A "megszabadít" szó jelentése kimentés szorult, nyomorúságos, nehéz helyzetből vagy bűnből, betegségből, halálból. A héber gyökerek (hifil: hiccíl, hósía, c-r-r) és a görög szavak (ekszaireó, rüomai, szózó) mind ezt a kimentést, megmenekülést fejezik ki.
Az Ószövetség panaszzsoltárai bemutatják a legkülönfélébb élethelyzeteket, amelyekből egyedül Isten képes megszabadítani népét. Isten már a szent helyen, az égő csipkebokor lángjában jelent meg Mózesnek, és megígérte, hogy kihozza népét Egyiptomból, a szolgaság házából. Szabadításainak története végighúzódik Izráel egész történelmén.
Isten így szól az Északi Királyság népéhez: „Én, az Úr, vagyok a te Istened Egyiptom óta... Nincs más szabadító, csak én!” (Hós 13,4.9). Az Ószövetség ismer emberi szabadítókat is, akiket Isten küldött népéhez. Ilyen "szabadítók" voltak például a bírák, akik kiszabadították a szorongatott helyzetben lévő izráeli törzseket az ellenség kezéből.
Az emberi szabadítók segítségének elfogadása azonban gyakran azt is jelentette, hogy a segítségkérőnek el kellett ismernie a szabadító hatalmát maga fölött. Izráel teocentrikus hite még az emberi szabadítások mögött is meglátja Isten szabadító hatalmát, mivel tudja, hogy az emberi segítség mögött is Isten áll, aki segítségére siet. Ezért mondhatja Dávid: „Az Úr az én kőszálam... pajzsom, hatalmas szabadítóm” (2Sám 22,2k).
A szabadulásra váró ezért Istentől kér segítséget, mivel Ő még a halál torkából is meg tud szabadítani. Izráel azonban megfeledkezett szabadító Istenéről, vagy nem bízott erejében. Ha Isten szabadítása késik, az büntetésének jele. Isten szabadítása üdvösséget jelent népe számára.
Az Újszövetségben a "szabadulás" fogalma ritkábban jelöli a közvetlen életveszélyből történő megszabadulást. A Krisztusban hívők, az Ószövetségi kegyesekhez hasonlóan, Istennel hozzák kapcsolatba ezeket a szabadulásokat. Pál apostol több ízben is megvallja, hogy életveszélyes helyzeteiből Isten szabadította meg. A thesszalonikai gyülekezetet arra kéri, imádkozzanak azért, „hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől”.
Jézus Krisztusról így vall: „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmától” (Kol 1,13). Az a Jézus, aki a keresztfán függve nem kért Istentől szabadítást, egész földi élete során testi-lelki nyavalyáikból szabadította meg az embereket, és egyúttal elfordította a benne hívőkről Isten megemésztő haragját.
A bűn fogságában haldokló ember segélykiáltására (Róm 7,24) válasz érkezik: Jézus Krisztus megszabadított minket a bűn és halál törvényétől (Róm 8,2). Ez jövendőbeli esemény ugyan, de már most, ebben a világkorszakban érvényes a hívők számára. Az üdvösség, a szabadítás egyedül Ő benne adatott (ApCsel 4,12; 5,31; 16,31), amit Ő kereszthalálával szerzett.
Ezt az üdvösséget az evangéliumban hirdetik meg, a keresztségben ajánlják fel, és hitben lehet elfogadni. Isten ajándéka ez az Őt szeretőknek. Csak imádságban kérhetjük el.
Jézus Krisztus engesztelése érted van. Élete küldetése érted volt! Az Ő áldozati halála érted történt! És az Ő feltámadása érted van! Az első húsvét reggel üzenete: Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát küldte a megsegítésünkre.
Isten a kezdetektől fogva tanított a Szabadítóról. Angyalt küldött, hogy átadja Ádámnak és Évának ezt az utasítást: „...mindent, amit teszel, a Fiú nevében tedd, és tarts bűnbánatot, és szólítsd Istent a Fiú nevében mindörökké” (Mózes 5:8).
Jézus Krisztus engesztelése végtelen volt. Az egész emberiséget megmentette a soha véget nem érő haláltól. Áthatóan szenvedett, jobban, mint amit bármely halandó el tudna viselni. Jézus volt az egyetlen, aki képes volt ilyen végtelen engesztelés felajánlására, mivel halandó anyától és halhatatlan Atyától született. Emiatt Jézus végtelen lény volt - az egyetlen, akinek hatalmában állt letenni az életét, majd újra felvenni azt.
Földi küldetése - melyhez hozzátartozik az Ő engesztelő áldozata és a halálból való feltámadása - mindegyikünknek lehetőséget ad a bűntől való megváltásra és a dicsőséges feltámadásra!
Jézus Krisztus engesztelése végtelen. Ugyanakkor személyes is. Az Atyja iránti tökéletes szeretete mellett a Mennyei Atyánk minden egyes gyermeke iránti szeretete is vezérelte. Az engesztelése pedig igen személyes módon áld meg mindegyikünket. Jézus mélységesen szenvedett, mert mélységesen szeret téged! Jézus Krisztus engesztelése érted van. Magára vette a bűneidet. Megfizette a bűneid árát, hogy bűnbánatot tarthass. Hatalmat ad neked arra, hogy minden egyes olyan hegyet elmozdíts, amellyel valaha is szembenézel majd.
„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Ján 8:36) Ez egy kihívás volt, próbáltak szabadok lenni, elnyomott nép volt, nem volt szabadságuk. Jézus azt mondta nekik: nem vagytok szabadok. Kellemetlen, amikor Jézus belép a képbe és azt mondja: „Az én életem jól van, hagyjál.” DE mikor Jézus belép, akkor meglátom, hogy nem vagyok olyan szabad, mint gondoltam. Ha a Fiú megszabadít, valósággal szabadok leszünk.
„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11:28) Ő nyugalmat ad neked.
14. Jézus a Szabadító - Aki megbékéltette velünk Istent
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:29-30)
A hit az, amivel járnunk kell. A hit a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. A ráció és a hit nem különböző dolgok. Tudom, hogy van Isten. Nem látom. Ez hit. Látom más hívők életét, látom a Bibliát, és látom a zsidókat. Nem létezhetnének, ha nem lenne Isten, már rég végük lenne. Sok minden van az emberi történelemben, az életemben, ami nyilvánvalóvá teszi Istent.
Isten ajándékokat adott a gyülekezetnek: apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat, a szentek tökéletesítése céljából, a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére. Vannak béresek, akik ha jön a farkas, akkor nem kockáztatják az életüket. De a pásztor az életét adja a juhokért. Ez az elhívása.
Az életünk egyik nagy mérföldköve, aki felismeri, hogy szüksége van pásztorra. Sok keresztény éli úgy az életét, hogy nincs pásztora. Lehet van egy pap valahol, de nem éli át, hogy nekem van egy pásztorom, akihez fordulhatok, akihez ha nem fordulok, akkor is gondol rám. Ott áll Isten előtt és imádkozik értem.
“Szül pedig fiat, és nevezed annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” (Máté 1:21) Ez az igevers először az Úr Jézus istenségéről beszél, majd az Ő szabadító munkájáról tesz bizonyságot, amiért született erre a földre, és végül a mi bűnös állapotunkra is rávilágít, mivel Ő a bűnösöket jött megszabadítani.
Jézus Krisztus Isten! Emberré lett, de nem szűnt meg Isten lenni. Az Ő szabadító neve először épp erről tesz bizonyságot.
Másodszor azonban utalnom kell az Ő szabadító munkájára is, amelyről ez igevers beszél. Ő azért jött, hogy szabadítson. Azt mondja az angyal: nevezed az Ő nevét Szabadítónak - héberül Jehosua, görögül Jézus -, mert Ő szabadítja meg az Ő népét. Honnan? A bűnből. A bűnből egyedül Ő tud szabadítani, mert egyedül Ő a szabadító.
A bűn zsoldja a halál, de Isten kegyelmi ajándéka az örök élet. Ha Őt befogadod, Ő az, aki megszabadít. Megszabadít az üres és tartalmatlan vallásoskodástól, hogy élő hited, élő vallásod legyen. Megszabadít a depresszióból, és örülni tudsz. Eltűnik a félelem, mert Ő békességet ad. Nincs többé a bűn vádja, ha Ő megszabadít a bűntől. Ő épp ezért jött erre a földre.
Harmadszor pedig az ige kijelenti, hogy mi el vagyunk veszve, és magunktól képtelenek vagyunk megszabadulni. Ha az Ő népe szabadításra szorul, akkor az el van veszve a bűnben, és nem tudja onnan kiemelni magát. Akit a bűn leigázott és megkötözött, az képtelen önmagát megszabadítani. El vagyunk veszve Jézus segítsége nélkül.
De Jézus Krisztus épp azért jött a földre, hogy Szabadítónk legyen. Az Ő Szabadító neve a mi elveszett állapotunkról is beszél. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.
Dávid először is tiszteli Saul királyt, mint az Úr felkentjét. Jól gondoljuk át mindazt, amit a teljes Biblia a felszólítás tiszteletéről tanít. Dávid ugyanakkor nemcsak, mint az Úr felkentjét, hanem mint embert is tiszteli Sault. Még ebben a nyomorult állapotában is, ahogy a barlangban a szükségét végzi szeme láttára. Az imádságos szívből tisztelet fakad.
Micsoda emelkedett jelenet ez itt. Dávid szíve megindult Saulon. Nem emelt kezet Saulra. Rádöbbent arra, hogy Isten fog majd igazságot szolgáltatni mindegyiküknek.
Gondoljunk csak bele, hogy ebben a kemény világban, amiben mi is élünk: mikor indul meg a szívünk a másik emberen igazán; mikor nem emelünk kezet a másikra, akár az érdekeink ellenében is; mikor merünk dolgokat kizárólag az Úr cselekvésére bízni, vagyis mikor merjük visszahelyezni lényegi dolgainkat az Úr kezébe?
Dávid azért imádkozott, hogy mentse meg őt az Úr attól, hogy félreértve alkalmakat, Igéket, a saját kezébe vegye ügyét, és ezáltal a gonosz hatalmának adja azt. Isten azonban nemcsak ettől a tévedéstől mentette meg, hanem kiválasztó kegyelme által "eleve" megmentette őt az üdvösségnek.
A mi Urunk Jézus Krisztus, Isten megváltó, mindenható kezébe tett le mindent, semmit sem tartott a maga kezében, semmit sem adott át a gonosznak. Ez a megváltás csodája. Jézus Krisztus másokat megmentett, úgy, hogy magát nem mentette meg.
Ha a Fiú megszabadít, valóban szabad leszel. Ha felveszem ezt az igát a vállamra, akkor vigyázz világ, mert jövök. Mert akkor már csak Isten akarata a korlát. Merd elfogadni, amit Isten mond a szívedben, merd elfogadni az igát és felvállalni, amit Isten ad az életedben.