A zöld lombszöcskét szinte mindenki ismeri. Jól megtermett egyedeit nyár derekától láthatjuk, esténként pedig a csörgőrázáshoz hasonló ciripelését is hallhatjuk, nagyon gyakran a fák lombkoronájából. A márciustól előforduló lárvák azonban a gyepszint lakói. Gyors mozgású rovarok, elsősorban ragadozók. Néhány hónap fejlődés és pár hét vedlés után lesznek kifejlettek. A kisebb lárvák még teljesen szárnyatlanok, a nagyobbakon azonban már megfigyelhetők a szárnyak kezdeményei, nőstények esetében pedig a fejlődő tojócső is.
Európa egész szárazföldi vidékén elterjedt, Dél-Angliában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is. A hatalmas termetű, fűzöld színű rovar, jellegzetesen hosszú és vékony csápokkal, erős ugrólábakkal, a nőstény hosszú tojócsővel rendelkezik. Ez utóbbi nem nyúlik túl az összecsukott szárnyakon. A homlokától a szárnya hátsó végéig 6 centiméteresre is megnő.
A zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) nem új jövevény a hazai élővilágban, sőt igen elterjedt, és hétköznapi fajnak számít. Európa nagy részén és Szibériában egyaránt közönségesnek mondható. A városokban is előfordulnak, de rendszerint nem kerülnek az emberek szeme elé, mert zöldes színükkel a parkok, ligetek növényzete között nehéz észrevenni őket. Meghallani már sokkal könnyebb, hiszen ciripelésük jellegzetes, erős hangú.
A város zöld területeinek közelében alkonyatkor hallható „tücsökciripelésért” is sokszor nem a tücskök, hanem a zöld lombszöcskék felelősek. Bár ezek az állatok jelen vannak városainkban, leginkább csak akkor lehet meglátni őket, ha valamilyen szokatlan esemény miatt elhagyják rejtekhelyüket.
A zöld színükkel kitűnően álcázott rovarokat gyakran csak hosszan tartó, hangos énekük árulja el, ezt a hímek elülső szárnyaik egymáshoz dörzsölésével idézik elő. Párzási időben a nőstények keresik fel a hímeket meghallva azok "hegedűszólóját".
A zöld lombszöcske testhossza a hímek esetében 28-34 mm, a nőstényeknél 27-38 mm, ehhez járul még a 23-32 mm-es tojócső. Nagy termetű, hosszú szárnya miatt karcsúnak tűnő faj. Alapszíne fűzöld vagy világoszöld, ritkán az idősebb egyedek sárgásak lehetnek. Néha lábai is sárgásak. A hátsó comb alsó része világos vagy majdnem fehér. A fejtető, a torpajzs felső része és a hímek szárnyán a cirpelőkészülék barnás, sőt néha feketés. A hátulsó lábszár tüskéinek csak a hegye fekete. Karcsú szárnyai igen hosszúak, kb. 2 cm-rel túlnyúlnak a hátsó térden, amivel jól megkülönböztethető az éneklő lombszöcskétől.
A nőstény a petéit erős tojócsöve segítségével a talajba vagy a kéregrepedésekbe rakja. A körülbelül 100 pete 5 milliméter hosszú és sötétszürke színű. A petékből csak a következő évben kelnek ki a kis szöcskék. Eleinte a réteken, ott főleg a bokrok közelében élnek, csak július végén alakulnak át kifejlett rovarrá.
A lárvák többnyire a gyepszintben, míg az imágók gyakran a bokrokon, fák lombjain tartózkodnak. A lárva majdnem ugyanúgy néz ki, mint a kifejlett egyed, csak annyi a különbség, hogy a kifejlett egyednek a szárnyai jóval nagyobbak. Az egyedfejlődésük nem véletlenül a kifejlés. Erre a fejlődésre jellemző, hogy a lárvák és az imágók kinézete és életmódja nagyon hasonló.
A szöcskék életciklusa
A kifejlett állatok egyébként júniustól ősz közepéig népesítik be az élőhelyeket és keresnek párt maguknak. Kifejlett egyedeivel júniustól októberig találkozhatunk. A nőstény a talajba rakja a petéit, amelyek legalább kétszer (de akár ötször is) áttelelnek. Petéi jobban bírják a kiszáradást, mint az éneklő lombszöcske, ezért a két faj csak ritkán fordul elő együtt. Az áprilisban kikelő lárvák 7 fejlődési stádiumon mennek át.
Mint ahogyan attól sem, hogy embereket támadnak meg. A zöld lombszöcskék ragadozók ugyan, de ebben a minőségben csak a náluknál kisebb rovarokra, rovarlárvákra veszélyesek. Harapásra csak akkor lehet számítani, ha valaki kézbe veszi őket: ilyenkor az állat védekezni próbál, és mivel semmilyen más módja nincs erre, az életmódjából adódóan igen erőteljes rágóival próbál az őt fogva tartó kézbe harapni.
Prédája legtöbbször a fátyolka (Chrysopidae). Ha valaki fogott már kézben lombszöcskét, megtapasztalhatta, hogy milyen fájdalmas a harapása. Bizony, ragadozó életmódúak, noha ránézésre nem tűnhet úgy. Este a lepkék fotózása közben gyakran láttam vadászni. Megfigyeltem, hogy kedvence a fátyolka. Egy pillanat alatt eltűnik az áldozat a szájában, mindenestül megeszi, még a szárnyait is. Pedig a ragadozó ízeltlábúakra jellemző, hogy a kis energiatartalmú szárnyakat nem eszik meg.
Nagyon jó a látása, már messziről észreveszi az embert, de remek álcázóképességében bízva, mozdulatlan marad sokáig. Ha szépen lassan felé mozdítjuk az ujjunkat, azon nyomban abba az irányba fogja mozdítani a hosszú csápjait, amerről közelítünk felé. Ha úgy érzi, hogy már túl közel vagyunk, ugrik egy hatalmasat az ugrólábaival és ugrás közben kibontva szárnyait, elrepül messzire. Sőt! Még a hallása is kiváló.
A zöld lombszöcskék nyár elején-közepén vadásznak este, nyár végén pedig átveszik a helyüket a fogólábúak. Az egyedfejlődésükkel lehet összefüggésben ez az eloszlás. Nem szoktak együtt vadászni, mindig csak az egyik faj van aktuálisan a hálón. Mindkét faj ragadozó és a méretük is szinte azonos.
Élőhelyére nem különösebben kényes, amíg az nem túlságosan hideg. Sűrű, magas füvű rétek, ligeterdők, bozótosok, erdőszélek, parlagok, kertek lakója. A lakott területeken az egyik leggyakoribb szöcskefaj, néha házakba is betéved. Kiválóan repül.
tags: #horvatorszag #zold #lomb #szocske