Miért mesél állandóan a kisgyerek? A gyermekkori szorongások és a mesék ereje

Szülőként, nagyszülőként a legjobbat akarjuk gyermekünknek, ezért jó, ha tisztában vagyunk azzal, milyen jelekre kell felkapnunk a fejünket, ha észrevesszük az utódunk viselkedésében. Sokszor előfordul, hogy a gyerek viselkedése egyre zavaróbbá, elviselhetetlenebbé kezd válni mind a szülők, mind az óvoda számára. A gyerekek ritkán mondják ki, hogy mi bántja őket. Ha magunk is érzékenyebb idegrendszerrel nőttünk fel, ismerős lehet az a helyzet, amikor szeretnénk jól észrevenni a jeleket, de közben nem akarunk rögtön mindent megcímkézni.

A szorongó gyermek ritkán beszél sokat. Gyakran nem tudják szavakba önteni, mi zajlik belül, így a feszültség, az érzelem is a viselkedésen keresztül nyilvánul meg. A gyermeki szorongás nem azt jelenti, hogy valamit „drasztikusan” elrontottunk. Nekünk, felnőtteknek sem az a dolgunk ilyenkor, hogy mindent azonnal megoldjunk. A gyerekek idegrendszere rendkívül fogékony a hozzánk való kapcsolódásra. Fontos tehát felfigyelnünk arra, ha a gyermek alvásában, evésében, játékában, társas helyzetekben, viselkedésében, vagy testi reakciókban nagyon eltér a megszokottól.

A gyermekkori szorongás jelei és típusai

Pszichológusok és nevelési tanácsadók szerint valós érzelmi zavarra akkor gyanakodhatunk, ha hirtelen változást észlelünk a gyermek viselkedésében, szokásaiban, és a tünetek tartósan fennállnak (általában legalább négy hétig). Életkortól és lelki fejlődési szinttől függően sokféle tünete lehet egy kisgyermek életében a szorongásnak.

A leggyakoribb szorongás típusok:

• Szeparációs szorongás: Ez az egyik leggyakoribb gyermekkori szorongás. A „normális szeparációs szorongástól” úgy lehet megkülönböztetni, hogy sokkal erősebb a gyermek szorongása, a megszokott életkornál tovább tart és a társas funkciók jelentős zavarát okozza. Ha gyermekünk a korosztályától nagyon eltérő módon, túlzott mértékben reagál a számára fontos személyektől való elválásra, túlzott mértékben aggódik a hozzá közel állók elveszítésétől, vagy elutasítja az iskolába járást amiatt, mert a számára fontos személyek elvesztésétől tart, vagy az önálló lefekvést tartósan elkerüli, vagy ismételt lidérces álmokkal küzd, fizikai tünetekre (pl. hasfájás, hányinger) panaszkodik elválási helyzetekben.
• Fóbiás szorongásos zavar: A gyermekeknél természetes módon is fordulnak elő félelmek, pl. pókoktól. Azonban ha ezek a félelmek nagyon felfokozódnak, tartóssá válnak és nem a normális fejlődési fázishoz köthetők, akkor fóbiás szorongásos zavarra gyanakodhatnak a pszichológusok.

Gyanús jelek a gyermek viselkedésében:

• Hirtelen változások az alvásban, evésben, játékban, társas helyzetekben vagy testi reakciókban. Például ha eddig nyugodtan aludt egyedül az ágyában, de újabban minden ok nélkül felriad, nem sikerül egyedül visszaaludnia, vagy átmegy éjszaka a szülőkhöz.
• Ha eddig jól érezte magát közösségben, de hirtelen nem akar menni óvodába, iskolába vagy a nagyszülőkhöz.
• A korábban szobatiszta gyermek bepisil. Természetes, ha egy nem kellőképpen stabilan, nem régóta szobatiszta gyerek bepisil. Ugyanezt a viselkedésjegyet egy 6-7 évesnél már tünetnek gondolhatjuk, ami azt mutatja, gyermekünk küzd valamilyen problémával, melyet képtelen egymaga megoldani, támogatásra van szüksége.
• Az eddig csacsogó gyermek visszahúzódó lesz, vagy csak bizonyos helyzetekben nem beszél, pl. iskolában, több ember előtt.
• Figyelemfelhívó jel, ha gyakran beteg (olyan tünetet produkál, ami nem gyógyul orvosi beavatkozások ellenére sem, vagy visszatér).
• Valamilyen gyakori mozgás, szokás jelenik meg a gyermeknél - pl. tik, körömrágás, hajtépés, ujjszopás, hajtekergetés, vakarózás. Ezek egyértelműen a szorongás nagyon gyakori viselkedéses tünetei.
• Mindig ugyanarról akar beszélni (pl. „anya elmegy a boltba, és utána jön vissza, addig a Nagyival leszel”), vagy a szorongást kiváltó történetet játssza el újra és újra.

Okok, amelyek kiválthatják a szorongást:

Gyakori, hogy ezek a hirtelen viselkedésváltozások valamilyen új élethelyzethez (pl. költözés vagy a szülők válása, veszekedése, tágabb családban történő haláleset) vagy személyközi konfliktushoz kötődnek. Például valami történt a gyermek és az óvónő között, ami bántja a csemeténket. Ha segítünk neki feloldani az ezzel kapcsolatos konfliktust, akkor kedve a közösséghez visszatérhet.

A kutatások egyre következetesebben jelzik, hogy a tartósan magas ingerterhelés - például a sok képernyőidő, a zajos környezet, a kevés pihenő, az alvás felborulása - növelheti a szorongás és a hangulati nehézségek kockázatát. Különösen akkor igaz ez, ha a gyermek napi 3-4 órát vagy annál többet tölt különböző képernyők előtt, és kevés lehetősége van a regenerálódásra. Nemcsak a képernyők, hanem a zajos környezet is komoly terhelést jelenthet. Napjainkban már a zajszennyezést is kockázati tényezőként tartjuk számon: a tartós háttérzaj - forgalom, folyamatosan szóló televízió, hangos háztartási eszközök - ronthatja a gyermekek koncentrációját, alvásminőségét, és fokozhatja a pszichés megterhelést.

A mesék ereje a szorongás oldásában

A mesék nem csupán szórakoztatnak, hanem biztonságos teret nyújtanak az érzelmek megélésére és feldolgozására. A történetben a gyerek találkozik a félelemmel, a veszéllyel, az ismeretlennel - de a végén mindig megtapasztalja a megkönnyebbülést, a megoldást és a biztonság helyreállását. A félelem nem hibás működés, hanem a fejlődés velejárója. A gyerekek világa tele van új élményekkel, kiszámíthatatlan helyzetekkel, amelyekhez még nincsenek mintáik. Ezek a félelmek nem „rosszak” - épp ellenkezőleg: segítik a gyermeket abban, hogy alkalmazkodjon a világhoz, és megtanuljon megküzdeni a kihívásokkal.

Amikor a gyermek mesét hallgat, nem pusztán követi a történetet - átéli. A hős félelme, a veszély, a menekülés vagy a megkönnyebbülés mind belső érzelmi tapasztalatként jelenik meg benne. A pszichológia ezt a jelenséget érzelmi katartikus élménynek nevezi: azonosulás, átélés és feloldás. A mesehallgatás bensőséges helyzet: az öledben ül, hallja a hangod, érzi a közelséged. Ez a közös élmény biztonságérzetet ad a gyermeknek, és segít neki kimondani és feldolgozni saját érzéseit.

Mikor és mit meséljünk?

Meséljünk sokat és minél gyakrabban, figyelembe véve a gyermek életkori sajátosságait, illetve az adott élethelyzetét. A mesékben nehézségek, problémák, konfliktusok vannak, amire az emberiség mindig is kereste és keresi a választ.

Életkori ajánlások:

• 1-3 év: rövid, egyszerű mesék, amelyekben a biztonság motívuma erős (pl. állatfigurák, család, otthon). Ilyenkor a mondókák, altatódalok, ritmikus versikék, ölbeli játékok is nagyon fontosak.
• 3-6 év (óvodáskor): a népmesék, amelyekben a hős legyőzi a sárkányt, vagy kijut az erdőből, segítenek a gyermeknek megélni, hogy ő is képes a problémák leküzdésére. Fontos az eredeti, teljes formájú népmeséket választani. Ebben az időszakban jelennek meg a szimbólumoktól való félelmek is, mint például a képzeletbeli szörnyek, vasorrú bába, sárkányok.
• Kisiskoláskor és serdülőkor: A mesék eredetileg, a hagyomány szerint, a felnőttkor küszöbén álló, 14-18 éveseknek szóltak. Ekkor már a komplexebb történetek, amelyek a teljesítményszorongás, az elutasítás, vagy a szeretett személyek elvesztésétől való félelmek feldolgozásában segítenek, kerülnek előtérbe.

A közös mesélés - anya hangja, apa közelsége, a meleg fényben felcsendülő történet - biztonságos érzelmi keretet teremt. Ez az a pillanat, amikor a gyermek idegrendszere a legéberebb állapotban van, és tökéletes egyensúlyban működik a bal és a jobb agyfélteke. Ebben az egyensúlyi állapotban belső képek jelennek meg a hallott szöveg közben, amelyek a félelmek, vágyak, dühök, tudat alatti ismeretek, belső feszültségek eredményes feldolgozásában segítenek.

Hogyan segíthetünk szülőként?

A gyermekünk szorongására utaló jeleket tehát a hozzá közel állók tudják a legpontosabban megfigyelni. Mindig figyelembe kell venni a gyermek személyiségét; ha az alaptermészete visszahúzódó, egyedül is nyugodtan sokáig játszik, megfigyelő típus, akkor ne várjuk tőle, hogy új helyzetben mindenképp a többiekkel játsszon.

Gyakorlati tanácsok:

1. Legyünk jelen: Amikor rajtunk is sok a teher, amikor egész nap rohanunk, amikor fáradtak vagyunk, teljesen emberi, ha nehezebben érkezünk meg a jelen pillanatba. Nem az a cél, hogy mindig tökéletesen nyugodtak legyünk, hanem hogy időnként megálljunk, és magunkra is figyeljünk. A gyerekek érzékenyen reagálnak arra a hangulatra és légkörre, amiben élnek.
2. Ne faggatózzunk, de segítsünk megfogalmazni az érzéseket: A kicsik sokszor még nem tudják szavakkal elmondani, mi zajlik bennük, a testük viszont igen. A mesék kiváló eszközt biztosítanak ehhez. Kérdezzük meg: „Olyan, mintha most nem lenne minden egyértelmű. Rendben van, ami most benned van.” Nem beszélünk helyette, csak szelíden segítünk neki összekötni az élményt a megértéssel.
3. Kiszámíthatóság és rutinok: A szorongó gyerekek különösen jól reagálnak a kiszámítható, ismerős rutinokra. A kiszámíthatóság csökkenti a belső bizonytalanságot. Legyen lefektetési rituálénk, rutinunk, amit tartsunk is be.
4. Lassú mozdulatok, közelség, szemmagasság: Az óvodáskorú gyermek idegrendszere elsősorban testi jelekből tájékozódik. A lassú mozdulat, a közelség és a szemmagasság biztonságjelzésként hat: azt üzeni, hogy nincs veszély, meg lehet pihenni.
5. Ne tegyük szóvá a szorongásos tüneteket: Tik, körömrágás, ujjszopás, bepisilés esetén a legfontosabb, hogy ezeket ne tegyük szóvá, ne mondogassuk, hogy hagyd már abba, ne büntessük. Ettől a frusztráció csak nő a gyermekben és egyre rosszabbodnak a tünetek. Igyekezzünk több mozgást, megnyugtató körülményeket, több alvást, kreatív élményfeldolgozást (közös játék, beszélgetés, gyurmázás, bábozás, esténkét kicsit több összebújás) és gyengédséget vinni a gyermek életébe.
6. Fogadjuk el a félelmeit: Soha nem szabad kinevetni és lekicsinyíteni a félelmét, hiszen ő komolyan fél például az idegenektől, a szülő elvesztésétől, a hangos zajoktól, a sötéttől. Minden esetben biztosítani kell őt arról, hogy a felnőttek megvédik vészhelyzetekben, és soha nem hagyják egyedül félelmeivel, szorongásaival.
7. Vezessük be a gyógyító meséket: Építsük be a gyermek életébe a Gyógyító meséket, amelyek úgy vannak felépítve, hogy életkoruknak megfelelően a mesefeldolgozás enyhítse a gyermekek szorongását, fejlessze én-erejüket.
8. Konzultáció szakemberrel: Javasolható, hogy felkeressünk egy gyermek szakpszichológust, ha a fenti jelek bármelyikét tapasztaljuk és egymagunk nem tudjuk értelmezni a tünetet, vagy ha bizonytalanok vagyunk abban, hogyan tudunk segíteni a csemeténknek.

Ne legyünk restek és kérjünk családkonzultációt! Ettől nem vagyunk bolondok, csak emberek, akik egy kívülálló szakember segítségét kérik. A gyermekek a világot cselekvésen és elbeszéléseken keresztül ismerik meg. A mesékben fellelhető a legtöbb válasz, amit a gyerekek keresnek. A mesék segítenek nekik megbirkózni a valósággal, oldják a szorongást, feszültséget, vigasztalnak, örömet nyújtanak és elmélyítik a szülőkkel való kapcsolatukat. A gyermekek beleélhetik magukat különféle szerepekbe, azonosulhatnak velük, sőt ki is próbálhatják azokat.

tags: #kisgyerek #allandoan #mesel