A mexikói telenovellák világában számos tehetséges színészpár tűnik fel, akik magával ragadó alakításukkal meghódítják a nézők szívét. Jose Ron és Esmeralda Pimentel egy ilyen páros, akik a 2017-es Szerelmem, Ramón (Enamorándome de Ramón) című Televisa produkcióban brillíroztak. Ebben a cikkben részletesebben megvizsgáljuk karrierjüket, különös tekintettel a közös munkájukra és egyéni pályafutásukra.
A Szerelmem, Ramón (Enamorándome de Ramón)
A Szerelmem, Ramón egy mexikói telenovella, amelyet a Televisa készített 2017-ben, Lucero Suarez produceri irányítása alatt. A sorozatban Jose Ron és Esmeralda Pimentel alakították a főszerepeket. A negatív karakterekben Nuria Bages, Marcelo Córdoba, Gonzalo Peña, Fabiola Guajardo, Alfredo Gatica és Luz Elena González voltak láthatók, emellett szerepelt még Marisol del Olmo, Sachi Tamashiro, Arturo Carmona és Carlos Bracho is.
A történet
A történet Fabiola (Esmeralda Pimentel) szüleivel kezdődik, akik egy repülőgép-balesetben meghalnak, így ő és kishúga, Andrea (Claudia Martín) árván maradnak. Szüleik vagyonát egyenlően öröklik, azonban a végakarat felolvasásakor a család igencsak meglepődik, amikor megtudják, hogy az elhunytaknak nem kevesebb, mint egymillió dolláros életbiztosításuk volt.
Esmeralda Pimentel karrierje
María Esmeralda Pimentel Murguía 1989. szeptember 8-án született Cuidad Guzmanban, Jaliscon, Mexikóban. Mexikói színésznő.
- 2007-ben részt vett a Nuestra Bellaza Mexikó nevű szépségversenyen, ahol a 4. helyet érte el. Ebben az évben a Nuestra Belleza Jalisco versenyen is részt vett, Zapotlánt képviselve. A versenyen 18 évesen első udvarhölgy lett.
- 2009-ben kapta meg első szerepét a Verano de Amor című telenovellában, ahol Adalberta Claveria szerepében csillogtathatta meg színészi tehetségét.
- 2011-ben kapott egy kisebb szerepet a Como dice el dicho című sorozatban.
- 2012-ben megkapta Kenia Jaso Navarro szerepét az Abismo de pasión (Bűnös vágyak) című telenovellában, amiért Bravo-díjat kapott a "Legjobb új színésznő" kategóriában.
- Ezt követően szerepet kapott a Cachito de cielo című telenovellában, amelyben Mara Magaña szerepében tűnt fel. Ebben a telenovellában együtt játszhatott Maite Perroni-val. Még ebben az évben szerepet kapott a Mujeres asesinas (Gyilkos nők) című televíziós sorozatban is, amiben Carmen Hernández szerepében tűnt fel. Ezt követően Sarita szerepét kapta meg a Cloroformo című sorozatban.
- 2013-ban szerepet kapott a De que te quiero, te quiero című telenovellában, amelyben Diana Mendoza de Cáceres szerepében láthatták őt a nézők. Ezt követően megkapta Francesca Ruiz de Hinojosa szerepét a Gossip Girl Acapulco című televíziós sorozatban. Még ebben az évben játszott a Nueva Vida-ban is, amiben Pilar-ként láthattuk.
- 2014-ben szerepet kapott az El color de la pasión (A szenvedély száz színe) című telenovellában, amelyben a főhősnő Lucia Gaxiola Murillo szerepében tűnt fel. A partnere Erick Elías volt. Ez volt az első főszerepe.
- 2015-ben főszerepet kapott a La Vecina című telenovellában, mint Sara Granados.
- 2016-ban szerepelt a Túnel 19 című filmben, mint Angélica.
- Esmeralda 2016-ban főszerepet kapott az Enamorándome de Ramón című telenovellában, mint Fabiola Medina.
- 2017-ben négy filmben is szerepet kapott, mégpedig a Cuando los hijos regresan-ban, az El que busca, encuentra-ban, valamint az El Hubiera Sí Existe-ben. Utóbbi 2019-ben jelent meg.
- 2017-ben főszerepet kapott a La Bella y las Bestias című telenovellában, mint Isabel. Valamint még ugyanebben az évben megkapta Amanda szerepét a Las 13 esposas de Wilson Fernández című sorozat egyik epizódjában.
- 2019-ben megkapta Verónica de Velasco Rivera szerepét az El Candidato című thriller sorozatban, ez 2020-ban jelent meg.
- 2020-ban még a La templanza-ban is feltűnik, illetve az Ahí te Encargo (Fog ez menni!) című filmben is, mint Cecilia.
- 2021-ben jelent meg a No Man's Land és a Dos vacas y una burra című filmje is. Emellett feltűnt a The Good Doctor (Doktor Murphy) című sorozat két epizódjában.
- 2022-ben az En otro lugar című filmben látható, mint Paula, illetve a Donde Hubo Fuego és a Montecristo című sorozatokban is szerepet kapott.
- 2024-ben feltűnik a Perverso című sorozatban, mint Mariana.
2012-ben ismerkedett meg a jóképű színész és modell Osvaldo de León-nal és két évig egy párt alkottak, de 2014-ben szakítottak. A szakítás után nemsokkal újra összejöttek, de azóta már elváltak útjaik.
Novelas de Esmeralda Pimentel (telenovelas de Esmeralda Pimentel)
Jose Ron és Ariadne Díaz kapcsolata
Ariadne Rosales Díaz 1986. augusztus 16-án látta meg a napvilágot Puerto Vallartában. Mexikói színésznő, aki a Televisa színiiskolájában, a Centro de Educación Artística (CEA)-ban végezte tanulmányait. Ariadne egy ideig együtt járt Valentino Lanussal. Ezt követően José Ronnal hozták hírbe, eleinte tagadták kapcsolatukat, de végül megerősítették, hogy együtt vannak. A kapcsolatuk 2014-ig tartott. Ariadne 2015-ben összejött Marcus Ornellassal, akivel azóta is együtt vannak. A párnak van egy közös gyermeke is, Diego Ornellas Díaz, aki 2016-ban született.
Televisa Telenovellák 2014-ben: Áttekintés és tendenciák
2014 a törések éve volt a Televisánál. Sok szlogennel előállhatnánk, hiszen ez volt az év, amikor Nicandro Díaz először bukott, az év, mikor (pályakezdése óta először) Salvador Mejía egy percet sem volt képernyőn, és az az év is, mikor José Alberto Castro megszűnt az idősávok megmentőjének lenni. De ez volt az az év is, amikor Lucero otthagyta a Televisát, tíz év után először ismét főhősváltásra kényszerült egy sorozat, ugyancsak tíz év után először egy új producerrel gazdagodott a Televisa arzenálja, valamint (2001 óta először) egy új sorozat címében sem szerepelt az amor szó. A régi, egyszer már bevált ötletek és történetek minden kreativitást nélkülöző felmelegítése egyre nyilvánvalóbb zsákutcának tűnik, ellenben idén az is kiderült, hogy a mexikóiak nem zárkóznak el teljesen az új arcok, újféleképpen elmesélt történetek elől sem. A főhősök tekintetében ez az év ismét a debütálásokról szólt: először láttuk főhősnőként Esmeralda Pimentelt, Michelle Renaud-t, Marjorie de Sousát és Adriana Louviert is (igaz, utóbbi kettő más gyártóknál már kapott korábban hasonló lehetőséget), de az eladások tekintetében szembetűnő, hogy még mindig Maite Perroni, Victoria Ruffo és Silvia Navarro az igazi húzónevek. Ha az idén bemutatott történetekre vetünk egy pillantást, feltűnhet, hogy idén csak nyolc új sorozat gördült le a Televisa gyártósoráról, részben a spórolás, részben a kivárás jegyében.
Kiemelkedő produkciók 2014-ben
El color de la pasión (A szenvedély száz színe)
- Premier: 2014.
- Finálé: 2014.
Miután Roberto Gómez Fernández nem csak az idősávot, de a kinézett főhősnőt, Esmeralda Pimentelt is elhappolta hajdani partnere, Giselle González elől, a telenovellarajongó közösség némileg szkeptikusan várta az idei év első új sorozatát. Hamar kiderült aztán, hogy a producer meglepően nagy tudatossággal nyúlt a történethez: a sztárkultuszt sutba dobva választott sokszor ismeretlen, de valóban tehetséges színészeket a szerepekre, nagy műgonddal ügyelve arra például, hogy a novella első etapjának színészei hasonlítsanak karakterük idősebb kori megfelelőire, és a súgógépet is száműzte a színészi hitelesség érdekében.
Kiemelkedő alakítások: mindenképp érdemes megemlíteni a Blanco-sorozatokból sosem hiányzó két emblematikus női negatív figurát, a már-már bántóan pofátlan és promiszkuis, csak a lánya miatt meg-megingó Claudia Ramírezt (Rebeca) és a flegmaságában is bájos Helena Rojót (Milagros), mindketten hatalmas alakítással tették fel magukat ismét a klasszikus stílusú történetek térképére.
Fogadtatás, nézettség: a mexikóiak kezdetben nehezen találtak rá a sztorira (mégiscsak javarészt ismeretlen arcokkal találkoztak benne), de a kritikai siker és a pozitív kommentek a nyárra egész szép nézői bázist hoztak össze a novellának.
La Gata (A macska)
- Premier: 2014.
- Finálé: 2014.
Tudatosságban Lartilleux-nél sem volt hiány, amikor úgy döntött, összeereszti két legnagyobb sikerének, az Árva angyalnak és a Maricruznak a főhőseit egy újabb, konkrétan a valaha volt legsablonosabb rózsanovellában, megspékelve az egészet egy sereg ismert színésszel és a tőle már megszokott, következetlen történetvezetéssel, irreális fordulatokkal és meseszerű elemekkel.
Kiemelkedő alakítások: sajnos ebben a sorozatban a színészi tettvágy mindenkiben csak őrlángon égett, nem csoda, hiszen ezeket a karaktereket kis túlzással egy ruhafogas is meggyőzően elő tudta volna adni.
Fogadtatás, nézettség: a novellánál lényegében bejött az a papírforma, amiről Lartilleux ábrándozott, de az azért a nézettségen is meglátszott, hogy ezúttal Carlos Romero keze nem volt benne az adaptációban.
La Malquerida (A rosszul szeretett)
- Premier: 2014.
- Finálé: 2014.
Az év legizgibb koncepciójának indult a Nobel-díjas spanyol drámaíró, Jacinto Benavente tragédiájának telenovellásítása, ami a korábban sikert sikerre halmozó Castro és állandó írója, Ximena Suárez kezében úgy tűnt, hogy csakis nyerő próbálkozás lehet. Hónapokig tartó castingokon csigázták a fanokat, hogy vajon kik lesznek a központi szerelmi háromszög, azaz anya és lánya, valamint a mindkettejüket magába bolondító, ambiciózus intéző megtestesítői.
Kiemelkedő alakítások: Castro az év talán legjobb szereplőgárdáját verbuválta össze a sorozatra, akik közül főleg Fabián Roblesnek (az örök kaméleonnak), Guillermo García Cantúnak, valamint a mellékszál hőseinek, Osvaldo de Leónnak és África Zavalának volt lehetősége kiemelkedni. Ezzel szemben a többség karakterei sajnos olyannyira elnagyoltra sikeredtek, hogy sem Nora Salinas, sem Alberto Estrella nem tudott igazán villantani, Mane de la Parra, Victoria Ruffo és Raquel Olmedo pedig már szabályosan idegesítőek voltak.
Fogadtatás, nézettség: a nézők hamar rájöttek, hogy a Turquesa-szállal csak a mézesmadzagot cibálják előttük, és gyorsan ráuntak arra is, hogy Acacia és Esteban között hónapokig nem történik semmi, ellenben követhetik Ulises érdektelen kalandjait az emberrablókkal.
Mi corazón es tuyo (A szívem a tiéd)
- Premier: 2014.
- Finálé: 2015.
Osorióra nem jellemző, hogy olyan jó érzékkel beletenyerel a tutiba, mint most, de tény, hogy az éjjel rúdtáncoló, nappal gyerekekre ügyelő Silvia Navarróval csak két út állt előtte: vagy éktelen nagyot bukni, vagy éktelen nagyot robbantani. Mikor aztán kijöttek az első közös képek Jorge Salinasszal, már tudni lehetett, hogy ez a novella végre átrajzolhatja a komédiasáv már unalomig ismételt munkahelyes, szegény-gazdagos alapfelállását, és egy igazi családi sorozatként elfoglalhatja méltó helyét a nézettségi listák élén. Az alapkonfliktus és az alapkarakterek egyszerűek, de jól működnek együtt, könnyen kiegészíthetők rövidebb, epizodikus történetszálakkal (ez egy komédiánál alapfeltétel, és Osorio sűrűn él is vele), és nem utolsó sorban a színészek is remekül helytállnak a figuráik bőrében.
Kiemelkedő alakítások: az év alakítása nálam mindenképpen Silvia Navarróé, akinek harsány, de ugyanakkor szerethető és bohókás Anájában rá sem ismerni a korábbi, carlosmorenós naiváira, Jorge Salinas pedig tökéletesen kiegészíti a mogorva Fernando bőrében, ketten együtt már-már egy argentin komikus főhőspáros benyomását keltik.
Hasta el fin del mundo (Világvége)
- Premier: 2014.
- Finálé: 2015.
Bár valahol érthető, hogy Nicandro Díaz az Amores verdaderos sikereit a nagyjából ugyanazt a történetet pepitában elmesélő, maratoni hosszúságú Dulce amor remake-elésével akarta megismételni, mégis túlságosan elbízta magát, amikor úgy gondolta, elég Marjorie de Sousa jelenléte ahhoz, hogy a nézettség az egekbe szökjön.
Kiemelkedő alakítások: a sok mellékszál közül talán Claudia Álvarez és Diego Olivera története jelent halovány reménysugarat, bár ők is csak “a vakok közt a félszemű a király”-elv alapján tűnnek ki.
Fogadtatás, nézettség: mostanra a mexikóiak eljutottak odáig, hogy jobb híján megnézik az aznap esti részt, de messze nem övezi olyan szintű rajongás a sorozatot, mint bármelyik elődjét.
Yo no creo en los hombres (Nem hiszek a férfiaknak)
- Premier: 2014.
- Finálé: 2015.
Giselle González a legjobb dolog volt, ami idén történhetett a Televisával, amit pedig a legjobban lehet csodálni a Televisa legújabb producerében, pont az a tökösséggel vegyes alázat, amivel keresztülvitte ezt a történetet az elé gördített számtalan akadályon. Miután eredeti ötletét, a béranyaságról szóló Madre sustitutát a túl komoly témafelvetés okán lelőtte a felsővezetés, zseniális módon beleoltva kiinduló elképzelését a zsinórban gyártott remake-ek közül soron következő, és neki kiadott Yo no creo en los hombres történetébe, létrehozta az idei év, ha nem az utóbbi évek legjobb televisás telenovelláját.
Kiemelkedő alakítások: nehezen tudnék bárkit is a többiek fölé helyezni, hiszen a sorozatban Eric Morales profi rendezésének hála szinte csak olyan alakításokkal találkozunk, amelyekre évek múlva is emlékezni fogunk. Azela Robinson, Rosa María Bianchi vagy Alejandro Camacho ismét bizonyíthatták, hogy nem véletlenül olyan elismert művészek, de a fiatalabb generációt sem kell félteni, Sophie Alexander, Flavio Medina, Fabiola Guajardo vagy a debütáló Sonia Franco és Pedro de Tavira is brillíroznak a szerepeikben, Adriana Louvier igazán rátermett naiva, Gabriel Soto pedig hamar kiköszörülte a tavalyi csorbát, amit a Libre para amartéval okozott.
Fogadtatás, nézettség: bár a 18:00-s halálsávba került, szép lassan ugyan, de a mexikóiak erre a történetre is rákaptak, ami rendkívül pozitív fejlemény egy olyan országban, ahol még mindig a rózsanovella jelenti a műfaj non plus ultráját.
Muchacha italiana viene a casarse (Egy olasz lány jön feleségül)
- Premier: 2014.
Ugyan régóta érett már ennek az Angélica María-klasszikusnak az újrázása, a rózsanovella-sávban egy meglehetősen szokatlan újítás volt az, hogy nem Delia Fiallo- vagy Inés Rodena-történetre építsenek az alkotók. Pedro Damián egy vérbeli romantikus mesével szerette volna magát újraértelmezni a sok balul elsült juvenil próbálkozás után, ami félig-meddig sikerült is, hiszen a sorozat első egy-két hete elragadóan bájosra és kellően habos-babosra sikerült ahhoz, hogy megnyerje magának a délután tévéző fiatalokat és nyugdíjasokat.
Kiemelkedő alakítások: Livia Britóra úgy illik az olasz bevándorlólány szerepe, mint Hamupipőkére az a bizonyos üvegcipő, még nagy jövője lehet a hasonló stílusú sorozatokban, az olasz akcentust pedig csont nélkül hozza. Nagyon kellemes meglepetés volt még az első részekben Jessica Cochot pozitív karakterben látni, nagy hátránya a sorozatnak, hogy nem maradt tovább.
Que te perdone Dios… yo no (Bocsáss meg, Istenem… én nem)
- Premier: 2014.
Abban már a kezdetek óta egyetértettem sok fórumozóval, hogy korai volt az El manantialhoz nyúlni, pláne egy olyan évben, ahol már bemutattak egy történetében igencsak hasonló Blanco-Peña sorozatot. De Mapatot sem akarom bántani, általában kevés teret engednek neki a kreatívkodásra, a sok bukása után pedig nem csoda, hogy egy közönségsikert rendelt ki neki a vezetés, amit becsülettel le is forgatott újra, ezzel pedig hosszú idő után kivételesen számottevő sikert is el tudott érni.
Kiemelkedő alakítások: ha ki lehet innen emelni valakit, az mindenképp Susana González, aki ismét bizonyította, hogy mellékszerepekben mennyivel jobban működik, mint teljes értékű főhősnőként, illetve szót kell ejteni Lissetről és Cynthia Klitbóról is, akik szintén becsülettel helytállnak a saját karakterükben.
Fogadtatás, nézettség: a nézők érdekes módon nem emlékeznek már annyira az El manantialra, hogy emiatt frusztráltak legyenek, és meglepő módon tizenhárom év után a közönség tetemes része képes úgy nézni a sorozatot, mintha most látná először.