A kisgyermek lelke megtalálja az édesanyját: spirituális kapcsolódások és anyai kihívások

Néhány olyan csodás történetet osztunk most meg, melyből fény derül arra, hogy születése előtt hogyan választja meg a gyermeki lélek az édesanyját! Ezek a megélések, tapasztalatok mások megéléseivel keveredve egy olyan dimenziót nyitnak meg, melyet nem lehet bizonyítani, de valahogy belül azt érezzük, hogy ez így van.

Amikor a lélek már a születés előtt látja a jövendő édesanyát

Egy 3 éves gyerek édesanyjának története is ezt támasztja alá. Ebéd után, családi albumokat nézegettek. A fiú egy idő után egy régi fekete-fehér fényképpel a kezében érkezett az édesanyjához, melyen ő volt az édesanyjával, aki nem sokkal a fiú születése előtt hunyt el. „Anya emlékszem erre a napra, amikor zöld ruhába voltál öltözve, és lekéstétek az autóbuszt” - mondta a fiú. Az édesanya teljesen le volt döbbenve, hogy a fia honnan tud minderről. A fénykép ráadásul fekete-fehér volt, de ő azt is tudta, hogy zöld ruhában volt. Kérdezte tőle, hogy valaki mesélt neki erről? “Nem, láttam az égből. Megmutatták, hogy te leszel az édesanyám” - mondta a fia. Később tudta meg, hogy nem az ő gyereke az egyetlen, aki már sokkal születése előtt látta az édesanyját.

A gyermek és az édesanya találkozása az égből

Angyalok és segítő kezek: a lélek választása

Egy ismerős 4 éves kislánya a következőt mesélte: „Mielőtt a hasadba kerültem volna, egy angyal közeledett felém, és azt mondta, hogy nemsokára egy nő fog rám vigyázni, és segít majd az életben”. A kislány nem tudta, hogy a születése előtti időszakban az édesanyja elesett az utcán, és egy nő segített neki felállni, majd bekísérte a kórházba, és ott maradt vele, míg elvégezték a szükséges vizsgálatokat. A nőt Máriának hívták, és róla kapta a kislány is a nevét. Ez is azt bizonyítja, hogy a kis lélek már születése előtt tudja, ki lesz az édesanyja és milyen események fogják kísérni a megérkezését a földi világba.

A lélekszerződés és a karmikus feladatok

Iszet boszorkány, főpapnő és mágus elárulja, hogy miért érkezik egy kis lélek egy adott családba, és hogy annak is oka van, ha hiába várunk a gyermekáldásra. Minden lélek, mielőtt leszületik, maga választja meg szüleit, vagyis szerződik jövőbeli családjával. Sokszor adódik olyan élethelyzet, amikor egy gyermek, egy kis lélek azért nem születik meg, mert az édesanya egyedül van, vagy a leendő szülők közösen úgy döntenek, hogy nem vállalják a babát. Ez számos spirituális jelentéssel is bírhat, ami kihatással lehet az adott család jövőbeli életére, hiszen a gyereknek az a feladata, hogy teljesítsen egy családi karmát ott, ahová születik.

A lélek választja meg a szüleit

A fogantatás szimbolikus beavatása és a születés időpontjának fontossága

Leszületésünk előtt már életfeladatot is vállalunk. Annak, hogy mikor és hova érkezik egy kis lélek, nagyon fontos és meghatározó jelentősége lesz a későbbi életében. Önmagában már a fogantatás is egy szimbolikus beavatás, a születés pedig mindenképpen az. Ezért is olyan fontos, hogy ezt a természetes folyamatot ne befolyásoljuk, hacsak egészségügyileg nem indokolt - árulja el Iszet boszorkány. Ha egy születendő gyermek nem az adott időben jön a világra, amikor neki kell, hanem azt mindenféle egészségügyi ok nélkül befolyásolják, akkor annak akár egész életére nézve negatív hatása is lehet.

Különböző élethelyzetek és a lélek visszatérése

Ha egy lélek azért nem születik meg, mert nem vállalják, vagyis elvetetik, de neki az lenne az életfeladata, hogy megszülessen az adott családba, akkor ismét egy olyan anyát fog választani, aki az előzőhöz a legközelebb áll vérvonal szerint. Tehát egyszerűbben fogalmazva ugyanabba a családba érkezik így is, úgy is. Ezekben az esetekben sokszor fellelhető hasonlóság a leszületett gyerek és az eredetileg választott anya között. Sőt még a neme is ugyanaz lesz, mivel a családi karmát, az ő életfeladatát így tudja teljesíteni.

A lélek visszatér ugyanabba a családba

Abban az esetben, ha a gyermek azért nem született meg elsőre, mert már több gyermek volt a családban, és a következő családban, ahová érkezik, lesznek testvérei, akkor nagyon szoros kapcsolatot ápol majd velük. Ennek az az oka, hogy a gyerek emlékszik arra, hogy miért nem akarták őt, és ezáltal még mélyebb kötelék alakulhat ki a kicsik között.

A meg nem született testvérek között más a helyzet. Mivel minden esetben a kiválasztott családba születik le a lélek, csak más anyát választ, így a testvérével, aki lett volna neki előzőleg, már nem lesz olyan szoros a kapcsolata, vagy legalábbis nagyon ritkán alakul ki szoros kötelék.

Előhírnök lelkek és karmikus traumák

Az is egy más dolog, amikor egy magzatot a fogantatás után nem sokkal veszítenek el a szülők. Itt a léleknek az volt a feladata, hogy előhírnök legyen, és tudassa a szülőkkel, hogy gyerekük fog születni, csak még nem jött el az ideje. Előfordul olyan is, amikor a szülőknek életfeladatuk van, vagyis karmikus traumájuk megtapasztalni azt, hogy bár megfogan a gyermek, de minden esetben vetélés történik. Ebben a helyzetben egy nagyon csúnya negatív karmát hoztak a szülők vagy akár olyan tetteket követtek el az előző életeikben, amelyek miatt vezekelniük kell a jelenben.

Az elárulásod elpusztította a narcisztikust – A lélekszerződés rejtett ára | Carl Jung

Az anyaság lelki terhei és a támogató környezet fontossága

A mosáson, főzésen, a gyerek orrának megtörlésén kívül van még egy fontos terület, ahol az anyák arra vágynának, hogy ne maradjanak egyedül a szülői szerepükben. A gyerekek lelki bajainak a megoldását még mindig szinte csak az anyák érzik feladatuknak. A legtöbb anya elkezd maga is szenvedni, vagy legalábbis erősen aggodalmaskodni, ha azt tapasztalja, hogy a gyerekének baja van. Nem is a betegségekre kell itt gondolni, hanem lelki bajokra, szomorúságra, magányosságra, sikertelenségre, kudarcra. Nem is gondolnánk, hogy a gyerek lelki életével való törődés mennyi energiát kivesz belőlük.

Anyai aggodalom és a gyermek lelki problémái

Az apák szerepe és az érzelmi terhek megosztása

Sokat beszélünk arról, hogy láthatatlan munka, ami például a háztartásvezetés, a gyerekekkel kapcsolatos logisztika, a család tápanyagokhoz juttatása. Lassan, de terjed az a felfogás, hogy ezeken a házastársaknak osztozni lenne jó. Sok mai apa már abban is egyre tudatosabb, hogy ő nem „segít” a gyereknevelésben, hanem egyszerűen szülői feladatait végzi: minőségi időt tölt a csemetékkel, hozza-viszi, pelenkázza őket. Míg abban, hogy szülőként milyen értéket közvetítsünk a gyereknek, a két szülő egyenlően osztozik, addig ez a lélekápolás női ügy marad.

Egy arizonai kutatásban 400 anyát kérdeztek arról, hogyan osztoznak meg partnerükkel az otthoni feladatokban, és ezek mellett mennyire elégedettek a házasságukkal, és milyen kedvük van. Az egyértelmű, hogy akik a feladatok nagy részét maguk vitték, azok kisebb házassággal való elégedettségről, illetve kimerültségről számoltak be. Az viszont már izgalmasabb, hogy akik a gyerek érzelmi életével való törődésben érezték magukat egyedül, azok voltak a legrosszabb passzban. A házasság szerintük volt a legkevésbé kielégítő, és szomorúnak, üresnek, magányosnak érezték magukat. Ha a háztartási teendőkben maradtak egyedül, akkor inkább „csak” kimerültek voltak, de a gyerek társas kapcsolatai, boldogsága vagy szomorúsága miatt érzett magányos felelősség boldogtalanná tette őket.

Feladatmegosztás Házassággal való elégedettség Érzelmi állapot
Nagy részét anya végzi Kisebb elégedettség Kimerültség, szomorúság, magányosság
Érzelmi életben egyedül az anya Legkevésbé kielégítő Legrosszabb passz, boldogtalanság
Háztartásban egyedül az anya Kimerültség Kimerültség

Kommunikációs akadályok és megoldások

Sokszor az apák az ilyen csip-csup dolgokat, hogy ma senki nem játszott a gyerekünkkel az udvaron, nem tekintik valós problémának. Gyakran biztatják úgy az ilyen ügyeken rágódó anyát, hogy ne törődjön már ezzel, nem nagy dolog, ezen mindenki átesik. Az anya erős aggodalmat él át, az apa azt mondja, csak felfújja a dolgokat. Az anya nem érzi, hogy támogatná a társa, sőt a helyzet ettől számára csak még zavarosabb lesz.

Minden szülő tudja, hogy a gyerekének meg kell tanulni feldolgozni a kudarcait. Minden gyerek szomorú néha, és ezzel is meg kell birkózni. Az adott egyedi helyzetre, mondjuk, hogy a kamasz hetek óta szótlan és ingerült, pedig egyik szülői nagykönyvben sincs benne a pontos megoldás. Lehet, hogy ez egy olyan eset, amit tényleg hagyni kéne, nem komoly, és idővel megoldódik magától, vagy a gyerekünk ügyesen megoldja. Akár cselekszünk, akár nem, utólag sem fog kiderülni, hogy jól tettük-e. Lehet, hogy közbeavatkozunk, és rosszul sül el. Még a gyerekünk is megharagszik ránk. Lehet, hogy jól sikerül a mentési kísérlet, de ezzel elvettük a gyerek önállóságát, hogy megoldja azt, ami tulajdonképpen magától is ment volna. Ha nem csinálunk semmit, az biztosan megmutatja, hogy a gyerek egyedül képes-e felülkerekedni a nehézségen. De mi van, ha nem? Még nagyobb bajba kerülhet ő is, és az anyát is rághatja az önvád, hogy nem segített. Ez az őrlődés már önmagában nagyon kimerítő, és az apák bagatellizáló hajlama csak nehezíti az amúgy sem egyszerű döntési helyzetet.

Ilyen bizonytalan kimenetelű helyzetben kevesen érzik magukat magabiztosnak. Ha bizonytalan vagy, akkor érdemes sok helyről információt gyűjteni, megvitatni a helyzetet másokkal. Ha erre az apa nem kapható, akkor jó ötlet lehet olyan szülőkkel beszélni, akiknek nagyobb gyerekeik vannak, és átéltek már pár hasonló kihívást.

A nemek közötti különbségek az érzelmek kezelésében

Fontos látni azt, hogy a kisfiúknál és kislányoknál más-más viselkedést díjaz az élet. Míg a lányoknál értékelik az erőteljes érzelmi életet, a másokra való figyelést, az empátiát, addig a fiúkat inkább keménységre, a nehézségek fütyörészve való elviselésére nevelik. Ezért a nőknek sokkal természetesebb érzékenynek lenni a gyerek érzéseire, mint a férfiaknak. Az apák sokszor azért legyintenek az ilyen problémákra, mert nehéz lenne elviselniük azt az érzelmi feszültséget, ami azzal járna, ha közel engednék a gyerek fájdalmát. Hiszen arra nevelődtek, hogy kevésbé foglalkozzanak az érzésekkel. Így inkább csökkenteni igyekeznek a jelentőségét.

Az elárulásod elpusztította a narcisztikust – A lélekszerződés rejtett ára | Carl Jung

A várandósság alatti változások és az anya intuíciója

A várandóság alatt a nő mind testileg, mind lelkileg megváltozik. Az édesanya intuíciója erősebb lesz - sok esetben már az elején megérzi, hogy milyen nemű lesz leendő gyermeke, s arról is lehetnek elképzelései, hogy majdan milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Esetleg újabb képességekre, készségekre is szert tesz - képes kommunikálni a babával, másokkal kapcsolatban is olyan dolgokra ráérez, melyekre előtte nem volt képes. Vagy ha igen, nem olyan erősen, mint a várandóság idején.

A várandós anya intuíciójának felerősödése

Ennek egyik oka, hogy a leszületendő lélek a szív csakrán keresztül kapcsolódik az édesanyjához - s ezáltal „megnyitja a szívet”. A várandóság ideje nem csak a szülők számára, hanem a kis léleknek is egy „felkészülési idő”, mikor ismerkedik a szüleivel, ismerkedik a világgal, melyet izgatottan vár, miközben van, hogy megküzd a saját félelmeivel, démonjaival is. Az édesanyja közben teljesen megváltozik nem csak testben, hanem lélekben is. Hisz ahogy szokták mondani - egy testben két lélek - mely spirituális szempontból, mélyen belegondolva, nem lehet sem olyan, mint előzőleg volt, sem amilyen a születés után lesz, mivel egy másik kis lélek is mélyen hatással van az anyukára. Lehet, hogy az anyuka nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz, vagy pont hogy saját temperamentumához képest izgágább. Az intuíció felerősödése nagyon fontos - melyet a szív csakra felerősödése is segít - hisz a lélek az első 2-3 évben nem tud beszélni, miközben teljesen ki van szolgáltatva a körülette lévőknek. Így nagyon fontos a szerető közeg, és a közvetlen tagok ráhangolódása a kisbaba igényeire. Ennek megfelelően választja ki szüleit, adott esetben az édesanyját is.

Az asztrológia és a gyermek személyiségjegyei

Az asztrológia szerint a születési jegyünk befolyásolja személyiségünket és életutunkat. A kisgyermekek is ezekkel a jegyekkel érkeznek a világba, és mindegyik jegy hordoz magában egyedi kihívásokat és lehetőségeket.

  • Kos (III. 21 - IV. 20): Impulzív, dinamikus, türelmetlen, de mélyen érez.
  • Bika (IV. 21 - V. 20): Meggyökerezett, de rugalmatlansága miatt elszalaszthat lehetőségeket.
  • Ikrek (V. 21 - VI. 21): Érző szívű, gyors észjárású, kiváló kommunikációs készségű, de csapongó.
  • Rák (VI. 22 - VII. 22): Különleges antennája révén megérzi mások igényeit, gondoskodó, de kizsigerelheti magát.
  • Oroszlán (VII. 23 - VIII. 22): Vezetésre termett, nemes lelkű, nagyvonalú, de hajlamos azt hinni, hogy önmagáért nem elég szerethető.
  • Szűz (VIII. 23 - IX. 22): Végtelenül jó szándékú, de veleszületett zárkózottsága gátolhatja az emberi kapcsolatokban.
  • Mérleg (IX. 23 - X. 22): Harmóniára törekszik, de konfliktuskerülése miatt háttérbe szoríthatja saját érdekeit.
  • Skorpió (X. 23 - XI. 21): Intenzív energiákkal rendelkezik, esetenként túlzott vehemenciával, ami gondot okozhat a kapcsolatokban.
  • Nyilas (XI. 22 - XII. 21): Megértő, elfogadó, nyitott, de túlzott idealizmusa csapdát jelenthet.
  • Bak (XII. 22 - I. 20): Állhatatos, megbízható, lojális, de nehezen nyílik meg.
  • Vízöntő (I. 21 - II. 19): Átlagon felüli intelligencia, mély érzésekre való képesség, jó megjelenés, fejlett humorérzék, de függetlenség iránti vágya miatt szenvedhet.
  • Halak (II. 20 - III. 20): Együttérző és odaadó, önzetlenül segít, akár saját lehetőségeit meghaladva.

A gyermek sorsfeladata és a szülői támogatás

Minden születés egy csoda. Maga a teremtés csodája, amikor egy lélek földi útra lép, azért, hogy a vállalt életfeladatát beteljesítse. Ehhez gondosan megválasztja a szüleit, a helyet, ahová érkezni fog, s megtervezi azokat a találkozásokat is, amik segíteni, támogatni, illetve a vállalt útjára fogják őt irányítani. Mielőtt a földi testébe megérkezne, kapcsolatot létesít leendő szüleivel. Ekkor a megszületni vágyó lélek eldönti, hogy a kiválasztott emberek megfelelőek-e ahhoz az életfeladathoz, amit ő beteljesíteni kíván. S természetesen a másik fél, így a jövendő szülők is intuitívan megérzik, hogy ők maguk abban a pillanatban készek-e egy gyermeket fogadni, illetve tudnak-e majd segíteni pont annak a léleknek, aki őket kiválasztotta.

A gyermek sorsfeladata és a szülői segítség

Előfordulhat, hogy vagy az időpont, vagy valami más nem egyezik, ilyenkor a megszületni vágyó lélek tovább keresi a számára fontos lehetőségeket. A csoda akkor történik, amikor mindhárman beleegyeznek egy gyermek földi világba érkezésébe. Ilyenkor a kicsi lelkek jelzik létezésüket, elsősorban az anyával, bár nem mindig csak ővele. Ez a pillanat a leendő szülők érzékenységétől, s tudatosságától függ, hogy hogyan érzik meg. Lehetséges, hogy már fogantatás előtt kapcsolatot létesítenek egymással, vagy a fogantatás pillanatában találkoznak először, de az is lehetséges, hogy az áldott állapot alatt, vagy még később.

A gének és a sorsfeladatok szinkronizációja

Mivel minden gyermek meghatározott céllal, elhatározott sorssal, sorsfeladattal születik, a gének úgy kapcsolódnak össze, hogy a gyermekben pont azok a hajlamok és tehetségek fejlődhessenek ki, amelyek a gyermek születési látomásának a beteljesítését segíti elő. Sőt, tovább megyünk. Az anya és az apa génjei azért egyesülnek (tudatosan), hogy olyan gyermek jöjjön a világra, akinek a jellemző vonásai szinkronisztikus módon mindhárom személy sorsának beteljesítését szolgálja. Érdemes feltenni, s végiggondolni a következő kérdéseket egy megszületni vágyó, vagy már megszületett, akár felnőtt gyermekkel kapcsolatban:

  • Miért akar/akart ez a gyerek éppen a mi családunkba megszületni?
  • Mi akar lenni majd, ha felnő?
  • Ha felnőtt, akkor megtalálta-e, amiért megérkezett ide?
  • Mennyiben fejleszti, fogja fejleszteni, vagy bővíteni a tudást, amit nálunk talál?

A szülők intuitívan mindig megsejtik, hogy mire használja, fogja használni, s merre fejleszti majd tovább a gyermek a tőlük kapott tudást. Ahhoz, hogy mind a szülők, mind a gyermekek megismerjék a válaszokat ezekre a kérdésekre, születése után a gyermeknek meg kell ismernie a születése idején fennállt történelmi, családi körülményeket. Lehetőséget kell neki biztosítani, hogy megismerje ősei hibáit is. Ha ezekből okulhat, illetve az ősök, szülők tapasztalataira támaszkodhat, akkor egyrészt sokkal biztosabban tudja meghatározni a saját életpályáját, másrészt a világ fejlődését segíti elő.

Az őszinte kommunikáció ereje

Ha szülő vagy, akkor ezt őszinte beszélgetésekkel, önmagad teljes felvállalásával tudod megmutatni neki. Semmit nem érdemes ferdíteni, elhallgatni, mert úgyis megérzi, ha valamit nem mondanak el igazán neki, s előbb-utóbb rájön az igazságra. Sokkal könnyebb dolga lesz, ha az ősei által megélt élethelyzeteket, tapasztalatokat nem neki magának kell kiderítenie, hanem készen kapja történetek formájában. Ekkor el tud indulni ezen az úton a saját célja felé, s hamarabb el is éri azt. A világ fejlődése azáltal történik, amikor egy nemzedék meghonosít egy életformát, megold néhány feladatot, majd jön a következő nemzedék, s kibővíti a fennálló világképet. Minden gyermek megérzi, meglátja a szülei életében a tökéletlenséget. Szüleit, ahogy te is a szüleidet azért választottad, hogy ráébredjél, mi hiányzik a mostani világból, milyen irányban kell tágítani az emberi tudást. Ezt teszik a mostanában megszületett vagy megszületni vágyó lelkek is. Fontos kiderítenünk, miért születtél pont ahhoz a szülő párhoz, akihez születtél, s ugyanígy végiggondolni, vagy csak megérezni, miért pont az a gyermek a gyermeked, akit nevelsz vagy felneveltél. A legnagyobb segítséget adhatod mind neki, mind önmagadnak, ha megtalálod a válasz ezekre a kérdésekre. Könnyebben megérted te is, s ő azt is, hogy miért születtetek erre a világra.

Az elárulásod elpusztította a narcisztikust – A lélekszerződés rejtett ára | Carl Jung

Winnicott: az "elég jó anya" és a gyűlölet szerepe

Donald Winnicott, a neves pszichoanalitikus, 13 könyvéből magyarul is megjelent 6, és olyan fontos fogalmak fűződnek a nevéhez, mint az átmeneti tárgy, az elég jó anya, a potenciális tér, vagy a hamis szelf. Az anyák ösztönösen elég jók és elég jó környezetet biztosítanak, szeretettel és gondoskodással veszik körül babájukat, alkalmazkodnak hozzá, képesek empatikusan válaszolni igényeire, vagy épp oroszlánként védik a bajban.

Az

A gyűlölet elfogadása a gyermek-anyai kapcsolatban

Társadalmunkban az sem egy elfogadott dolog, hogy a babák gyűlölhetik anyjukat, az anyák gyermekük iránt érzett gyűlöletét pedig még ettől is komolyabb tabu övezi. Winnicott pozitív szerepet tulajdonít a baba korai agresszív késztetéseinek. Amikor az anya túléli ezeket az agresszív késztetéseket, akkor a baba megtapasztalja, hogy az anyja valóságos - nem elpusztítható, a fantáziájától független személy. Amennyire a baba destruktív késztetéseinek elismerése fontos, ugyanennyire lényeges, hogy a mama agresszív vagy gyűlöletteli érzései is legyenek elfogadva, természetesen ezen érzések kiélése, megcselekvése nélkül.

A baba teljes testével, minden erejével szereti anyját, követeli igényeinek kielégítését, és ez a primitív, kegyetlen szeretet váltja ki az anya gyűlöletét. Amennyiben a baba szörnyűnek tűnő tulajdonságai, követelései, könyörtelen tettei, anyja kíméletlen használata nincsenek elismerve, Winnicott szerint az utána következő szeretet sem lesz valódi. Winnicott ezt „elég jó gyűlöletnek” hívta: normál fejlődéséhez a gyereknek ugyanúgy meg kell tanulnia gyűlölnie, mint szeretni. Ha képes anyja gyűlöletét megtapasztalni oly módon, hogy az számára nem ártalmas (objektív), akkor ezt a tapasztalatot képes lesz beépíteni saját fejlődésébe, és ezek után azt is el tudja hinni, hogy anyja szereti. Ami a baba szempontjából szeretet, az anya szempontjából saját fejlődése érdekében tett könyörtelen kizsákmányolásnak fogható fel. Természetesen nem torolhatja meg a gyerek cselekedeteit, és ehhez nagyon komoly önfeláldozásra és önkontrollra van szüksége. Winnicott az International Journal of Psycho-Analysis nevű újságban 1949-ben megjelent cikkében felsorol 18 okot, amely táptalaja lehet az anyák csecsemőjük iránt érzett gyűlöletének.

tags: #kisgyerek #lelek #talalja #meg #az #anyat