A gyermeki elme sötét oldala: Horrorfilmek a disszociatív identitászavartól a modern gyermeknevelési krízisig

A horrorfilmek mindig is mélyen gyökereztek az emberi kultúrában, és az ősi félelmeinkre hatva kínálnak szórakozást és kikapcsolódást. Azonban az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok az alkotások, amelyek a gyermeki ártatlanságot torzítják el, és veszélyes, kezelhetetlen gyerekekről szólnak. Ez a tendencia nemcsak a pszichothrillerekben, mint például az M. Night Shyamalan által rendezett Széttörve című filmben mutatkozik meg, ahol a főszereplő Kevin Wendell Crumb disszociatív identitászavarban szenvedő férfi 23 különböző személyiséggel rendelkezik, hanem számos más nemzetközi alkotásban is, amelyek a modern gyermeknevelési válságot tükrözik.

A horrorfilmek vonzereje és a gyermeki lélek

Miért szeretünk borzongani? A rémtörténetek mindig is hozzátartoztak az emberi kultúrához. A legtöbb klasszikus gyermekmese félelmetes, és olyan motívumokat tartalmaz, amelyek egyetemesek, a világ minden részén megjelennek. Ez azt mutatja, hogy a borzongás természetes igény, de egyben ősi szórakozás, kikapcsolódás is. Szükségünk van arra, hogy szorongásainkat belső képek segítségével - ez a képzeletvilág - feldolgozzuk, de arra is, hogy külsővé alakítva, testet öltve megjelenítsük, mert így le tudjuk azt győzni. Ez az igény gyerekkorunktól kezdve életünk végéig bennünk van, és a személyiség-, a gondolkodás- és az érzelmi fejlődéssel párhuzamosan alakul, változik.

A horror mint ösztönös reakció

A horror az a műfaj, ami közvetlenül a legősibb ösztöneinkre hat. Az evolúció során, a túlélés szolgálatában belénk ivódtak bizonyos félelmeket kiváltó ingerek (pl. a sötét, a félelmetes állatok, a bizonytalanság, a mélység, az ismeretlen stb.). Ezekkel az ingerekkel való szembesülés azonnal „harcolj vagy menekülj” választ vált ki az idegrendszerünkben, a hozzá tartozó biológiai, hormonális és pszichológiai folyamatok aktiválásával. Ezért a felkészülést a veszélyre, az éberség igényét eltároltuk a DNS-ünkben. A horrorfilmek nézése során ugyanezekkel a félelemingerekkel szembesülünk, de abban a biztonságos tudatban, hogy amit látunk, az nem valóság. Így tulajdonképpen gyakoroljuk a félelmekkel való megküzdést, a feloldást, feldolgozást is. Ugyanolyan kémiai vegyületek (adrenalin, kortizol, dopamin) szabadulnak fel az agyunkban, veszély észlelése esetén, de mivel agyunk magasabb, kérgi szinten értelmezi is az ingerek relevanciáját (azaz hogy igazi ok nincs a félelemre), nem alakul ki az elemi félelemhez kötődő rettegés- és kiszolgáltatottság-érzés. Ehhez persze a személyiség, az érzelemszabályozás és a gondolkodás megfelelő érettsége kell!

Miért borzongani jó, félni viszont nem jó?

Éppen azért írja le pontosabban a horrorfilmek adta érzelmi élményt a borzongás, mint a félelem kifejezés, mert nem valódi félelemről van szó. Borzongani jó, félni viszont nem jó. Persze ebben is, mint mindenben, hatalmas egyéni különbségek vannak, hiszen felmérések szerint még mindig többségben vannak azok, akik nem néznének meg horrorfilmeket, vagy csak a nagyon light-osakat.

A társasági élmény

A horrorfilmekhez való vonzódásnak van egy további oka is, ez pedig a társas igényhez kapcsolódik. A legtöbb horrorkedvelő nem egyedül, hanem társaságban, vagy a kedvesével kettesben szeret horrort nézni. A borzongás, izgalom közös átélése megerősíti az együttes élményt, érzelmi szövetséget teremt, közelebb hozza az embereket egymáshoz. Szociálpszichológusok vizsgálták ezt a jelenséget; azt találták, hogy a közösen átélt izgalom a másik fél vonzóerejét is növeli a szemünkben, bizonyos gondolkodási-érzelmi mechanizmusok révén. Ezért is kedvelt randiprogram az ismerkedő pároknál a krimi-, thriller- vagy horrormozizás.

A horrorfilm fejlődése: a hagyományostól a pszichohorrorig

A horrorfilm, mint önálló műfaj a múlt század harmincas éveitől létezik (az 1931-ben készült Frankensteint címkézték először "horrornak"), de már közvetlenül a mozi megszületése után készültek olyan alkotások, melyek elsődleges célja a félelem, ijedtség keltése volt a nézőkben. A 20. század elején és a tízes években a mágikus, trükkökre (átváltozás, eltüntetés, egymásra fényképezés) építő filmek hódítottak. A horrorfilm műfaj a húszas évekbeli Németországban az expresszionista rémfilmekben folytatódott. A harmincas években aztán a horrorfilm-gyártás fő színtere az USA lett: ekkor készültek az amerikai horrorfilm első igazi klasszikusai (Frankenstein, Drakula, múmia-, zombi- és vámpírfilmek). A negyvenes években az „ijesztgetős” filmek új formát és témát öltöttek: az ekkor készült amerikai thrillerek az ún. "fekete filmek" (film noir) voltak: ezekben egy eddig ismeretlen, újfajta, sötét krimivilág elevenedett meg. A 2. világháború után a filmeknek ismét új témái lettek: az egyik az atombomba-kísérletek nyomán az atomkatasztrófák, atomháború lehetősége, a radioaktivitás hatása, a másik gyakori téma pedig az idegen, földönkívüli lények inváziója. Az ötvenes évek első felében Amerikában a horrorfilm összefonódott a fantasztikus filmmel.

A pszichohorror születése

Az újabb fordulat a horrorfilm történetében Alfred Hitchcock nevéhez fűződik: 1960-ban Psycho című filmjével megszületett a pszichothriller műfaja. Míg a hagyományos horrorfilmek a látott, hallható (azaz audiovizuális) ingerekkel érték el a borzongást, addig a pszichohorror (vagy pszichothriller) a történet pszichológiai vonatkozását ragadja meg. Ezekben gyakran nem is történik látványos borzalom, a félelmet sokkal kevésbé megfogható, sokszor misztikus, a cselekmény mögött felsejlő homályos erők váltják ki. Sokszor nem is tudjuk megfogalmazni, mitől is félünk pontosan. Ősi, a tudattalanban megbúvó érzelmeinkre, a gyerekkori félelmekre és traumákra játszanak rá ezek a filmek. Ilyen a szeparációs szorongás, a haláltól, a kontrollvesztéstől, ismeretlentől, kiszámíthatatlantól való rettegés.

A pszichohorror hatása

A „sima” horror eszközei, az ijesztő lények, vizuális és hanghatások olyan ingerek, amelyek viszonylag könnyen habituálódnak: azaz hozzájuk szokunk, már nem ugyanazt a hatást váltják ki. Ezért van az, hogy a hagyományos horrorfilmek (farkasemberek, mocsári lények, vámpírok, zombik) ma már nem nagyon váltanak ki félelmet, inkább mosolygunk rajtuk. De még a modernebb horrorfilmek divatos jumpscare-ei vagy a patakokban folyó vér látványa sem vált már ki sokszor akkora félelmet, mint amennyire hivatott lenne - annyira megemelkedett az ingerküszöbünk. A pszichohorrorban nincsenek ilyen direkt elemek, mégis a „parafaktor” erősebb, zsigeribb: lényegesen más, mélyebb, diffúzabb, csontig hatolóbb.

M. Night Shyamalan Széttörve című filmje: egy pszichológiai horror

M. Night Shyamalan munkássága roppantul megosztja a filmes társadalmat, ugyan karrierjét egy remekművel kezdte (Hatodik érzék, 1999), de soha sem sikerült befutnia a neki jósolt pályát. A nagy visszatérésre 2015-ig kellett várnunk, leírt direktorként sikerült az év egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatnia. A borzongató The Visit (A látogatás, 2015) minden olyan stílusjegyet felmutatott, aminek az indiai származású rendező korai sikereit köszönhette. Rejtélyes történet, tökéletes egyensúly a horror és a thriller mezsgyéjén és természetesen a film végén elhelyezett óriási csattanó. A kedvező kritikai fogadtatás mellett nem mellékesen komoly anyagi sikert (100 millió dolláros mozis bevétel 5 milliós költségvetés ellenében) is hozott neki a darab, amire a korábbi financiális fiaskók után elég nagy szüksége volt.

A disszociatív identitászavar a vásznon

A disszociatív identitászavar (DID) mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt. Az egyénnek két vagy több elkülönült személyisége van, saját névvel és emlékekkel. Kialakulása rendszerint egy nagy traumához köthető, az agy védekezési mechanizmusa vezet a többszemélyűség létrejöttéhez. Sok horrorfilm használja ezt a betegséget, mivel nagy teret enged a fantáziának és nem szorítja keretbe egy karakter tulajdonságait. A legismertebb ilyen jellegű alkotás Alfred Hitchcock klasszikus slashere, a Psycho (1960), az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb darabja pedig az Azonosság (Identity, 2003) volt.

A Széttörve (eredeti cím: Split) 2016-os amerikai pszichológiai horrorfilm, amelyet M. Night Shyamalan írt és rendezett. A főbb szerepeket James McAvoy, Anya Taylor-Joy és Betty Buckley alakítják. A történet egy többszörös személyiségzavarban szenvedő férfit követ nyomon, aki elrabol három fiatal lányt, 23 meglévő személyisége mellett pedig egy 24. és egyben végső személyisége, a „Szörnyeteg” is felbukkan.

A Széttörve cselekménye

Kevin Wendell Crumb (James McAvoy) disszociatív identitászavarban szenvedő férfi, akinek 23 személyisége van. A 24. személyiség, a „Szörnyeteg” még rejtett. Kevin anyja által elszenvedett visszaélései miatt alakult ki benne a többszörös személyiség. Dr. Karen Fletcher pszichológus diagnosztizálja Kevin állapotát és rájön, hogy a személyiségei között felbukkanhatnak olyan tulajdonságok, amik a tudomány jelenlegi állása szerint emberfelettiek. Miközben Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, Dr. Fletchernek, még van egy rejtett személyisége, amely felbukkan, és dominálja a többit. Kevin elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Casey Cooke-ot (Anya Taylor-Joy).

Casey érzelmileg visszahúzódó tinédzser, akit gyerekkorában molesztált nagybátyja. Osztálytársaival, Claire-rel és Marciával egy partiról mennének haza, amikor elrabolja őket Kevin. Kevin a lányokat bezárja egy rejtett szobába munkahelye, az állatkerti gépház alagsorában. A tinédzserek hamar rájönnek disszociatív rendellenességére. Kevin kezelőorvosán keresztül némileg sikerül megismernünk a múltat, illetve fontos szerepet kap Dr. Fletcher új teóriája, ami a film záróképsorai után nyer igazán nagy jelentőséget.

Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével - és a körülötte lévőkkel - miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak. A diáklányok közül egyedül Casey karakterét ismerhetjük meg jobban, rövid flashback jelenetek sorából kiderül, hogy ő kilóg a potenciális áldozatok mintájából. Anya Taylor-Joy ügyesen hozza a gyermekkori trauma hatására megtört lány szerepét, aki végig megpróbálja kijátszani Kevin személyiségeit. James McAvoy jutalomjátéka, aki remekül transzformálódik Kevin karakterei között.

Dr. Fletcher felbukkan Kevin otthonában, és kideríti, hogy a „Szörnyeteg” valóságos, akivel már találkozott. Miközben a „Szörnyeteg” személyiség átveszi első ízben Kevin emberfeletti képességeit, Claire és Marcia próbálnak kiszabadulni szobáikból. A „Szörnyeteg” megöli Dr. Fletchert. Casey rátalál Dr. Fletcher testére és a jegyzetpapírra. „A Szörnyeteg” közeledik hozzá, de megemlíti Kevin teljes nevét, és előhozza őt. A helyzet tanulsága és felismerése alapján, két éve nem irányította a testét, ezért Kevint arra utasítja Casey-t, hogy ölje meg egy puskával. E megállapodás következtében mind a 24 személy elkezd harcolni a „fényért”, de röviddel ezután a „Szörnyeteg” személyisége újra előjön. Casey elmenekül a kabinból egy földalatti alagútba, és kétszer rá lő, de a töltényeknek nincs hatásuk rá. „A Szörnyeteg” elkezd örülni, hogy ő „tiszta”. Végül azt a következtetést vonták le, hogy a problémás emberek kivételesek, így „A szörnyeteg” megkíméli Casey életét és távozik. Kevin egyik munkatársa megmenti őt, és megtudja, hogy a Philadelphiai Állatkert alatt tartózkodik, ahol Kevin dolgozott és élt. Az egyik rendőrtiszt megkérdezi Casey-t, hogy készen áll-e hazatérni a nagybátyához. Elbizonytalanodva válaszol. A film zárójelenetében, az étkezde látható, ahol a vendégek hallgatják Kevin bűneinek médiatájékoztatását, ami az úgynevezett „Horda” elnevezést kapta. Az egyik vendég megjegyzi, hogy Kevin hasonlít arra a veszélyes terrorista emberre, akit 15 évvel korábban tartóztattak le és mostanra már kerekesszékhez van kötve. A mellette ülő férfiról kiderül, hogy David Dunn (Bruce Willis), aki emlékezteti a kérdezőt, hogy a terrorista neve: „Mr. Üveg”.

A veszélyes gyerekek témája a modern filmekben

A film a társadalmi változások egyik leggyorsabb hírnöke, így amikor sorozatosan érkeznek veszélyes, kezelhetetlen gyerekekről szóló alkotások, érdemes azokat jelzésként kezelnünk. Persze korábban is jelentek már meg filmek a témában - ennek kultikus példája a cikk címét ihlető Beszélnünk kell Kevinről is, de már az 1956-os Elátkozottak gyermekeiben (The Bad Seed) is felbukkant -, ám a következő alkotások azért aggasztóak, mert szűk két éven belül duzzasztották trenddé a jelenséget. A teljesség igénye nélkül itt van nekünk egy svéd, egy magyar, egy angol és egy japán darab is, a szelekció nemzetközi jellege pedig helyből érvényteleníti azt az erősnek hitt feltevésünket, hogy a probléma a nevelési kultúra. Nagyon különböző múlttal, a tekintélyhez, a szabadsághoz és a gyermekek jogaihoz is alapjaiban máshogy álló kultúrákból érkező művekről van szó. Az Armand, a Minden Rendben, a Kamaszok és a Szörnyeteg nem csak főszereplőik problémásságában, de más jegyekben is kísértetiesen hasonlítanak, talán egyfajta kulcsot is mutatva ahhoz, hogy mi vezethet a gyerekek ilyen mértékű elfajzásához.

Magas intelligencia, alacsony empátia, egy túlféltő szülő által fújt buborék, amiben mindent szabad - ennyi kell csupán a káoszhoz. A gyerekek a modern technológia által beteges tempóban szívják magukba az információt egy olyan világról, amivel a valóságban tulajdonképpen sosem találkoznak, akaratlanul is ijesztően intelligens, ám annál érzéketlenebb szörnyetegekké válva. A kontroll - vagy annak illúziója - a biztonságérzetünk kulcsa: ugyanolyan veszett harcot vagyunk képesek folytatni érte, mint az élelemért vagy ivóvízért. Minden pillanatban úgy kell lennie, mintha az irányítás a mi kezünkben lenne. Vagy legalábbis úgy kell éreznünk. És ezt bizony a gyermekeink is ugyanígy gondolják. Márpedig két kézben nem lehet a gyeplő, ami meg is adja a gyereknevelés alapkonfliktusát.

Példák a veszélyes gyerekekről szóló filmekre

• Armand (svéd): Skandináv családi dráma/pszichothriller, amelyben egy elsős kisfiút molesztálással vádol az egyik osztálytársa.
• Minden Rendben (magyar): Thriller, melyben egy kisfiú majdnem halálos sérülést okoz újdonsült mostohahúgának.
• Kamaszok (angol): Netflixes miniszéria, mely egy végtelenül egyszerű angol család 13 éves fiának történetét mutatja be, aki minden jel szerint halálra késelte az egyik évfolyamtársát.
• Szörnyeteg (japán): Dráma, melyben egy egyedülálló anya, annak bántalmazott kisfia és az emiatt megvádolt tanár szemszögéből mutatják be ugyanazt a problémát.

Közös vonások a veszélyes gyerekekről szóló filmekben

A négy filmből háromban élnek azzal a „kézenfekvő” lehetőséggel, hogy a hiányzó, illetve egyenesen halott szülők álláspontjából indítsák a történetet: az Armand, a Szörnyeteg és a Minden Rendben főszereplője is félárva. Természetesen egy szülő elvesztése az egyik, ha nem a legtermékenyebb táptalaja a gyermeki lélek torzulásának, amire jellemzően belátással is van a környezete, ám egyszersmind a kérdést is felveti, hogy meddig lehet ezt eltűrni? Meddig lehet beleszámítani a saját gyermekünkön esett testi-lelki sérülésekbe, hogy az okozójukat magát is bántotta az élet? Az Armandban ráadásul különleges a helyzet, mert az áldozat szülei rokonai a molesztáló kisfiúnak, ezzel meg is alapozzák a felvetést, miszerint a bántalmazás „a vérében van” a családnak.

A másik fontos és okkal visszatérő elem az agresszivitás. Ami ráadásul kettős komponensű, hiszen örökölhető, de tanulható magatartás is lehet, s nem mellesleg remek vitaalap a szülők között, akik ujjal mutogathatnak a másikra mint az efféle viselkedés forrására. Az Armandban az elhunyt apa bántalmazó volt; a Minden Rendben Sándora ugyan nem az, ám maga sem tud uralkodni az indulatain; a Kamaszokban Eddie is szétveri a fészert és megfenyegeti a szomszéd gyerekeket. De nincs okunk nemi szerepekre szűkíteni a jelenséget: a Szörnyetegben szereplő apró, törékeny anya ugyanúgy támad és felborít mindent, ha kell.

Jól látható, hogy ha egy probléma annyira zsigerileg érint minket, mint mondjuk a gyerekeink bántalmazása, az ösztönös, állatias reakciókra késztethet minket, még ha ez végül igen ironikus helyzeteket is szül. Akármennyire is igyekszünk, a civilizáltság soha nem lesz az emberi személyiség szerves része, mindig kívülről jön, mondhatni ruhaként öltjük magunkra.

Visszatérő elem még a tárgyalt filmek szűk univerzumában az „átlagos család” jelensége. A Minden Rendben apukája szűkösen él két kamasz fiával - okoz is súrlódást, amikor az új barátnője luxusházába látogatnak, sőt, a fiú tettének hátterében is jócskán meghúzódhat az anyagi különbség okozta düh. A Szörnyetegben is teljesen egyszerűen élnek, a Kamaszokban pedig végül mondhatni ez válik a borzalmas gyilkosság indítékává. A fiú ugyanis idejekorán találkozik az elhíresült „incel” (involuntary celibate, azaz önkéntelen cölibátus) elmélettel, miszerint a nők 80%-a a férfiak 20%-át választja, akik vonzóbbak vagy jobb anyagi helyzetben vannak a többinél. Ez az interneten is gyilkos ösztönöket ébresztő jelenség nyomja végül Jamie kezébe a kést, aki úgy érzi (vagy tudja), hogy soha nem lesz képes kitörni az egyszerűség farost-ketrecéből. És tessék: a „normális” vagy „átlagos család”, az idea, a vágyott cél, ami a nyugati civilizáció alapját adja, mindjárt felcsiszolt falú veremnek tűnik a megváltozott világrendben.

Miért kíváncsiak a gyerekek a horrorfilmekre?

Minden kutatás szerint a horrorfilmek elsődleges fogyasztói a kiskamaszok. Mi ennek a fogékonyságnak az alapja? A gyerekek fantáziavilága nagyon élénk, kíváncsisága nagyon erős. A fantázia szerepe nagyon fontos a gyerek életében, éppen ezért már nagyon pici kortól jelen van. Már egy éves kor körül tapasztalhatjuk a képzelet első megnyilvánulásait, amikor bizonyos cselekvéseket, cselekvéssorokat (pl. öltöztetés, evés, fürdés) már előre el tud képzelni, tudja, melyik lépés következik, így egyre aktívabban részt tud ő is venni a cselekvés alakításában (pl. tartja a karját, nyitja a száját). A két éves kor körül kialakuló utánzó játékokban is felismerjük a fantázia megjelenését, hiszen ezekbe a játékokba be már képzeletének elemeit is beleviszi (pl. amikor „takarítást” játszik, és a söprés tevékenységét utánozza egy bot - mint seprű - segítségével). Később pedig, ahogy nő, fejlődik, egyre élénkül, színesül a képzeletvilága.

A fantázia segít a gyermeknek a még nem ismert vagy félelmetes dolgokkal megküzdeni, és tudása hézagait, hiányos részeit kitölteni. Elősegíti az gondolkodás, problémamegoldás, intelligencia, kreativitás, az új készségek fejlődését, a világ felfedezését és az érzelmekkel való megküzdést. Tudjuk, hogy minden gyerek ösztönösen fogékony a mesékre (természetesen az életkorának megfelelő mesékre), mert a mese a maga biztonságos kereteivel alkalmat ad arra, hogy fantáziáit, félelmeit feldolgozza. A mesék negatív szereplői, a farkas, a gonosz boszorkány, a hatalmas óriás, a hétfejű sárkány a gyerek félelmeinek a kivetülései, és a gyerek szorongását, félelmeit azáltal oldja és teszi feldolgozhatóvá, hogy megjeleníti. A mese végén pedig átélheti a gyerek a félelmetes dolgok megsemmisülését - akár a jó véggel, akár egyszerűen azzal, hogy a mese világából átlép a reális világ biztonságába. Ennek a természetes kíváncsiságnak és fantáziavilágnak a természetes folytatása a horror iránti fogékonyság is.

Mit tesz a gyerek lelkével a horror?

Hogy hogyan hat az ijesztő tartalom, az nagyon sok tényezőtől függ. Függ magától a filmtől (téma, a feldolgozás módja, a képi világ stb.), a gyerek életkorától, személyiségétől, érzelmi és gondolkodási érettségétől, a filmezés körülményeitől, az utólagos feldolgozás vagy ún. „kiventillálás” lehetőségétől, de a családi szokásoktól és a szülők attitűdjétől is. A legfontosabb az, hogy a gyerek életkora és/vagy személyiségének, gondolkodásának érettsége érje el azt a szintet, hogy tudjon a valóság és a fantáziavilág közé éles határvonalat húzni.

A valóság és képzelet elkülönítése

Kisgyermekkorban még annyira labilis a világról való tudás, hogy a belső, szubjektív valóság, álom, fantázia és a külső valóság határa még összemosódik. A későbbi fejlődés során a kétfajta valóság egyre szilárdabban elkülönül egymástól a gyermek tudatában: egyre könnyebben, egyértelműbben és tudatosabban lép át az egyikből a másikba, majd vissza. Ezt a Mérei Ferenc által kettős tudatnak nevezett jelenséget tapasztaljuk mesehallgatáskor, amit egy sajátos attitűd, egyfajta sajátos „mesebeállítódás” jellemez, és 5-6 éves kor után jellemző. A kétfajta valóság azonban még sokáig hat egymásra (8-10 éves korig még biztos), ezért fontos az, hogy a mesékben, a filmekben a mintha-mód (azaz az irrealitás) egyértelműen jelezve legyen. A gyerekek számára készült rajz- és animációs filmek ezt a funkciót be is töltik, hiszen a rajzfigurák pontosan a valóságszerűséget távolítják el. A valóságtól való eltávolítás később, felnőttkorban is fontos a horrorfilmek élvezetéhez, ezért van az, hogy ijesztő dokumentumfilmeket még a legnagyobb horrorkedvelők közül is csak kevesen tudnak végignézni.

Mivel a valóság- és a képzelet elkülönítése 8-10 éves korig még nem megbízható, 10-12 éves kor alatt mindenképp nagyon károsak az ijesztő, valós szereplőkkel, valós környezetben készülő filmek megtekintése. Ráadásul a filmeknek az elbeszélt, hallott vagy olvasott történetekkel szemben még van egy további sajátossága is: nem igényelnek mentális, képzeleti feldolgozást, túl egyértelműen, képszerűen, direkten és gyorsan hatnak a befogadóra, így nincs mód mentális feldolgozásra, távolításra. Ezért hathatnak az ilyen filmek sokk-szerűen, a valódi traumához hasonlóan traumatizálóan egy kisiskolás gyerekre (rémálmokat, alvászavarokat, szorongást, teljesítményromlást előidézve). Főleg akkor, ha utána sincs módja a látottak megbeszélésére, az élmény feldolgozására, akár a szüleivel, akár egy pszichológussal.

Egy másik fontos tényező, amelyik szintén a kisiskolás korra jellemző: a gyerekek az egyes történéseket, így az erőszakos, agresszív vagy félelemkeltő eseményeket is önálló cselekményként kezelik és értik meg, nem képesek még az események láncolatának, az összefüggéseknek a megértésére. Az, hogy a rossz a végén elnyeri a büntetését, számukra tehát nem oldja fel a korábban keltett ijedelmet és más negatív érzéseket, hiszen a film végét is önálló egységként kezelik, ami nem kapcsolódik szervesen a látottakhoz.

Kiskamaszkor és horrorfilmek

A kiskamaszkor, azaz a 12-15 éves kor a gyermeki fejlődésben meghatározó jelentőségű. Ekkor alakul ki a formális műveleti (szimbolikus, elvonatkoztató) gondolkodásra való képesség, az előző korszakok konkrét gondolkodása helyett. Ez az erkölcsi belátás képességének, az autonóm erkölcs és az önálló világkép, értékrendszer kialakulásának időszaka. Itt már, a horror hatását tekintve, árnyaltabb a kép, és bele kell kalkulálni azt is, hogy 13 éves kortól, illetve a kamaszkortól a szülő már sokkal kevésbé tudja követni a gyerek tevékenységét, még kevésbé tud már rá olyan mértékben hatni, mint korábban. Sőt, a direkt tiltás már nem válik be, a tiltott dolog még vonzóbb is lesz. A kortársak hatása mint elsődleges referenciakeret már egyértelműen érvényesül, a divat és az utánzás hatása, a trendinek lenni motivációja elsöprő. Ekkor már a gyerekek néznek horrort, együtt vagy egyedül, titokban vagy nyíltan. De nagy különbségek vannak abban, hogy azt hogyan tudják feldolgozni, illetve mennyi kárt okoz a személyiségfejlődésükben.

Ebben a korban is nagyon fontos az, hogy minél távolabb áll a cselekmény a realitástól, illetve minél inkább működhet a távolítás mint önvédő mechanizmus, annál kevésbé vált ki tartósan negatív érzelmeket. Ezért minél kevésbé „pszicho” a horror, annál kevésbé van esélye a negatív következményeknek. További szempont: minél kevésbé hasonlítson a történet valós élethelyzethez. Azaz, ha már horror, akkor inkább legyen klasszikusan ijesztgetős, mint lélektani horror. Az ijesztő figurákat vagy hanghatásokat, ha aktuálisan hatnak is, könnyebb távolítani vagy humorral kezelni. Az emberi gonoszság ábrázolása a leginkább traumatizáló, ennek feldolgozása feltételezi leginkább a személyiség érettségét. Éretlen vagy sérült személyiségnél még modellértékű is lehet. A személyiség és a szocializáció szintje abból a szempontból meghatározó jelentőségű, hogy a filmek negatív (agresszív) modelljeinek hatása azoknál a fiataloknál valószínűsíthető, akik személyiségstruktúrájukból vagy szocializációs hátterükből fakadóan hajlanak az erőszakos magatartásra. A bizonytalan, befolyásolható, szorongó, kaotikus családi, érzelmi légkörben élő gyerekek is sokkal kiszolgáltatottabbak. A környezeti tényezők közül fontos az, hogy a fiatal egyedül nézi-e a horrort, vagy másokkal, van-e módja utána megbeszélni valakivel, barátokkal, szülővel.

A horrorfilmek 5 meglepő hatása a gyermekekre

Annabelle és Chuckie baba, Samara a körből, Billy Jigsaw a Fűrészből. Számos gyermek számára ezek a filmes karakterek egyaltalán nem idegenek. Azt azonban kevesen tudják, hogy a horrorisztikus tartalmak hatással lehetnek a gyermekek idegrendszeri és erkölcsi fejlődésére. Amikor a gyermekek ijesztő filmeket látnak, a felnőttekhez hasonlóan borzongást és félelmet élnek át, valami furcsa örömöt fedeznek fel a rettegésben, amitől még több borzongató tartalomra lesznek éhesek. Egy dologban azonban különböznek a felnőttektől: az ő idegrendszerük még fejlődésben van, így a képernyőn látott félelmetes jelenetek másképp hatnak rájuk. Nézzük, milyen hatása lehet a horrorisztikus filmeknek a gyermekekre!

1. Alvászavarok

A horrorfilmek bizonyos érzelmeket, például stresszt, félelmet és sokkot keltenek. Hormonok, például noradrenalin, kortizol és adrenalin felszabadulását idézhetik elő a szervezetben az autonóm idegrendszer által. E kémiai folyamatokra olyan fiziológiai válaszokat adunk, mint a pupillák kitágulása, a fokozott pulzusszám és a megnövekedett izomfeszültség. Az adrenalin túl gyors felszabadulásának tehát aktivizáló hatása van, ami megnehezíti az elalvást. Ugyanakkor nem a fiziológiai gát az egyetlen, ami alvásproblémákat okoz. A rémálmok, illetve a rémálmoktól való félelem az egyik leggyakoribb hatása a horroriszikus tartalmak fogyasztásának.

2. Jó fiú-rossz fiú, avagy az értékrend átalakulása

Noha egy egészséges érett felnőtt megérti, hogy nem minden fekete-fehér, és az a sűrített történet, amit a filmekben látunk, többnyire nem reprezentatív a valós élet komplexitásához viszonyítva, egy fejlődő idegrendszerű gyermek számára ez még nem evidencia. Dr. Michelle Garrison úgy fogalmaz: „ha egy gyermek jó zsarunak gondolja magát, mindenki, aki nem ért egyet vele, annak „rossz fiúnak” kell lennie. Ezt tükrözi, amit az ijesztő filmekben látnak, ahol a cselekmények többnyire egy szörnyeteget legyőző hős körül forognak. Amennyiben a gyerek a „rossz fiú” archetípusaként tekint magára, szem elől veszti a tényt, hogy a cselekedeteit a döntései határozzák meg, amelyek változtathatóak”. Megtanulni elkülöníteni a jót a rossztól és észrevenni, hogy a kettő között széles spektrum húzódik, valamint felelősséget vállalni a tetteinkért, fontos tanulság a gyermekek számára. Úgy tűnik azonban, hogy a horrorfilmek zavaró módon hatnak erre az erkölcsi fejlődési folyamatra.

3. Az érzelmek letompulása

Dr. Brad Burhsman, az Ohio Egyetem pszichológusa egy interjúban azt nyilatkozta, hogy „a képernyőn megjelenő erőszak nézése negatívan befolyásolhatja a fiatalok együttérző képességét." Ez megnyilvánulhat enyhébb formában, mint mikor egy megbotló embert kinevetnek ahelyett, hogy a segítségére lennének, de ölthet drasztikusabb formát is, amit Bushman „érzelmi tompultságnak” nevez. A filmvásznon megjelenő erőszakos tartalmak rossz hatással lehetnek a gyerekek empatikus képességére.

4. A problémamegoldó képesség átalakulása

A képernyőn látott tartalmak internalizálása súlyosan befolyásolhatja a gyermekek problémamegoldó készségeit. Egy interjúban Dr. Joanne Cantor, a Wisconsin Egyetem kommunikációprofesszora azt közölte, hogy a véres és ijesztő jelenetek nézése azt ébresztheti a gyermekekben, hogy erőszakkal megoldhatják a problémákat, ez pedig az elérzéketlenedéshez vezethet.

5. Pszichiátriai betegségek kialakulása

Sajnos a lelki patológiák nem kizárólag a felnőttek jellemzője, a gyermekek ugyanúgy érintettek lehetnek benne. Bár egy pszichiátriai betegség kialakulásának számos dolog húzódhat a hátterében, a genetikai jellemzőktől a családi viszonyokig, a horrorfilmek éppúgy hozzájárulhatnak egy pszichiátriai diagnózis kialakulásához. Dr. Daniel S. Schechter gyermekpszichiáter az Amerikai Gyermek- és Serdülőpszichiátriai Akadémia konferenciáján beszélt arról, hogy „azoknál a gyermekeknél, akik horrorfilmeket néznek, nagyobb valószínűséggel alakulnak ki szorongások, alvászavarok és önveszélyes magatartásformák". A fentiek jegyében érdemes alaposan megfontolni, mielőtt megengednénk a gyermekeknek, hogy horrorfilmeket nézzenek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenképpen el kell őket tiltani az ilyen tartalmaktól. Amennyiben mégis ijesztő filmre esik a választásunk, érdemes a gyermek mellett egy felnőttnek is ott lennie, aki elmagyarázza neki, hogy amit a képernyőn lát, az nem valóság, és a realitásban ez nem fordul elő.

Horrorfilmek, amelyekben gyerekek rémisztgetnek

A horrorfilmek birodalmában azonban nem minden az, aminek elsőre látszik: a filmek ezen műfajában mára már nem egy olyan alkotás született, amelyben ezek az általában romlatlan kis csöppségek cseppet sem ártatlanok! Miért éppen gyerekekkel rémisztgetik a nézőt? És miért hatásos ez? A horrorfilmek esetében sokak számára egy másfél órás üldözős vérengzés vagy egy mutálódott rovar sem olyan rémisztő, mint egy merev tartású, kócos, beesett szemű, üveges tekintetű, lassan mozgó tizenéves, vagy fiatalabb gyerek - adott esetben több ilyen gyerek. A sminken, mozgáson és ruházaton kívül éppen azért lehet ijesztő egy kislány vagy kisfiú, mert nem azt a szerepet valósítja meg, mint amit a valódi életben betölt. Normál esetben a gyerekek védtelenek és a felnőttek feladata megvédeni őket - ezekben a horrorfilmekben a felnőtteknek éppen magukat kell megvédeniük, akár a saját gyerekükkel szemben is. Az a kép, amit a valóságban a gyerekekről alkotnak, hogy a kerek szemű, szende gyerekek hozzájuk bújnak, rájuk támaszkodnak, felnéznek rájuk, egy horror filmben teljesen felborul, megfordul és a tündéri gyermekek elvetemült, kegyetlen, hidegvérű gyilkosokká válnak. Ennek a lelki pofonnak köszönhető, hogy a horrorfilmek ezen fajtái ekkora hatást tudnak elérni.

Lássunk néhány példát azokra a horrorfilmekre, amelyekben gyerekek rémisztgetnek:

tags: #horrorfilm #neger #kisgyerek #7 #szemelyiseg