Az örökbefogadás és a szoptatás: Kötődés, gyógyulás és a szülő-gyermek kapcsolat erősítése

Az örökbefogadás komplex folyamat, amely során a szülő-gyermek kapcsolat kialakítása különleges figyelmet igényelhet. Különösen igaz ez, ha a gyermek korábban elhanyagolást vagy bántalmazást élt át. Ebben a cikkben részletesen tárgyaljuk, hogyan segíthet a szoptatás az örökbefogadó anyák és gyermekeik közötti kötődés megerősítésében, valamint milyen kihívásokkal és előnyökkel járhat ez a folyamat.

A szoptatás szerepe a kötődés kialakulásában

Az egész világon elismerik a szoptatás által képviselt értéket a csecsemők és kisgyerekek normális növekedésében és fejlődésében (1). A szoptatás azáltal segítheti a kötődés kialakulását, hogy biztosítja a rendszeres, intim interakciót az anya és a gyerek között, a szoptatás nyugtató, ellazító és fájdalomcsillapító hatását a gyerekre, és a stresszoldó és anyai érzékenységet fokozó hatást az anyára nézvést. Az anyatejnek a kisbabák növekedésére és fejlődésére gyakorolt pozitív hatását széles körben elfogadják (8). Mindazonáltal a szoptatás több, mint egyszerűen tápanyagok biztosítása, magának a mellen való szopásnak is van hatása az anyára és a gyermekre.

A szoptatás hatásai a kisbabára

• A szoptatás a kisbabákat megnyugtatja, fájdalmukat csillapítja, amit bizonyít a csökkent szívritmus, csökkent anyagcsere és a fájdalomészlelés csökkent képessége szopás közben (9-11).
• A szopás képviselte intim társas interakció hatására az oxitocin nevű anti-stressz hormon szabadul föl (26-27).

A szoptatás hatásai az anyára

• Az oxitocin a hypothalamusból szabadul föl a bőrkontaktus és a szopás hatására (31,32).
• A szoptatás alatti oxitocinfelszabadulás hatására lövell ki a tej a mell myoepitheliális sejtjeinek közreműködésével, és ezáltal lehetővé válik, hogy a kisbaba tejhez jusson (32); hat az anya központi idegrendszerére is fiziológiai és viselkedéses változásokat idézve elő (31-33).
• Az oxitocinról tudjuk, hogy egyes emlősöknél az anyai viselkedés megjelenésében alapvető szerepet játszik (34,35), és bár a kutatások még ritkásak ezen a téren, van rá bizonyíték, hogy emberben is van szerepe az anyai szeretet fejlődésében (36).
• A prolaktin az agyalapi mirigyből szabadul föl mellbimbóingerlés hatására, mint például ami a szoptatásnál megvalósul (37).
• A prolaktin a tejtermelésben játszik szerepet (37), és feltételezik, hogy a központi idegrendszerre is hatva elősegíti az anyai viselkedést (33).
• A kolecisztokinin a kisbabákban szabadul föl a szopás hatására, de a szoptatás alatt az anya bélrendszerében is termelődik (14). A kolecisztokininről feltételezik, hogy elősegíti az anyai viselkedést (39), és - akárcsak a kisbabákra - az anyákra is ellazító és fájdalomcsillapító hatással van (40).
• Bizonyítékok vannak rá, hogy a szoptatás hormonális és egyéb hatásai befolyásolják az anya fiziológiáját és viselkedését. A szoptató anyák vérnyomása alacsonyabb, és kevésbé reagálnak az emocionális és fizikai stresszre, mint a nemszoptató anyák (32,41-44), illetve „relaxációs válasz” mutatható ki az agyukban szoptatás közben (45).
• A szoptató anyáknak a kisbabáik felé mutatott megnövekedett válaszkészsége lehet a fentebb leírt hormonális hatások eredménye, de a szoptatással együttjáró szoros testkontaktussal is kapcsolatba hozható. A szoptatás az anya és a gyerek közti gyakori és szoros testközelséggel jár (51,52), és egyes kutatók azt találták, hogy a szoptató anyák jobban keresik a gyermekeik közelségét (53,54).
• A szoptatás az anya és a gyerek közötti bőr-bőrkontaktussal jár, ami egyaránt fokozza az anya vágyát arra, hogy a kisbabájával legyen (55,56), és az érzékenységét is a baba iránt (57,58). A kutatások szerint minél többet vannak együtt anya és kisbaba, annál inkább mutat az anya válaszkész gondoskodást (59), és annál biztosabban kötődik a gyermek (60).

Az örökbefogadott gyermekek egyedi élményei

Ahhoz, hogy megértsük, milyen hatása lehet a szoptatásnak az örökbefogadott gyerekekre, meg kell vizsgálnunk az örökbeadott gyerekek élményeit. Az örökbefogadott gyerekek mind átélték a vérszerinti anyjuk elvesztését. Sokan intézményekbe vagy kórházba kerültek, átélhettek bántalmazást vagy elhanyagolást, vagy többszörös gondozóváltást. Ezek az élmények mind befolyásolhatják azt, hogy a gyermek mennyire lesz képes bízni az örökbefogadó anyában és mennyire tud majd egészséges kapcsolatot kialakítani vele.

Veszteségélmény

Az örökbeadás egyetemlegesen veszteségélménnyel jár. A kisbabák megszületéskor felismerik anyjukat. Az anya alhasára helyezett egészséges újszülött megszületés után felkúszik a mellhez, amit annak ismerős illata után talál meg (63), ráharap a mellre és szopni kezd (64,65). Az újszülöttek az anyjukkal együtt szeretnek maradni, és ha megszűnik a bőrkontaktus, az újraegyesülésre való felhívásként specifikus szeparációs vészhívást/vészsírást hallatnak (66). Az anyától való szeparáció stresszállapotot okoz a kisbabákban (25,66-69), és minden örökbeadott gyerek átélte a szülőanyja elvesztését. Egyes szakemberek úgy gondolják, hogy ez a veszteség még akkor is meggátolja a későbbi kapcsolatok fejlődését, ha a szülőanya helyébe gyorsan belép egy másik gondozó (70).

Intézményi háttér és depriváció

Az országok közti örökbefogadással szülőkhöz kerülő gyerekek száma évről évre növekszik, csak az USA-ban 2004-ben 20 000 ilyen gyerek volt (71). A különböző országokban folytatott gyakorlatról való tudásunk alapján azt állíthatjuk, hogy ezen gyerekek nagy része bizonyára intézetben nevelkedett az örökbefogadás előtt (72). Bár az intézetek felszereltsége nagy változatosságot mutathat az általuk nyújtott gondozás minősége szempontjából, de gyakran nincs fűtés, klíma, elegendő hely, játék, táplálék, és elég korlátozott és beszabályozott környezetet tudnak csak biztosítani (72-75). Gyakran sok gyerek jut egy gondozóra, ami lehetetlenné teszi az egyéni odafigyelést (74,76), és általában több különböző személy gondozza a gyerekeket (72). A fizikai és emocionális depriváció rengeteg problémához vezethet, beleértve a testi és fejlődésbeli elmaradást, nyelvi és szenzoros integrációs kérdéseket (74,77-79). Mindazonáltal a legsúlyosabb depriváció, ami ezeket a gyerekeket éri, az az állandó és érzékeny gondozó hiánya, akiben a gyerekek bízhatnának, és akivel egészséges kötődést alakíthatnának ki.

Hospitalizáció és hosszú távú kórházi kezelés

Az örökbefogadott gyerekek egy része jelentékeny időt töltött kórházban koraszülöttség, betegség vagy fogyatékosság miatt. A rövid távú, szülővel együtt töltött kórházi kezelés valószínűleg nem ártalmas (83), de a hosszú távú kórházi kezelésnek elnyújtott negatív hatása lehet a gyerekekre (84-87). A hosszútávú kórházi kezelés után örökbefogadott gyerekek gyakran a csecsemő- vagy kisgyermekkor kritikus hónapjait töltötték szülői vagy gondozói gondoskodás nélkül (87), és míg a kórházban ellátták a fizikai és egészségügyi szükségleteiket, nem tudtak gondoskodni róluk érzelmileg (87,88).

Nagy Lívia, a Melletted a Helyem Egyesület alelnöke és egy koraszülött kisfiú édesanyja szerint: „Amikor Edi, a kisfiam a születése után az intenzíven volt, én naponta kétszer 20 percet láthattam, hozzá sem érhettem, egyáltalán semmilyen kapcsolatom nem volt vele. A folyosóról nem tudtam eljönni, képtelen voltam őt otthagyni, de nem tudtam hozzá bemenni, hiszen egy olyan ajtó mögött volt, ami kizárólag belülről nyitható. Egy hihetetlenül medikalizált közegben voltunk, ami folyamatosan azt közvetítette felém, hogy ‘kívül tágasabb, ha eddig nem tudtad megtartani ezt a gyereket, akkor majd mi meggyógyítjuk, gyere vissza, ha meggyógyult’. Lívia története sajnos távolról sem egyedi. „Annak ellenére, hogy a fiam születésekor már egy nyolcéves kislány anyukája voltam, illetve nem mellesleg gyermekápoló is, rettegtem a saját gyerekemtől. Nem mertem aludni, folyton figyeltem, lélegzik-e még, állandó feszültségben éltem, és Dr. Google volt a legjobb barátom. Nem volt köztünk testi kontaktus, kötődés, nem alakult ki az az intimitás, aminek anya és gyermeke között lennie kell. 16 hónapos volt a kisfiam, amikor tényleg éreztem, hogy ő az enyém.”

Bántalmazás és elhanyagolás

Minden fejlett országban vannak olyan gyerekek, akikről a szüleik nem tudnak gondoskodni, és ezért nevelőszülőkhöz kerülnek (89-92). Az ilyen gyerekek anamnézisében gyakran szerepel bántalmazás és elhanyagolás (93-96), és sokan több nevelőszülőt is megjárnak (97). A bántalmazás vagy elhanyagolás negatívan befolyásolja a kisgyerek képességét arra, hogy megbízzon az örökbefogadó szüleiben és kapcsolatot alakítson ki velük. Az ilyen gyerekeknek a kötődés terén nehézségei lesznek.

A kötődési ciklus és a kapcsolati traumák hatása

A kötődés egy szoros érzelmi kötelék, kölcsönös kapcsolat, ami kiállja az idő próbáját is (101). Ideális esetben a gyerek biztos kötődést alakít ki az elsődleges gondozóval azon kölcsönös interakciók alapján, amelyek során a gondozó a megfelelő módon ismétlődően kielégíti a gyerek szükségleteit, ami a szorongás/diszkomfortérzés csökkenését és a megnyugvás és megkönnyebbülés érzését eredményezi (102). Ez a szükségletekre válaszul adott ismétlődő kielégülés a kötődési ciklus (103).

Azok a gyerekek, akiknek konzisztens, válaszkész gondozásban volt részük, a kapcsolatok pozitív belső működési modelljét és magas önbecsülést építenek ki magukban, amelyek a sikeres jövőbeni kapcsolatok építőkövei (103, 105,106). Az intézményi nevelésbe került, hospitalizálódott, gondozók által elhanyagolt vagy bántalmazott, illetve több gondozóváltást átélt gyerekek gyakran csak töredékesen vagy csökkent mértékben élhették át a kötődési ciklust.

A kötődési ciklus megszakadása

• Az intézetekben, ahol túl sok gyerek jut egy gondozóra, nem tudják kielégíteni a gyerekek egyéni igényeit, ezért csak ritkán és inkonzisztensen megy végbe a kötődési ciklus (87). Ez nem egy egyszeri stresszforrás, hanem ismételt, elnyújtott és krónikus traumatizáló stresszt eredményez (107).
• Az intézményben gondozott gyerekeknél az is probléma, hogy több gondozójuk is van (82, 108), mert a gyerekek csak kisszámú gondozó felnőttel tudnak kapcsolatot létesíteni (109). Ugyanígy a hosszú ideig kórházban ápolt gyerekeknek nincs részük egyéni gondozásban, vagy nincs elsődleges gondozójuk (82).
• Ezen gyerekek egy része ráadásul krónikus, csillapítatlan fájdalmak között él, ami lehetetlenné teszi a kötődési ciklus végbemenését, mert a stresszforrás nem szüntethető meg (110).
• Az elhanyagolt gyerekeknél ugyanígy nem vagy csak időnként megy végbe a kötődési ciklus, ami megakadályozza, hogy bízzanak a gondozójukban, és biztos kötődést alakítsanak ki vele (112).
• Az elsődleges gondozójuk által bántalmazott gyerekeknél a kötődési ciklust félbeszakítja a bántalmazás, és következményesen a gondozóval való közelség inkább félelmet, mintsem biztonság- vagy komfortérzetet vált ki (82,112).
• A drogfüggőként született kisbabák prenatális bántalmazást éltek át (111), aminek eredménye neurológiai károsodás, ingerlékenység, fájdalom, és az érintés iránti túlérzékenység lehet (113), ami szintén megnehezíti a kötődési ciklus végigvitelét.
• A nevelőszülőkhöz helyezett gyerekek által átélt többszörös családváltás is megakadályozza a biztos kötődés kialakulását, mert a gyereknek nincs egy stabil gondozója.

A kapcsolati traumák hatása a viselkedésre

A gyerek örökbefogadás előtti élményei meg fogják határozni az anya-gyerek kapcsolat fejlődését az örökbefogadás után, mert a korábbi kapcsolatok hatnak a gyereknek a kapcsolatok működéséről kialakított belső modelljére. A kapcsolati traumákat átélt gyerekeknek az egész életre kiható nehézségeik lehetnek az empátia, a másokkal szembeni bizalom és az intim kapcsolatok kialakítása terén (81,115), mert a belső kapcsolati modelljük azt mondja nekik: "Ne törődj túlzottan senkivel sem. A korábban bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket örökbefogadó szülőknél a szülő-gyerek kapcsolat kialakításában és a gyógyulás felé vezető úton komoly gát lehet a gyerek szükséglete arra, hogy megvédje magát a további sérülésektől. Ez az énvédelmi szükséglet különböző viselkedéses stratégiákban nyilvánulhat meg, amelyek a gyerek korábbi élményeire adott adaptív válaszok (72, 82, 100).

Az intézetben nevelkedő vagy több helyre is kihelyezett gyerekek gyakran válogatás nélkül mindenki felé ragaszkodó magatartást tanúsítanak, és keresik a fizikai érintkezést a vadidegenekkel (74, 95, 117). Az intézetből kikerült gyerekeknél az a tapasztalat állhat e magatartás mögött, hogy aktívan kell keresni a kevéske felnőtt figyelmet, ami a rendelkezésre állhat (74, 118); a gondozójukat elvesztett gyerekeknél pedig lehet, hogy a jövőbeni veszteség anticipálása miatt egy alternatív gondozó keresése. Nem ritka, hogy a gyerekek nem veszik föl a szülőkkel a szemkontaktust, kerülik a testi érintkezést, megmerevednek, ha felveszik őket (103). A gyerekek törekedhetnek arra is, hogy ők kontrollálják a szüleikkel, különösen az anyával való kapcsolatot (100, 103, 109): visszautasíthatják a szeretetet, amikor az anya kezdeményezi azt, de máskor meg a saját feltételeik szerint követelhetik meg azt (103). Ezen gyerekek számára a kontroll megtartása a biztonságérzetüket fokozza, mert minden kétséget kizáróan azt tanulták meg, hogy nem számíthatnak másokra abban, hogy vigyázzanak rájuk (100). Ugyanígy, a gyerekek általában korukhoz képest túlságosan önállóak és fegyelmezettek, és nem keresnek segítséget vagy vigasztalást a szülőknél (82,109,119). Ha valami bajuk van, elfojtják ennek külsődleges megnyilvánulásait(120), mert nem várják, hogy valaki is válaszolna a sírásukra, vagy nem akarják kockáztatni a visszautasítást (109). Pl. egészen kisgyerekek is, ha felébrednek, csöndben fekszenek az ágyukban (akár órákon át), és várják, hogy valaki odamenjen hozzájuk (78,121). Önnyugtató viselkedésformákat is találhatunk náluk, mint az ujjszopás, a ringatózás, a fej ütögetése és a maszturbálás (103,118). Az önnyugtató viselkedésformák a normál populációban is megtalálhatók, de az elhanyagolást vagy bántalmazást átélt gyerekeknél gyakoribbak (118), és ők inkább ezeket preferálják a gondozó által nyújtott vigasztalás helyett. Vannak gyerekek, akik agresszíven kerülik a közelséget a mamájukkal, és aktívan visszautasítják őt (109,111), mintha azt szeretnék, hogy ne kedvelje őket a mamájuk (103).

A szoptatás jelentősége az örökbefogadásban

Az örökbefogadó mamák képességét arra, hogy sikeresen relaktáljanak vagy beindítsák a tejtermelésüket, rendszeresen megkérdőjelezik az irodalomban (3-5) annak ellenére, hogy bizonyítékok vannak rá, hogy a legtöbb örökbefogadó anya fiziológiailag képes jelentős mennyiségű tejet termelni a gyermeke számára (6). Ezen túl az örökbefogadó szoptatás előnyeit taglaló részekből egységesen hiányzik annak részletezése, hogy hogyan is segíti a szoptatás a gyermeket vagy az anyát (3-5, 7). Ezt a helyzetet kíséreli megjavítani az alábbi cikk, amikor bizonyítékokat sorakoztat föl arra nézvést, hogy a szoptatás meghatározó szerepet játszhat az anya-gyerek kapcsolat elősegítésében örökbefogadás esetén.

Ahogy az idézett esettanulmányok illusztrálják, örökbefogadás esetén, különösen ha a gyermek korábban elhanyagolást vagy bántalmazást élt át, a szoptatás hatása jelentékeny lehet. A szoptatás azon hatásai, amelyeket örökbefogadott gyerekek esetén lehet tapasztalni, minden szoptatós helyzetre alkalmazhatóak, de különösen relevánsak lehetnek más veszélyeztetett diádok esetén. Fontos felismernünk, hogy a kihelyezés az örökbefogadó családhoz nagyon stresszteli esemény a gyerekek számára. A gyerekek kötődnek a gondozójukhoz, még akkor is, ha az elhanyagolta vagy bántalmazta őket, tehát bármilyen gondozó elvesztése mindenképp stresszt okoz (123). Az anyai érintés, a szoptatás, az anyatej az egyik legideálisabb fájdalomcsillapító.

tags: #kisbaba #aki #mindja #az #apja #utan