A babák fejlődése az első három évben elképesztő ütemű. Ebben az időszakban alakul ki a mozgáskoordinációjuk, fejlődik a látásuk, hallásuk, tapintásuk, beszédkészségük és szociális érzékenységük. A megfelelő fejlesztő játékokkal és eszközökkel nagyban támogathatjuk ezt a természetes fejlődést - játékosan, örömteli módon.
Az első hónapokban a babák főként érzékszerveiken keresztül fedezik fel a világot. Fél éves kortól a babák egyre mozgékonyabbak - megfordulnak, kúsznak, ülnek, majd felállnak és másznak. A 6 hónapos baba fejlesztő játékok már sokkal változatosabbak lehetnek, ilyenkor már sokkal több játékkal tudsz gyermekeddel játszani.
Mozgásfejlesztés
A kúszás-mászás nagyon fontos szakasz a mozgásfejlődésben. Ideális esetben három hónapon át is a váltott kéz-láb mozgással közlekednek előre, így erősítve a törzs- és a combizmokat és fejlesztve az egyensúlyérzéket.

A járóka csak rövid időre javasolt és akkor is csak úgy, hogy közben lát téged. Ha takarítani, főzni vagy tornázni szeretnél, tedd bele nyugodtan a babát néhány játék társaságában, de nem javasolt órákig benne hagyni.
A babatornáztatók is ennek a korosztálynak való. A színes, lelógó játékok felkeltik a pici érdeklődését, a különböző formák és anyagok stimulálják az érzékszerveket. Azáltal, hogy a baba elkezd nyúlni feléjük, megpróbálja megfogni azokat, fejlődik a szem és a kéz koordinációja. Ha épp nem hason fekszik a gyermek, a babatornáztató jó választás lehet.
A PEKiP mottója: "Segíts, hogy én magam tegyem!" A mozgásfejlesztő gyakorlatok lényege, hogy a közösen eltöltött idő alatt önálló mozgásra ösztönözzük a babát.
Adjunk teret a babának arra, hogy a mászást sokféleképp gyakorolhassa. Például alagutakban. Tegyünk egy széket a baba elé, és guggoljunk a szék másik oldalára, hívogassuk őt onnan. Akár egy érdekes játékkal is hívhatjuk. Izgalmasabb a játék, ha több széket rakunk egymás mellé, de mászhat az asztal alatt is, teríthetünk rá egy paplant is, hogy még érdekesebb legyen.
Készítsünk a babának különféle anyagokból mászópályát, amin kedvére mászkálhat, miközben felfedezi az anyagok tapintását! Felhasználhatunk különféle szőnyegeket, tiszta lábtörlőt, kartonlapot, törölközőt, párnát, takarót, alátétet, matracot, sőt akár vasalódeszkát is, hiszen egy minimális szintkülönbség is kihívást jelent neki, megpróbál majd egyensúlyozni rajta! A kertben is készíthetünk ilyesmit kavicsokkal, fűvel, vizes tereppel, homokkal, stb.
Segítsünk babánknak, hogy megtanulhasson guggolni! Amikor már képes megkapaszkodva lépdelni, tegyünk a lába mellé egy érdekes tárgyat, amit úgy próbál majd meg elérni, hogy leguggol.
Ha kisbabád még nem fordult meg és úgy érzed, ernyedt laza az izomzata (nyelve szájából kilóg) vagy éppen ellenkezőleg, karjai feszesek, öklét folyamatosan ölbe szorítja, mindenképp fordulj a védőnőhöz, gyermekorvoshoz vagy kérj konzultációs időpontot a Dévény Alapítványtól.
Az egyensúlyfejlesztés nagyon fontos feltétele a stabil járás kialakulásának (sok megkésett mozgásfejlődésű babánál például az arra szakosodott TSMT torna hozhat sikereket). A babád egyensúlyát fejlesztheted sok ölbeli ringatással vagy hintázással, amihez jól jöhet a nálunk is kapható beltéri INCABABY hinta, vagy a hintaló használata (először a segítségeddel, majd egyedül hajtva).
Dr. Kádár Annamária - Érzelmi intelligencia fejlesztése
Finommotorika és érzékelés fejlesztése
A finommotorika, a kéz és szem összehangolt, egészen kifinomult, precíz működése szép lassan, évek alatt alakul ki a gyerekeknél, de ezek a hónapok alapozzák meg a későbbi készségeit.
A 10 hónapos kor egy nagyon klassz időszak, amikor már a babád személyiségét is egyre inkább megfigyelheted. Az, hogy minden baba más és más, a játékoknál és érdeklődési területeknél is igaz: az egyik csöppség nyugisan pakolgat egész nap egy dobozból ki-be, míg a másik hatékonyabban teszteli a konyhai fiókok strapabíróságát, mint a bútoráruházak fióktesztjei.
Melyik baba nem szeret ki- és bepakolgatni? Kicsit a mi helyzetünket is megkönnyíthetjük, ha adunk a pici kezébe egy dobozt, amibe belehelyezünk kis tárgyakat, például ruhacsipeszeket. Figyeljük meg, hogy mit kezd vele, de meg is mutathatjuk neki, hogy csinálja! A dobozra vághatunk különféle nyílásokat, például kör alakúakat pingponglabda kivételéhez, vagy négyzet alakút kockákhoz.
Nagyszerűen fejleszthetjük babánk kézügyességét úgy, hogy szétszórunk a lakás különböző pontjain papírfecniket, gombokat, fonalat, vattapamacsokat, vagy bármilyen kicsi tárgyakat, amiket aztán megtalál és felcsipeget majd.
A legmozgékonyabb babákat is leköti néhány percre, vagy akár többre is a puha anyagból, kézzel készült babakönyv. Interaktív, minden oldalon az ő érzékeire ható, tapogatható, matatható felfedezni valókkal.
A szenzoros avagy érzékfejlesztő játékok a babák érzékszerveit stimulálják, amik az idegrendszeri fejlődését is támogatják, és segítik a világban való komfortos mindennapokat. Ennek az egyik klasszikus példája a homokozás - bármennyire is ózkodunk mi felnőttek tőle a vele járó sok homok és kosz miatt - nagyon hasznos a kicsi számára.

A babák fejlődése az első három évben elképesztő ütemű. Ebben az időszakban alakul ki a mozgáskoordinációjuk, fejlődik a látásuk, hallásuk, tapintásuk, beszédkészségük és szociális érzékenységük. A megfelelő fejlesztő játékokkal és eszközökkel nagyban támogathatjuk ezt a természetes fejlődést - játékosan, örömteli módon.
A szemtől szembe játék is fontos. Fektesd hasra babádat, majd feküdj le vele szembe. Nyújtózkodás! A baba kis tenyerébe köröket rajzolunk, majd levélformát.
A 4 hónapos baba egyre ügyesebben fogja meg a tárgyakat, adj a kezébe mindenféle könnyű, zörgő-csörgő játékokat!
Adjunk a háton fekvő baba mindkét kezébe apró tárgyat vagy játékot, olyat, ami könnyű anyagból van, ha esetleg magára ejtené. Például pingponglabda, rongy, puha kocka, papírgalacsin, stb. Hagyjuk, hogy megnézegesse. Ha elejti az egyiket, és közben rátalál a másik kezében lévőre, adjuk vissza neki a másikat. Ezzel a játékkal megtanulhatja, hogy nem kell azonnal elengednie az egyik tárgyat, ha a kezébe fogja a másikat.
Kommunikáció és kognitív fejlődés
Hét hónapos korban már megértik a társas beszélgetés, utasítás jelentését. Rá tudnak mutatni arra a dologra, amit szeretnének megkapni és értik ha azt intjük nekik, hogy gyere ide.
A „kérem-köszönöm” játék jó lehetőség arra, hogy hét-nyolc hónapos baba elkezdjen ismerkedni az osztozkodás gondolatával. Rámutatunk egy számára érdekes tárgyra, és azt mondjuk: Kérem! Finoman el is vesszük tőle a tárgyat, azt mondva: Add ide, én is megnézem. A pici először valószínűleg nem akarja elengedni a tárgyat, de csak próbálkozzunk kitartóan addig, míg sikerrel nem járunk. Ekkor egy pillanatig - és valóban csak egy pillanatig - tartsuk el a baba kezétől az érdeklődés tárgyát, de szinte azonnal adjuk is vissza neki, és mondjuk: Köszönöm. Fontos, hogy a baba meggyőződjön arról: a tárgyat nem veszíti el, hanem visszakapja!
Megfigyelted már, hogy kialakult kisbabádnál az úgynevezett üdvözlő hang? Amikor apa vagy anya hazajön, belép az ajtón a baba mosolyogva köszönti. Ugyanezt vehetjük észre reggelenként is. Ilyenkor mindenképp köszönjünk vissza és folytassuk a párbeszédet. Ha úgy veszed észre, hogy nem tud figyelni a halandzsa beszélgetésre, vagy hamar félbeszakítja a kommunikációt, dedikálj beszélgetésre, éneklésre szánt időt minden nap.
A nap során tevékenységeink mellé meséljük el mindig, hogy mi történik, mit csinálunk. Ez fontos a babának, biztonságérzetet ad neki, könnyebben érti és megismeri a környezet történéseit, dolgait. Később pedig nagyon sokat fog segíteni az érzelmei kifejezésében, ha segítünk neki - amikor tudjuk - helyette elmondani a vele történt eseményeket, érzelmeket. (Pl. 22)
A babák fejlődése az első három évben elképesztő ütemű. Ebben az időszakban alakul ki a mozgáskoordinációjuk, fejlődik a látásuk, hallásuk, tapintásuk, beszédkészségük és szociális érzékenységük. A megfelelő fejlesztő játékokkal és eszközökkel nagyban támogathatjuk ezt a természetes fejlődést - játékosan, örömteli módon.
A babád leendő kedvenc játékának a megtalálása nagyon izgalmas feladat, hiszen a preferenciái már az ő személyiségét tükrözik - így játszva megismerheted és fejlesztheted ezt az apró, mégis önálló személyiséget, aki a kezeid között cseperedik fel.
A Zenélő-oktatójátékok is rendkívül népszerűek, mint a Tanuló Majmóca, Tanuló Kutyus vagy Tanuló Konga, melyek mind a fantasztikus Fisher-Price márka alá tartoznak. Ezeknek a játékoknak a lényege, hogy gombnyomásra vagy a helyes feladat elvégzésére hanghatással és fényhatással jutalmaz. A játékok egy része folyamatosan kommunikál a kicsivel, így fenntartva a gyermek érdeklődését és biztosítva azt, hogy a kicsi folyamatosan fejlessze a képességeit.
Az állatok és a járművek a legegyszerűbb és élvezetesebb ennek gyakorására, hiszen már a csecsemő is felfigyel, ha állathangokat, vagy egy mentő, tűzoltó szirénáját hallja. Utánozzuk a környezetünkben, vagy egy könyvben látott állatokat, illetve bármit, aminek van hangja.
A babád szívesen mutatja meg - amikor már képes rá - mikor megkérdezzük, hol van a fejecskéje. Taníthatjuk játékos formában, mondókával kísérve. Közben mutassunk a testrészekre. Pl. 16.
Matatófalakkal való játék az értelmi kompetenciát is fejleszti. A feladatok és rejtvények széles választéka serkenti a legkisebb gyermekek kognitív képességeinek fejlődését. Segít fejleszteni az ujjmotorikát, az ujjmozgások pontosságát, valamint fejleszti a kezek izmait és erejét.
Hol a piros? Vegyünk elő néhány poharat. Fordítsuk lefelé mindegyiket a baba előtt. Aztán vegyünk elő egy izgalmas kis tárgyat vagy játékot, és tegyük az egyik pohár alá a baba szeme láttára. A feladat az, hogy megtalálja, melyikben van az eldugott tárgy. Később össze is keverhetjük a poharakat, a baba pedig a szemével követi majd azt, amiben a kincse van.
A logikai játék típusú feladatok, a Montessori játékok és a különféle fejlesztő fajátékok lehetővé teszik, hogy a kicsik játékos formában ismerkedjenek a színekkel, formákkal, méretekkel és az ok-okozati összefüggésekkel.
A színezők nem csupán szórakoztató elfoglaltságot nyújtanak, hanem fejlesztik a kézügyességet, a koncentrációt és a színfelismerést.

Önállóság és kötődés
Talán meglepően hangzik, de az önállóság és az önkiszolgálás kezdete fél éves kor után jellemző. Ilyenkor már felismerik és várják az étkezések kezdetét. Tudatosan jeleznek ha valami kényelmetlen nekik és aktívan részt vesznek a gondozási műveletekben (pl.: pelenkázásnál felemelik a lábukat, evésnél falatkákat csipegetnek, cumisüveget tartják maguknak).
Ahhoz, hogy a napi tevékenységekben ez az együttműködés megmaradjon, adjunk kisebb feladatokat nekik és szavakkal is magyarázzuk el miben kérjük a segítségüket. Öltöztetésnél kérjük meg, hogy tartsa a lábát, pelenkázásnál fogja a krémet stb.
Ruhán keresztül, vagy fürdés után meleg környezetben akár natúr olajjal (pl. kókuszolaj) végig simogatjuk a babát, a pocakját, hátát, kezeit, lábait, és arcát is. Megnyugtatja a babát, erősíti a kötődést. Finoman, óvatosan megtornáztathatjuk a kezeket, lábakat. 19.
Az étkezés milyensége összefüggésben áll a baba beszédfejlődésével. Hiszen a szájban lévő és száj körüli izmok fejlettsége is befolyásolja, mikor és hogyan tanul beszélni a gyermek. Ezen kívül időnként hagyni kell a babát, hogy megtapogassa, akár trancsírozza az ételt, hiszen ez is egy megismerő folyamat része, ha hiszed, ha nem, ez is rengeteget fejleszt a gyermeken.
A játékok nemcsak a baba fejlődésében segítenek, hanem abban is, hogy erős és mély kötődés alakulhasson ki közöttünk.
Zene és ritmus
Mindenképp fontos, hogy a néhány hónapos babával még nem hallgassunk túl hangos zenét, és túl sokáig. A lágy, babazene vagy kedves dalocskák már korán megalapozzák a gyermek zenei nevelését.
Kiemelten fontos a ritmusérzék fejlesztése, sok más képességgel, készséggel összefüggésben áll. Mondjunk a babának rövid, ritmikus mondókákat, akár mozdulatokkal kiegészítve. Pl. 7.
Szerezzünk be néhány hangszert otthonra, amit a baba is tud majd próbálgatni, használni. Rumbatök, xilofon, csörgődob, stb, amik játékboltban kaphatók. Rövid, ritmusos mondókák mellé használjuk ezeket. 10.
A babaringató foglalkozás alkalmat adhat arra, hogy kisbabád a zenével is megismerkedjen és megkedvelje. 10.

Egyéb hasznos tevékenységek
Könnyen játékká alakíthatod a takarítás, a pakolás és a rendrakás is úgy, hogy bevonod a babát a tevékenységbe. A hetedik hónaptól kezdve, ahogy babád egyre nyitottabb a világra, a játszható játékok köre is bővül. Most már bevonhatod olyan hétköznapi tevékenységekbe, mint a takarítás vagy a rendrakás.
Az állatokkal való közeli kapcsolat a gyermekekre rendkívül pozitív hatással van. Kutatások bizonyítják, hogy a háziállatok simogatása megnyugtatja az embert is.
Népszerű és a babák élvezik az ujjakkal való játékot. 15.
Egyszerűen vegyünk magunk elé egy adag játékot, vagy tegyük egy táskába/dobozba őket, és egyesével nevezzük meg, beszéljünk róla, hogy néz ki, milyen az a tárgy. 3.
Tegyünk színes, puha játékokat a kiságy fölé, vagy rögzítsük őket a babakocsiban. A baba kedvére nézegetheti, tapogathatja, vagy ha olyan a játék (pl. 2.
Vásároljunk néhány szatén szalagot, vagy színes kendőt, és adjuk a baba kezébe, lengessük, énekeljünk hozzá. Énekeljük hozzá pl: „Ég a gyertya, ég, el ne aludjék! 1.
Egyszerűen vegyünk magunk elé egy adag játékot, vagy tegyük egy táskába/dobozba őket, és egyesével nevezzük meg, beszéljünk róla, hogy néz ki, milyen az a tárgy. 3.
Igazán egyszerű, és élvezetes játék a babának buborékokat fújni. 4.
Minden baba örömmel mutatja - amikor már képes rá - mikor megkérdezzük, hol van a fejecskéje. Taníthatjuk játékos formában, mondókával kísérve. Közben mutassunk a testrészekre. Pl. 16.
Ha a baba szívesen fekszik hason, már elé tehetünk puha babakönyveket, hogy megtapintsa, nyúljon felé, akár ösztönözve ezzel később a kúszásra, mászásra. 21.
Kép forrása: 123RF, Freepik
tags: #keszsegfejleszto #feladatok #babaknak