Agresszív viselkedés 10 hónapos korban: Miért és hogyan kezeljük?

Az agresszió egy olyan viselkedésforma, amely során valaki szándékosan bánt egy másik embert szóban vagy tettlegesen, illetve szándékosan tesz kárt a körülötte lévő tárgyakban. Bár a gyermekek minden életkorban okozhatnak fájdalmat, fontos megérteni, hogy 1,5-2 éves korig a dühreakcióik mögött nincs szándékos cél. A rugdosás, a csapkodás és a harapás egyfajta érzelmi kiürülésként szolgál a babák számára, amivel többnyire nem az a céljuk, hogy fájdalmat okozzanak. Ezekben a tettekben a gyermek tehetetlensége felett érzett kétségbeesése tükröződik, és az agresszívnek tűnő cselekvések a frusztráció megszűnését eredményezik, ráadásul mindig rövid ideig tartanak.

Ez az időszak gyakran egybeesik a dackorszak kezdetével, amely az önállósodási törekvések időszaka. Ebben a fázisban teljesen természetesek ezek a megnyilvánulások. A gyermek gyakran lesz dühös, mert úgy érzi, valaki vagy valami miatt nem tudja megvalósítani cselekvését, vágyát, és ez frusztrálja. A dackorszakát élő totyogó vágyai, törekvései összeütközésbe kerülhetnek gyakran önmagával is. Például előfordulhat, hogy - bármennyire is szeretné egyedül csinálni -, még nem eléggé fejlett a kézügyessége, hogy saját maga bekösse a cipőjét. Ebben az időszakban a gyerekek világszemléletét még az egoizmus határozza meg.

Az agresszív viselkedés gyökerei és okai

Az agresszív viselkedésnek számos gyökere és oka lehet, különösen csecsemő- és kisgyermekkorban. Az alábbiakban részletezzük a leggyakoribb kiváltó tényezőket:

Kísérletezés és figyelemfelkeltés

Az a kisbaba, aki 8-9 hónapos korban még boldogan mosolygott mindenkire, 1-2 éves kora között hirtelen ijesztő dolgokat kezd produkálni: belemar mások arcába, fellöki a gyerekeket, harap, elveszi mások játékát, odacsap a többi gyereknek. Mi ennek az oka? A verekedés, a harapás, a hajhúzás olykor a figyelemfelkeltés eszközei. „Anya figyelj rám” - mondaná a 15-16 hónapos, ha tudná, de nem tudja, ezért dühös lesz és megrúgja a testvérét, mert tudja, hogy akkor anya odafigyel. A leggyakrabban előforduló problémák, ha mar a baba, ha harap és, ha magát csapkodja.

A tipikus fejlődés része (sajnos) az is, hogy bizonyos korban a gyerekek elkezdenek kísérletezni azzal, hogy milyen fájdalmat okozni másoknak. Mintha szisztematikusan vizsgálnák, mi az a testi kontaktus, ami még elfogadható és mi az, ami már nem. Amikor a szülő ilyenkor felkiált, vagy a gyerek szemével nézve túlreagálja a történteket, az tovább foglalkoztatja a gyereket. A „tipegő agresszió” esetén is érdemes arra gondolni először, hogy a kísérletezés, kíváncsiság annyira elemi, velük született tulajdonságuk, hogy nem tudják kontrollálni. Az agresszió különböző formái tehát egy összetett tanulási folyamatnak az építőelemei. A gyerek tanul közben a társas szabályokról, mások személyes határairól, arról is, hogy ami neki fájdalmat okoz, az valószínűleg másoknak is.

Kommunikációs nehézségek

A kisgyerekekben nagy feszültséget okozhat, ha nem képesek elmondani, mit szeretnének, mi a bajuk, mert még nem tudnak eléggé beszélni hozzá. Nehézséget jelenthet számukra, hogy érzéseiket, szükségleteiket nem tudják szóban kifejezni, ezért egyszerűbb, ha a tettek mezejére lépnek, és így érvényesítik elképzeléseiket. A harapás ősi ösztön, az állatvilágban a sarokba szorított állat harap támadólag, aki úgy érzi, nincs lehetősége a menekülésre. A totyogó is gyakran harap azért, mert úgy érzi, nincs más megoldás.

Unatkozás és energiafelesleg

A céltalan rombolás, csapkodás, a másik piszkálásának oka gyakran az unatkozás. Nem szabad készpénznek venni, hogy ha a gyereket sok játék veszi körül és vannak gyerekek is, akkor rögtön el is tudja foglalni magát. Otthon, a 10. esős napon már biztosan unja a megszokott játékait és bizony ilyenkor az anyai leleményre és kreativitásra van bízva, mivel vezessük le az energiáit. Míg egy csecsemőnek napi 1 óra séta bőven elég, addig egy örökmozgó totyogónak nagyon sok mozgásra van szüksége a szabad levegőn. Jó időben akár az egész napot a levegőn tölthetjük, de rossz időben is délelőtt, délután 1-1 órát legyünk kint, ha pedig ez teljesen lehetetlen, akkor igyekezzünk eljutni néha játszóházba vagy más tágas, zárt helyre, ahol kimozoghatja magát a gyermek. Azt sem kell készpénznek venni, hogy a játszótéren majd elfoglalja magát és nem unatkozik.

Korlátozás és frusztráció

Minél jobban korlátozod a világot éppen felfedezni kívánó kisgyermeket, annál feszültebb lesz és annál jobban ki akar „törni”, amikor végre úgy érzi, szabadon mehet. A csapkodás oka lehet az is, hogy a kicsi még nem tudja szabályozni az érzelmeit, ezért nagy indulatok esetén elveszíti az önkontrollt és magán kívül csapkod, mar, odakap, nem képes irányítani a mozdulatait.

Külső tényezők és családi változások

Gyermekek esetében számtalan külső tényező is okot adhat az agresszív megnyilvánulásokra. Ilyen az alváshiány, az éhség, valamely betegség vagy a család életében bekövetkezett változás (pl. válás, költözés). A túlságosan agresszív környezet (pl. folyamatos veszekedések, erőszakos média tartalmak) is hozzájárulhat.

Irigység vagy "enyém-korszak"?

A közösségbe szoktatás során vagy már korábban is jelentkezhet a tárgyakon való civakodás, az „enyém-korszak”, amikor a verekedések, agresszív megnyilvánulások fő oka az, hogy elvettek tőle valamit, vagy ő akar elvenni valamit. A tárgyakat a kisgyerek nagyjából 3 éves korig az énje részeként tekinti, ezért nagyon ragaszkodik hozzájuk. Nem irigy, ahogy azt sokan tévesen gondolják, hanem úgy tekint a játékaira, mint a testrészeire és fájdalomként éli meg, ha elveszik tőle őket.

Agresszió és pszichológiai háttér

A modern pszichológiai vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az emberi agresszió nem ösztönös megnyilvánulás, keletkezésében a szociális tanulásnak rendkívül jelentős szerepe van. Agresszív az a gyermek, akinek a cselekedetei támadó jellegűek. Az agresszió általában megoldás a gyermek számára: ennek segítségével tud belső feszültségén, dühén enyhíteni. Az agresszió egyszerűen alkalmazható, és hamar eredmény érhető el vele. A viselkedés által pedig csökken a belső feszültség. Lehet elfojtott agresszió: valakire, vagy valamire dühös, nem talál megoldást, de magába fojtja.

Az agresszív magatartásnak mindig oka van. A gyermek viselkedése racionális, ami azt jelenti, hogy abban az időszakban, amikor kialakult, ez volt számára a legmegfelelőbb válasz azokra a hatásokra, amelyek a környezetéből érték. Az agresszív viselkedés azért maradt fenn, mert nem történt a környezetében olyan változás, amely ezt felülírta volna. Éppen ezért nagyon fontos a problémáját fenntartó környezet megváltoztatása és a felnőttek támogatása, hiszen az agresszív gyermek sokszor maga is szenved. Az agresszivitás nem egyszerűen az önfegyelem hiánya, hanem egy összetett viselkedésbeli probléma. A gyermeknek nemcsak a saját indulataival, hanem az egész helyzet kezelésével lehetnek nehézségei. Számos esetben nem az őt ért valós vagy vélt támadás váltja ki az agressziót, hanem a frusztráció, hogy tehetetlen, nem tudja megoldani a szituációt (nincsenek eszközei hozzá). Az agresszió kialakulásában szerepet játszhatnak alkati tényezők, de a nevelés, a környezeti hatások is, melyek rendkívüli formáló erővel hatnak a gyermek viselkedésére.

Érzelem- és viselkedésszabályozás

Az érzelmek szabályozása azt a képességet jelenti, hogy meg tudjuk nyugtatni magunkat, heves érzelmeinket le tudjuk csillapítani. Mindezt az idegrendszer érése mellett temperamentumbeli sajátosságok, valamint a környezeti hatások és reakciók együttesen alakítják. Tanulás és gyakorlás során tudja elsajátítani a gyermek a megfelelő érzelem- és viselkedésszabályozást, ami döntő fontosságú a társas kapcsolatok, a beilleszkedés, és később az iskolai követelményekhez való alkalmazkodás szempontjából is. Ehhez nagyon sok érzelmi támogatásra, útmutatásra és jó példára van szüksége. Fontos, hogy a szülő úgy utasítsa el a nemkívánatos viselkedést, hogy közben fizikailag és érzelmileg is biztonságot nyújtson. Ha ezt következetesen megteszi, akkor a gyermek megtanulja, hogy az indulatos, agresszív viselkedése nem vezet célhoz. Emellett olyan példákat is elsajátít, melyekkel előbb-utóbb önállóan is meg tudja változtatni érzelmi és indulati állapotát.

Nevelési stílus

A szülői bánásmód már kezdetektől fogva meghatározza a gyermek személyiségfejlődését, viselkedésmódját. A hatalomhangsúlyozó (autoriter) büntetési módokat (fizikai büntetés, kiabálás, megszégyenítés, érzelmi zsarolás) alkalmazó szülők gyermekeinek viselkedését hosszútávon a büntetés elkerülése motiválja, és hajlamosabbak agresszív megnyilvánulásokra. Ha a szülő ellenségesen, agresszióval válaszol a kisgyermek érzelemkitöréseire, azt erősíti meg, hogy a társas konfliktusok kezelésére az agresszió alkalmazható. A büntetés nem segít a gyermeknek megbirkózni azzal az érzéssel, ami a rossz viselkedéséhez vezetett. A büntetés ráadásul attól is problematikus, hogy nem kínál fel viselkedési alternatívát, hanem csak az adott mintát próbálja legátolni.

Feszültséget, agressziót szülhet az is, ha a gyermek folyamatos korlátozást él meg és minden tiltva van a számára. Ha érzelmeit nem szabad kifejeznie, ha nem kérdezhet, ha mindig csak azt hallja, hogy „mit nem szabad”, akkor a nevelés csak a viselkedés szabályozására irányul, de nem segít az érzelmek elviselésében. Ilyenkor lehet, hogy otthon nem lesz agresszív, de a feszültség más környezetben (pl.: óvodában) valószínűleg ki fog robbanni. Ugyanakkor azokban a családokban, ahol nincsenek korlátok és hiányzik az életkornak megfelelő viselkedés elvárása, szintén növekedhet az agresszivitás szintje. Hiszen ilyen környezetben nem tanulja meg a gyermek, hogy a viselkedésének következményei vannak. Ha a szülő enged az érzelemkitöréseinek, és nem szabályozza azokat, akkor megerősíti az indulatos viselkedést, így a gyermek később is az agresszió segítségével próbálja elérni céljait. Összezavarja a gyermeket az a szülői minta is, mely nem tartja elfogadhatónak a gyermek negatív érzelmeit (pl.: harag, félelem, féltékenység) és törekvése arra irányul, hogy a gyermek egyáltalán ne érezzen ilyesmit. A gyermek emiatt úgy érezheti, hogy valami baj van vele, hiszen nem azt érzi, amit várnak tőle. Ha nagyon nagy a nyomás a szülők részéről, a gyermek elnyomja magában ezeket az érzéseket, ami viszont lehetetlenné teszi az érzelmek felismerésének és kezelésének a megtanulását. Ha a gyermek nem képes felismerni, megérteni a saját érzéseit, akkor nem fogja tudni kezelni azokat. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy mások érzelmeit sem fogja érteni és nem lesz képes belehelyezkedni mások érzelmi állapotába. Ez viszont erősíti az agresszív magatartást, mert nem érti vagy félreérti a társai viselkedését.

Családon belüli rizikótényezők

Minél több a rizikótényező a gyermek környezetében, annál nagyobb eséllyel alakulhat ki a kedvezőtlen viselkedésmód. A kockázati faktorok közé sorolhatók a családi működészavarok (pl.: tartós feszültség, gyakori konfliktusok), a változások és a krízisállapotok. Mivel az érzelemszabályozás és a viselkedésszervezés óvodáskorban még könnyen mutat visszaeséseket, így egy korábban kiegyensúlyozott gyermek viselkedésében is megjelenhetnek indulatos megnyilvánulások, például akkor, ha a környezetében történő változás miatt kibillen a lelki egyensúlyából. Ilyenkor feszültséget élhet át, ami agresszióban is levezetődhet. A családban történő traumatikus események (pl.: kisállat elvesztése, édesanya elhúzódó távolléte, válás, közeli hozzátartozó betegsége vagy halála) szintén megváltoztathatják a gyermek viselkedését. Ezek az élethelyzetek félelmeket, szorongást vagy csalódottságot generálhatnak benne, melyek hirtelen dühkitörések, sértődékenység, indokolatlan agresszió formájában megmutatkozhatnak a viselkedésében. A családban lévő egzisztenciális és anyagi problémák - amikor a mindennapi létfenntartásért folyik a küzdelem - is komoly stresszfaktort jelentenek. Ez a folyamatos feszültség a gyermekben is megjelenhet és agresszivitást okozhat. A strukturálatlan napirend, a kaotikusabb életvezetés szintén hozzájárulhat a gyermek viselkedésével kapcsolatos problémák kialakulásához.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek indulatai kezelésében és az önmegnyugtatásban?

Az indulatkezelő, önmegnyugtató módszerek nem az érzelmek tagadására, elfojtására irányulnak, hanem feloldják vagy elvezetik a feszültséget. Mindez persze csak akkor lehet eredményes, ha a szülő is olyan példát mutat, amit a gyermek követni tud. Az érzelmek önszabályozása akkor fejlődik egészségesen, ha nem tartjuk helytelennek és nem vonjuk kétségbe azt, amit a gyermek érez. Ugyanakkor világos és következetes elvárásaink vannak arról, hogyan mutathatja ki az érzelmeit és mindig megerősítjük, támogatjuk, ha sikerül önfegyelmet tanúsítania.

Pozitív visszajelzés és mozgás

Kapjon a gyermek pozitív visszajelzést, amikor egy konfliktushelyzetben a kívánatos vagy ahhoz közelítő módon viselkedett, például: „Nagyon ügyesen kérted vissza a játékot”. A gyermek feszültségének csökkentéséhez az is hozzátartozik, hogy eszközöket, lehetőségeket kínálunk az energia levezetéséhez. A rendszeres mozgás (pl.: egy olyan sport, amit szeret) sokszor már önmagában is képes rendezni a problémát. A terhelés boldogsághormonokat szabadít fel, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek könnyebben tudja megnyugtatni magát. Arra azonban figyeljünk, hogy ne osszuk be minden percét, fontos, hogy maradjon szabadideje az önfeledt játékra is.

Érzelmi támogatás és következetesség

Őszinte érdeklődéssel vegyük körbe a gyermeket. Érezze, hogy fontos számunkra az, hogy mit érez és gondol. A napi eseményekkel kapcsolatos meghitt esti beszélgetések, a testi kontaktus, az ölelések segítik megnyugtatni őt, még ha nem is tudja elmondani a benne lévő feszültségeket. Ha a gyermeket úgy neveljük, hogy biztonságban érezze magát és legyen önbecsülése, akkor kevésbé fog szorongani és jobban fogja tűrni a feszültségeket. Megsegíthetjük azzal is, hogy hangsúlyt fektetünk tűrőképességének és frusztrációs toleranciájának növelésére. Ez az akadályokkal való megküzdés, a kitartás és a várakozás képességének a fejlesztését jelenti. Mindezeket a hétköznapi élet apró eseményei közben tudjuk erősíteni, például: előre megbeszéljük, hogy csak egy dolgot vásárolunk neki a közértben, és csak akkor eheti meg vagy kaphatja meg, ha már kifizettük.

Kreatív játékok és önkifejezés

Feszültségcsökkentő hatásúak a szimbolikus játékok (pl.: szerepjátékok, bábozás). Ezekben anélkül szabadulhat meg a felhalmozódott fájdalomtól, feszültségtől, hogy meg kellene fogalmaznia, mi az, ami bántja. Adjunk teret annak is, hogy szabadon firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon, sokféle anyaggal, eszközzel dolgozzon, hogy kedve szerint mindenféle alkotó tevékenységet végezzen, mert ilyen módon is sok mindent ki tud dolgozni magából. Ezek jótékony hatású tevékenységek.

Határok felállítása és megelőzés

A gyermekek minden életkorban okozhatnak fájdalmat, és ezt mindannyiszor jelezni is kell nekik. 5-10 hónapos korban tudatosan próbálgathatja, hogy a szülő hogy reagál, ha beleharap, belemarkol az arcába, belerúg. Állítsd fel a határokat! A rosszallásunkat kifejezhetjük a szemünkkel, a mimikánkkal, a hangszínünkkel, a nem verbális jelek segítségével is. Ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy a gyermek folyamatosan érzékelhesse szülei szeretetét, de miközben türelmesek vagyunk vele, egyúttal jelezzük is számára, mit gondolunk viselkedéséről. Igyekezz megelőzni ezeket a helyzeteket, figyeld, mit csinál a kicsi a játszótéren, és avatkozz be, mielőtt megtörténne a baj!

Példamutatás

„De hát én nem szoktam harapni” - mondja sok szülő, aki nem érti, honnan származnak gyermeke agresszív megnyilvánulásai. Sajnos tovább rontja ezt a helyzetet, ha néha eljár a kezed. Tudom, olykor minden szülővel megesik, de érdemes megtanulni uralni az indulataidat, hogy ne járjon el soha, mert ezzel is példát mutatsz neki. Figyelj a saját viselkedésedre: ne veszekedj másokkal se, és ne becsmérelj senkit. Ez is agresszivitás.

Testvérféltékenység kezelése

Amikor a 2,5 éves gyermek agresszív az 1 évessel, elsőként a legtöbben arra gondolnak, hogy a testvérféltékenység az ok, pedig sokkal inkább az, hogy a testvérek megpróbálják eldönteni az erősorrendet. Ezen tovább ronthat az, ha a nagyobbik gyermek úgy érzi, túl kevés figyelmet kap, miközben a testvérét mindenki csak tutujgatja, ezért úgy próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy a tesót piszkálja.

• Helyezd biztonságos helyre a kicsit pár percre!
• Tisztázd az érzelmeit: „Dühös vagy, mert elvette a kisautódat. Látom, hogy haragszol, de akkor sem szabad harapni.”
• Adj neki ötleteket, hogyan rendezheti másként a testvérével kapcsolatos konfliktusokat. Ha a legtöbb konfliktus azért van, mert a kicsi piszkálja a nagy játékait, beszéljük meg a naggyal, hogy a számára legfontosabb játékokat, amiket nem szeretne, hogy a kicsi piszkálja, tegye el egy erre kijelölt polcra vagy dobozba és tartsuk tiszteletben, hogy ezekkel csak ő játszhat. Később, ha a kistestvér érdeklődik ezen játékok iránt, kérjük meg a nagyot, hogy mutassa meg neki és ígérjük meg, hogy ott leszünk, vigyázni fogunk rá.
• Ha a nagy túl keveset kap belőlünk és figyelemre vágyik, igyekezz úgy szervezni, hogy legyen rendszeresen olyan saját ideje, amikor csak rá figyelsz. Ilyenkor ő választhat egy játékot, amit játszol vele, ő választhat programot.
• A kívánt viselkedést megtaníthatod neki meséken keresztül, szerepjátékokkal vagy bábozással is.

Mikor kérjünk szakember segítségét?

Ha a gyermekünk viselkedését saját nevelési eszközeinkkel nem tudjuk befolyásolni és a probléma olyan mértékű, hogy a mindennapi életvitelben tartósan szenvedést okoz (a környezetnek és a gyermeknek is), akkor keressünk fel egy gyermekpszichológust. Ha a szülő úgy érzi egyedül nem tudja megfelelően támogatni a gyereket ezen a fejlődési szakaszon (pl. és/vagy a gyerek túlzott dacos viselkedése, agressziója negatívan hat a család mindennapjaira (pl. a hét legtöbb napján gyakran előfordul, több környezetben is megmutatkozik, negatívan hat a gyerek szociális kapcsolataira és negatívan hat a szülő-gyerek kapcsolatra), érdemes segítséget kérni.

tags: #10 #honapos #baba #agressziv