A teherbeesés tudománya: Melyik napon eshetünk teherbe?

A gyermekvállalás az egyik legizgalmasabb időszak egy pár életében. Sok pár feltételezi, hogy nekik gyorsan sikerül majd teherbe esniük. Sajnos azonban sokan rettentő csalódottak, amikor egy hónap után nem jelenik meg a pozitív csík a terhességi teszten, és ahogy telik az idő, egyre inkább eluralkodik az aggodalom. Fontos tudni, hogy rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy mikor érkezik a várva várt baba.

Alapvetően egy egészségesnek mondható párnál egy éven belül következik be a várva várt pillanat, az utód megfoganása. Ne feledd, hogy nehéz „átlagos” és „normális” időket meghatározni. Vannak olyan párok, akiknek különösen gyorsan, egy hónapon belül sikerül, de ők vannak a legkevesebben. 1 év, bár nagyon hosszú időnek tűnik, mégis ennyi a próbálkozás minimum ideje. Ha ez idő alatt sem fogan meg a szerelmetek gyümölcse, még mindig nem szükséges a legrosszabbra gondolnod! Felmérések szerint sok pár esetében 2 év védekezés nélküli szeretkezés hozza csak meg eredményét.

Az biztos, hogy egy év után - ha addig még nem tettétek - már érdemes alaposabban megfontolnotok néhány, életviteletekkel kapcsolatos változtatást. Tudatosítsd magadban, hogy sajnos egy, akár két év is lehet, mire természetes úton sikerül az utódnemzés, és ne ess kétségbe és gondolj meddőségre, ha nem történik minden azonnal!

Minden ciklusban csak néhány nap van, amikor egy nő termékeny. Sokan nem tudják, mikor van a termékeny időszakuk, így minden második pár rossz időben próbál teherbe esni, mivel nem a megfelelő napokon élnek szexuális életet. Ha ismeri a menstruációs ciklusát és tudja, mikor van ovulációja, maximalizálhatja a fogamzás esélyét. A legjobb időszak a gyermeknemzéshez az ovulációt megelőző napok és maga az ovuláció napja (az ovuláció az a folyamat, amikor a petefészekből petesejt lökődik ki).

A termékenységi ablak és az ovuláció

A termékenységi ablak

Csak a peteérés előtti öt napon és a peteérés napján lehet teherbe esni. Ez könnyűnek tűnik, de az emberi peteérés és a termékeny időszak rejtett. 1995-ben a kutatók 221 gyereket akaró nőt kértek meg, hogy jegyezze fel a védekezés nélküli közösülések napjait. Vizeletmintákból határozták meg a peteérés pontos napját az ösztrogén és a progeszteron hormonok alapján. Összesen 629 ciklust vizsgáltak meg, és ezek során 192 terhességből 129 baba született. Minden fogamzás a peteérés előtti öt nap vagy annak napján történt. Ez az 1995-ös tanulmány egyértelműen megmutatta, hogy a spermiumok akár öt napig is életben maradhatnak egy nő testében a közösülést követően.

A petesejtet csak legfeljebb 24 órával az ovuláció után lehet megtermékenyíteni. Ha a petesejt nem termékenyül meg, a méh lelöki a nyálkahártyát (a petesejt elvész vele együtt), és elkezdődik a menstruáció. Míg egy petesejt csupán 24 óráig él, a spermiumok akár öt napig is képesek aktívak maradni. A „termékenységi ablak” teljes időtartama, tekintve a petesejt és a spermium együttes élettartamát, nagyjából hat nap.

A fogamzás valószínűsége a teherbeesés szempontjából jelentősen eltér az egyes napokon. Ötször nagyobb eséllyel eshetsz teherbe 2 nappal a peteérés előtt, mint a peteérés napján. A teherbeesés valószínűsége körülbelül háromszor, ötször nagyobb 2 nappal a peteérés előtt, mint a peteérés napján a korcsoporttól függően.

Ugyanebben az 1999-es tanulmányban a kutatók azt is megállapították, hogy a petesejt a megtermékenyítésig elöregedhet, ha a közösülés a peteérés napján történik. Ez az oka annak, hogy a peteérés napján fogant magzatoknál nagyobb a terhesség elvesztésének esélye. Megvizsgálták a 199 terhességet és a peteérést megelőző legutolsó közösülést. Nagyobb volt a terhesség elvesztésének valószínűsége, ha az utolsó közösülés a peteérés napján vagy 3, 4, 5 nappal a peteérés előtt történt. Következésképpen a több napos hímivarsejtek és a túlérett (12 óránál öregebb) peték károsodott embriókat nemzhetnek, ami nagyobb eséllyel a terhesség elvesztéséhez vezethet. A pete 12 órán belül elöregszik.

5 tipp a teherbeesés esélyeinek javítására

A peteérés jelei és nyomon követése

A női nemi működést ciklikusság jellemzi, mely négy szakaszból áll: menstruáció, peteérés, ovuláció és luteális szakasz. A menstruációs ciklus a nagy átlagot tekintve 28 naponként ismétlődik, de ettől eltérő időintervallum is normálisnak számít (23 és 35 nap között). A menstruációt a peteérés ideje határozza meg.

Első lépésként a szervezet ösztrogénszintje emelkedni kezd, és ezzel párhuzamosan emelkedik a testnedvek sótartalma (elektrolit szintje). Ezek a módszerek, köztük a termékeny nyálkristály mintázat már 3-4 nappal korábban jelzik, hogy a testünk elkezdett készülődni a peteérésre. Emellett vannak kevésbé mérhető jelek, mint a vonzóbb megjelenés, a nemi vágy és pl. A nők szebbek ezeken a napokon, mint egyébként!

Második lépésként az agyalapi mirigy nagy mennyiségű lutenizáló hormont (LH) és tüsző serkentő hormont (FSH) bocsát ki a véráramba. Ennek hatására egy-másfél nappal később bekövetkezhet a peteérés. Az LH a vizeletből kb. 6 órával később mutatható ki. Harmadik lépésként a megnagyobbodott domináns tüsző összezsugorodik, és sárgatest alakul ki belőle, ami progeszteront termel. Az ösztrogéntermelés visszaesik. A méh felkészül a beágyazódásra. A tüsző méretváltozása ultrahangvizsgálattal jól látható.

Néha előfordul, hogy az első két lépés végbemegy, de a peteérés nem következik be. Ezt anovulációs (peteérés nélküli) ciklusnak nevezik, és ekkor nincs termékenységi ablak. Ugyanakkor lehetséges egy cikluson belül két peteérés is. Ez az esetek 1-2%-ában fordul elő. Viszont nem mindig termékenyül meg mindkét pete. Igen, lehet kétszer ovulálni, de ez nagyjából ugyanakkor történik egy cikluson belül. Két különböző petesejt ovulációjakor fogannak meg a kétpetéjű ikrek.

Módszerek a peteérés meghatározására

Természetesen nem a vonzóbb megjelenés a legmegbízhatóbb módja a ciklus legtermékenyebb napjainak felismerésére, de szerencsére vannak más módszerek is. A választék az ingyenes termékenységi tudatosságtól a különféle fiziológiai és hormonális változásokat észlelő csúcskategóriás készülékekig terjed.

1. Naptármódszer

Rendszeres és kiszámítható menstruációs ciklus esetén, a legkézenfekvőbb megoldás a naptármódszer. Legyen szó akár az átlagos 28, vagy a szintén gyakori 25-31 napos ciklusról, a peteérés kiszámítása ugyanúgy működik. Az előző néhány ciklus alapján egy naptár használatával be tudjuk jelölni, hogy melyik napra várható az ovuláció - a menstruáció első napjától számított 14. nap környéke -, vagyis a peteérés kiszámítása révén könnyedén meghatározhatók a legtermékenyebb napjaink, melyek a peteérést megelőző és az azt követő 3 napot jelentik.

Naptármódszer a peteérés nyomon követésére

2. Ovulációs teszt

A drogériákban, gyógyszertárakban kapható ovulációs teszt is alkalmas arra, hogy megállapítsuk mikor van peteérés. Ezek a vizeletben lévő luteinizáló hormon (LH) koncentrációját vizsgálják, és egy bizonyos érték felett jelzik, ha bekövetkezett a peteérés napja. Az LH szintje a ciklus során váltakozik: míg az elején csupán 3-15 mlU/ml, a peteérés ideje alatt akár az 50 mlU/ml-t is meghaladhatja, majd a ciklus második felében visszacsökken az elején tapasztalt szintre.

Az ovulációs tesztek átlagosan 25 mlU/ml szinttől jeleznek „pozitív” értéket, így, ha hozzávetőleg tudjuk, mikor esedékes a peteérés időszaka, akár az összes termékeny napot ki tudjuk használni. A hagyományos LH-tesztekkel egy-két nappal az ovuláció előtt lehet meghatározni annak napját.

3. Ébredési alaphőmérséklet mérése

A testhőmérséklet mérésével is megállapíthatjuk, hogy mikor van peteérés. Ehhez a módszerhez egy teljes cikluson át, minden nap, ugyanabban az időben kell megmérni az alaphőmérsékletünket, ezzel megismerve, kitapasztalva a testünket. Fontos, hogy az értékeket gondosan jegyezzük fel, hiszen közvetlenül az ovulációt megelőzően a testhő alacsonyabbá válik, majd a petesejt kiszabadulásakor hirtelen megemelkedik. Tehát egyfajta görbét fogunk tapasztalni a megszokotthoz képest. Érdemes digitális hőmérőt használni, hiszen ezek a testhőmérsékleti kilengések 0,2-0,4 fok körüliek.

  • A legjobb, ha közvetlenül ébredés után, minden nap ugyanabban az időpontban végezzük a mérést - az ovuláció az esetek többségében hajnalban történik.
  • A testhőmérséklet mérése minimum 6 óra alvást követően történjen.
  • Hőmérőzés közben a legjobb, ha kerülünk mindenféle mozgást, beszédet, hogy ezekkel ne befolyásoljuk az eredményt.
  • Az egész ciklus alatt, ugyanazt a digitális hőmérőt használjuk.
  • Mivel a maghőmérséklet mérése a cél, így a legjobb szájban mérni, de hüvelyben, végbélben is lehetséges, ezek azonban kényelmetlenebbek lehetnek. Ami fontos, hogy végig ugyanazt a mérési helyet válasszuk a teljes ciklus alatt.

4. Cervix-nyák változásai

A cervix-nyák, vagyis a méhnyaknyák állagából és színéből is lehet következtetni arra, hogy mikor érkezett el a peteérés ideje, mivel termelődését a hormonszint változásai befolyásolják. Egy cikluson belül a cervix-nyák lehet ragacsos, krémes állagú, vízszerű és hasonlíthat a nyers tojásfehérjére is. Ezeket a váladék típusokat, épp ebben a sorrendben tapasztalja meg minden nő a legtermékenyebb napokig bezárólag. A méhnyak mirigyei az ösztrogén hormon hatására termelnek váladékot, de ez egy menstruációs cikluson belül nem folyamatos. Összesen 5-8 napon át tapasztalhatunk ilyen jellegű váladékot - például mosdóhasználatot követően -, mivel a peteérés ideje környékén van jelentősége.

A méhnyaknyák ugyanis a spermiumokat hivatott életben tartani, valamint útjukat megkönnyíteni. A hüvely enyhén savas kémhatását a hímivarsejtek csupán pár óráig élnék túl, ám a cervix-váladék lúgos kémhatásának köszönhetően akár 5 napig is élet-, valamint nemzőképesek maradnak, hozzájárulva ezzel a 6 napos termékenységi időablakhoz. A méhnyaknyák védelmező funkciója mellett táplálja is a spermiumokat, továbbá megkönnyíti útjukat a petevezetékben lévő termékeny petesejthez.

Amikor a cervix-nyák színe fehéres sárgássá, állaga pedig krémesen ragacsossá válik, a peteérés ideje már nagyon közel van. Közvetlenül az ovulációt megelőzően tapasztalhatjuk a legnagyobb mennyiségű méhnyaknyákot, ami állagát és színét tekintve már nyers tojásfehérjére emlékeztet - a teherbeesés esélye ekkor a duplájára is nőhet. A peteérés napja után a méhnyaknyák mennyisége lecsökken, majd teljesen meg is szűnik, egészen addig, míg elérkezik a következő peteérés napja.

5. Ovulációs mikroszkóp és Babyndex alkalmazás

Egyre többen (rendszeres ciklussal is) sajátítják el a termékenységük természetes jeleinek az ismeretét. Ezt egészíti ki a Babyndex alkalmazás, ami az ovulációs nyálteszthez nyújt segítséget. Egy ovulációs mikroszkóp segítségével a nyálban látható páfrányszerű alakzatokat, kristályokat meg lehet figyelni. Sok nő ez alapján meg tudja határozni a termékeny napokat. A Babyndex alkalmazás az első, ami felismeri a termékeny nyálkristály mintázatokat. A fejlesztés jelenlegi szakaszában a kristályok előfordulásának valószínűségét mutatja, de hamarosan személyre szabottan jelzi majd a termékenység csúcspontját. A Harvard Medical School tanulmánya szerint az ovulációs nyálteszt a kristályok képi felismerésével a peteérést 99%-os pontossággal képes előrejelezni.

Ovulációs mikroszkóp és nyálkristály mintázat

Egyéb befolyásoló tényezők a teherbeesés esélyeire

Rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy mennyi idő alatt fogan meg utódotok:

  1. Az életkor: A közhiedelemmel ellentétben mindkettőtök életkora döntő lehet, az évek számával együtt sajnos a „próbálkozási idő” is arányosan hosszabbodik. Sőt, a köztetek lévő korkülönbség is befolyásoló tényező. A legjobb esélyekkel akkor rendelkeztek, ha közel azonos korúak vagytok, 5 év fölötti különbség a statisztikai adatok szerint már hosszabbíthatja a folyamatot. A nők termékenységét és esélyét a gyermekvállalásra jelentős mértékben befolyásolja életkoruk: a megtermékenyülés legideálisabb időszaka 30 éves kor előtt van. Biológiai tény, hogy a nők és a férfiak életkorával csökken a termékenység, bár ennek időpontja egyénenként változhat, de általánosságban elmondható, hogy a gyermekvállalás esélye sokkal nagyobb a 35 évesnél fiatalabb nőknél és a 40 évesnél fiatalabb férfiaknál.
  2. Az étkezés: Mind a női, mind a férfi szervezetnek meghatározott tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy a reprodukciós funkciók megfelelően tudjanak működni. Az egyoldalú, tápanyagban szegény, rendszertelen táplálkozás ezért bizonyítottan befolyással lehet a fogamzóképességre.
  3. Az életmód: Ebbe beletartozik a munkátok és a szabadidőtök egyaránt, illetve ezek egymáshoz viszonyított aránya. A sok stresszel járó munka, a kevés alvás és a mozgásszegény életmód mind hónapokat adhatnak hozzá a folyamathoz, míg végre sikerrel jártok.
  4. Testsúly: Sajnos mind a két véglet, a túl alacsony és a túl magas testsúly is akadálya lehet annak, hogy minél előbb megfoganjon a babátok. A BMI-érték (testtömeg-index) egy jó kiindulási alap lehet ennek felmérésére: 18,5-25 közötti érték az ideális.
  5. Egészségügyi állapot: Nemi úton terjedő betegségek, bizonyos nőgyógyászati betegségek (pl. policisztás ovárium szindróma), illetve a férfi ivarrendszert érintő állapotok (pl. prosztatamegnagyobbodás) szintén akadályozó tényezői lehetnek a sikeres baba-projektnek.
  6. A szexuális élet rendszeressége: Talán evidensnek tűnik, de a rendszeres, védekezés nélküli szexuális élet bizony kulcsfontosságú. Megoszlanak a vélemények, miszerint milyen sűrűséggel (naponta, 2-3 naponta) „ideális” szeretkezni a minél gyorsabb sikerhez, abban viszont egyeznek, hogy heti egynél többször. A lényeg az, hogy szakítsatok minőségi időt egymásra és az együttléteitek továbbra is egymás kölcsönös szeretetéről szóljanak, ne a „baba-gyártásról”.
  7. A lelki állapot: Nem feltétlenül csak arról van itt szó, mennyire pörgős, esetleg stresszes az életed. A félelem a meddőségtől sajnos szintén erős befolyással lehet a baba-projekt sikerére.
Pár beszélget a családtervezésről

Meddőség és orvosi segítség

Meddőségről akkor beszélünk, ha 12 hónapos vagy annál hosszabb időtartamú védekezés nélküli nemi élet után nem következik be a terhesség, 35 év felett pedig hat hónap vagy annál hosszabb időtartam esetén. A legtöbb szakértő azt javasolja, hogy a nők akkor forduljanak orvoshoz, ha 35 éves koruk alatt egy éven belül nem sikerül teherbe esniük. Ha Ön 35 éves vagy idősebb, keresse fel egészségügyi szolgáltatóját, ha a próbálkozástól számított hat hónapon belül nem sikerül a fogantatás.

A fenti tanácsok azért változnak életkoronként, mert ez a tényező a teherbe esés valószínűsége szempontjából kulcsfontosságú. 35 éves kor után a petesejtek kimerülése kritikus szintet ér el, 40 éves kor felett pedig a teherbe esés valószínűsége nagyon lecsökken.

Ha már egy éve próbál teherbe esni, 35 év alatti, és 23-35 nap közötti ciklusai vannak, egy termékenységi specialista vagy nőgyógyász felkeresése segíthet megbizonyosodni róla, hogy a méhével minden rendben van.

tags: #hanyadik #napon #eshetek #teherbe