A Szent István Kórház szülészete több mint százéves múltra tekint vissza, és fennállása óta folyamatosan fejlődik. Az intézmény a főváros egyik legnépszerűbb szülészetei között tartják számon, ami számos tényezőnek köszönhető.
Fejlődés és átalakulások
A szülészet 1989-ig igazi klasszikus osztályként működött, 14 ágyas kórtermekkel. A főváros legrosszabb állapotban lévő szülészeti osztályán több fázisban zajlott a rekonstrukció. Az 1992-ben bekövetkezett vezetőváltásnak köszönhetően még jobban fellendült az intézet szülészeti-nőgyógyászati osztályának a fejlődése. Más osztálystruktúra alakult ki. Az intézet bevezette az együttszülést, a szülésre felkészítő foglalkozást, és a rooming-in rendszert. Ez azt takarja, hogy az újszülött az édesanyja mellett van elhelyezve.

Az 1992-től 2007-ig terjedő 15 évben két nagy átalakítás következett. Először is nem volt a kornak megfelelő a szülőszoba, mert egy nagy légtérben volt három ágy, lepedővel elválasztva. A szülőszobák átalakításában óriási szerepet vállalt a Boldog Születésért Alapítvány, amelynek célja, hogy a mama- és bababarát működést elősegítse, mind a szakemberek terén (továbbképzések stb.), mind pedig technikai átalakítások anyagi finanszírozásával.
ÉLŐ: Alkotmányozás, uniós pénzek - Mivel kezdi a munkát a Tisza-kormány?
Bababarát osztály és szoptatástámogatás
1998-ban az intézet a WHO magyarországi irodájától megkapta a bababarát osztály címet. A követelmények szerint bababarát osztály csak olyan osztály lehet, ahol a szoptatás elősegítéséért mindent megtesznek. Egy tíz pontból álló kritériumnak kell megfelelni a címért, s ezek meglétét nagyon szigorúan ellenőrzik. A babák csak saját anyatejet kapnak, kívülről nem hoznak be idegen anyatejet, de olyan előfordulhat, hogy valakinek több van az osztályon belül, ezt megfelelő higiénés körülmények között megkaphatja egy másik újszülött is. Csak is orvosi indokkal fordulhat elő, hogy az újszülött más folyadékot kap az anyatejen kívül. A korai mellre tétel már a szülést követő 30 percen belül a szülőszobán megtörténik. A gyermekágyas osztályon a csecsemős nővérek segítik a szoptatás technikájának elsajátítását.

Kórtermek és alapítványi szobák
Az évek során a gyermekágyas osztályon is lényegesen kulturáltabbá váltak a körülmények. Hisz régen még a kisebb szobákban sem volt fürdőszoba, de megfelelő alapítványi és kórházi támogatásból sikerült fürdőblokkokat létrehozni. Elérhetővé vált három alapítványi kórterem, a Boldog Születésért Alapítvány hathatós támogatásával. Az alapítványi szobák egyágyas, fürdőszobás, jól felszerelt szobák, ahol alaptartozék a hűtőszekrény és a TV is, ami szintén a családok kényelmét szolgálja. Lehetőség van az apukák itt alvására is. Ezek az alapítványi szobák állandóan tele vannak, óriási igény van rájuk.

Szülőszoba és szülési lehetőségek
A szülészeti részen 27 ágy várandós- és gyerekágy áll rendelkezésre. A szülőszoba átalakítása során az intézet figyelembe vette azt az igényt, hogy a szülőnőknek lehetőségük legyen a vajúdási és szülési pozíciójuk megválasztására. Az egyik szülőszobát alternatív szülőszobaként alakították ki, ahol kád, rugalmas labda, bordásfal található, és Magyarországon először itt vezették be a vízben vajúdást mintegy tíz évvel ezelőtt. Természetesen a többi szülőszobában is lehet alternatív pozícióban szülni.

Fájdalomcsillapítás és beavatkozások
Fájdalomcsillapításban az intézet elsősorban a pszichoszomatikus fájdalomcsillapítást részesíti előnyben. Ennek a lényege, hogy a kismamák már a várandóságuk alatt felkészülnek arra, hogy mi fog a szülés alatt történni. Olyan kérdésekre kapnak választ többek között, hogy mi a szülés, hogyan történik, milyen lehetőségek vannak a vajúdásnál, a szülésnél, melyik testhelyzet miért előnyös. Természetesen létezik injekciós fájdalomcsillapítási lehetőség is. A vajúdás alatt az epidurális érzéstelenítést viszonylag kevesen kérik.
Az osztály a normál hüvelyi úton történő szülést támogatja, de orvosilag indokolt esetben természetesen császármetszést is végeznek. 2006-ban a császármetszés aránya 20,5% volt. Az anyára nézve a császármetszés szövődményrátája magasabb, mint a normál szülésé. Éppen ezért az intézetnek az a véleménye, hogy akkor kell császármetszést végezni, ha ez az anyára vagy a magzatra nézve hasznosabb, mint a hüvelyi szülés. A gátvédelemben is szemléletváltozás lépett fel az elmúlt 5-10 évben. Az őssejt levételének lehetősége adott, technikailag tudja biztosítani az osztály a feltételeket. Egy bizonyos szintig van meddőségi kivizsgálás is, sőt a meddőségi ambulancia is elérhető.
Statisztikai adatok (2020-2023)
| Kategória | Adat |
|---|---|
| Beérkezett tapasztalatok száma | 314 |
| Hüvelyi szülések aránya | 71,02% |
| Császármetszés aránya | 28,98% |
| Indított szülések aránya | 31,18% |
| Azonnali bőrkontaktus hüvelyi szülés esetén | 93,72% |
| Azonnali bőrkontaktus császármetszés esetén | 26,19% |
| Szoptatás már a szülőszobán | 89,24% |
| Segítettek a szoptatásban | 91,27% |
| Nem kapott tápszert a baba | 91,64% |

Betegtájékoztatás és elégedettség
A szülészeti osztály folyamatosan biztosít szülésfelkészítő előadássorozatokat, amelyek segítenek a kismamáknak felkészülni a szülésre és a gyermekágyas időszakra. A látogatási rend rugalmas, a szobákba be lehet jönni, kivéve a 10 éven aluli gyerekeknek. A kommunikáció általánosan megfelelő, az orvosok és nővérek igyekeznek minden kérdésre választ adni és támogatást nyújtani. Fontos, hogy a kismamák bátran kérdezzenek, és ne féljenek segítséget kérni, még akkor sem, ha bizonytalanok. A kórház honlapja nem túl bőbeszédű, de kis guglizással rá lehet találni részletesebb információkra.

Páciens vélemények
A Szent István Kórház szülészetével kapcsolatban a vélemények általában pozitívak, különösen a bababarát szemlélet és a szoptatástámogatás terén. Sokan kiemelik a személyzet kedvességét és segítőkészségét, valamint az alapítványi szobák nyújtotta kényelmet. Azonban előfordultak negatív tapasztalatok is, például az ügyeleti ellátás során tapasztalt hosszas várakozási idő vagy a kommunikációs nehézségek.
- Egy anyuka így fogalmazta meg tapasztalatait: "Csak is jót tudok mondani mindenről. A szülészeten lévő esti dolgozók nagyon kedvesek voltak."
- Egy másik anya pedig kiemelte: "Ez a része nagyon emberi, és nagyon nem mindegy sem a kicsinek, sem a család születése szempontjából, hogy hogy telnek az első órák, napok... Nekem utólag esett csak le, mások szüléseit látva az enyém után, hogy mennyire jó döntés volt az Istvánt választani..."
- Az alternatív szülőszobáról is pozitív visszajelzések érkeztek: "Az orvosom szuper volt (Dr Surtya Zsuzsa), nem nyaggatott feleslegesen, de mikor élesben ment a dolog, nagyon megnyugtató határozottsággal lépett fel."
- A bababarát működésről és a szoptatásról: "Pótlást végszükség esetén adnak (anyatejet, pohárból), inkább a szopi technikán próbálnak javítani."