Életét vesztette egy Írországban élő indiai nő, Savita Halappanavar, miután az ír orvosok katolikus hitükre hivatkozva megtagadták tőle az abortusz elvégzését. A tragédia ismét feltüzelte az abortusz-vitát a szigetországban, és rávilágított az ír jogrendszer hiányosságaira, valamint az anyai halálozás globális problémájára.
Savita Halappanavar esete: A tragédia kronológiája
Az ír média 2012 novemberében számolt be arról, hogy a 31 éves indiai nő, Savita Halappanavar október végén hátfájdalmakkal jelentkezett Galway egyetemi kórházában. Az orvosok már ekkor kezdődő vetélést diagnosztizáltak nála, de a művi terhesség-megszakítást megtagadták, mert a 17 hetes magzatnak még volt szívverése.
Az Indiába visszatért férj, Praveen Halappanavar, az Irish Timesnak elmondta, hogy fogorvos felesége többször is kérte a kórház nőgyógyászait a magzat elhajtására. Azok a férj szerint arra hivatkozva tagadták meg a kérés teljesítését, hogy "ez egy katolikus ország". A hindu vallású nő erre így felelt: "Én nem vagyok se ír, se katolikus", de a válasz mindig ugyanaz volt: "nem tudunk segíteni".
Csak akkor hajtották végre az abortuszt, amikor a magzat szíve leállt, azonban Savita Halappanavarnál időközben vérmérgezés lépett fel, amelynek következtében három nap múlva meghalt.
Death Of Savita Halappanavar
Az ír abortuszszabályozás és jogbizonytalanság
Írországban az alkotmány tiltja az abortuszt. Egy 1992-es legfelső bírósági döntés értelmében a terhesség-megszakítás végrehajtható, ha az anya élete veszélyben forog, vagy félő, hogy a terhes nő öngyilkosságot kísérelne meg. Ezt a döntést azonban öt egymást követő kormány sem ültette át törvénybe, ami súlyos jogbizonytalanságot eredményezett.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben már figyelmeztette Dublint, hogy dolgozza át az abortusz szabályozását, de ez a figyelmeztetés sem vezetett azonnali változásokhoz.
Sok ír nő - évente mintegy 4000 - Nagy-Britanniában végezteti el a terhesség-megszakítást, ahol ez 1967 óta legális. De ezzel a lehetőséggel nem élhetnek a hirtelen megbetegedő nők, mint amilyen Savita Halappanavar is volt.
Nemzetközi reakciók és a vizsgálatok
Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Írországban és nemzetközi szinten is. Az ír kormány „független” és „minden részletre kiterjedő” vizsgálatot ígért. James Reilly egészségügyi miniszter közölte, hogy az Egészségügyi Szolgálat (HSE) folytatja le a vizsgálatot „egy külső vagy független” nőgyógyász-szakértő bevonásával.
Az indiai külügyi szóvivő mély sajnálatát fejezte ki az asszony tragikus halála miatt, és nyugtalanságra okot adó ügynek nevezte a történteket. Csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ír hatóságok tájékoztatása szerint két vizsgálat indult, és annak eredményeiről tájékoztatják majd Indiát.
Savita Halappanavar apja úgy vélte, hogy az orvosi hanyagság és az abortuszt szabályozó ír törvény együttesen vezetett lánya halálához. Eamon Gilmore ír miniszterelnök-helyettes a parlamentben kijelentette, hogy a kormány véget akar vetni ennek a jogbizonytalanságnak. Az „Élet védelme a várandóság alatt” nevet viselő törvény megengedi a terhesség megszakítását ezentúl, amennyiben az anya életét veszély fenyegeti. Ez a törvény közvetlen előzménye az indiai asszony halála volt, amely felhívta a figyelmet a törvényi szabályozás hiányosságaira.
Anyai halálozás és a rendszer problémái
Az anyai halálozás azt jelenti, ha egy nő a várandósság vagy a szülés alatt, illetve a szülés utáni negyvenkét napon belül bármilyen okból meghal. Bár a fejlett országok egészségügyi rendszerében már alacsony az érintett nők száma, a jelenség még mindig létezik, és gyakran elkerülhető lenne, ha a szakértők szembenéznének a tényekkel és levonnák a következtetéseket.
Iványi Anna szülésznő, az EMMA Egyesület és a Másállapotot a szülészetben Mozgalom aktivistája szerint gyakran előfordul, hogy a várandós nők belgyógyászati problémákkal jelentkezve a szakrendelésen inkább a nőgyógyászhoz kerülnek, mert más orvosok nem mernek hozzányúlni. Az egészségügyi rendszer átláthatatlansága, a szegényes infrastruktúra és a heterogén szakmai hozzáállás következtében nem sokon múlott, vagy éppen nagyon is múlott egy-egy baba vagy anya élete.
Példák a világban és a tanulságok
Bár a WHO irányelvei rendelkeznek arról, hogyan kell kivizsgálni és szakszerűen auditálni az anyai haláleseteket, a nyomon követésben az Egyesült Királyság jár élen. Ők az MBRRACE-UK program keretében minőségi módszerekkel is visszajeleznek az általuk ismert anyai halálesetekről.
Az ilyenfajta méréseknek köszönhető például az, hogy kiderült, egy időben megnőtt az autóbalesetben elhunyt várandós nők száma (ugyanis a magzatuk védelme érdekében nem csatolták be a biztonsági övet), és így megelőzésként elterjedt az övterelő használata.
Fontos megérteni: ha az adatokat pontosan követjük, elemezzük, és minden esetet kivizsgálunk, annak nem az a célja, hogy bűnösöket találjunk, hanem az, hogy életeket mentsünk meg.
Egy másik példa a pozitív változásra Magyarországról: a terhességi epepangás miatt elvesztett kisbaba édesanyja mozgalmat indított, és ennek köszönhetően egyre több kórházban vizsgálják célzottan a betegséget. Ez is azt mutatja, hogy a tragédiákból lehet tanulni és előrelépni, ha az adatokra és a páciensek tapasztalataira épülő, transzparens rendszert alakítanak ki.
Az abortusztilalom és a modern orvostudomány
Az északír abortusztörvény, amely 158 év teljes tilalma után legalizálta a terhességmegszakítást - orvosilag indokolt esetben egészen a 28. hétig -, komoly változást jelent egy erősen katolikus országban. Bár az ideális az lenne, ha egyetlen művi megszakításra sem kerülne sor, a valóságban sok nő számára az abortusz az egyetlen megoldás. Ahogyan Aspen Baker ismert döntéspárti aktivista fogalmaz: egyetlen nő bakancslistáján sem szerepel az abortusz, de vannak esetek, amikor nem lát más megoldást.
A szomorú statisztika azt mutatja, hogy hiába tiltotta a törvény Észak-Írországban, évente mégis nagyjából ezerkétszáz nőről tudunk a brit NHS adatai szerint, akik Angliába utaztak terhességmegszakítás céljából. Ehhez jönnek még azok, akik otthonukban jutottak „abortusztablettához”, vagy illegális, házi módszerrel szabadultak meg a nem kívánt terhességtől.
A késői abortuszok kérdése
Sokan elfogadják ugyan az abortuszt, de nem tudnak mit kezdeni a 28. hetes vízválasztóval, amit egyébként az Egyesült Királyság egyéb országaiban és Magyarországon a 24. hétnél húztak meg. A 28 hetes magzat egy nagyjából 1,2 kilós aprócska ember: az orvostudomány ismer példát arra is, hogy egy ilyen pici újszülött segítség nélkül is életben maradt, a mai modern koraszülött-gondozás segítségével pedig az ilyen korán érkező babák többsége már gond nélkül felnevelhető.
Természetes, hogy elszorul az ember szíve, amikor elképzeli, hogy ebben a stádiumban veszik el a magzat életét. Az ilyen esetek mögött azonban súlyos orvosi és személyes tragédiák állnak. Például, amikor Christine Ryan ír döntéspárti aktivista Liverpoolba utazott terhességmegszakításra, mert kiderült, hogy 25 hetes magzatának nincsenek veséi, nem fejlődött ki rendesen a tüdeje, és nyitott gerince van. A férjével mindketten várták a kis Jessicát, de nem akarták végignézni gyermekük szenvedését, majd haláltusáját.
Ugyanígy az anyai életveszélyre is akad példa, mint Savita Halappanavar esete. A törvény szerint minden eset egyedi elbírálást igényel, és valóban: az anyai életveszély keretében a mentális okok, például az öngyilkossági gondolatok is említésre kerülnek. A második trimeszteres abortusz nem egy egyszerű műtét. A művelet során a magzatot méhen belül egy injekció segítségével „elaltatják”, majd a szívverés megszűnése után megindítják a szülést. Az anya ugyanazon megy végig, mint egy normál szülésnél, csak épp a végén elmarad a katarzis. Az érintettek többsége óriási veszteségként, gyászként éli meg ezt a traumát, sokan kérik, hadd temethessék el a beteg magzatot.
Ez a kitétel inkább a bántalmazott, megerőszakolt gyereklányok szempontjából kulcsfontosságú: gondoljunk csak arra a Lúcia néven emlegetett tizenegy éves argentin kislányra, akit a nevelőapja erőszakolt meg és ejtett teherbe, majd - saját büntetőjogi felelőssége elkerülése érdekében - sokáig titokban tartotta a gyereklány terhességét. Ott a teljes abortusztilalom miatt a kislány borzalmas lelki állapota és testi fejletlensége miatt gyámja a 23. héten végül császármetszést kért, ám a baba nem maradt életben, az anya pedig öngyilkosságot kísérelt meg, azóta gondozás alatt áll.