, a baj az esetek többségében nem jár egyedül. Sajnos itt nem csak arról van szó, hogy a gyermek az állattal szemben kegyetlenkedik, hanem ez egy korai tünetegyüttese is lehet egy később kialakuló nagyobb problémának, az antiszociális személyiségzavarnak. Amennyiben viszont ezt sikerül idejekorán felismerni és kezelni, a zavar kialakulása elkerülhető. Már koragyermekkorban látható, ha nemcsak az állatokkal, hanem a társaival szemben is agressziót mutat a gyermek, fenyeget, terrorizál, de ilyenkor még közös erővel eltéríthetjük őt a kriminális pályáról.
A korai magatartászavar hátterében legtöbbször családi okok állnak, a szülő-gyermek kapcsolat nem működik zökkenőmentesen. Előfordulhat a szülő részéről egy rideg, érzelmileg elhanyagoló magatartás vagy fizikai, lelki, szexuális bántalmazás. Megesik, hogy a családból újra és újra kilép az a személy, akihez a gyermek elsődlegesen kötődne, így folyamatos traumákat él át. Ez a veszteség kötődési zavart idéz elő a gyermekben, akinél sok esetben kialakul az úgynevezett empátiás vakság, azaz nem képes empátiát érezni sem az állatok, sem pedig az emberek felé. Az empátia hiánya, valamint a családi konfliktusok együttese hozzájárulhat ahhoz, hogy a bántalmazott gyermek később maga is bántalmazóvá váljon. Ahogy Árpád is említette, a modelltanulás esetén a gyermek azonosul az agresszorral.
Érdemes megvizsgálni, hogy a gyermeknek mennyire sikerül elsajátítani a szabályrendszert. Olyan belső erkölcsi és morális gátakra gondolok, amelyekre már kiskorban fény derül, amikor nem megfelelően reagál a társas kapcsolatokra. Ezek a normák elsajátíthatók és az empátia is tanulható, erősíthető, viszont kiemelt szerepet játszanak ebben a szülők, a pedagógusok és védőnők is. Lehetséges, hogy úgy veszik észre a bajt, hogy sérülés van a gyermeken, így a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálat elküldi őt egy pszichológushoz. Kulcskérdés, hogy időben forduljunk szakemberhez.
Nagyon fontos az empátiakészség fejlesztése, hogy a gyermek tudja: az állatnak is ugyanúgy fáj, ha megcsípik, megütik, megdobják kővel. Lehet szomorú és boldog is, amit másképp mutat ki, mint egy ember. Viszont ha megtanítjuk neki, hogy melyik jelzés mit jelent, akkor a gyerek és az állat közötti kommunikáció megerősödhet, amely szintén serkenti az empátia érzését. Az egészséges működési mechanizmus, amikor egy gyermek aranyosan reagál egy kisállatra. Próbálja simogatni, de nem durván, hanem kedvesen. Fontos, hogy ha járókelőként tanúi leszünk egy gyermekek által elkövetett állatbántalmazásnak, ne menjünk el mellette, hanem lépjünk közbe. Magyarázzuk el nekik, hogy miért helytelen, amit csinálnak.
A 2-3 éveseknél is hatékony megoldásnak első látásra semmi köze ahhoz, hogy bántja az állatokat. Ez pedig az, hogy naponta legalább egyszer megkérdezzük a gyereket, hogy „Mit gondolsz, mivel segíthetnél a cicának?” Egy-két évesek persze ritkán beszélnek olyan jól, hogy erre választ kapj, de te elkezdheted sorolni az ötleteket, ő pedig reagál majd a megfelelőre. A gyerek barátságosabb ahhoz, akinek szüksége van rá. „Adsz neki vizet?” vagy „Teszel oda neki egy labdát?” Amelyikre a gyerek bólint vagy másféle pozitív reakciót ad, azt fogjátok tenni. Te segítesz a gyereknek, hogy ő könnyen megoldhassa a „feladatot”. Azért hagyja abba az állat szenvedtetését, mert nehezére esik majd ártani annak, akinek rendszeresen segíteni tud. Ez a nagyon elemi technika nem arra való, hogy mellőzzük a gyerek „oktatását” vagy empátiájának növelését. Azokat a korának megfelelő szinten érdemes erősíteni, fejleszteni.
Ismerjük meg az Afrikai állatokat. Szafari kaland gyerekeknek. Fejlesztő mese gyerekeknek
A mai modern világban sokkal kevesebb esély van arra, hogy a kicsik élőben találkozzanak állattal. Egy nagyvárosban felnőtt gyerek lehetséges, hogy hosszú évekig nem lát szaladgáló csirkét vagy más haszonállatot.
A szülő felelőssége, hogy megtanítsa, hogyan ne csináljon magából a gyermek „zsákmányt”.
Ha megtanítjuk a gyereknek, hogy melyik jelzés mit jelent, akkor a gyerek és az állat közötti kommunikáció megerősödhet, amely serkenti az empátia érzését.
A szülői minta nagyon fontos, hiszen ha otthon azt látja a gyerek, hogy a pókot a szülő újságpapírra teszi, majd a házon kívül szabadon engedi, akkor ő is hasonlóképpen fog hozzáállni az élőlényekhez. Viszont ha észreveszi, hogy a szülő lecsapja a pókot és lehúzza a vécén, azt a mintát is másolni fogja.
Agresszív a gyereked? Segíts gyermekednek, hogy megtanulja könnyebben levezetni a stresszt. Az agresszív gyermekeknek hasznos a sport a stressz levezetéséhez. Ahol lehet futni, ütni, esetleg kiabálni is.
Ahol lehet futni, ütni, esetleg kiabálni is. Ez azonban nem minden gyermek beállítottságával egyezik meg. Hiába minden? Mert az agresszió mögött rejlő félelmet, tehetetlenséget nem, vagy csak nagyon nehezen lehet tudatosan szabályozni. A gondolataink, és az erős érzelmi töltések esetében ugyanez a helyzet. Ha nehezen fejezi ki, mit érez az adott helyzetekben (és ez az agresszív gyerekeknél gyakran megesik), a következő módon segíthetünk neki. Neked nincs más dolgod, mint a „mert…” kifejezés után megvárd, mit válaszol. A kérdésekre adott válaszok, és az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája) segítségével egyre kezelhetőbbé válnak az eddigi, agresszióval teli helyzetek. Az EFT módszer képes arra, hogy az agresszív viselkedést alapjaiban oldja meg.
Növeld az önbizalmát a gyermekednek, találd meg a félelmei mélyebb lelki okát. Segíts az érzelmei kifejezésében, és a stressz levezetésében. Jelentkezz Gyerek tanácsadásra, hogy közösen kidolgozzuk a legjobb megoldást!