A HiPP hozzátáplálási táblázat és a babatáplálás alapjai

A hozzátáplálás rengeteg kérdést vet fel a szülőkben, főként első gyermek esetén. Többféle hozzátáplálási táblázat kering a sajtóban, szakkönyvekben, interneten arról, mikor milyen ételt kaphat már a baba. Azonban tudni kell azt is, hogy az ajánlások országonként is eltérhetnek egymástól, hiszen éghajlattól függően mások a szezonális zöldségek-gyümölcsök.

Nincs pontos válasz arra, hogy mikor kezdjük el, hiszen minden kisbaba más ütemben fejlődik, és érik meg erre a „változásra”. A szakirodalom szerint legkorábban a 4 hónapos kor után, tehát az 5. hónapban érdemes elkezdeni a hozzátáplálást.

Különböző országok hozzátáplálási ajánlásait összehasonlító térkép

Miért érdemes 5-6 hónapos kor körül elkezdeni?

  • Körülbelül ebben az 5-6 hónapos korban áll készen a baba emésztőrendszere arra, hogy az anyatejen / tápszeren kívül más ételt is feldolgozzon.
  • A mozgásfejlődése is ez idő tájban indul rohamos ugrásnak, ezáltal megnő az energiaigénye.
  • A mozgáshoz felhasznált energián kívül, az agy fejlődéséhez is hozzájárul ez a többletenergia (ugyanis az energia több, mint felét az agy használja fel).
  • 6 hónapos kor körül a baba vasraktárai is kiürülnek, melyet pótolni kell, hiszen a vas hozzájárul a tanulás, a nyelvi képességek, a figyelem, a memória fejlődéséhez is.
  • A pépes, majd később a darabos ételre való átállás erősíti a száj körüli izmokat.

Miért nem érdemes hamarabb elkezdeni?

A javasoltnál korábban megkezdett hozzátáplálás következtében az ételallergiák kialakulásának kockázata fokozódik. Fontos, hogy a kisbaba legmegfelelőbb összetételű táplálékát az anyatej szolgáltatja az első fél évben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1 éves korig vagy tovább ajánlja a szoptatást.

Amennyiben nem áll rendelkezésre elegendő anyatej és kiegészítésre van szükség, el lehet kezdeni a hozzátáplálást. Amennyiben a gyermek nem lakik jól az anyatejjel, vagy ennek hiányában a tápszerrel, a hozzátáplálást a gyermek fejlettségétől függően a védőnő vagy a gyermekorvos tanácsa alapján kezdje meg.

A hozzátáplálás megkezdése - hogyan is?

A hozzátáplálás megkezdésénél legyen türelmes. Előfordul, hogy a baba az első kanál pépet kiköpi. Először meg kell tanulnia a pép lenyelését és hozzá kell szoknia az új állagú és ízű táplálékhoz, ezért kezdetben csak néhány kanálnyi gyümölcspépet adjon a babának, majd fokozatosan növelje az adagot.

A kóstolgatást kezdheted gyümölcslevekkel vagy pépekkel is. A legkevésbé ártalmatlan indulásnak az alma és a krumpli, de mindkettő foghatja a székletet, ezért ha ezt tapasztalod, érdemes kipróbálni az őszibarackot. A HiPP gyümölcsökkel egyszerű a hozzátáplálás megkezdése. A szilárd ételek közül elsőként lehetőleg az egy összetevős gyümölcspépeket válasszuk.

Hagyományos pürés hozzátáplálás

A kezdeti kínálásoknál kb. méz állagú pépekkel/pürékkel kínáljuk a babát, mely lehet gyümölcs vagy zöldség. Az elérni kívánt állagot anyatejjel, vagy annak hiányában tápszerrel lehet hígítani. Miután már a sűrűbb pürékhez is hozzászokott a baba, megjelenhetnek a puha falatkák, melyeket a baba a kezébe tud venni. A falatkákat semmiképp ne keverjük bele a pürés ételbe, hiszen a baba ezt könnyen félrenyelheti.

Baba etetése kanállal pürés étellel

BLW (Baby Led Weaning) - Falatkás hozzátáplálás

Létezik olyan irányzat (BLW) is, ami szerint rögtön lehet kicsit darabosabb ételekkel kezdeni a kóstolgatást (párolt, villával összetört ételek, puha gyümölcsök, amiket a baba maga kóstolgathat meg a kezébe fogva). Ez a baba által vezetett elválasztás, vagy más néven falatkás hozzátáplálás, ami azt jelenti, hogy kihagyva a pürésített ételeket, a kezdetektől szilárd ételekkel kínáljuk a babát a család által fogyasztott ételekből.

A baba önállóan eszik, a szülő nem etet, de jelen van. Ehhez természetesen az egészséges alapanyagokra és megfelelő ételkészítési technikára továbbra is szükség van, ugyanis ha a család ételeiből falatozik a baba, néhány apró változtatásra szükség lehet (pl. sózás kerülése). A falatkákat kb. 1-2 ujjnyi vastagra, és 1-2 babaökölnyi hosszúra vágjuk fel, hogy a baba meg tudja fogni.

BLW helye a hozzátáplálási módszerek között

Az étkezések időzítése és sorrendje

Bármelyik módszer mellett döntünk, érdemes az új alapanyag bevezetését a délelőtti (és hétköznapi) órákra időzíteni, hogy az esetleges hasfájás, allergiás reakció, érzékenység ne az esti órákban „derüljön ki.”

Az anyatejes táplálás kiegészítéseként a szilárd táplálék bevezetésére elsősorban a délelőtti, majd a déli órák a legalkalmasabbak, majd a délutáni étkezésnél és a vacsoránál folytassuk. Az egyes anyatejes vagy tápszeres étkezéseket a nap folyamán fokozatosan felváltja a bébiétel az elkövetkező hetek, hónapok során.

  • Reggeli: Reggelente továbbra is az anyatej vagy ennek hiányában a tápszer a legjobb táplálék. Szoptassa meg gyermekét vagy készítse el neki a HiPP 2 BIO Combiotik tápszert.
  • Tízórai: A délelőtt folyamán továbbra is adhat a babának anyatejet vagy tápszert, kiegészítve a hozzátáplált ételekkel.
  • Ebéd: Ebédre már kínálhatja a 8 hónapos kortól ajánlott húsos menüket, amelyek nem teljesen pépesítettek, hanem apró darabos állagúak, így rágásra ösztönzik a babát. A rágás megtanulása fontos a beszédtanulás fejlődéséhez.
  • Uzsonna: 7 hónapos kortól bevezetetheti a baba étrendjébe a HiPP gyümölcs duetteket, amelyek gyümölcspépet tartalmaznak joghurttal vagy túrókrémmel. Első rágcsálnivalóként 8 hónapos kortól kínálhatja a HiPP Babakekszet vagy a HiPP rizskorongokat főétkezések között.

1 éves korig a reggeli és a vacsora kiváltása nem javasolt, mivel a babának 1 éves koráig szüksége van 500 ml anyatejre vagy annak hiányában tápszerre egy nap.

Az alapanyagok bevezetése

Az alapanyagok bevezetésének sorrendjére sem született még konkrét útmutató, ami kőbe van vésve, és be kell tartani. De érdemes lehet az alábbi javaslatok alapján végiggondolni, milyen élelmiszerekkel kezdjük meg a baba étrendjének felépítését.

Íz és elkészítés

Próbáljunk ne túl intenzív ízű ételt kínálni a babának (az ő ízérzékelésük amúgy is egészen más, sokkal intenzívebb, mint a felnőtteké - ami esetleg nekünk olyan „semmilyen ízű”, az nem jelenti azt, hogy nekik nem elég finom). Fontos, hogy ne használjunk sót, se cukrot az ételkészítés során, hagyjuk meg az ételeket természetes ízükben. A túlzott sófogyasztás a vesét terheli meg, míg a túlzott cukorbevitel számos egyéb betegség kialakulását eredményezi, pl. cukorbetegség, elhízás.

A baba emésztőrendszerét kímélve, igyekezzünk nem túl megterhelő nyersanyagokat választani. A már említett vasraktár kiürülés miatt, érdemes minél hamarabb vasban gazdag élelmiszerekkel kínálni a babát.

Nem ajánlott élelmiszerek

Egyes nyersanyagok bizonyos életkor alatt nem ajánlottak:

  • Tehéntej: 1, sőt mostanra 2-3 éves kor után szabad kínálni önálló italként. Ételek hozzávalójaként 6 hónapos kortól (pasztőrözött, teljes zsírtartalmú) használható.
  • Méz: 1 éves kor alatt nem javasolt, ugyanis botulizmust okozhat.
  • Nyers tojás, nyers hal, penészes sajtok, füstölt áruk, cukrozott, magas só tartalmú, valamint koffeint tartalmazó élelmiszerek fogyasztása sem ajánlott.

Allergének bevezetése

A jelenlegi ajánlások szerint csak egyes allergénekkel (tej, tejtermék, mogyoró, glutén stb.) kell nagyon vigyázni. A régebbi ajánlások a késleltetett bevezetést javasolták, azonban a legújabb nemzetközi állásfoglalás szerint a késleltetett bevezetés fokozhatja a táplálékallergiák kialakulásának kockázatát. Ennek megfelelően az allergének bevezetésének meg kell vagy kellene történnie egészséges babáknál még az első születésnap előtt.

Amennyiben nagy az allergiás hajlam (ekcémás, kiütéses a baba), akkor 4-6 hónapos kor között, ha közepes (vannak bőrtünetek, de nem súlyosak), akkor 6 hónaposan, ha nincsenek allergiás tünetek, akkor a család életódja szerint később is be lehet vezetni.

Íme egy lista azokról a potenciálisan allergén élelmiszerekről, amelyeket a többi élelmiszerhez hasonlóan 6 hónapos kor körül ajánlott bevezetni a kisbaba étrendjébe:

  • Tehéntej (csak főtt étel hozzávalójaként)
  • Tojás (alaposan megfőzve, semmiképp sem nyersen vagy lágyan)
  • Glutént tartalmazó ételek (ideértve a gabonát, árpát, rozst)
  • Diófélék és mogyoró (csak zúzott vagy darált formában)
  • Magvak (csak zúzott vagy darált formában)
  • Szója
  • Tenger gyümölcsei (SEMmiképp NE legyen nyers vagy alulkészült)
  • Hal

Ha egyszer felkínáltad és a kisbaba jól fogadta, továbbra is maradjon része az étrendjének, ezzel minimálisra csökkented az allergia kialakulásának kockázatát.

Fulladásveszély

Fulladásveszélyes minden olyan tárgy, amely a gyermek torkába akadhat, elzárva a légutakat, és megnehezítve vagy lehetetlenné téve a légzést. Bármilyen étel fulladást okozhat bármely életkorban, még akkor is, ha megfelelően és biztonságosan tálalod őket! A „finger food” opció alkalmazásakor különös figyelmet kell fordítanod az étel darabolásának módszerére.

Hozzátáplálási táblázat 6 hónapos kortól (példa)

Az alábbi táblázatban a HiPP és más ajánlások alapján összeállított, 6 hónapos kortól bevezethető élelmiszerek szerepelnek. Ne feledd, a babák étvágya eltérő lehet, és mindig az egyéni igényekhez igazodj.

Élelmiszer csoport Ajánlott ételek 6 hónapos kortól Megjegyzések
Zöldségek Brokkoli, paszternák, paprika, zöldborsó, karfiol, spenót, zöldbab, tök, spárga, káposzta, sárgarépa, avokádó, sütőtök, cukkini Főzd meg vagy párold puhára, majd vágd rudakra vagy turmixold le. Fontos a változatosság, kínáld kevésbé édes zöldségekkel is.
Gyümölcsök Banán, áfonya (félbe vágva), kivi, narancs, alma, málna, nektarin, körte, eper, ananász, papaya, görögdinnye, barack, szilva, mangó Csak puha és érett gyümölcsöket válassz, azokat is apróra zúzott formában kínáld vagy turmixban pépesítsd. A kemény gyümölcsöket meg kell főznöd.
Keményítőben gazdag ételek Burgonya, édesburgonya, rizs, őrölt rizs, tészta, zabkása, zab, kukoricaliszt, quinoa, kenyér, pirított kenyér, lepénykenyér/pita A burgonyát, tésztát és rizst természetesen főzve kínáljuk. A burgonyát össze kell törni vagy turmixgépben kell pépesíteni, vagy rudakra is vághatod. A gabonafélék anyatejjel vagy tápszerrel is keverhetők.
Fehérjékben gazdag ételek Csirkehús, pulykahús, marhahús, bárányhús, disznóhús, hal (csont nélkül), tojás (fehérje is), lencse, bab, tofu, zöldborsó, csicseriborsó Fontosak az aminosav-források és számos más tápanyag (vas, cink). Tojás esetében ellenőrzött forrásból származót válassz, és alaposan főzd meg.
Tejtermékek Pasztőrözött tejtermékek (görög joghurt, túró) Natúr, teljes zsírtartalmú joghurttal kínáld, édesítőszer és aroma nélkül. Teljes zsírtartalmú tehéntej vagy kecsketej ételek hozzávalójaként használható, de önmagában 12 hónapos korig nem ajánlott.

Folyadékfogyasztás

Amíg kizárólagosan anyatejjel vagy ennek hiányában tápszerrel tápláljuk babánkat, nincs szükség egyéb folyadékra. Viszont amikor elkezdődik a hozzátáplálás, a szoptatások csökkenésével egyre nagyobb szerepe lesz a folyadékfogyasztásnak, melynek legjobb forrása a víz. Sok nagyszülőtől, idősebb ismerőstől hallhatjuk, hogy adjunk a babának teát, gyümölcslevet - de ezekre semmi szükség.

Milyen vizet adjunk? Vásárolhatunk kifejezetten babáknak palackozott vizet, melyet felbontás után 24 órával el kell fogyasztani, vagy ezután forralva és lehűtve adni a babának. A hozzátáplálás étkezései során adhatsz kisbabádnak pár korty vizet egy arra megfelelő bögréből. Egy nagy fülekkel ellátott szilikon bögre remek választás erre a célra, hiszen nem törik el és a kis kezek könnyen megragadhatják. Kerüld a szilikonszeleppel ellátott bögréket, mert a nyomáskülönbség rossz hatással van az ínyre és a tejfogakra.

Különböző típusú babapoharak

Gyakori kérdések és tippek

A babám nem szereti a darabos ételt. Mit tegyek?

Továbbra is adjon neki pépes állagú menüket és fokozatosan keverjen hozzá (mindig egy kicsivel többet) a 8 hónapos kortól adható menükből.

Mekkora legyen egy adag étel?

A 8 hónapos kortól ajánlott menüink az életkornak megfelelően 1 adag ételt tartalmaznak, amit a legtöbb gyermek el tud fogyasztani. Vannak azonban olyan gyermekek, akik többet esznek és olyanok is, akik kevesebb étellel is jóllaknak. A babák étvágya eltérő lehet.

Tippek az egészséges fogakért

  • Már az első fogak megjelenése után rendszeresen tisztítsa gyermeke fogait.
  • A lefekvés előtti fogmosás után már ne adjon enni gyermekének.
  • A cumisüveget ne használja megnyugtatásra.
  • Gyermekének Ön adjon inni és szoktassa mielőbb a pohárból való ivásra. 8 hónapos kor után a gyermek képes önállóan is pohárból inni.

Mit tegyek, ha visszautasítja az ételt?

Van, hogy 10-15 alkalom is kell, hogy a baba megbarátkozzon az új étellel. Amikor azt látjuk, hogy a baba elfordítja a fejét, nem nyitja a száját, ne legyünk erőszakosak, és ne csüggedjünk. Fontos, hogy az étkezések nyugodt, meghitt környezetben történjenek. Ne szomorkodjunk, ha eleinte mindent megkóstol, majd egyszer csak valamilyen kedvenc zöldséget visszautasítja. Lesznek ilyen korszakok, de ezen is túl kell lendülni, és pár nap/hét múlva újra megpróbálkozni vele.

Ezért fontos, hogy amikor rossz napja van gyermekednek, ne kínáld új ízekkel, vagy ne akkor kezd el a darabos ételek adását. Próbáljunk meg már a kezdetektől egy rendszert kialakítani. Ne jutalmazzunk, és ne is büntessünk/fenyegessük az ételekkel, étkezésekkel. Nincsenek rossz és jó ételek. A mértékletességen és változatosságon van a lényeg. Továbbá ha mi valamit nem szeretünk (pl. brokkoli), ne fejezzük ki nem tetszésünket a gyerek előtt, mert lehet, hogy neki a brokkoli az egyik kedvence.

Hozzátápláláshoz szükséges eszközök

Az ételkészítéshez, fagyasztáshoz, porciózáshoz, valamint az etetéshez, evéshez is szükségünk lesz néhány eszközre. Például: botmixerre, turmix gépre, pároló gépre (ennek hiányában esetleg egy külön edényre és pároló betétre), előkére, kanalakra, műanyag tányérra, pohárra, megfelelő etetőszékre és természetesen friss alapanyagokra.

tags: #hipp #hozzataplalasi #tablazat