A szülés az élet természetes velejárója, ami meghatározza a család jövőbeni életét is. Egy kisbabának életet adni természetes és csodás dolog, még ha nem is mindig úgy alakul, ahogy azt az ember előre elképzeli. Azonban nagyon sok traumatikus, nyomasztó és nehéz szüléstörténetet olvashatunk, míg a pozitív sztorikból elég nagy hiány van.
Az biztos, hogy egy traumatikus szülésélmény feldolgozását sok esetben segíti, ha beszél róla az, aki átélte, míg egy szép szülésélményt nagyobb eséllyel tartunk meg magunknak. Mi nők még évtizedekkel a szülésünk után is emlékszünk a szülés hangulatára, vissza tudjuk idézni az érzelmeinket, a képeket egészen a halálunk napjáig!
Ráadásul a szülés nemcsak egy mélyen bevésődő emlék, hanem egyfajta beavatási szertartás is, ami alakít minket, és emiatt nagyon is fontos jelentőséggel bír, elsősorban a lelki egészségünk szempontjából!

A szülésélmény fontossága
Ha a szülés élménye pozitív, akkor a szülés megerősít bennünket, visszaigazolja, hogy készek vagyunk az anyaságra, és pozitív energiával tölt fel. Viszont ha negatív élményként éljük meg a szülést, az sajnos tudatalatt negatív gondolatokat szül. Ez megkérdőjelezi az anyai kvalitásainkat, képességeinket, és bizalmatlanná tesz bennünket saját magunkkal szemben. Mindez az egyik legnehezebb, legtörékenyebb élethelyzetben, amikor friss anyaként pozitívan és önbizalommal kellene az anyaság kihívásai elé nézni!
A szülésélmény kapcsán a legfontosabb tényező az volt, hogy milyen gondolatokkal tekintenek az anyák a szülésre. Amikor eleve rettenetesnek, borzalmasnak és negatív élménynek állítják be a szülést a gondolataikban, akkor ez valószínűleg visszaköszön a valóságban is. Míg ha egészséges izgalommal, egyfajta kalandként és megtapasztalásként tekintenek a szülésre, akkor az élmény általában sokkal pozitívabb.
Szintén fontos az is, hogy mennyire reális a szüléssel kapcsolatos kép, ami az anyák fejében él, és mennyire cseng össze a valósággal. Ez a fontos szülésélmény-tényező az anya kezében van. Ha ismerjük magunkat, a gátlásainkat és félelmeinket, az mindenképpen jól jön mind a várandósság, mind a szülés folyamán. Gyakran anyukák csak a második vagy a harmadik babát várva ismerik fel ennek a fontosságát.
A szülést befolyásoló tényezők
Kapcsolat a szülésznővel és az orvossal
Sajnos ez a második szülésélmény-tényező az, amit a jelenlegi helyzetben szinte le is lehet nullázni, lévén, hogy nincs szabad ellátó választás - hacsak nem szánunk bő másfél millió forintot egy magánkórházi szülésre, vagy ennek körülbelül a harmadát egy bábai szemléletű otthonszülésre! Így az állami alapellátásban elég nagy lutri, hogy kihez fogunk kerülni, és sajnos jó eséllyel a szülőszobában fogunk csak megismerkedni a szülésünket kísérő szülésznővel és orvossal. De azért nincs minden veszve!
Ha a törvényhozóink és a kórházak vezetősége valóban fontosnak tartanák azt, hogy minél több család vállaljon gyerekeket és minél szívesebben szüljenek a nők, akkor elég sokat tehetnének még ebben a helyzetben is nagyon kevés pénzért a pozitív szülésélményért!
Támogatás a szülés során
A harmadik szülés-élményt befolyásoló tényező az volt, hogy a nők mennyire érezték a szülés során, hogy ők vannak a főszerepben, és hogy az orvos, a szülésznő megerősíti és támogatja őket ezen az úton, vagy pedig csak az egészségügyi rendszer mezei páciensei, akiknek szépen szót kell fogadniuk. Szerencsére Magyarországon is vannak szuper szülésznők, szuper orvosok, akik valóban empatikusan, szeretetteljes légkörben támogatják az anyákat, de sajnos ennek az ellenkezőjére is van bőven példa! A szülészetben rengeteg kiégett és megkeseredett orvos és szülésznő van, és ez az oka annak, hogy sajnos nem egyszer olvasok olyan szüléstörténetet, amikor nemhogy nem támogatták a szülő édesanyát, de lekezelő stílusban utasítgatták, kioktatták és megfélemlítették a szülés alatt.
Aki szakember ilyet tesz, az nemcsak az élet legérzékenyebb pillanatában sérti meg a szülő nők méltóságát, de maradandó lelki sebeket is okozhat! Vajúdástámogatás terén a dúlák természetesen nem helyettesítik, nem helyettesíthetik a szakember támogatását, de rengeteget segíthetnek, hiszen a szülésnél a dúla egyedüli feladata az anya - és az apa - érzelmi és fizikális támogatása, medikális felelősség nélkül!

Bevonódás a döntésekbe, közös döntéshozatal
A szüléseddel kapcsolatban nagyon fontos az, hogy a döntéseket ne csak az orvos vagy csak a szülésznő hozza meg, hanem a döntések együtt, a Te bevonásoddal történjenek, és magadénak érezd azokat. A közös döntéshozatal nem azt jelenti, hogy felvételkor az orrod elé tolnak egy általános, mindenbe beleegyező nyilatkozatot, amit mondjuk egy jó izmos összehúzódás alatt kell majd aláírnod.
Ha az életed legfontosabb eseménye csak történik a fejed felett, vagy ha ráderőszakolnak valamit, amit nem is teljesen értesz, hogy miért szükséges, és ha utólag azt érzed, hogy csak sodródtál az eseményekkel, de nem igazán volt beleszólásod a történésbe - ez bizony nem segíti azt, hogy pozitív történetként éld meg a szülésedet! A jó hír ezzel kapcsolatban viszont megint az, hogy nagyon sokat tehetsz azért, hogy bevond magad a szüléssel kapcsolatos döntésekbe!
Ugyanis ha felkészült vagy, ha tudod már előre, hogy mik a klasszikus szülőszobai „helyzetek”, ha tudod, hogy egy-egy beavatkozásnak milyen előnye, hátulütője, alternatívája van, és ha hatékonyabban tudsz kommunikálni, ha Te - és a partnered is! - ki mertek állni a saját és a kisbabátok érdekeiért, akkor sokkal nagyobb az esélyed arra, hogy bevonódj és hogy bevonódjatok a döntésekbe!
Természetesen nem azt mondom, hogy ez teljes egészében rajtad és a felkészültségeden múlik, de ha nem vagy felkészülve, akkor ennek még az esélyét sem adod meg! A kórházi szülészeti rendszer a világon szinte mindenhol nagyon hierarchikus… a csúcson az osztályvezető-főorvos, utána a főorvosok, a „mezei” orvosok, a rezidensek, szülésznők és a nővérek vannak, valahol alul pedig a szülő nő és legeslegalul pedig a leendő apák. Magyarországon méginkább kiélezett ez a hierarchia, de ezt nem szabad elfogadnunk! A Te testedről, a Te kisbabádról van szó, amikor szülsz, ezért az a minimum, hogy VAN beleszólásod abba, ami Veletek történik!

Kórházi körülmények és tapasztalatok
A szülési tapasztalatok nagymértékben függnek a kórházi környezettől és az ott dolgozók hozzáállásától. Az elmondások alapján a kórházi ellátás minősége igen változatos képet mutat.
Kórtermi viszonyok
- Sok helyen még mindig a 3 vagy 6 ágyas kórtermek a jellemzőek, ahol a zuhanyzó és WC egy légtérben van, és több szoba osztozik rajtuk.
- Az egyágyas, külön mellékhelyiséggel rendelkező kórtermek nagyban javítanák a kismamák komfortérzetét és pihenését.
Személyzet hozzáállása
- Vannak kedves és segítőkész szülésznők és orvosok, akik kitűnő munkát végeznek, támogatják az anyákat.
- Ugyanakkor sok negatív tapasztalat is felmerült:
- Azonnali betolás az újszülöttel az osztályra, anélkül, hogy az elsőgyerekes anyukáknak megmutatnák, mit kell tenniük.
- Hiányos tájékoztatás a kórházi szabályokról, ami félreértésekhez és konfliktusokhoz vezethet. Például élő virág tilalma a kórteremben, vagy a pelenkák külön szemetesbe dobása.
- Durva, lekezelő hangnem, bekiabálások, szülő nő méltóságának sértése.
- A szoptatással kapcsolatos tanácsadás hiánya, vagy ellentmondásos információk.
- Az anyák pihenésének figyelmen kívül hagyása, pl. éjszaka felkelésre kényszerítés.
- A vérben fetrengés a nem megfelelő ágyneműcsere miatt.
- Varatokkal hazaküldés, anélkül, hogy megfelelő ellátást vagy tanácsot adnának.
7 módszer a szülésre való felkészülésre | Könnyű szülési felkészülés a 3. trimeszterben
Pozitív példák
- Pécsett a szülésznők nagyon kedvesek voltak, bár a csecsemősnővérek többsége ott is furcsa.
- Fehérváron is vannak jó tapasztalatok, különösen fogadott szülésznővel, aki kitűnő munkát végzett.
- A Szent János Kórházban a fogadott orvos és szülésznő jelenléte, a zuhanyzási lehetőség a vajúdás alatt, és az apás szülés lehetősége hozzájárult a pozitív élményhez.
- A Pécsi Szülészeti Klinikán a felkészítés során részletes tájékoztatást adtak a szülésről, a fájdalomcsillapítási lehetőségekről és a császármetszésről. A személyzet kedves volt, és tiszteletben tartották az anya kéréseit.
Szüléstörténetek a gyakorlatban
A szülések sokfélék, ahogy azt az alábbi történetek is mutatják. Van közöttük ikerszülés, császár, karanténszülés, első, második, fogadott segítséggel és teljesen az állami rendszerben történt szülés is. Ebből is látszik, hogy minden szülő nőnek másra van igénye, mást keres, amikor a szülésre készül, és mástól érzi jól magát ezekben a sorsfordító órákban.
Természetes szülések
- Gyors és könnyű szülés: "Az én szülésem gyors volt és könnyű. A dokim is ezt erősítette bennem, amíg terhesgondozásra jártam."
- Sikeres VBAC (hüvelyi szülés császármetszés után): "2011-ben született második gyermekem, előzetes császármetszés után természetes úton. Lénárd Orsi dúlának és az orvosomnak örök hálával tartozom minden percért, amit velünk töltöttek."
- Vízben szülés: Egy amerikai tanulmány szerint a vízben szülés ugyanolyan biztonságos, mint a szárazon szülés. Nagyon jók a tapasztalatok a kutatók szerint. A Michigani Egyetem kutatói 397 vízben szülést és 2025 hagyományos, szárazon szülést elemeztek, de semmilyen különbséget nem találtak az újszülöttek biztonsága szempontjából.
- Ikrek születése: "Nagyon gyors volt, öt óra alatt megszülettek a gyerekek. Közben hívtam az orvost és a szülésznőt is. Az orvosom nem sokkal azután ott volt, hogy beértünk. Az ügyeletes orvos vizsgált meg először, de addigra már ott volt a szülésznő. Bementünk egy egyszemélyes szülőszobába, és engem ott hagytak zavartalanul vajúdni."

Császármetszések
- Nem várt császár: "Problémamentes terhesség után indított szüléssel, ballonnal, burokrepesztéssel, tizenkét órányi vajúdással, és nulla tágulással császármetszés lett a vége. Akkor örültem, hogy túl vagyunk rajta, a kislányom egészséges, én is rendben vagyok. De azért mégsem volt jó."
- Tudatosan tervezett császár: "Másodszorra már tudatosabb voltam, máshogy készültem rá lelkileg, és nem volt ismeretlen, hogy mi vár rám. A szülésznő megvizsgált, hogy majd ő eldönti, lesz-e itt szülés, de nagyon gyorsan belátta, hogy lesz bizony. Egyből nem volt olyan flegma."
- Babapozíció miatt: "A babák arccal lefelé születnek meg, de az enyém arccal felfelé volt, ami miatt nem tudtam természetes úton megszülni. Éjfélkor toltak át a műtőbe, ahol az epidurális érzéstelenítés után már a mennyben éreztem magam, elmúlt minden fájdalmam."
Különleges helyzetek és támogatás
- Apa nélküli szülés: "Most pont van egy ilyen esetem, ahol már tudható, hogy az apa nem lesz jelen a gyermeke megszületésénél. Történetesen az anya azt kérte, hogy én legyek mellette ezekben a pillanatokban. Ilyen helyzetben a meghallgatáson van a hangsúly és azon, hogy megadjuk neki a támogatást és a biztonságérzetet."
- Dúla segítségével: "A dúlámnak köszönhetem, hogy ilyen könnyű volt. Orsival a várandóságom 7. hónapjában találkoztam először. Nagyon szimpatikus volt, hogy első alkalommal ő jött el hozzánk és az otthonunkban beszélgettünk."
Szülésfelkészítés és perinatális tanácsadás
A szülésfelkészítés és a perinatális tanácsadás kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a szülők tudatosan készüljenek fel a gyermekvállalásra és a szülésre, valamint az utána következő időszakra.
A hiányok és a szükségesség
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a biológiai és a lelki területen való felkészültségben iszonyatosan nagy hiányok vannak. Mind tudásban, mind önismeretben jelen van mindez. A középiskolában mindössze 45 percet szánnak a témára, ami azután rögtön feledésbe is merül. A szülés, a születés tabutémává vált a társadalomban, nem látjuk, nem beszélünk róla, vagy csak a rémtörténeteket osztjuk meg.
Az "Együtt születünk" program
Az "Együtt születünk" program keretében biztonságos tereket teremtenek, ahol szabadon, kötetlenül, ítéletmentesen lehet beszélni erről a sokszor tabusított témáról. A program több korosztályt és eltérő életszakaszban lévőket szólít meg.
- Gimnazistáknak szóló program: A fókusz az önismeretre helyeződik, hogy elindítsák őket a felelős szülővé válás útján. Bátorítják őket, hogy gondolják át a felvetett témákat, tegyék fel bátran azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják őket.
- Szülésfelkészítő várandós anyáknak és apáknak: A második trimesztertől foglalkoznak a párokkal, segítve őket a fizikai és lelki felkészülésben.
- Szülésre bocsátó ünnepek: A várandósság 38-40. hetében gyűlnek össze az anyukák, nagymamák.
- Mamafonó alkalmak: A gyermekágyban segítik az anyákat, feldolgozzák a hozott témáikat, az anyák új szerepével, önismeretükkel, párkapcsolati kérdéseivel foglalkoznak.
Az apák szerepe
Gyakori kérdés, hogyan lehet jelen az apa a szülőszobán, mi a feladata, a szerepe. Ezek általában azok a témák, amelyeket megnyitnak a foglalkozásokon, és ezt a párok tovább viszik magukkal, megbeszélik egymással, ami megerősítheti a köteléket közöttük. Az sem szokott egyértelmű lenni, hogy a pár melyik tagja, hol érezné magát biztonságban a szülésnél.
A méhlepény jelentősége
Egy megható történet példázza a méhlepény spirituális jelentőségét: egy férfi, miután megkérdezte, mi az a méhlepény, a gyermekük születése után elültette azt a kertjükben egy facsemete mellé. Azóta együtt nő a gyermekük és az ő fája.
