Amikor a kisgyermek eljátssza, hogy fáj valamije: okok és kezelés

Minden szülő szeretné elmulasztani gyermeke fájdalmát, azonban a gyors és idegeskedő reakciók pont az ellenkezőjét válthatják ki! Amikor a gyermekünk fájdalmat érez, szülőként azonnal szeretnénk azt megszüntetni. Sokféle fájdalom létezik, akut vagy krónikus, hosszan elmúló, újra jelentkező, erősségében változó. A gyermekek viselkedése természetes módon nagy változatosságot mutat, meg lehet azonban határozni néhány általános tünetet, ami segélykiáltásként fogható fel és lelki problémák (leggyakrabban szorongás, vagy félelmek) meglétére utal.

Mi a fájdalom?

Gyermeke testében többmillió idegrost található, amelyek egy része nociceptornak nevezett fájdalomreceptorban végződik. Ezek az idegrostok állandóan információkat küldenek gyermeke agyába arról, hogy mi zajlik a testükben és környezetükben.

Amikor gyermeke beteg lesz vagy megsérül, a nociceptorok észlelik a szövetkárosodást és a gerincvelőn át fájdalomjelzéseket küldenek az agyba, mint az autópályán haladó autók. Ugyanakkor az érintett területen a szövetek prosztaglandin elnevezésű anyagot termelnek. A prosztaglandin felszabadulásának helyén az idegek nagyon érzékennyé válnak a fájdalomra és felerősítik a fájdalomjelzéseket. A szervezet szöveteinek a sérüléséből eredő fájdalmat nociceptív fájdalomnak is nevezik. Ezután tudja gyermeke Önnek is jelezni.

Miért érzékenyebbek egyes gyermekek a fájdalomra, mint mások?

Mindenkinek megvan az egyéni fájdalomtűrési határa. Néhány gyermek (és sok felnőtt) fájdalomküszöbe magas, míg másoké alacsonyabb. Ennek egyik oka az észlelés. Az agy társítások által működik, ezért ha egy gyermeknek volt már egy különösen fájdalmas tapasztalata, az agy a jövőbeni fájdalmat is ehhez az élményhez társíthatja. Ezért az ilyen gyermekek nehezebben tolerálhatják az új fájdalmat. A fájdalomküszöböt emellett az érzelmek is befolyásolják. Ha gyermeke aggódik, alacsonyabb lehet a fájdalomküszöbe. Másrészt viszont az erőteljes érzelmek, például az izgalom vagy a félelem átmenetileg megakadályozhatják, hogy gyermeke fájdalmat érezzen.

Miből tudhatom, hogy a gyermekem beteg?

Amikor a gyermeke még nem tud beszélni, nehéz pontosan meghatározni, hogy mitől nyűgös. Fáj valamije vagy kellemetlenséget érez? Vagy valami más baja van? A betegségek alábbi jeleire figyeljen oda csecsemőjénél vagy kisgyermekénél:

• Engesztelhetetlenül sír
• Ingerlékeny
• Étvágytalan
• Hányni kezd
• Pelenkájában gyakori a laza széklet
• Kipirul a bőre és forró a teste
• Testhőmérséklete meghaladja a 38°C -ot
• Sápadt és fázik
• Hangosan veszi a levegőt és rekedt köhögése van
• Nem tud rendesen lélegezni az orrán át
• Nyugtalannak tűnik
• Szokatlanul csendes
• Álmatag

Azonnal forduljon orvoshoz, ha gyermeke:

• Elkékül vagy nagyon sápadt lesz
• Nehezen tud levegőt venni
• Rohamot vagy görcsöt kap a láztól
• Álmatag és nehéz felébreszteni
• Rángatózik vagy szokatlanul bágyadt
• Látszólag nem ismeri fel Önt
• Homályosak a szemei és nem tud rendesen fókuszálni

Ha bármilyen aggodalma van, forduljon orvoshoz!

Amikor a fájdalom lelki eredetű: a szorongás és a viselkedészavarok

A szorongás gyerekeknél sokszor valamilyen betegség formájában jelentkezik. Például fáj a hasa, fáj a feje, levert, hányingere van. Orvoshoz visszük, mindenféle vizsgálatot elvégeztetünk, és aztán mikor a leletek, eredmények negatívak, közli az orvos, hogy itt valamilyen lelki probléma állhat a háttérben, és kérjünk segítséget gyermekpszichológustól. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a szorongás nem csupán gondolati, érzelmi szinten jelenik meg, hanem a testünkben is változást okoz. Ilyenkor a gyerekek nem szimulálnak, hanem valóban fáj a fejük, a hasuk.

A gyermekkori viselkedészavarok

A gyermekkori viselkedészavarok gyakran dühkitörésekben, agresszióban, szabályszegő vagy destruktív viselkedésben nyilvánulnak meg. Ezek mögött sokszor mélyebb érzelmi, családi vagy környezeti problémák húzódnak. Dr. I. A gyermekkori viselkedészavarok mögött gyakran neurológiai vagy pszichés tényezők állnak. A viselkedészavar fogalmát gyakori félreértés övezi. Ilyen esetekben nem arról van szó, hogy a gyermek „rossz” lenne, hanem arról, hogy eltérő módon fejlődik az idegrendszere, így bizonyos dolgokra másképp reagál, más reakciói lesznek.

A viselkedészavar egy gyűjtőfogalom, mely olyan állapotokat takar, melyekben a gyermek magatartása hosszabb időn keresztül jelentősen eltér a kortársai viselkedésétől olyan mértékben, hogy az nehezíti az iskolai beilleszkedést és a szociális életét. A viselkedészavar nem egy-egy alkalmi dühkitörés vagy hiszti, hanem ismétlődő viselkedési minták, melyek a gyermek életkorának megfelelő normákat túllépik. Ilyen intenzív viselkedési minta például, amikor a gyermek gyakran megszegi a szabályokat, engedetlenül, agresszívan viselkedik, impulzív, esetleg dühkitörései/dührohamai vannak.

A viselkedészavarok okai

A viselkedészavarok kialakulásának hátterében több tényező áll. Ezek között lehetnek biológiai, környezeti és pszichológiai okok, melyek egyaránt szerepet játszhatnak. Neurológiai szempontból gyakran meghatározhatók genetikai hajlamok, melyek az idegrendszer eltérő működését okozhatják. Például ADHD és autizmus esetében gyakran előfordul családi halmozódás. A gyermekkori viselkedészavar kialakulásának kockázatát növelhetik az agy fejlődési rendellenességei, koraszülés, oxigénhiányos állapotok. Az idegrendszer működésének zavara befolyásolja, hogy a gyermek mennyire képes szabályozni a viselkedését és értelmezését.

A viselkedésszabályozásért felelős agyi területek, különösen a prefrontális kéreg, a frontális lebenyekben található funkciók csak az iskoláskor végére fejlődnek ki teljesen. Ez azt jelenti, hogy a fiatalabb gyerekek érzelmi szabályozása még kezdetleges, ezért természetesen is lehet impulzívabb.

A gyermekkori viselkedészavar tünetei és típusai

A gyermekkori viselkedészavar tünetei változatosak lehetnek, többféle módon mutatkozhatnak meg. Fontos, hogy akkor lehet gyermekkori viselkedészavarról beszélni, ha a tünetek hosszabb ideje, tartósan (kb. legalább 6 hónapja) fennállnak. Ezek a tünetek tehát utalhatnak gyermekkori viselkedészavarra, azonban nem szabad megijedni, ha egy-egy alkalommal ezek előfordulnak.

A gyermekkori viselkedészavarok több típusa ismert, melyek különböző neurológiai és pszichológiai jellemzőkkel bírnak.

• ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar): Talán a leggyakoribb gyermekkori viselkedészavar. Jellemzője, hogy a gyermek nehezen figyel oda, rendkívül mozgékonyak, izegnek-mozognak, nem tudnak várni a sorukra. Az ADHD mögött az agy dopamin- és noradrenalin-rendszerének működési zavara áll.
• Autizmus spektrumzavar: A gyermek nehezebben értelmezi a társas helyzeteket. Ide tartozhat az, hogy szokatlanul kommunikál vagy éppen nem reagál másokra. Gyakran végez ismétlődő mozgásokat, érdeklődési köre szűk. Jellemző továbbá a szenzoros érzékenység.
• Oppozíciós magatartászavar: Gyakori a dacosság, a felnőttek, idősebbek szándékos bosszantása, a szabályok rendszeres megszegése, illetve a gyakran megjelenő dühkitörések.
• Magatartászavar: Az oppozíciós magatartászavarral ellentétben a magatartászavar egy súlyosabb forma. Jellemzője, hogy a gyermek mások testi -, és vagy lelki épségét veszélyezteti. Gyakran agresszív, gyakran hazudik, rongál vagy lop.

A gyermekkori viselkedészavar kivizsgálása és kezelése

A gyermekkori viselkedészavar kivizsgálásának célja, hogy feltárja a gyermek viselkedésének hátterében álló tényezőket. A kivizsgálás során a pontos anamnézis felvétel elsődleges, mert sok mindenben segítheti a gyermekneurológust. Elsődleges információ a gyermek fejlődési és egészségügyi előzményei; ennek része lehet a terhesség alatti és születés közbeni történések, esetleges koraszülés, idegrendszeri sérülések vagy korábbi betegségek feltérképezése. A családtagok pszichés állapota, a nevelési szokások, a gyermek társas környezete is mind hatással lehetnek a viselkedés alakulására. A neurológiai vizsgálat segít feltárni, hogy van-e a gyermekkori viselkedészavar mögött valamilyen organikus ok vagy egyéb neurológiai eltérés.

A gyermekkori viselkedészavar kezelése során figyelembe kell venni, hogy milyen jellegű eltérésről van szó. Ez lehet neurológiai, pszichológiai, illetve környezeti tényező is; ezek gyakran együtt is jelen lehetnek, különösen a neurológiai és pszichológiai tényezők. Alapvetően a legfontosabb, hogy a gyermek megtanulja felismerni a saját viselkedési mintázatait, és ezekhez önszabályozó stratégiákat sajátít el. A kognitív viselkedésterápia idősebb gyermekek esetében lehet hatékony. Bizonyos esetekben, különösen ADHD vagy súlyosabb magatartászavar esetén gyógyszeres kezelés is szükséges és indokolt lehet. A megfelelően beállított gyógyszerek (stimulánsok, figyelemjavító szerek) segítenek az agyi neurotranszmitterek működésének kiegyensúlyozásában.

Szülői reakciók és a gyermek fájdalma

A kutatások szerint a szülő viselkedése befolyásolja a gyerekek fájdalomérzetét, betegséggel kapcsolatos életminőségét, testi és pszichés állapotát. Szülőként nagyon nehéz elviselni, ha a gyerekünk krónikus beteg, különösen, ha hosszú ideig fáj valamije. Többnyire tehetetlenek vagyunk, legszívesebben bármit megtennénk, és közben mégsem tudunk segíteni. A gyerek fájdalmára adott szülői reakciók különböznek, és vannak köztük olyanok, amelyek nem igazán hasznosak.

A katasztrofizálás, a szorongás kifejezése és a bűntudat kifejezése a kutatók szerint jelentősen rontotta a gyerekek fájdalomra adott válaszát. Egy vizsgálatba 71 szülő-gyerek párt vontak be a szakemberek, a gyerekek itt kamaszkorúak voltak (átlag 15 évesek) és gyulladásos bélbetegségben szenvedtek. A kutatás során feltérképezték a gyerekek testi állapotát, és a fájdalommal kapcsolatos reakcióikat is, köztük a katasztrofizálást, a felnagyítást, a tehetetlenség érzését. Kiderült, hogy a gyerekek életminőségét jelentősen befolyásolta a szülők fájdalommal kapcsolatos attitűdje. Konkrétan úgy, hogy a szülő minél inkább hajlamos volt „leragadni” a témánál és sokat foglalkozni a gyerek fájdalmával, annál rosszabb volt a gyerek egészséggel kapcsolatos életminősége. A pszichológusok ruminációnak hívják azt a reakciót, amikor képtelenek vagyunk elszakadni egy témától, állandóan azzal foglalkozunk.

A kutatók fontosnak tartják, hogy ilyen esetekben akár pszichológus segítségével csökkentsük a szülők önhibáztatását, bűntudatát, hiszen ez szemlátomást jót tesz a gyereknek is. A szakemberek szerint azt is érdemes megtanítani a szülőknek, hogy krónikus betegség esetén ne a fájdalomra, annak meglétére vagy hiányára fókuszáljanak, hanem a javulásra és a funkcióra.

Az empátia tanítása és a fájdalom megértése

Totyogókorban a baba az arcodhoz kap, csíp, mar, üt, fájdalmat okoz. Néha akaratlanul, néha a hiszti hevében, néha pedig úgy tűnik, szándékosan. De hogyan tanítsuk meg neki azt, hogy a másiknak fáj, amit csinál? Pláne nem úgy, hogy az icipici visszaütést vagy a hajhúzást büntetésnek szánjuk, hátha az ok-okozati összefüggésből majd megtanulja, hogy nem okozunk fájdalmat, mert különben nekünk is fájdalmat okoznak.

Másodszor: egy kisgyerek nem az ok-okozati összefüggésből tanulja meg, mi helyes és mi nem, hanem elsősorban a mi példánkból. Bizony. Ha kiborul, a mi összeszedett és higgadt viselkedésünk neki a példa arra, hogyan kell nyugodtnak maradni.

1. Az önuralom kialakítása egyáltalán nem rövid folyamat, részben nevelés kérdése, részben pedig idegrendszeri fejlődésével függ össze.
2. Az első évben a baba mozgása rohamosan fejlődik, egyre ügyesebb. Ha azonban fáradt, éhes, túlpörgött, akkor a koordinációja romlik és egyre darabosabb lesz a mozgása. A legtöbb „baleset” ilyenkor történik.
3. Már a babák is ösztönösen kerülik a fájdalmat, ezt onnan is tudhatjuk, hogy amelyik helyzetben valamilyen fájdalmas élményt tapasztaltak, oda nem szívesen térnek vissza megint. Éppen ezért nem kell külön tanítani, pláne nem tapasztalati úton, hogy mi az a „fáj”. De persze támogathatjuk egy kicsit a szó megértését, ha ezt fontosnak látjuk. Először saját magán, aztán másokon is. Először a fájdalom, mint állapot megnevezésével kell kezdeni, például, amikor elesik a kicsi és sír, akkor mondhatjuk, hogy „látom, hogy fáj a térded”. Utána következhet, hogy segítünk neki saját magán felismerni a fájdalomérzést. Pl. ha elesett, megkérdezzük, hol fáj (ez a készség későbbiekben még hasznos lehet pl. amikor beteg és nem tudjuk, mi a baja, sok kisgyerek pl. azt mondja, hogy fáj a feje, amikor a füle fáj valójában, vagy fáj a hasa, amikor fel van fázva). Olvassunk vagy találjunk ki olyan meséket, amikben előfordul ez a téma.
4. A babák már nagyon korán (9-10 hónapos korban) képesek az együttérzésre, azonban ez nem vonatkozik univerzálisan minden helyzetre, amiben együttérzésre lenne szükség.

A rossz megoldás: rászólni, tiltani, fenyegetni, ha óvatlanul, durván nyúl oda, ha karmol, mar, csíp, harap stb. Ebből ugyanis nem tanulja meg azt, HOGYAN LEHET, csak azt, hogy mit nem szabad. Nem a rászólással van a baj. A rászólás emlékeztető arról, mit is kéne tennie a gyereknek, mit várunk el tőle. Azonban a rászólás csak akkor működik, ha a gyerek már képes az önuralomra és pontosan tudja mit kell tennie. Addig felesleges (kivéve a nagyon veszélyes helyzeteket, amiknél egyértelmű a figyelmeztetés és a tilalom, de ezt külön meg kell tanítani).

Ugyanezt lehet tanulgatni a kistestvérrel is (nem letiltani kell a kicsiről, meg rászólni, hogy ne bántsa, ne nyúljon hozzá, hanem megmutatni, HOGYAN bánjon vele, mivel szerez neki örömet, mitől kacag a kistestvér, minek örül). És persze egymással is meg lehet tenni ugyanezt. Mondjuk, ha felveszed a kicsit, néha megharap vagy megcsavarja az orrodat, ami fáj neked. Nagyjából másfél éves korig azt sem tudja, hogy a te orrod, nem az ő testéhez tartozik, ekkorra kezd kialakulni a saját különálló test tudata, ő nem tudja, hogy az orrcsavarás neked fáj, viszont amikor megcsavarja, neki nem fáj, tehát úgy gondolja, szabad csinálni és rendben van a dolog. Ha rászólsz, abból nem tanulja meg, ha viszont megmutatod neki, mit kell csinálni vele, pl. meg szabad simizni és akkor te viccesen tüsszentesz egy nagyot, az tetszeni fog neki és már nem fogja csavargatni, mert megtanulja, „mire való”, mit kell vele csinálni és hogyan. Az együttérzés elsajátításának és mások igényeinek figyelembevételének a legjobb módja tehát nem az, hogy mi is visszaütünk, hogy „jól megtanulja” a gyerek, mert ezzel éppen az ellenkező hatást érjük el. A nevelésben mindig érdemes feltenni a kérdést: Mit szeretnénk elérni hosszú távon? Mit akarunk tanítani a gyereknek?

Mit tehetünk, ha gyermekünk szorong?

Minél kisebb a gyermek, annál nehezebb megtudni mi a baj, csak azt látjuk, hogy megváltozott valami a viselkedésében. Egy két-három éves gyermek például nem tudja megfogalmazni, hogy mi a baj, mitől fél. Szülőként, pedagógusként látunk bizonyos tüneteket, ez alapján mérlegelünk, és döntünk. Valós érzelmi zavarra akkor gyanakodhatunk, ha hirtelen változást észlelünk a gyermek viselkedésében, szokásaiban, és tartósan, legalább egy hónapon keresztül fennállnak a tünetek.

Életkortól és lelki fejlődési szinttől függően sokféle tünete lehet egy kisgyermek életében a szorongásnak. Természetes, ha egy nem kellőképpen stabilan, nem régóta szobatiszta gyerek bepisil. Ugyanez a viselkedésjegy egy 6-7 évesnél minden bizonnyal már egy tünet, ami azt mutatja, gyermekünk valamilyen problémával küzd és támogatásra van szüksége. A fenti tünetek esetén minden esetben először orvoshoz kell vinni gyermekünket.

Szeparációs szorongás

Az egyik leggyakoribb gyermekkori szorongás, a szeparációs szorongás. Honnan tudjuk, hogy amit látunk, az nem csak a szokásos, életkori sajátosságként jelentkező normális szeparációs szorongás? Onnan, hogy lényegesen nagyobb amplitúdójú, a megszokott életkornál tovább tart és a társas funkciók jelentős zavarát okozza. Ha gyermekünk a korosztályától nagyon eltérő módon, túlzott mértékben reagál a számára fontos személyektől való elválásra, túlzottan aggódik a hozzá közel állók elveszítésétől, nem akar iskolába járni, mert a számára fontos személyek elvesztésétől tart, vagy nem tud egyedül aludni, rossz álmokkal küzd, fizikai tünetekre (például fejfájás, hasfájás, hányinger) panaszkodik, amikor a számára fontos szeretett személyektől távol van, akkor joggal merül fel bennünk, hogy gyermekünknek szakmai segítségre van szüksége.

Fóbiás szorongásos zavar

A gyermekeknél, mint mindenkinél természetes módon is fordulnak elő félelmek, például pókoktól, kígyótól, vagy a sötéttől. Azonban, ha ezek a félelmek nagyon felfokozódnak, tartóssá válnak és nem a normális fejlődési fázishoz köthetők, akkor a pszichológusok általában fóbiás szorongásos zavarra gyanakodnak. Ez is egy nagyon gyakran előforduló szorongástípus. Honnan tudhatjuk, mikor kell ezeket a tüneteket komolyan venni? Azokra figyeljünk oda szülőként, amelyek korábban nem álltak fenn, és 2-3 hónap után sem enyhülnek.

Szakember segítsége

A Móra Kiadó Fájdalomkezelő kisokos című könyve azért készült, hogy segítséget nyújtson a szülőknek a gyerekek fájdalmainak kezeléséhez. A könyvből megtudhatja az olvasó, hogy milyen típusú fájdalmak vannak, hogyan lehet felismerni őket, hogyan működik a szervezetben a fájdalom kialakulása és annak érzete, és hogy ebben a folyamatban milyen szerepe van az agynak. A könyv felhívja a figyelmet a fájdalomkezelés komplexitására, amelyben orvosok, pszichológusok, fiziológiás szakemberek bevonása javasolt a fájdalom típusától függően. Megtudhatjuk, hogy mikor forduljunk szakemberhez, hogy milyen szakemberhez forduljunk, és mit tehetünk mi, szülők otthon, hogy javítsuk a helyzetet.

tags: #kisgyerek #eljatszsa #hogy #faj #valamije