A gyermekek puszilgatása, ölelgetése sok szülő számára természetes szeretetnyilvánítás, ugyanakkor számos kérdést és konfliktushelyzetet szülhet. Fontos megérteni, hogy a puszi nem csupán egy mozdulat, hanem egy gesztus, amelynek jelentése kulturálisan és egyénileg is eltérő lehet.
Miért ne legyen kötelező a puszi?
A leggyakrabban felnőtt rokonok, illetve velük nagyjából egyidős gyerekek esetében merül fel az, hogy köszönéskor, elköszönéskor puszit kell adni, illetve el kell fogadni azt, amit ők kapnak. Sok illusztrációt, szívmelengető fényképet látunk egymásnak puszit adó kisgyerekekről is, és számos konfliktushelyzettel szembesülhettünk akár saját gyerekkorunkban akkor, amikor valakinek nem akartunk így köszönni, a szüleink vagy más felnőttek mégis rákényszerítettek minket erre.
Amikor egy gyereket arra kötelezünk, hogy a hozzá közeledőnek, legyen szó rokonról vagy csak távoli ismerősről, ellenvetés nélkül puszit adjon, és akarata ellenére közel engedje magához, azt erősítjük meg benne, hogy nem ura a saját testének. Számos oka lehet, hogy egy gyerek miért nem akar puszit adni és kapni valakitől: rossz illata van, izzadt, ijesztő, vagy egyszerűen csak nincs kedve hozzá.
Az emberek közti intim távolság mértéke 0 és 45 cm között változhat, ennek a bizalmas távolságnak közeli szakasza 0-15 cm, távoli szakasza pedig 16-45 cm - ez utóbbi nagysága kultúránként eltérő lehet. A közeli intim szakaszban érezzük egymás illatát, testhőmérsékletét, rendkívül közel vagyunk egymáshoz, ezért ezt csak olyan embereknek engedjük meg, akikkel nagyon szoros kapcsolatban vagyunk. A testünkhöz, arcunkhoz, szánkhoz való hozzáérés valójában még annál is bizalmasabb viszonyt feltételez, mint gondoljuk.
Soha ne szólítsuk fel a gyermeket, hogy puszit adjon valakinek, még ha meg is sértődik a nagynéni, nagybácsi. Fontos, hogy megtanulhasson nemet mondani, tudjon saját teste fölött rendelkezni, és ne érezze úgy magát, mint egy bábu, aki csak eltűri, de soha nem irányítja az eseményeket. A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés sokkal gyakoribb, mint hinnénk, és az esetek zömében ismerős, nagybácsi, mostoha, szomszéd a zaklató. A molesztálás minden esetben mély nyomokat hagy a gyermek lelkében. Ahhoz, hogy hallgatni tudjon saját jóérzésére, és adott esetben vissza tudjon utasítani egy felnőttet, nem szabad elnyomnunk akaratát és érzéseit, erősítenünk kell önérzetét, saját magával szembeni felelősségét.
A szájra puszi kérdése
Nemrégiben levelet kaptam, amelyben a kérdés feltevője aziránt érdeklődik, hogy egészségtelen, természetellenes viselkedés-e az, ha a szülő, kiváltképp az apuka szájra puszival búcsúzik vagy üdvözli gyermekét. Árt-e ez, és ha igen, mennyiben a gyermek pszichoszexuális fejlődésének. A jelenség egyébként mindennapos, és utánaolvasva a témának, számos internetes fórumon is találkoztam pro és kontra érvekkel - tehát számos embert foglalkoztat ez a téma. Márpedig, ha valamely jelenség ennyire köznapi, akkor nem lehet egy mozdulattal lesöpörni és egyértelműen a patológiák, elferdülések közé sorolni.
A puszi funkciója és kulturális vonatkozásai
Nézzük meg először csak a puszi funkcióját. A puszi egy gesztus, továbbá egy szociális rituálé (üdvözlés, búcsúzás) része. A gesztusok olyan kommunikációs jelzések, amelyek érzelmi, indulati többletjelentéssel járulnak hozzá az emberek közötti interakcióhoz. Önmagában a puszi tehát csak egy mozdulat, hogy negatív vagy pozitív jelentéstartalma lesz-e, az attól függ, milyen jelentést társítunk hozzá. A jelekhez, gesztusokhoz való jelentésadás pedig kultúránként változik. Például az eszkimóknál a puszit, a szeretet-megnyilvánulást az orr összedörzsölése jelenti, a bolgároknál pedig a fejrázás jelenti az igent.
A szájra adott szülői csók is gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Az ősi időktől kezdve egészen a huszadik század első feléig elterjedt volt a gyakorlat, hogy az éppen elválasztandó, fogakkal még nem igazán rendelkező gyermeknek a szülő „előrágja” az ételt, majd azt közvetlenül a saját szájából juttatja át a kicsiébe - innen ered egyébként a „szájába rág” kifejezés is.
A puszi ősi eredete a Desmond Morris által is leírt csócsáló etetés vagy tápcsók gesztusa, amely a törzsi társadalmakban az elválasztás eszköze volt, sőt a síró gyerek lecsillapítására is szolgált. A csócsált étel, majd a nyál mint jelképes étel vigaszt nyújtott, majd a primitív adakozó gesztus utóbb üdvözléssé fejlődött: a gyengéd érzések, a szeretet kifejezésére szolgál.
A szájra puszi a különböző kultúrákban és a gyermek fejlődésében
A mi társadalmunkban, Magyarországon valóban nem megszokott - főként a nagyobb gyerekek esetében - a családon belüli szájra puszi. Ugyanakkor az angolszász kultúrákban, vagy például Németországban teljesen természetes a szülői vagy nagyszülői szájra puszi még nagyobbaknál is. Nálunk a többség számára csak kicsi korban elfogadható ez, bár még erről is megoszlanak a vélemények. Van, aki teljesen természetesnek érzi, mások jobbik esetben furcsálkodva, rosszabbik esetben megbotránkozva fogadják. Tény, hogy a szocializációnk elég élesen letiltja azokat a gesztusokat, amelyek bármilyen vonatkozásban az erotikára utalhatnak.
Az élet első három évében az anya-gyerek közötti, a testhatárokat is elmosó függés, tökéletes testi-lelki ragaszkodás kifejezésének eszköze lehet a szájra puszi. Két-három éves gyerekeknél megfigyelhető, hogy ösztönösen egymás szájára adnak puszit. Mintha a számukra a puszi egyértelműen a szájhoz kötődne (mint ahogy a különböző testnyílások is kiemelt jelentőséget kapnak ebben az életkorban). Internetes fórumokon anyukák mesélik, hogy kifejezett belső késztetést éreznek magukban a kisbaba szájon puszilására - ez azt igazolja, hogy valamiféle ösztönös jelenségről lehet szó. Apukákra kevésbé jellemző ez a késztetés - mintha bennük kevésbé lenne ösztönös ez -, de pici gyerekeknél az apa-puszi is gyakori.
Ahogy szinte magától, ösztönösen alakul ki a szájra puszi iránti késztetés, úgy magától is múlik el. Az öt-hat éves már az arcát tarja a szája helyett, és ő is oda ad puszit. Ebben az életkorban már nagy jelentősége van a gyerekeknél a nemi identitásnak, ismerik már a szerelem fogalmát - esetenként az érzését - is. Ekkorra már - legalábbis egészséges pszichoszexuális fejlődés esetén - általában tisztában vannak a szerelmes csók (amit a felnőttek, pl. apa és anya egymásnak adnak) és a puszi közötti különbséggel, és ők maguk is tiltakoznak a már többletjelentéssel felruházott szájra puszi ellen.
Felnőtt testben, gyermeki szerepben – beszélgetés Bibók Bea pszichológussal a Mozaikban
Hogyan kezeljük a szájra puszi kérdését?
Nem az a kérdés tehát, hogy mit teszünk, hanem hogy a cselekedetnek mit tulajdonítunk. Ha a puszit adó és a puszit kapó is egyaránt teljesen természetesnek érzi és kezeli a gesztust, akkor az egyikük lelkének sem fog ártani, legfeljebb csak akkor, ha a környezet megbotránkozását, elítélését tapasztalják. Egészen más kérdés, ha valamiféle kényszerítés működik a kapcsolatban, azaz a gesztust valamelyik fél kellemetlen érzésekkel kénytelen átélni. Ilyen esetben azonban a szülői visszaélésnek egyéb jelei is vannak.
Érdemes viszont odafigyelni arra, hogy ha mi magunk természetesnek tekintjük is és kölcsönösen jólesően éljük is át a szájra puszival való búcsúzást, szeretet-megnyilvánulást, a külső megfigyelőkben, elsősorban a gyerekekben negatív reakciókat válthat ki a látvány. Lehet, hogy a gyerek környezetében levőkben (pl. az ovis- vagy iskolatársaiban) visszatetszést kelt, és ezt vele is éreztetni fogják. Ilyenkor érdemes inkább ellenállni a késztetésnek.
Másik oldalról felmerülhet bennünk az is, hogyan kezeljük azt a szituációt, amikor gyermekünkkel együtt leszünk tanúja egy ilyen jelenetnek, és a csemete csodálkozik, nevetgél a látottakon. Fontos, hogy ne jöjjünk ilyenkor zavarba, inkább hozzuk szóba, beszélgessünk vele. El lehet mondani, hogy a puszi általában a szeretet kifejeződése, de míg a kicsi gyereknél természetes a szájra puszi, később már inkább úgy illik, hogy arcon pusziljuk egymást, és a szerelmesek csókolnak szájon. Legalábbis itt nálunk, Magyarországon. Külföldön, más országokban azonban más szokások lehetnek. Egy ilyen beszélgetés jó kiindulópont lehet a másságról, az elfogadásról szóló beszélgetéshez is!
A Beckham-házaspár gyereknevelési szokásai körül is forrtak az indulatok, amikor David Beckham megosztott egy képet, melyen kislányát szájon puszilja. Ő maga úgy nyilatkozott, minden gyerekét szájon szokta puszilni, kivéve a legidősebbet, aki már felnőtt, és valószínűleg furcsának találná. Kiemelte, hogy a szájra puszi kulturális kérdés, és utalt Brezsnyev "tripla puszijára" is, ami a szovjet pártfőtitkárnál volt szokásos. Az idők azonban változnak, és manapság hazánkban - ahogy többé-kevésbé Európa nagyobbik felén - kizárólag szerelmespárok között számít a csók helyénvalónak. Ezért övezi ezt az amúgy ártatlan megnyilvánulást olyan nagy ellenérzés. Akik családjában ez soha nem volt szokás, helytelennek, zavarónak, sőt taszítónak is tarthatják. Egyes pszichológusok egyenesen attól félnek, hogy a szülő ilyenkor akaratán kívül szexuálisan izgatja a gyermekét, mivel az ajkak különösen érzékeny erogén zónának számítanak.
Szülőként, bármi legyen is a véleményünk, fontos a kérdést nyíltan kezelni. Ha a mi családunkban ez nem is szokás, fel kell rá készülnünk, hogy a gyerek előbb-utóbb találkozni fog ilyesmivel, és fontos, hogy előítélet-mentesen közelítsük meg ilyenkor a témát. Akkor se mondjuk a gyereknek, hogy ez egy „beteg”, „undorító” dolog, ha mi magunk esetleg így is gondoljuk, hanem egyszerűen intézzük el annyival, hogy mi ezt máshogy szeretjük. Aki pedig olyan családból érkezett, ahol a szájra adott puszi része a szülő-gyerek kapcsolatnak, különös érzékenységgel viseltessen a gyerek reakciója iránt. Könnyen lehet, hogy egy bizonyos kor után a gyermek ezt már kínosnak fogja tartani, különösen nyilvános helyen.
A gyerekek egyéni igényei és a szeretet kifejezése
A szülők feladata, hogy a gyermekek igényeit, és ne saját igényeiket elégítsék ki, amikor ölelgetik, puszilgatják, dögönyözik a kicsiket. Hogy mennyire vágyik a kicsi a testi közelségre, az vérmérséklet kérdése is, de ez változhat is az évek során, illetve a különböző élethelyzetekben. Már a kisbabák is szembe tudnak szegülni az akaratuk ellen való dédelgetéssel. Mások csak a kiságyukban csendesednek el, a szülők jelenléte játékra szólítja fel őket, nyűgösködnek a hordozóban, mert nem szeretik a szoros testi kapcsolatot.
Ha játék közben megsérülnek, szó nélkül elviselik, nem kérnek a mama vigasztaló öleléséből, szívesen lemondanak az esti jóéjtpusziról. Lehet, hogy ez nem esik jól, de neheztelés nélkül vissza kell vonulnunk. A hűvösebb kapcsolatteremtők is vágynak szeretetünkre, csak másképp. Szívesen játszanak közelünkben, ölbe ülve hallgatják a mesét, ragaszkodnak bizonyos rituálékhoz. Ha rászánta magát, hogy ölünkbe ült, fordítsunk kellő figyelmet rá. Nézzünk a szemébe, és tegyük félre egyéb dolgainkat. A kicsik megérzik, ha csak félig-meddig vagyunk jelen, ne okozzunk csalódást a távolságtartó gyereknek. Nem baj, ha nem szeret puszit adni, találjunk más közös tevékenységet, helyzetet, amikor ki tudjuk fejezni szeretetünket. Rajzoljunk, gyurmázzunk együtt, közben kettőnkről szóló kis történeteket meséljünk el, jelenítsünk meg. A beteg gyerek nagyon „elanyátlanodik”, ilyenkor külön adag szeretetnyilvánítás jár neki.