Az Annabelle az amerikai popkultúra egyik legsikeresebb rémtörténete, amely a horrorfilmek világában egy repedezett arcú porcelánbaba alakjában borzolja a kedélyeket. Azonban a valóságban egy aranyos, piros orrú, plüss Raggedy Ann baba áll a középpontban. Ez a cikk feltárja az Annabelle baba valós történetét, összehasonlítva azt a filmvásznon látottakkal, és bemutatja a legendát övező tényeket és kételyeket.
Az eredeti Annabelle baba és az első furcsa jelenségek
A horrorfilmek világa gyakran támaszkodik valós legendákra, így van ez az Annabelle baba esetében is. Amíg a mozivásznon egy hátborzongató, ijesztő tekintetű porcelánbaba szerepel, addig a valóságban mindössze egy egyszerű plüss Raggedy Ann baba volt, amelyet egy fiatal ápolónő, Donna kapott ajándékba 1970-ben, New Yorkban.
Az első napokban Donna és lakótársa, Angie semmi szokatlant nem tapasztalt a babával kapcsolatban. Néhány nap elteltével azonban furcsa dolgok történtek: a baba önállóan mozdult el a lakás különböző pontjaira, hol a széken, hol a kanapén bukkant fel. Donna a nappaliban ültette le a kanapéra, mielőtt munkába indult, ám délután hazaérve a hálószobában találta, csukott ajtóval. Idővel kézzel írt cetlik is megjelentek a lakásban, amelyeken segélykérő üzenetek voltak olvashatóak: „Segíts!” vagy „Segíts Lou-nak!”. A nők szerint a cetliket pergamenpapírra írták, amit nem is tartottak otthon. Lou-t, Donna barátját egy éjszaka láthatatlan karmok marták össze. A történet más változatai szerint Lou akkor támadt rá, amikor felébredt a szundikálásból. Lou traumatikus élményét követően a két nő egyre nyugtalanabb lett, így hát kihívtak néhány természetfeletti jelenségre specializálódott szakembert.
A médium és a Warren házaspár vizsgálata
Először egy médiumot hívtak segítségül, aki szeánszot tartott, és azt állította, hogy a babát egy Annabelle Higgins nevű hétéves kislány szelleme szállta meg, akinek a holttestét évekkel korábban találták meg azon a helyen, ahol a házuk épült. A médium szerint a szellem nem volt rosszindulatú, csupán törődésre és szeretetre vágyott. A két fiatal ápolónő állítólag megsajnálta a szellemet, és beleegyeztek, hogy az állandó lakhelyet kapjon a babában, ám a bajok akkor kezdődtek igazán, amikor elkezdték elhinni, hogy a baba megérdemli a szimpátiájukat.
A biztonság kedvéért Donnáék kihívták az akkoriban nagy hírnévnek örvendő démonvadászokat is, a Warren házaspárt. A megható történet ellenére Ed és Lorraine Warren, a híres - és sokak által vitatott - paranormális nyomozópáros úgy vélték, hogy valójában egy démon színleli az ártatlanságot, célja pedig az emberek megszállása. Warrenék úgy vélték, hogy Annabelle-ben valójában egy démoni erő keresett emberi gazdatestet, nem pedig egy jóindulatú gyermek lelke. „A szellemek nem élettelen tárgyakat, például házakat vagy játékokat akarnak megszállni, hanem embereket.” Warrenék azonnal észrevették a démoni megszállottság jeleit, beleértve a teleportációt (a baba magától mozog), a materializációt (a pergamenpapír jegyzetek) és a „fenevad jelét” (Lou karmolásai).
Annabelle baba „karanténba” kerül
Warrensék végül magukkal vitték a babát, ám hazafelé az autójuk fékei felmondták a szolgálatot. Lorraine beszámolója szerint hazafelé menet a fékek többször meghibásodtak, ami majdnem katasztrófába fulladt, ám amint Ed elővette a táskájából a szenteltvizet, és leöntötte vele a babát, a fékekkel kapcsolatos probléma megszűnt. Ez megerősítette gyanújukat, így Annabelle végül egy speciálisan kialakított üvegvitrinbe került a házaspár okkult múzeumában. Azóta is ott őrzik, a vitrinre a “NE NYISD KI!” felirat hívja fel a látogatók figyelmét. A babát rendszeresen egy pap szenteltvízzel „tartja karban”, távol tartandó a gonosz erőket - legalábbis a legenda szerint.
Átok vagy marketingfogás?
Több történet is ismert azokról, akik gúnyt űztek a babából, és hamarosan baleset érte őket, vagy rémálmok kezdték el gyötörni éjszakánként. Például akkor is kilépett a szellem a vitrinből, amikor egy pap a múzeumban gúnyolódott Annabelle démoni erején, majd hazafelé menet egy majdnem halálos balesetet szenvedett, és totálkárosra törte az új autóját. Azt állította, hogy közvetlenül a baleset előtt látta Annabelle-t a visszapillantó tükörben.
Másrészt, sokan úgy vélik, hogy mindez csak az amerikai popkultúra egyik legsikeresebb rémtörténete. És tényleg: a 2014-es Annabelle és a többi spin-off már dollár százmilliókat termelt az alkotóknak és a befektetőknek. A szórakoztatóipar szempontjából azonban mindegy is, hogy az esetek valódiak-e: James Wan rendező-producernek csupán a történetekre volt szüksége ahhoz, hogy azóta is töretlen sikerű filmsorozatot készítsen Ed és Lorraine Warren írásaiból, amelyek mára saját horroruniverzummá nőtték ki magukat. A filmek természetesen a lehető legnagyobb mértékű kreatív szabadsággal álltak az állítólag megtörtént eseményekhez.
Annabelle 2. - A teremtés - Magyar szinkronos előzetes (18)
Az Annabelle filmek sikere és kritikája
Annabelle először a Démonok között című filmben mutatkozott be, és az egyetlen baba a listán szereplők közül, akit létező játékról mintáztak. James Wan 2014-től kezdődően a valós Annabelle babát használta inspirációként, és megírta Annabelle, a gyerekméretű, élethű, kísérteties porcelánbaba történetét. A 2013-as Démonok között után 2014-ben jött az Annabelle című film, amely az 1968-as eseményeket dolgozta fel, majd a 2017-es előzmény, az Annabelle 2. - A teremtés, végül pedig a 2019 nyarán bemutatott Annabelle 3. - A hazatérés.
A 2013 egyik legnagyobb meglepetése a mozikban a Démonok között volt. Ezt a minimálhorrort húszmillió dollárból forgatták, hogy aztán 137 milliót keressenek vele csak az Egyesült Államokban. Ami ennél is elképesztőbb, hogy a film összbevétele világszerte meghaladta a 318 millió dollárt. Pedig a Démonok között-ben nem voltak nagy sztárok, nem előzte meg hatalmas hírverés. Az emberek a kritikák és egymás ajánlása alapján kezdtek özönleni a mozikba. Halálra akartak rémülni, és a Démonok között-től még a legerősebb idegekkel rendelkezők is halálra rémültek. Csak idő kérdése volt, hogy mikor hozzák ki a folytatást, ami végül egy spin off lett, a Démonok között vitrinben őrizgetett ijesztő babájának, Annabelle-nek a története. Nemcsak a szereplőgárda cserélődött ki, hanem új rendezőt is kapott a film, a Fűrész-filmekkel ismertté vált James Want John R. Leonetti (a Démonok között operatőre) váltotta.
Az Annabelle a Démonok között nyomába sem ér, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet parázni tőle. A történet egy fiatal párról szól, akik éppen első gyereküket várják. A nő hobbija valamilyen rejtélyes oknál fogva a borzasztó ronda és ijesztő babák gyűjtése, úgyhogy az orvostanhallgató férj adósságba verve magát megveszi neki Annabelle-t, akit akkor sem tennék a gyerekem szobájába, ha fizetnének érte. Az asszonynak viszont tetszik, úgyhogy Annabelle lesz a majdani gyerekszoba éke. Szinte rögtön ezután egy sátánista szekta tagjai támadják meg őket, amit megússzanak élve, de az igazi pokol (szó szerint) csak ezután szabadul rájuk.
Ami a Démonok közöttben megvolt, és az Annabelle-ből hiányzik, az a jó forgatókönyv és a jó színészek. A film fordulatai egy idő után annak is kiszámíthatóvá válnak, aki életében nem látott három horrornál többet. Csupa olyan sablonból építkezik, mint a pap karaktere, aki segíteni szeretne az ördögűzésben, és akit annyi, de annyi ilyen filmben láttunk már. A Démonok között-ben a Vera Farmiga és Patrick Wilson alakította szellemvadász pár kellemesen ellentmondásos jelenség volt, mert egyszerre voltak kedvesek, megbízhatóak, szerethetőek, de közben végig ott motoszkált bennünk, hogy ezek nagyon nem százasok. Az Annabelle házaspárja viszont maga a dögunalom, a férjhez hasonlóan egyszerű karaktert még a délutáni szappanoperák írói sem mernek megengedni maguknak.
Akikre talán mégis komolyabb hatást tehet a film, azok a várandós nők és a kisgyerekes szülők. Az Annabelle ugyanis több akar lenni egy egyszerű horrornál. Szépen sorra veszi a várandós nők rettegéseit, a másállapot irracionális félelmeit, szorongásait, a gyerekünk, egy még meg sem született lény iránt érzett elképesztően erős szeretetet és folytonos aggódást. Nagy kár, hogy ezt jobbára a Rosemary gyermekéből lopva teszi. Ettől függetlenül, aki terhesen nézi meg a filmet, biztos nem úgy fog felállni a székéből, mint az a férfi, aki megjegyezte, hogy ennél még a hármas metró is félelmetesebb.
A Warren házaspár öröksége és a szkepticizmus
Bár Ed és Lorraine Warren már mindketten meghaltak, Annabelle örökségét lányuk, Judy és férje, Tony Spera viszi tovább. Ed Warren 2006-ban bekövetkezett haláláig Sperát démonológiai pártfogoltjának tekintette, és őt bízta meg munkája folytatásával, amely magában foglalta az okkult műtárgyak gondozását is. Ezek közé a műtárgyak közé tartozik Annabelle is. A Warren-múzeum tartalmazza mindazon tárgyakat, amelyeket - állításuk szerint - a házaspár közös nyomozásaik során összegyűjtött, hogy másokat megvédjenek hatásuktól. Tony Spera maga is feltette a kérdést: „Veszélyes? Igen. Ez a legveszélyesebb tárgy a múzeumban? Igen.”
Érdemes azonban némi szkepticizmussal viszonyulni a múzeumban őrzött tárgyakkal kapcsolatos információhoz. Habár Ed és Lorraine Warren országos hírnévre tettek szert az Egyesült Államokban a hírhedt amityville-i kísértetjárásnál (amelyből már 1977-ben könyv, majd 1979-ben film készült), valamint több más hasonló esetben való közreműködésük által, mára szinte minden állításukat megcáfolták. A New England Skeptical Society (Új-Angliai Szkeptikus Társaság) nyomozása arra a következtetésre jutott, a múzeumban elhelyezett tárgyak többsége hamisítvány („halloweeni kacatok, egyenesen a bolti polcról”), a bizonyítékként felmutatott fényképek szerkesztettek, a házaspár által mesélt történetek pedig az idő előrehaladtával váltak egyre grandiózusabbá.
Bár százszázalékosan sohasem lehetünk semmiben biztosak, Tony Spera egy nehezen vitatható bölcsességet is megoszt a látogatókkal: az Annabelle-baba megzavarását az orosz ruletthez hasonlítja.