Szülőnek lenni óriási felelősség és kihívás, hát még akkor, ha az első gyermek érkezik a családba. Főleg az otthon lévő édesanyák vannak nehéz helyzetben, hiszen az újdonsült mamák hirtelen nem tudják elsőre, miért sír a pici, mi a baja, mit akar jelezni a világnak, és megannyi más helyzet is elbizonytalanítja őket.
Horváth Éva nem tagadja: a mai napig van olyan szituáció, amelyben a kisfiával, Kristóffal kapcsolatban más tanácsát, segítségét kéri. A modellből lett műsorvezető kisfia, az angyali Kristóf tavaly májusban érkezett a családba.
Kristóf érkezése és az első anyasági tapasztalatok
Horváth Éva első gyermeke, Kristóf május első vasárnapján, május 7-én, anyák napján látta meg a napvilágot. Mint kiderült, a modell-műsorvezető eredetileg is éppen erre a napra volt kiírva.
„Születése után rátették a mellkasomra. Nem emlékszem minden mozzanatra, olyan eufórikus állapotba kerültem. Az volt az első kérdésem, amikor felsírt, hogy vajon megvan-e mindene és egészséges-e. És végre megpillanthattam az arcocskáját is, amit addig rejtegetett. Az ultrahangon a kezét mindig maga előtt tartotta, gyakran azóta is ebben a pózban alszik" - mesélte Éva, aki a kórházban nagyon figyelt arra, hogyan kell ellátni egy csecsemőt, nehogy gond legyen otthon.

„Mint minden elsőgyermekes szülő, a kezdetek kezdetén én is sokszor elbizonytalanodtam, és ilyen helyzetekben megnyugtató érzés volt, ha a védőnőmhöz fordulhattam, akinek a mai napig kikérem a tanácsait” - kezdte Éva, akinek természetesen családi segítsége is akad a párja, illetve a nagyszülők személyében.
„Ha kisebb problémákkal állok szemben, amihez nem kell szakember véleménye, a szüleim mindig segítenek, van erre egy chatcsoportunk is, ahol a gyerekkel kapcsolatos dolgokat beszéljük meg. Megnyugtató érzés, hogy van egy segítőkész, lelkiismeretes személy, aki már-már családtagnak számít nálunk. Ezért is örültem, mikor hallottam, hogy a Magyar Védőnők Egyesülete a Sudocremmel közösen keresi az Év Védőnőjét, amelyre biztosan jelölni fogom őt.
Legutóbb, amikor külföldön voltunk, szinte napi huszonnégyórás „ügyeletben” volt miattunk. Kristófnak különböző kiütései lettek, és kicsit megijedtem. Nem akartam a kinti orvosokra hagyatkozni, egyből a védőnőnket hívtam, de a hozzátáplálás kapcsán is többször kikértem a véleményét, hogy bizonyos trópusi gyümölcsöket például adhatok-e a kicsinek.
A gyermekágy és az anyaság pozitív megélése
Horváth Éva a gyermekágyat rendkívül pozitívan élte meg, noha sok anyuka számára ez egy kihívásokkal teli időszak. Az édesanya már néhány héttel a szülés után fontosnak tartotta, hogy visszatérjen régi szokásaihoz, így nem is várt sokat azzal, hogy kisfiával együtt elmenjen fodrászhoz és manikűröshöz.
Horváth Éva az Anyakadémia vodcastjában emlékezett vissza első gyermekének, Kristófnak születésére és arra, hogyan élte meg az anyaság első hónapjait. Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnőnek elárulta, élete egyik legcsodálatosabb időszakaként élte meg a gyermekágyat, hiszen tisztában van vele, hogy ez nem mindenkinél alakul szerencsésen.
„Én toltam magammal Kristófot, mentünk a körmöshöz, mentem a fodrászhoz. Annyit kértem, hogy a kisbabához ne nyúljatok.”
Éva három hónappal ezelőtt hozta világra a kisfiát, és mint mondja, a szülés utáni depresszió szerencsére messzire elkerülte őt. Esze ágában sincs anyaként bezárkózni a négy fal közé, Kristófot a születése pillanatától szoktatja ahhoz, hogy a helyszínek és a körülötte lévő emberek, a helyzetek olykor változnak.
„Az én életem mindig is olyan volt, hogy inkább a mozgás, a változás jellemezte, mint az állandóság - mondja Éva. - Úgy tűnik, a kisfiam ebbe a rendszerbe könnyen belesimul. Viszem magammal a fotózásokra, a megbeszélésekre, ha éhes, félrevonulunk, és megszoptatom. Szerencsére nagyon jó természetű baba, rengeteget mosolyog, és egyre élénkebben kommunikál a környezetével.”
Az anyaság és az önállóság új értelmezése
Horváth Éva azt mondja, ő az a fajta ember, aki nagyon nehezen mond nemet, és épp a kisfiának sikerült erre a különleges tudományra megtanítania.
„Jellemző rám, hogy akinek csak lehet, szeretnék örömet szerezni, ezért nagyon nehezen mondok nemet - meséli Horváth Éva. - Kristóf születése előtt annyi mindent elvállaltam, hogy teljesen elaprózódtam, és semmi rendszer nem volt az életemben. A saját igényeim gyakran háttérbe szorultak, például futni is megesett, hogy csak késő éjjel jutottam el a teendőim miatt. A kisfiam születése azonban felruházott egy új, különleges szűrővel, amelyen már nem folyik át minden, ami a külvilág.”

Éva úgy érzi, 38 évesen a lehető legalkalmasabb időszakában lett édesanya. „Nem tudom, hogy milyen húszévesen szülni, biztosan annak is megvannak a maga előnyei, de ha nagyon korán érkezik a baba, szerintem az anyuka lemondásként éli meg, hogy nem járhatja úgy a világot, és nem szórakozhat, mint más, korabeli nők - vélekedik. - Én már eleget láttam, éltem, tapasztaltam, hogy semmi bajom ne legyen a lelassult hétköznapokkal, azzal, ha az életemben most jó ideig Kristóf lesz a központi elfoglaltság.”
Évának a kisbabás létben egyetlen dolog hiányzik: a mozgás. Most, a nyári melegben már korán reggel útnak indulnak Kristóffal egy nagy, babakocsis sétára, hogy még a hőség beállta előtt hazaérjenek. „Ám ez nem helyettesíti a jó kis esti futásokat. Amikor nem volt ilyen hőség, babakocsival együtt futottam a Margitszigeten, és nagyon élveztem, hogy lám-lám, mindent meg lehet oldani édesanyaként, még az edzést is - meséli Éva. - Egyszóval, várom már, hogy beköszöntsön az őszies időjárás, és újra birtokba vehessük a futópályát. Az edzőtermi mozgás is hiányzik, hiszen oda nem vihetem magammal a picit, de amikor nagyobb lesz, oda is visszatérek, mert nekem nemcsak testileg, mentálisan is nagyon sokat jelent a sport. Most azonban Kristóf az első! Azt az időszakunkat éljük, amikor még sülve-főve együtt vagyunk, és ez így van jól.”
Éva, mint mondja, igény szerint szoptatja a kisfiát, már csak ezért is fontos, hogy a baba mindig mellette legyen. Kristóf, hogy ezt bebizonyítsa, az interjúnk alatt is megéhezik - édesanyja pedig mosolyogva magához öleli. Mint mondja, az is megesett, hogy a Normafánál, séta közben, egy padon etette meg a kisfiát.
„Sokaktól hallottam, hogy mostantól minden megváltozik, fel vagyok-e készülve az örökös kialvatlanságra, a bezártságra, a kisbabával együtt járó nehézségekre, és nem tagadom, voltak félelmeim.”
Alex érkezése és a testvéri dinamika
Augusztus harmincadikán írtuk meg, hogy megszületett a második gyereke, akit Alex névre kereszteltek. Az Instagram-oldalán úgy fogalmazott, hogy „a videó felkavaró részeket tartalmaz”.
Horváth Éva új videót töltött fel YouTube-oldalára, amelyben végig kísérhetjük a szülésének néhány részét, például, hogy elmondja, elfolyt a magzatvize, de a már megszületett babával a kezében is láthatjuk. A videóban azt is látjuk, ahogy a kocsiban ülve Horváth Éva magát videózva kommentálja az eseményeket, ahogy arról is beszél, minél előbb a kórházba szeretne érni, mert úgy érzi, már elindultak a fájások.
„Számunkra nagyon nehéz volt, hogy hogyan állunk a második fiunk születéséhez, mert egyikünknek sincs testvére. Nehéz volt az első időszak, ráadásul ekkor lett Kristóf nagyon apás is, amit én egy kicsit rosszul éltem meg. Most már persze nagyon élvezzük, ahogyan együtt játszanak. De azért volt olyan az elején, hogy mondta Kristóf, hogy már elég volt a sok sírásból, vigyük vissza Alexet oda, ahonnan hoztuk.”

A nagy melegben gondot okoz Évának, hogy olyan hőmérsékletet tartson fenn a lakásban, ami a család minden tagjának jó - mint mondja, ez szinte lehetetlen. „Aggódom a légkondi miatt, tehát leginkább nem használjuk, nehogy Kristóf megfázzon. Így hát az apukájával inkább fuldoklunk a melegtől. A múltkori negyven fok azonban már a picinek is sok volt, így ki-be kapcsolgattam, miközben Kristófot egyik szobából a másikba mozgattam.”
Horváth Éva és családja már három éve, hogy Balira költöztek, ahol megismerkedtek az idegen kultúrával, illetve az ott élő emberek szokásaival. A beilleszkedés nem okozott nehézséget számukra, elmondása szerint rendkívül felszabadultan telnek a mindennapjaik.