Radó Vilmos, a kecskeméti Katona József Színház ikonikus igazgatója, 1913. november 30-án született Sümegen. Színészcsaládból származott, ahol hét testvére közül hatan a színművészetet választották, édesapja, bátyja és sógorai pedig színházigazgatóként tevékenykedtek a háború előtt. Unokahúga, Radó Denise is színész-rendező lett, továbbörökítve a családi hagyományt.
Radó Vilmos maga is a színészi pályára készült, már 1929-ben színpadon állt. Legnagyobb szerepálmai Lucifer és a Liliom voltak. Apja, Radó Béla társulatában játszott, majd Debrecenbe szerződött. Egy anekdota szerint itt még pénzt is adott a főszereplőnek Lucifer szerepéért, hogy az jelentsen beteget, de a félrehallott súgó szöveg miatt végül elvették tőle a szerepet. 1931-ben színészi, majd 1945-ben rendezői oklevelet szerzett.
A színházvezetés kihívásai és sikerei
Radó Vilmos sógora kecskeméti magántársulatához került, melyet 1947-ben vett át, és az államosításig, 1949-ig vezetett. A társulattal évente tíz-tizenkét városban és községben léptek fel. 1949-ben saját színházat is alapított egy volt katonatársa segítségével, akinek a háborúban megmentette az életét. Magánszínházával utolsó előadásukat Baján tartották. Amikor 1949-ben államosították a színházat, Radó Vilmosnak a kecskeméti színháznál ajánlottak állást, így lett a Katona József Színház gazdasági igazgatója.
Ezt a posztot azonban nem sokáig töltötte be, mivel nem értett a gazdasági ügyek vezetéséhez. Egy ideig művészeti, illetve szervezőtitkárként dolgozott. Amikor az akkori igazgatót, Radványi Lászlót bíróság elé állították és elítélték, a minisztérium új igazgató jelöltjét a társulat elutasította, és Radó Vilmost akarták a színház direktorának. Az igazgatói állást végül is elfogadta, és 1958-tól vette át a kecskeméti színház vezetését.
Igazgatásának 16 éve alatt a színház számos ősbemutatót tartott, egy évadban általában 2-3 előadást. Direktorsága alatt az első előadás az 1958 őszén bemutatott Váljunk el című darab volt. Radó Vilmos rendszeresen látogatta az írókat, újságírókat, és felkérte őket egy-egy darab megírására. Így repertoáron voltak például Raffai Sarolta, Gyárfás Miklós, Galgóczi Erzsébet, Reményik Zsigmond, Végh Antal és Timár Máté darabjai.
Nagy gondot fordított a színészek kiválasztására is, különösen figyelt az új tehetségekre, ezért fiatal színészek vizsgaelőadásait és más színházak premierjeit is látogatta és számon tartotta. Sok, később híres színész és rendező kezdte pályáját keze alatt: nála indult például Latinovits Zoltán, Sass József, Moór Marianna és Galambos Erzsi is. A színház igazgatása alatt a szerepalakítások közül Dévay Camilla Szent Johannáját és Stuart Máriáját, valamint Latinovits Zoltán Liliomját tartotta a legjobbaknak, az előadások közül Bródy Tanítónőjét, Maugham Esőjét és Kisnyevszkij Optimista tragédiáját nevezte meg a legsikeresebbeknek. Igazgatói regnálásának utolsó bemutatott darabja az 1972/73-as évad végén a Disszidálni Pestre is lehet című nyári előadás volt. Bár volt rendezői végzettsége, csak kevés darabot rendezett, ezeket is kecskeméti igazgatósága előtt. 1974-ig, nyugdíjba meneteléig volt a kecskeméti színház igazgatója, de ezután is figyelemmel kísérte a színház munkáját. A kecskeméti színház örökös tagja lett, 1984-ben érdemes művész kitüntetést kapott.
71 évesen Udvaros Dorottya VÉGRE bevallotta, ki élete új szerelme
A modern Katona József Színház születése
A Katona József Színház mai formájában 1982-ben született meg, alapításának körülményei pedig rendhagyóak a magyar színházi életen belül. 1978-ban a kulturális vezetés kísérletet tett az akkor már régóta általános válsággal küzdő budapesti Nemzeti Színház problémájának átfogó megoldására. Ezt a kaposvári és a szolnoki színház vezető erőinek segítségével vélte megoldhatónak. Székely Gábort, a szolnoki színház korábbi igazgatóját a Nemzeti Színház főrendezőjévé, Zsámbéki Gábort, a kaposvári színház korábbi igazgatóját pedig a Nemzeti Színház vezető rendezőjévé nevezték ki.
A Nemzeti Színház szerződtette a kaposvári és a szolnoki társulatnak azokat a tagjait, akik az új törekvéseket a legtisztábban és a legmagasabb fokon képviselték. Az 1978 és 1982 közötti Nemzeti Színházi periódus lényeges mozzanata, hogy a Kaposvárról és Szolnokról felkerült művészek nem elszigetelt csoportot alkottak, hanem egy új kollektíva kristályosodási pontjává váltak a Nemzeti Színház társulatán belül.
Az új művészkollektíva, anélkül, hogy elvileg tagadta volna a Nemzeti Színházi hivatás fontosságát, az adott színháztörténeti pillanatban a színház és az élet közötti kapcsolat helyreállítását-megtalálását tartotta a legégetőbb feladatnak. Ez egyfelől a nyitottságot, érzékenységet, fogékonyságot jelentette a magyar társadalom mindennapjainak új problémái iránt, másfelől pedig a hagyományok ápolása helyett azoknak a színházi eszközöknek, annak a színházi nyelvnek a megtalálását, amelyek segítségével artikulálni lehet az élet által felvetett problémákat. Így jött létre 1982-ben Székely Gábor igazgató és Zsámbéki Gábor művészeti vezető irányításával mai formájában a Katona József Színház.
A Katona József Színház létrejötte kiemelkedő színháztörténeti esemény volt. Ebben a helyzetben a legfelső, illetve a kulturális vezetés nem merte vállalni az eredményesen dolgozó művészek teljes háttérbe szorítását. Félő volt, hogy a szakma, illetve a közvélemény ennek politikai felhangot is ad, és nem szimpla intézményen belüli torzsalkodásként kezeli az ügyet. Néhány hetes, hónapos hallgatás után Székely és Zsámbéki lehetőséget kapott egy önálló társulat létrehozására, és választhattak a Várszínház és az egy éve felújított Petőfi Sándor utcai épület között. Az alapító tagok jelentős része a Nemzeti Színházból verbuválódott, köztük azok is, akik az elmúlt négy évben Szolnokról, illetve Kaposvárról, a megújító folyamat részeseiként érkeztek. A "fiatalokkal" tartott Major Tamás és Gobbi Hilda is, akik korábban "vérüket adták" volna a Nemzetiért. Az alapítók korelnöke Sarlai Imre volt; a legfiatalabbak, Csonka Ibolya és Puskás Tamás a főiskoláról érkeztek.
Az induló repertoár kialakítása komoly gondot jelentett, mivel egyeztetési és egyéb problémák miatt a Nemzetiből darabot nehéz volt átvenni. A teátrum első igazgatója Székely Gábor volt. Őt Zsámbéki Gábor követte az igazgatói székben, aki több mint két évtizedig vezette a színházat. 2011. február 1-jén Máté Gábor váltotta Zsámbéki Gábort a direktori poszton.
A Katona József Színház működése és filozófiája
A Katona József Színházat nem valamilyen különleges program, nem a különbözni akarás szándéka különbözteti meg a többi magyar színháztól, hanem az egyszerű tény: ez a társulat nem valamiféle "geológiai" alakulás eredményét, különböző történelmi és színháztörténeti korszakok rétegeinek egymásra rakódását mutatja, nem hurcolja magával a korábbi más irányú társulatfejlesztések és művészi törekvések ballasztját, hanem tagjai, ha korábbi együttműködés alapján is, mégis mind egyszeri aktussal és önként választották egymást, és egymást választották. E választások tartalma: lényeges pontokon való egyetértés a világ, az élet és a színház dolgaiban, és ez egyetértés következményeinek vállalása a gyakorlati színházi munkában.
A Katona József Színház kiindulópontja a 20. századi kultúrának az az alapvető ténye, hogy a színházművészet immár nem alárendelt interpretáló művészet, mintegy a drámairodalom járuléka, hanem ugyanolyan értelemben autonóm művészet, mint a 19. századdal bezárólag annak tartott művészetek: az irodalom, a zene, a képzőművészetek. Ez természetesen sem azt nem jelenti, hogy másodlagosnak tekintik az irodalmi szempontot, az irodalmi értéket, sem pedig azt, hogy a műsor másodlagos a rendezői és színészi munkához képest. Miként a Katona József Színház nem ismeri el az irodalom és a színház, a dráma és az előadás ellentétét, akként nem ismeri el a színész-rendező, az avantgardizmus-értékőrzés, a kísérletező színház-közönségszínház ellentéteket sem. A színház tagjainak egymással való munkatapasztalata nem a színészcentrikusság vagy rendezőcentrikusság hamis alternatíváját, hanem a színész és a rendező együttműködésének elvét érlelte meg.
Repertoár és közönségkapcsolatok
A Katona József Színház érdeklődésének homlokterében a valóság áll, és a hagyomány és modernség viszonyát is ennek jegyében fogja fel. Meggyőződése szerint a magyar színház - és a világszínház - legjobb hagyományaihoz kapcsolódik, legjobb hagyományait folytatja, ha legfőbb feladatának tekinti, hogy folyamatosan képes legyen a szellemi érzékenységnek és frissességnek olyan intenzív állapotában létezni, hogy gyorsan változó világunkban, ahol a napi érdek és a távlatosabb történelmi szükséglet szinte azonos erővel jelentkezik és gyakran nehezen különböztethető meg, a közösen fontosat, a történelmileg érvényeset a lehető leggyorsabban ismerje fel és elemzésben tudatosítsa, hogy a felismert és tudatosított közösen fontosból, annak színházi képviseletéből-megvalósításából a lehető legtöbbet, művészileg a lehető legérvényesebbet vállalja.
A Katona József Színház hagyományai és mai arculata szerint realista színház - de nem a szűken felfogott stílusrealizmus értelmében, hanem a valósághoz való viszonynak vázolt, átfogó esztétikai értelmében. Fontosnak tartják azonban, hogy a konkrét valóság iránti elkötelezettség jegyében színházuk játékstílusa minél változatosabb, gazdagabb és nyitottabb legyen. A Katona József Színház nem szűk körű partikuláris rétegszínház, hanem minél szélesebb és tagoltabb közönséghez kíván szólni. Az egyén és a közösség lét- és sorsproblémái magától értetődően nem egy elitre tartoznak, hanem magára a közösségre, potenciálisan minden egyénre. A színház törekvése nem az elkülönülés, hanem a közönséggel való szabad "párbeszéd".
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Katona József Színház minden egyes műsordarabja, minden egyes produkciója ugyanolyan széles közönséghez szóljon. A színház és a közönség differenciált-sokrétű kapcsolatának a játékrend, a működés egészében kell kialakulnia és megvalósulnia, aholis a végletek között mind a színház, mind a közönség számára azok a produkciók jelentik a legteljesebb kielégülést, amelyek szerencsés egyensúlyt érnek el a problémák mélysége és komolysága, illetve a széles konszenzus között.
A Katona József Színház épülete és terei
Az egykori Koronaherceg - ma Petőfi Sándor - utca 6. számú bérpalota udvarán épült szecessziós stílusban, Falus Elek és Herquet Rezső tervei alapján. Eredetileg mozinak szánták, de erre a célra működési engedélyt nem kapott. Bárdos Artúr kitartása azonban eredményt hozott, előbb kabarét, majd „igazi színházat” vezethetett. A színház rossz logisztikai adottságai ellenére is korszerű intézménynek számított. Itt létesült az Osztrák-Magyar Monarchiában először (1916) forgószínpad. 1975 és 1981 között Siklós Mária és Fehérvári Sándorné tervei alapján átépítették. Belső terét megváltoztatták, ledózerolták a páholyokat, a hagyományos századeleji díszítések és minden eltüntettek, ami az eredeti szecessziós stílusú belső térbe beleillik. A színpad fizikai adottságain lényegesen nem tudtak változtatni, de több, elsősorban világítás- és hangtechnikai korszerűsítést hajtottak végre.
A Modern Színpad, Bárdos Artúr és társulata 1916. november 18-án költözött a Koronaherceg utcába. Kockázatos volt ezen a környéken színházat nyitni, ezért az első bemutatók plakátján még hivatkoztak az egykori Andrássy úti kabaréra. A siker a vártnál nagyobb lett, táblás házak előtt mentek az előadások. Problémát - a nagy konkurencia mellett - a nívós kabarészámok biztosítása jelentett.
Az államosított színház két szezonban változatlan néven és önálló társulattal működött. 1951-ben a Nemzeti Színházhoz csatolták. Kezdetben a nagy színpadról hoztak át előadásokat. Ezek kudarcra ítélt kísérletek voltak, idő kellett a kamaraszínházi stílus kialakításához. A Katona József Színházban folytatta (1951) Shaw Warrenné mestersége című darabjával 1947-ben megkezdett sikersorozatát Ladomerszky Margit. A darabot 1967-ben Mezey Mária kedvéért is felújították, betegsége miatt azonban - a nagy siker ellenére - ritkán került színre. Itt kezdődtek rendezői sikerei Iglódi Istvánnak. 1968-ban ő rendezte Zorin Varsói melódia című művét. A „könnyű kis darab” Törőcsik Mari első színházi kiugrása volt. A kritika és a közönség is elragadtatással beszélt az alakításáról. Partnere Sztankay István volt. Itt mutatták be 1971-ben Csurka István Döglött aknák című darabját. A színház teljes felújítása öt évig tartott.
A Kamra és a nézői élmény
1991-től Kamra néven új stúdiószínházat nyitottak, a korábban részletezett művészi célok minél differenciáltabb megvalósítására. Az új játszótér kialakításába a Magyar Televízió is - egy barter ügylet keretében - besegített. Négy-öt millióval szálltak be az üzletbe. A „Katona” a közönségkapcsolatokat új alapokra helyezte. Elsőnek az országban mellőzte a bérletes rendszert. Denke Emma irányításával kialakította a pártoló tagok körét. Az ide belépettek elsőnek értesültek a következő havi műsorról, telefonon jegyet foglalhattak. A táblás házak ellenére a színház, az előadások kezdete előtt közvetlenül állóhelyet is kiadott.
Emlékezés Radó Vilmosra
A kecskeméti színház több alkalommal is gálaesttel köszöntötte színidirektorát. Sághy Gyula filmrendező pedig portréfilmet készített Radó Vilmosról Az örökös igazgató címmel. 2008-ban az Európa Jövője Egyesület a kecskeméti Delikatesse presszóban a direktor törzsasztalánál emléktáblát és Bahget Iskander két fényképét helyezte el. A Katona József Színház Társulata a 2009/2010 évadzáró társulati ülésén a színház melletti közparkban 3 db emlékfát ültetett Radó Vilmos, Ruszt József és Gábor Miklós emlékére.