Az IMF-hitel: Magyarország megszabadulása egy hatalmas tehertől és a felhasználás tényei

2008 őszén, a Lehman Brothers csődje után jelentős mértékben romlott a helyzet a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon: visszaesett a kockázatvállalási hajlandóság, és drasztikus mértékű tőkekivonást eszközöltek a befektetők a feltörekvő piacokról. A külföldi szereplők így többek között a magyar állampapíroktól is szabadulni igyekeztek, aminek nyomán 2008 októberében és novemberében 900 milliárd forintot vontak ki a magyar eszközökből.

A gyengülő forint mellett likviditási nehézségek is felmerültek, emiatt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) törölte az év hátralévő államkötvény-aukcióit - derül ki az ÁKK 2008-as évi jelentéséből. Ilyen körülmények között fordult a magyar kormány 2008 őszén a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és a Világbank hármasához egy hitelcsomag reményében. A megállapodás hamar, néhány nap alatt megszületett, összesen 20 milliárd eurós hitelkeretet szavaztak meg hazánknak. Ebből 11,9 milliárd eurót az Európai Bizottság, 6,5 milliárd eurót az IMF, egymilliárdot pedig a Világbank finanszírozott.

A hitel célja az átmeneti likviditási válság kezelése. A szervezeteket még a második világháború időszakában alapították, és kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy árfolyamstabilitást biztosítsanak a tagországok számára, ezzel is fokozva a gazdasági növekedést. Ez az átmeneti pénzügyi segítség az IMF-hitel, melynek forrása a tagországok befizetései (gazdasági súlyuk alapján kellett hozzájárulni az IMF tőkéjéhez). Természetesen az IMF hitel nem feltételek nélküli, azaz általában a hitelhez történő hozzáférés feltétele a költségvetés rendbetétele, a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése. Kevésbé köztudott, de Magyarország már 1982-ben csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz, és a csatlakozást követően gyakorlatilag azonnal, 1982 decemberében IMF hitelt igényelt hazánk. Ennek oka az 1970-es évek olajválságával függ össze, melynek során az olaj ára jelentősen megdrágult és a nyugati országokban recessziókat, életszínvonal-csökkenést idézett elő. A szocialista blokkban a problémát hitelekkel próbálták áthidalni, így nem csökkent az életszínvonal, viszont a szocialista országok eladósodtak. Ezt követően az 1988-1990 közötti időszakban is szükség volt az IMF segítségére. A következő megállapodásra 1996-ban került sor.

A 2008-as válság idején Magyarország már magas költségvetési hiánnyal rendelkezett. A problémák elsődleges oka azonban a 2005-2007 közötti költségvetési hiányban keresendő, hiszen 2005-ben 7,8%, 2006-ban 9,3%, majd 2007-ben 5,1% volt a GDP arányos államháztartás hiánya. A fenti események után a globálissá váló gazdasági válság Magyarországon is éreztette hatását. Egyrészt a csökkenő GDP, csökkenő adóbevételeket eredményezett, másrészt a csökkenő GDP önmagában azt eredményezte, hogy az államadósság megugrott. A növekvő adósság, és a csökkenő GDP pedig 80 százalék közelébe emelte a GDP arányos államadósságot. A tőkekiáramlás hatását jól mutatja a magyar állampapírok hozamának változása. Az emelkedő hozamkörnyezet jelzi, hogy a magyar kötvényekre alacsony a kereslet. Ugyanakkor az államadósság finanszírozása jelenleg úgy működik, hogy a kormány által felvett hitelt nem fizeti vissza soha az állam, hanem mindig újabb állampapírt bocsát ki, azaz mindig újabb hitelt igényel, amiből visszafizeti a lejáró adósságot. Olyan ez, mintha lenne egy 10 millió forintos banki hitelünk, amit egy 12 milliós banki hitelből fizetünk vissza, majd a 12 milliós banki hitel visszafizetéséhez egy 14 millió forintos banki hitelt veszünk fel. Az Államkincstár által szervezett aukciók egyre gyakrabban a meghirdetett mennyiség alatt valósultak meg, míg végül láthatóvá vált (októberben), hogy a lejáró adósságokat és a költségvetés felmerülő kiadásait nem lehet a piacról finanszírozni. Eddigre már a helyzet odáig fajult, hogy az egy éven belül lejáró 3 milliárd euró adósság megújítása lehetetlenné vált az állampapírpiacon. Gyakorlatilag az összes kormányzati intézkedés hatástalan volt. Hiába jelentették be, hogy átírják a költségvetést, visszavonják az adócsökkentést, állami garanciát nyújtottak a betétekre, és a nyugdíjpénztárak számára ismét lehetővé tették, hogy részvények helyett államkötvényeket vegyenek. Időközben az MNB kamatot is emelt, sőt még az MNB és az EKB között végrehajtott devizaswap ügyletekkel is próbálkoztak, de ezek az intézkedések sem tudtak segíteni a helyzeten. A forint tovább gyengült, már átlépte az akkor jelentősnek tekinthető 280-as határt. Végül október 28-án tették közzé hivatalosan az IMF-fel kötött megállapodás részletei.

Összesen 14,3 milliárd eurót hívott le hazánk két év alatt, 2008-ban és 2009-ben.

Mire ment el az IMF-hitel?

Az összegek felhasználása 2009 áprilisában kezdődött, addig a lehívott 4,9 milliárd eurós első részletet az MNB-nél helyezte el a kormány devizabetétként, amiből közel 3 milliárd euró az állam finanszírozási és biztonsági tartalékát képezte. A fennmaradó összegből 1,75 milliárd euró értékben hitelt nyújtott az állam a bankoknak, az OTP-nek, az MFB-nek és az FHB-nak. Ezzel azonban rosszul jártunk, hiszen az MNB által a devizabetétre fizetett kamat elmaradt attól, amit a nemzetközi szervezetek felé kellett fizetnünk.

Második részletben 2009. március 30-án majdnem 2,4 milliárd eurót hívtunk le az IMF-től, amit teljes egészében a forintadósság törlesztésére fordítottunk, míg a három hónappal később kapott 1,4 milliárd euró az MNB devizatartalékát gyarapította. Ezen felül 2009 szeptemberében még további 54,2 millió eurót fordítottunk a forintadósság visszafizetésére.

Az Európai Bizottságtól érkező 5,5 milliárd eurót három részletben hívta le hazánk 2008 decemberében, 2009 márciusában és 2009 júliusában. Ezeket egytől egyig a forintadósság törlesztésére fordítottuk az ÁSZ jelentése szerint. Vagyis az összegzés szerint 14,3 milliárd eurónyi hitelt kaptunk meg ténylegesen a nemzetközi szervezetektől, ebből több mint 8 milliárd euró ment a lejáró forintadósság törlesztésére. A finanszírozási feladatok mellett egy sokat vitatott részesedésszerzésre is jutott a hitelből.

A felvett hitel nagy részét a 2008-2010-es költségvetési hiány finanszírozására, és az állampapírok finanszírozására fordította a kormány, de végül ebből lett finanszírozva 498 milliárd forint értékben a MOL 25 százalékának megvásárlása is.

A törlesztés ütemezése és a szabadulás

A hitel visszafizetése már 2011-ben elkezdődött és több részletben történt:

• 2011 első negyedévében az Európai Uniónak fizettünk 2 milliárd eurót.
• 2012 első negyedévében az IMF-nek 614 millió eurót.
• 2013 év végéig negyedévente 913 millió eurót.
• 2014 első negyedévében tudtuk le az IMF-hitel utolsó részletét, 299 millió eurót.
• 2014 utolsó negyedévében 2 milliárd eurót fizettünk az EU-nak.

2013. augusztus 12-én Magyarország előtörlesztette a Nemzetközi Valutaalappal szemben még fennálló 1,9 Mrd SDR (2,15 Mrd EUR) összegű hitelét. Ebből az összegből 1,8 milliárd EUR 2013-ban, mintegy 300 millió EUR pedig 2014 I. negyedévében, a fennmaradó minimális összeg 2014. III. negyedévéig járt volna le. Az IMF meghatározása alapján 3 devizanemben: dollárban, euróban és angol fontban egyenlítette ki tartozását a magyar állam. A végtörlesztéshez 1,7 milliárd dollárt, 570 millió eurót és 255 millió fontot utalt át az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amelyre a fedezet, az IMF hitel fel nem használt részéből, a februári eleji dollárkötvény-kibocsátásból és a Prémium Euró Magyar Államkötvényből befolyt összegből rendelkezésre állt, így pótlólagos kötvénykibocsátásra nem volt szükség.

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy tavaly és idén is sikerült a piacról finanszírozni a költségvetést, így nincs szükség finanszírozási oldalról az IMF-re. Jelentős siker, hogy a pénzügyi válság ellenére a magyar kormány az elmúlt három évben el tudott idáig jutni, törleszti a 2008-ban az előző kormány által felvett hitelt és még jelentős tartalékai is maradnak. Ez azt jelenti, helyes irányba indultunk el.

Április 6-án szerdán kellett Magyarországnak átutalnia másfél milliárd eurót az Európai Bizottság számára, ezzel a 2008 őszén megkötött nemzetközi hitelcsomag utolsó részletét is visszafizettük. A megállapodásra azért volt szükség, mert a válság idején teljesen befagyott a magyar kötvénypiac, így enélkül a forrás nélkül valószínűleg csődbe mentünk volna, emellett még évekig élveztük az EU és az IMF által nyújtott olcsó finanszírozás előnyeit. Mostanra viszont nagyot fordult a világ, gond nélkül vissza tudtuk fizetni a teljes lehívott összeget, ráadásul ma önerőből olcsóbban bocsát ki Magyarország állampapírt, mint a hitelcsomag kamata. A 2008-as IMF/EU-hitel utolsó részletét is visszafizettük az Európai Bizottság részére, ezzel teljesen megszabadultunk a válság miatt nyakunkba vett tehertől. Jelenlegi árfolyamon átszámítva 469,5 milliárd forintot. Végleg megszabadult Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rabigájától: visszafizettük a 2008-ban felvett mintegy 14 milliárd eurós - több mint 4 ezer milliárd forintos! A befizetés tényét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be. A törlesztés 2,2 százalékkal csökkenti ideiglenesen az adósságunkat. A kormányváltáskor 81,8 százalék volt, 2012 végén pedig a GDP 79,2 százaléka, miután elköltöttünk erre háromezer milliárd forintot a magánnyugdíjpénztári pénzekből. Az ráadásul igaz, hogy ha most kell új hiteleket bevonnunk, akkor az simán fog menni. Annyira alacsonyak Európában az állampapírkamatok, hogy a magyar papírokat is nagyon veszik, mert viszonylag sokat fizetnek. Az viszont kérdés, hogy mennyit vesztünk az előtörlesztésen, és mennyivel fognak többe kerülni az új hitelek, amiket ezek helyett kell felvennünk. A teljes hitelkeret 20 milliárd euró volt, amit részben az IMF, részben az Európai Bizottság és a Világbank finanszírozott. Az IMF hitel 2016-ban került teljes egészében visszafizetésre. Természetesen nem kell azt gondolnunk, hogy ezt az összeget szépen összekuporgatta a kormány és visszafizette, hanem a piaci körülmények idő közben megváltoztak, és a piacról tudott hitelhez jutni az ország.

Devizatartalékok és a Greenspan-Guidotti-szabály

A 2022-ben felmerült IMF-kockázattal kapcsolatos viták elsősorban a devizatartalék szintjére és a külső finanszírozási képességre vonatkoztak. A devizatartalék egy külföldi, másik ország devizája, melyet egy ország jegybankja, monetáris hatósága tart a számláján. Jellemzően a biztonsági menedék devizákat tartanak a jegybankok devizatartalékként. Ez ma a dollárt és az eurót jelenti, de a történelem folyamán folyamatosan változott, hogy mit tartottak biztonsági menedéknek. A devizatartalékra azért van szüksége egy országnak, mert ezekkel a devizákkal bonyolíthatók le a külföldi tranzakciók, azaz egy országban fellépő pillanatnyi devizahiány kiküszöbölésének eszköze a devizatartalék. Emellett fontos az is, hogy a devizatartalék képes csökkenteni a belföldi fizetőeszköz árfolyamkockázatát.

A 3 havi import szabály egy egyszerű, klasszikus mutató a devizatartalékok megfelelőségének vizsgálatára. Eszerint egy ország jegybankjának legalább annyi devizatartalékkal kell rendelkeznie, amely fedezi az ország háromhavi importját. A logika mögötte az, hogy ha külső finanszírozási zavar lép fel (például hirtelen tőkekiáramlás vagy devizabevételek visszaesése miatt), akkor az ország legalább három hónapon keresztül képes legyen biztosítani az importfinanszírozást (energia, nyersanyagok, alapvető termékek). Egy ország gazdaságának, költségvetésének finanszírozhatósága szempontjából tehát rossz jelnek tekinthető, ha a devizatartalék a három havi import szintje alá csökken, azonban múltbeli példák mutatják, hogy ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az ország külső segítségnyújtásra, például az IMF behívására szorul.

A három havi import szabály alapján történő devizatartalék megállapítást ma már a jegybankok többsége nem használja. Különösen olyan országok esetében nem szerencsés a használata, ahol az import jelentős része szorosan kapcsolódik az export értékesítéshez (lásd hazai feldolgozóipar, autóipar stb.).

A Greenspan-Guidotti-szabály egy korszerűbb devizatartalék-megfelelőségi mutató, amely szerint egy ország devizatartalékának fedeznie kell az egy éven belül lejáró külső (devizában denominált) adósság teljes összegét. A szabály alapja az a feltételezés, hogy pénzügyi válság esetén a külső finanszírozás átmenetileg teljesen leállhat. Az összefüggés lényege, hogy az MNB jelenlegi devizatartalékának kialakításában tehát nem játszik szerepet a 3 havi import szabály. Ugyanakkor a Greenspan-Guidotti-szabály alapján megfelelő mértékű a devizatartalék, hiszen az egy éven belül lejáró devizaadósság (figyelembe véve a folyó fizetési mérleg hiányát, mely nagyobb mint a külkereskedelmi mérleg, mert a jövedelmek is benne vannak) kb. 16.500 millió eurót tesz ki, míg a devizatartalék kb. 36.000 millió euró.

Az IMF-hitel nem rendkívüli esemény, hanem a nemzetközi pénzügyi rendszer egyik válságkezelő eszköze. Olyan országok veszik igénybe, amelyek átmeneti külső finanszírozási vagy fizetési mérleg problémákkal szembesülnek. A 2008-as hitelcsomag célja elsősorban az államadósság finanszírozhatóságának biztosítása és a pénzügyi stabilitás fenntartása volt egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi tőkepiacok gyakorlatilag befagytak. A 2022-ben felmerült IMF-kockázattal kapcsolatos viták elsősorban a devizatartalékok szintjére és a külső sérülékenység mérésére vonatkoztak. Fontos azonban megkülönböztetni az egyszerűbb, háromhavi import szabályt és a korszerűbb Greenspan-Guidotti-mutatót, amely a rövid lejáratú külső adósság fedezetét vizsgálja. Összességében az IMF-hitel kérdése nem elsősorban politikai, hanem finanszírozási és pénzügyi stabilitási kérdés.

tags: #hatalmas #tehertol #szabadulunk #meg #mire #koltottuk