A rajzolás a gyermekkor egyik legtermészetesebb és legfontosabb önkifejezési formája. Nem csupán kreatív hobbi, hanem kulcsfontosságú szerepet játszik a gyermek idegrendszeri fejlődésében, érzelmi feldolgozásában és finommotoros készségeinek alakulásában. Minden egyes firka, körvonal vagy aránytalan emberalak egy-egy mérföldkő a világ megismerésének útján.
A rajzkészség fejlődése szorosan összefügg a fizikai éréssel. A csecsemőkori reflexszerű mozgásoktól hosszú út vezet odáig, hogy a kisgyermek tudatosan irányítsa a kezét a papíron. Ez a folyamat a vállizmok megerősödésével kezdődik, majd fokozatosan halad a könyökön és a csuklón keresztül az ujjak finom mozgásáig. Ezzel párhuzamosan az agyban stabilizálódik a vizuális észlelés és a motoros végrehajtás közötti kapcsolat.
Érdekes megfigyelni, hogy a rajzkészség fejlődése univerzális jellegű. Függetlenül attól, hogy a világ mely pontján él egy gyermek, a fejlődési szakaszok szinte azonos sorrendben követik egymást.
A firkák kora: A mozgás öröme (1-2 éves kor)
Körülbelül másfél éves korban köszönt be a firkálás időszaka, amely sokszor próbára teszi a lakás falainak épségét is. Kezdetben a gyermek nem a rajz eredményére, hanem magára a mozgás örömére koncentrál. Ezt nevezzük motoros örömnek, amikor a kicsi rájön, hogy a kezében tartott tárgy képes maradandó nyomot hagyni a felületen. Az első firkáknak nem az alkotás, hanem maga a mozgás öröme az ösztönzője.
A kisgyermekek ábrázoló tevékenysége már nagyon korai szakaszban, 1,5 éves kor körül megjelenhet, ám ez tudatosnak nem mondható. A világ felfedezése közben rátalál a rajzeszközökre, amelyeket több érzékszervével is megtapasztal, marokra fogott ceruzával, krétával nyomot hagy a világban.
Körülbelül 1-2 éves korban jelenik meg a firkálás. A gyermek figyeli a mozgást és közben nyomot hagy a felületen. A firkák egy idő után formát öltenek. Megjelenik a lengőfirka, majd másfél éves kor körül a körkörös firka.
Rajzolás közben a kéz izomzata, izületei erősödnek, a szem-kéz koordinációja összehangoltabbá válik, biztosabbá válik a ceruzafogás.
A jelentés megszületése: A firkák rendezettebbé válása (2-3 éves kor)
Később, két-három éves kor körül a firkák rendezettebbé válnak. Megjelennek a körkörös mozdulatok és az ismétlődő mintázatok. Ekkor már a gyermek nemcsak „ütögeti” a papírt a krétával, hanem vizuálisan is követi a vonal útját. Ez a szem-kéz koordináció fejlődésének egyik leglátványosabb jele.
2-3 éves kor környékén a gyerekek elkezdenek jelentést tulajdonítani rajzaiknak, ekkortájt kezdenek el köröket és ellipsziseket rajzolni. Kezdetben a kész firkának főként a környezet kérdései nyomán kezdenek jelentést adni, majd idővel hozzászoknak ahhoz, hogy a firkáláshoz jelentés tartozik, és már nem utólag, hanem közben is mondogatják, hogy mit rajzolnak. De a vonalak és a jelentés között még nincs tartalmi összefüggés: a jelentés önkényes, asszociatív, bármikor megváltoztatható, tartalmilag független a vonalaktól.
A firka korszak végén jön el a „névadás” izgalmas pillanata. A gyermek rajzol valamit, ami számunkra még mindig csak kusza vonalhalmaz, de ő büszkén kijelenti: „Ez a kutyus!” vagy „Ez anya!”. Ebben a fázisban a szimbolikus gondolkodás születését érhetjük tetten.
Körülbelül 2− 3 évesennagy mozdulatokkal rajzolnak, főként vízszintes és függőleges vonalakat hagynak a papíron. A lengővonalas, körfirka korszaka ez: emocionális tartalom és jelentés nélkül, csak elhatárolja a formát.
A zárt firkák időszaka egybeesik az én-tudat kialakulásával, azt reprezentálják a környezet felé, hogy „én vagyok, minden másoktól és mástól különálló egész”.
Mindkét kezében kipróbálja a ceruzát, balban is jobban is.
Két és három éves kor között még mindig az jellemzi a gyermekek rajzát, hogy a mozgás és a nyomot hagyás öröme miatt rajzolnak leginkább, de firkáik szerkesztettebbek, cizelláltabbak.
A "funkcióöröm" vezeti a kicsik kezét, elbűvöli őket, hogy képesek nyomot hagyni a papíron.
Az első formák és szimbólumok megjelenése (3-4 éves kor)
Három és négy éves kor között egy egészen különleges figura bukkan fel a papírlapokon: a fej-láb emberke. Ez az alakzat általában egy nagy körből áll, amelyből pálcikaszerű végtagok indulnak ki. Bár felnőtt szemmel viccesnek tűnhet, hogy hiányzik a törzs, pszichológiai szempontból ez egy hatalmas ugrás. Ebben a korban a rajz a gyermek testképének kivetülése.
3 éves kor körül jelenik meg a rajzban az ábrázolás szándéka. A körfirkából lassan kibontakozik az emberi alak, megjelennek bizonyos alapsémák, amelyek a tárgyak egész osztályára vonatkoznak: kezdetben van „kutya”, „ház”, „ember” alapséma, amelyek mindig hasonlók (pl. a házon két ablak és egy ajtó szerepel). A rajzokhoz érzelmileg gazdag fantáziakör társul.
3-4 éves korban az emberrajzokon jellegzetesen nagy a fej, és abból nőnek ki a végtagok (fej láb rajz). A rajztanulás 4. 5-6 éves korban növekszik a valósághű ábrázolás igénye. A sémák világosabbá, a hozzájuk tartozó jelentések szilárdabbá válnak. A rajzok jól felismerhetőek.
A firkák mellett megjelenhetnek magasabb nívójú rajzok is, megjelenhet egy-egy krumpliszerű alakzat a rajzon, vagy egy-egy nyúlványszerűség.
Körülbelül 3,5 évesen már céltudatosan ábrázolnak, kérdés nélkül megfogalmazzák, hogy mit rajzolnak.
Körülbelül 4 évesen képesek egyszerű formákat rajzolni, azonban ezekre a formákra az aránytalanság és az áttetszőség a jellemző, valamint az, hogy továbbra is érzelmeik és hangulataik dominálnak (érzelmi vezéreltség) ábrázoló tevékenységükben.
Létre tudnak hozni bonyolultabb formákat is, amelyek begyakorolt diagramokból és kombinációkból alakulnak ki.
A gyerekek körülbelül 3,5 évesen már céltudatosan ábrázolnak, kérdés nélkül megfogalmazzák, hogy mit rajzolnak.
A kör kezdetben a biztonságot jelentő anya ölet jelenti, ebből lesz később a nap, ami a szeretet szimbóluma.
A felismerhető alakok és sémák kora (4-6 éves kor)
Öt éves kor körül a gyermek rajzai kezdenek felismerhetőbbé és „szabályosabbá” válni. Megjelennek a sémák, ami azt jelenti, hogy a gyermek kialakít egy állandó formát a házra, a fára vagy a Napra, és ezeket magabiztosan ismétli. Ez a korszak a mentális rendszerezés ideje.
5-6 éves korban növekszik a valósághű ábrázolás igénye. A sémák világosabbá, a hozzájuk tartozó jelentések szilárdabbá válnak. A rajzok jól felismerhetőek. A gyerek a valóságnak megfelelően rajzol, de nem úgy rajzolja a dolgokat, ahogyan látja őket, hanem azt adja vissza, amit tud róluk. Jellemző a sűrítés, az érzelmek konkrét tárgyi megjelenítése.
A ház ekkor általában egy négyzet, rajta egy háromszög tetővel. A Nap szinte mindig a papír sarkában ragyog, sugarai pedig egyenletesen oszlanak el. Ezek a sémák biztonságot adnak a gyermeknek.
A sémák használata nem jelenti azt, hogy a gyermek fantáziája beszűkülne. Éppen ellenkezőleg, a stabil alapok lehetővé teszik, hogy bonyolultabb történeteket meséljen el a rajzaival.
Négy és hat éves kor között a gyerekek második kedvenc tevékenysége a rajzolás (az első a szerepjáték).
Emberábrázolásukra jellemző, hogy nagy fejet, szemet, szájat, fület rajzolnak, a törzs és a láb pedig aránytalanul kicsi, a karok jellemzően hosszúak.
Öt éves kor körül a rajzok már a belső fantáziaképek kifejeződései. A rajzok fantáziadúsak, bő érzelemmel telítettek.
A hitelesség vágya miatt a rajzok jóval zsúfoltabbá válnak, mint eddig, igyekszenek kitölteni a rendelkezésükre álló teret.
Rajzaikra jellemző az átlátszóság, például a babakocsiba rajzolt babát jól látjuk a kocsi falán keresztül.
A rajzok továbbra sem a valós arányokat tükrözik, az érzelmileg fontosabb személyek nagyobbak, hangsúlyosabbak a rajzon.
Ebben az életkorban a rajzokon is jól érezhető a gyermek énközpontúsága, az „ő házát”, az „ő virágát”, az „ő játékát” rajzolja le.
A legkedveltebb témájuk az ember. Emberábrázolásuk is aprólékosabb lesz, több testrészt próbálnak meg lerajzolni, mint eddig.
A mozgásábrázolás szándéka a rajzokhoz fűzött kommentárból derül ki.
Szívesen rajzolnak továbbra is járműveket és épületeket, amiket a rajz alsó részére helyeznek.
Állatokat is ábrázolnak, amiket egyvonalas, szögletes törzs jellemez.
A gyerekek többsége iskolás kora előtt az emberrajzon olyan nemű személyt jelenít meg, amilyen ő maga.
Sokszor rajzolhat átlátszó embert is, ahol látszanak a belső szervek is.
Többet tudnak a világról, mint amennyit el tudnak mondani, így lerajzolják.
Az arányok még eltúlzottak lehetnek.
A fontosabb családtag háromszor olyan nagy, mint a kevésbé fontos.
Lehetnek a tárgyak átlátszók: pl. 7-9 év körül már egyre jobban hasonlít a valósághoz, nem azt rajzolja, amit gondol, hanem megpróbálja, amit lát.
Megjelenik a profil, a mozgó alak a rajzban.
A kisebb gyerekeknél a figurák még gyakran lebegnek a papíron, mintha a gravitáció nem is létezne.
Aztán hirtelen megjelenik egy vízszintes vonal a lap alján, amit alapvonalnak nevezünk. Ez a vonal képviseli a földet, amin mindenki áll.
Ugyanekkor gyakran felbukkan egy felső vonal is, ami az eget szimbolizálja.
A kettő közötti üres tér a levegő, ahol a madarak repülnek vagy a füst száll a kéményből.
Bár ez a fajta ábrázolás még távol áll a perspektivikus látásmódtól, a logikai rend igényét mutatja.
A térérzékelés fejlődésének egy másik érdekes állomása a „kiforgatás”. Ha a gyermek egy utat rajzol, amelynek mindkét oldalán házak vannak, a házakat gyakran úgy rajzolja le, mintha azok az útra merőlegesen „fekszenek” a papíron.
Ez azért van, mert a gyermek a saját tapasztalatait egyesíti: tudja, hogy a házak az út mentén állnak, és ezt így tudja a legjobban kifejezni síkban.
Öt éves kor körül a gyermek rajzai kezdenek felismerhetőbbé és „szabályosabbá” válni. Megjelennek a sémák, ami azt jelenti, hogy a gyermek kialakít egy állandó formát a házra, a fára vagy a Napra, és ezeket magabiztosan ismétli. Ez a korszak a mentális rendszerezés ideje.
A ház ekkor általában egy négyzet, rajta egy háromszög tetővel. A Nap szinte mindig a papír sarkában ragyog, sugarai pedig egyenletesen oszlanak el. Ezek a sémák biztonságot adnak a gyermeknek.
A sémák használata nem jelenti azt, hogy a gyermek fantáziája beszűkülne. Éppen ellenkezőleg, a stabil alapok lehetővé teszik, hogy bonyolultabb történeteket meséljen el a rajzaival.
A valósághűség igénye és a részletek megjelenése (6-9 éves kor)
A 6-8 éves kor közötti időszakban a gyerekek rajzkészsége jelentős fejlődésen megy keresztül. Már képesek arányokat érzékeltetni, a figuráknak arcot, ruhát, hajformát rajzolni.
7-9 éves kor: a szubjektivitás csökken, a rajz egyre inkább a látványra hasonlít. A gyerekek már megkülönböztetik a rajz bal és jobb oldalát. Jellegzetes a mozgó alakok ábrázolása. Megjelenik a perspektíva és a téri dimenzió, azonban a tárgyak megfelelő nézetben, vagy elhelyezkedésben való ábrázolása még nagy gondot jelent.
A gyermek a valóságnak megfelelően rajzol, de nem úgy rajzolja a dolgokat, ahogyan látja őket, hanem azt adja vissza, amit tud róluk.
A tárgyak színét, nagyságát, egymáshoz való viszonyait nem a valóság, hanem a gyermeki érzelem - és fantáziavilág szabja meg.
Az ábrázolás többszempontú, mintha a dolgokat egyidejűleg több nézőpontból lehetne látni pl. profilból ábrázolt emberarc két szemmel.
A gyerekek többsége iskolás kora előtt az emberrajzon olyan nemű személyt jelenít meg, amilyen ő maga.
A kisgyermekek rajzainak színvonalából lehet következtetni az értelmi képességeik fejlettségére is. Így például a Goodenough-teszt „Rajzolj egy embert” instrukciója elsősorban az intellektuális erőket aktivizálja.
A teszt segítségével kellő információt kapunk többek között az ember- és mozgásábrázolás fejlődéséről is.
− mozgásjelzés nélküli figura (körülbelül 3−4 év: a cselekvést még kezdetleges formában sem képesek érzékeltetni, jellemzője az aranytalanság.
− „merev mozgású” alak, kimerevített gesztusokkal (kb.
− ízületben mozgó alak, behajlított könyökkel és térddel (körülbelül a 6.
− Körülbelül 4−7 éves kor között a gyermekek realisztikusan ábrázolnak, gyakran elmondják vagy elmesélik rajzolás közben a rajzaik eseményeit.
A színválasztást érzelmeik szintén erősen befolyásolják.
Rajzaikra a kusza elhelyezés jellemző.
Intenzíven jelenik meg az ábrázolás szándéka.
− Körülbelül 7 éves kor után a gyermekek többségénél az emberek, tárgyak egy közös, általában egy vízszintes vonalon helyezkednek el.
Szívesen rajzolják le a környezetükben fellelhető tárgyakat, amelyekhez érzelmi kapcsolat fűzi, vagy valamilyen szempontból fontos számukra.
A fent leírtak alapján látni lehet, hogy a kisgyermek fejlődésében kitüntetett szerepe van a rajzolásnak vagy az ábrázolásnak, ezért a gyermek ez irányú első érdeklődését az első pillanattól kezdve a szülőknek segíteni kell.
Az óvodapedagógusok feladata erre felhívni a szülők figyelmét, az óvodába lépéstől pedig nyomon követni a gyermekek rajzfejlődését, érésüket, fejlettségüket tiszteletben tartva támogatni önkifejező készségüket, kreativitásukat.
A gyermekrajzok pszichológiai szempontból is elemezhetők, különösen 5 éves kortól, mivel ekkortól tekinthetők esztétikusnak: a gyermek már tudja, mit akar rajzolni, és érzelmeit megjeleníti rajta.
A különböző életkorokban készült emberrajz összehasonlításával mérhető a gyermekek értelmi fejlődése.
A családrajz az egyik leginformatívabb terület a szakemberek számára, de szülőként is sokat tanulhatunk belőle.
Lényeges, hogy ki hova kerül a lapon, ki mekkora, és kik fognak egymás kezét.
Gyakran a gyermek érzelmi közelséget fejez ki azzal, hogy valakit közvetlenül maga mellé rajzol.
A méretbeli különbségek sokat elárulnak a dominanciáról.
Aki a gyermek szemében a legerősebb vagy a legfontosabb (legyen az pozitív vagy negatív értelemben), az lesz a legnagyobb alak.
Érdemes megfigyelni az arcrészleteket is: a nagy szemek kíváncsiságot, a hatalmas száj (vagy fogak) néha agressziót vagy éppen nagy beszédeskedést jelezhetnek.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a gyerekek néha csak azért hagynak le valamit, mert elfogyott a hely a papíron, vagy mert siettek játszani.
Egyetlen rajzból soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
A realizmus és a térbeli ábrázolás kora (10-12 éves kor)
10-12 éves kortól már csökken a képzeletből való ábrázolás, megpróbál a realitáshoz közeledni. A rajz többé már nem gyermeknyelv.
12 év felett megnő a másolási képesség, képes ábrázolni a téri dimenziót.
A kritikai készség fejlődésével a gyerekek elvesztik érdeklődésüket a rajzolás iránt.
A felső tagozatra a gyermekek az egocentrizmust meghaladva képesek a világot más nézőpontjából is látni, gondolkodásukban pedig az érzelmi-indulati megélés helyett egyértelműen a racionális megértés dominál.
Rajzfejlődésük ennek megfelelően elér az úgynevezett vizuális vagy szemléleti realizmus korszakába, mikor is a rajzlapon a körülöttük lévő valóság minél élethűbb megjelenítésére törekszenek.
A térbeli arányok, a perspektíva, a cselekvések és mozdulatok pontos visszaadása érdekében előszeretettel használják a halványan előrajzolt kontúrokat és a radírt, azonban sokszor még így is elégedetlenek teljesítményükkel és szégyellik rajzaikat, hisz a papíron nem az az objektív valóság köszön vissza, amit látni szeretnének.
Azok a ritka gyermekek, akik megőrzik a rajzolást mint önkifejezési formát, általában a vizuálisan tehetségesebb, emocionálisan érzékenyebb fiatalok közé tartoznak.
Ők serdülőként általában egyéniségükre jellemző sajátos stílusban hangulati képeket készítenek, és a világból számos olyan részletet vesznek észre, ami mellett kortársaik elmennek.
A gyermekrajzok fejlődése nem csupán az ábrázolási technikák sorozata, hanem a gyermek belső világának, gondolkodásának és érzelmeinek lenyomata is. A szülők és pedagógusok szerepe kiemelten fontos ezen az úton, hogy támogassák a gyermek alkotókedvét és segítsék fejlődését.
Löwenfeld művészi fejlődésének szakaszai
A rajzolás megalapozza a későbbi írástanulást, a gyermek játékosan hozzászokik a hosszabb ideig tartó ceruzafogáshoz, fejlődik a finommotoros koordinációja, tökéletesedik a szem-kéz összehangolt munkája, erősödnek a kéz izmai, és egyre finomabb, és aprólékosabb mozgásokra lesznek képesek.
Mindezeken túl az emberrajz a gyermeki intelligencia egyik mérőeszköze is, iskolaérettségi vizsgálatokon elsőként nyúlnak ehhez a módszerhez.
„A gyermek nem rajzolja, amit tud, hanem sokkal inkább azt, amit érez.” (Florence L. Kárpáti Andrea: Firkák, formák figurák – a vizuális nyelv fejlődése a kisgyermekkortól a kamaszkorig.
Michael Cole - Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan.
Boza Erzsébet: Az óvodai vizuális nevelés módszertana.